Wednesday, 21 September 2022

The Extraordinary Measures of Authoritarian Populism and the “European State of Exception” Controlled by the Civil Society (TraPoCo Conference, 21-22 September, 2022, Wien)

I have participated at International Conference Transnational Political Contention and European Integration, Universität für Bodenkultur, 21-22 September 2022, Vienna, Austria.


My paper is dealing the following questions:

The Extraordinary Measures of Authoritarian Populism and the “European State of Exception” Controlled by the Civil Society

The authoritarian populist right-wing has rapidly reborn in the field of authoritarian state and emergency governance, moreover the COVID-19 crisis gave a new rise this phenomenon mainly at the expense of civil society. The failures of liberal democracy opened the way of authoritarian populist right-wing populism in Central and Eastern Europe (CEE), which on the one hand remained integrated into the neoliberal capitalism and on the other hand dismantled the legal basis of liberal constitutionalism. Investigating the CEE authoritarian populist regimes (especially Hungary), it has been argued that Hungarian authoritarian populism and its regional followers established this politics from the migration crisis of 2015 on the permanent state of exception. The COVID-19 crisis offered a new opportunity to maintain and extend the emergency measures. Viktor Orbán, Prime Minister found the way to capitalize the pandemic crisis and introduced the overlapping exceptional measures. Relying on the political theoretical concept of exceptional governance, it has been argued and analysed in this paper that the new forms of authoritarianism in CEE are based on the extraordinary measures. Civil society is basically the victim of exceptional governance and has no control over it. At the same time, the European Union (EU) has not been able to counteract the authoritarian instruments of exceptional governance in the various waves of the pandemic. This highlights the fact that the EU has almost no control over the exceptional legal regimes of the Member States. The crises of recent years have shown that the EU finds it difficult to enforce the rule of law even in the normal legal order, and that there are no European standards for state of exception and other forms of extraordinary governance measures. Yet it was the COVID-19 that showed how important it would be, both regionally and at EU level, if Member States could harmonise their different types of exceptional legal order. According to Carl Schmitt, it is the sovereign who rules over the exceptional legal order. Based on an examination of the extraordinary measures of governance introduced by authoritarian populists during the pandemic, it has been argued in this paper that the EU could address many sovereignty problems much better if it took steps towards developing a framework of “European state of exception”. The various forms of global ecological and climate crisis we are facing make this all the more urgent. This study explores the ways in which civil society can control and constrain exceptional situations at national and EU level.














A társadalom számára baloldali fordulatra lenne szükség (Egyenes beszéd, ATV, 2022. szeptember 20.)

Az ATV Egyenes beszéd című műsorában 2022. szeptember 20-án a Demokratikus Koalíció (DK) általa bejelentett árnyékkormányt elemeztük. Kifejtettem, hogy nyilvánvalóak a DK és Gyurcsány Ferenc erőfeszítései az ellenzéken belüli pozícióik megerősítésére, de az is nyilvánvaló, hogy ezzel nem járultak hozzá az Orbán-rendszer leváltásához. Az árnyékkormány ötletével úgy tűnik, hogy a DK a 2022-es választást akarja újrajátszani a többi ellenzéki párt nélkül és a nyílt cél az ellenzéki oldalon a hegemónia megszerzése. Ez a folyamat azzal kezdődött, hogy Gyurcsány már a választások előtt politikusokat csábítottak át, valamint a választás után „törvénytelennek” nevezete az Orbán-kormányt, most pedig a DK úgy viselkedik, mintha megnyerte volna a választásokat, legalábbis az ellenzéki pártok közül. Önmagában természetesen az árnyékkormány képes lehet alternatvák felmutatására, de a gond az, hogy ez ismét az ellenzéki szavazók félrevezetése, hiszen Gyurcsányék még hitelt érdemlően azzal sem számoltak el, hogy miért veszített az ellenzék, mert az nem tekinthető válasznak, hogy ha mindenért a többi ellenzéki pártot hibáztatják. Az DK-s árnyékkormány ugyanakkor ebben a formában annak a tevékenységnek a folytatása, amely az ellenzék szétzilálására irányul az egyes politikusok átcsábításával.


Továbbá egészen furcsa, hogy előbb van DK-s árnyékkormány, mint kormányprogram (ez sajnos egyúttal az Orbán-rendszer sajátossága is, ahol manapság már kormányprogram sem készül). Ez is mutatja azt, hogy Gyurcsányék nem értették meg azt, hogy a jelenlegi válságokkal terhelt időszakban nem elég a személyek szintjén politizálni, hanem végre arra lenne szükség, hogy az ellenzék valódi alternatívát mutasson fel. Ennek kapcsán utaltam arra is, hogy Molnár Csaba azt nyilatkozata a 2022-es összellenzéki kormányprogramra még kiindulási alapként sem tekint a DK, mert „az ellenzéki program a végére a DK egyet nem értése mellett sok jobboldali vonást vett fel, mi pedig baloldali programot akarunk”. Hát, ezzel azért finoman kellene bánni, mert a DK-nak lett volna lehetősége például a kampányban opponálni azt, hogy ne legyen tiltólistán a progresszív szja, valamint a tőke megadóztatásának kérdései. Így jár az, aki a választások éjszakáján jön rá arra, hogy baloldali.

Végül kifejtettem, hogy képt pozítívuma mégiscsak lehet az árnyékormánynak. Egyrészt üdvözlendő lenne, hogy a DK-ben lenne egy ilyen baloldali fordulat, hiszen a kétségbeesett és állami segítségre váró társadalomnak egy baloldali adó-, gazdaság-, klíma- és társadalompolitikai alternatívára és fordulatra lenne szüksége azért, hogy lássák az Orbán-rendszer leváltásának értelmét és irányát! Másrészt oldódhatna végre az, hogy a magyar politika Orbánról és Gyurcsányról szól és számos olyan kérdés kerüéhetne elő, amely meghatározó ezekkel a válságokkal terhelt időkben.

Thursday, 15 September 2022

Rosa Luxemburg & International Law: online workshop

Rosa Luxemburg & International Law: online workshop followed by public lecture by Dana Mills

About the project

Last year marked the 150th anniversary of the birth of Rosa Luxemburg: a revolutionary theorist and political activist, whose work has provided important political economy critiques of imperialism, capitalism, nationalism and advocated for the collective commitment to social justice. While recent books have celebrated her life and intellectual and political legacy, engagement with her work in international law, although with some notable exceptions, has been largely marginal. Despite her sharp and insightful analysis of the nexus between colonialism and capitalist accumulation and her commitment to anti-militarism and internationalism, Luxemburg’s work remains less visible and prominent than male social thinkers. We believe that placing Rosa Luxemburg’s work into conversation with international law - historically and with an eye to the future - can add significantly to our understanding of international legal debates in relation to imperialism, capitalism, ableism, and questions of race, class and gender critique. We aim to collectively explore what an engagement with Luxemburg’s work may offer at this juncture of neoliberal capitalism, climate disaster, and pandemic. (Events that Rosa Luxemburg didn’t live to see but predicted with her work.)

Organisers: Christine Schwobel-Patel (Christine.Schwobel-Patel@warwick.ac.uk) and Serena Natile (Serena.Natile@warwick.ac.uk)

About the public lecture by Dr Dana Mills 'Socialism or Barbarism, 150 years on' (4.30pm): in this talk the legacy and contribution of Rosa Luxemburg to radical history and theory will be examined against the backdrop of the world in 2022. What can we learn from this giant of social justice, exactly 150 years after she was born?

Bio: Dana Mills received her DPhil from Mansfield College, Oxford in 2014. She has held teaching and research positions at NYU, Northwestern, American Dance Festival, University of Oxford and University of Amsterdam, among others. She is the author of Dance and Politics: Moving beyond Boundaries (Manchester University Press, 2016); Rosa Luxemburg (Reaktion, 2020) and Dance and Activism (Bloomsbury, 2020). Since March 2021 she is the Director of External Relations and Development at Peace Now.

PROGRAMME

9.45-10 Introduction

10.00-11.15 Imperialism and Primitive Accumulation

Chaired by Christine Schwobel-Patel, Warwick Law School

• Kanad Bakchi (Max Plank Institute International and Comparative Law, Heidelberg), Central Banking as ‘Primitive Accumulation’: International Law and the Transformation of Monetary Policy

• Santosh Anand (South Asian University, New Delhi), Foreclosed Temporalities: International Criminal Law, Imperialism and the Legacy of Rosa Luxemburg

• Jackson Reese Faust (Howard University), Luxemburg, Accumulation and Dispossession: Republican Lawscapes toward Global Spatial Justice

• Michele Tedeschini (Harvard Institute for Global Law and Policy), Lessons from Luxemburg: The emptiness of international law and the dialectic of capital accumulation

11.30-12.30 Anti-Militarism

Chaired by Christine Schwobel-Patel, Warwick Law School

• Marnie Lloydd (Victoria University of Wellington, Te Herenga Waka), “A few not too troublesome restrictions”, Restraints on Violence, Solidarity and International Law

• Chloe Truong-Jones (New York University), Jurisdictional Accumulation and the US Police Power

• Antal Attila (Eötvös Loránd University), The New Form of Capitalist Militarism: The Permanent State of Exception. The Challenges of Anti-War Theory and Activism

13.30-14.45 Self-determination

Chaired by Serena Natile, Warwick Law School

• Marcel Garbos (Harvard, History), A Laboratory for Internationalism: Time, territory, and post-imperial transformation in Rosa Luxemburg’s writings on autonomy and self-determination, 1895-1919

• Nathalia Penha Cardoso de França (Mackenzie Presbyterian University), Rosa Luxemburg and self-determination: a point of view of the Brazilian democratic decline process

• Paola Zichi (QMUL, History), Rosa Luxemburg and Self-Determination in Feminist Approaches to International Law

• Eric Loefflad (KLS), Conquest After Conquest: Rosa Luxemburg, Partitioned Poland, and the Fetish of Title by Subjugation

14:45-15.45 Reparations

Chaired by Serena Natile, Warwick Law School

• Mia Swart (Edge Hill University), ‘Pushed into the burning desert’: Rosa Luxemburg’s analysis of imperialism through the lens of reparations

• Serena Natile (Warwick), The reparative potential of a grassroots-inspired transnational social security law: lessons from Rosa

• Christine Schwobel-Patel (Warwick), Radical mooting: teaching the Luxemburgian trial of rapture

16:00 Reflections

16.30 Public Lecture: Dana Mills – Socialism or Barbarism: 100 years on

My lecture is about: The New Form of Capitalist Militarism: The Permanent State of Exception. The Challenges of Anti-War Theory and Activism.










Tuesday, 23 August 2022

Energiaforradalmat! (Egyenes beszéd, ATV, 2022. augusztus 17.)

A Mércén megjelent cikkem fő gondolatát megfogalmaztam az ATV Egyenes beszéd című műsorában 2022. augusztus 17-én: e szerint sem 2010 előtti tisztán piaci megoldások, sem pedig a 2010 utáni államosítás nem megfelelő arra, hogy a társadalomra szabott energiarendszereket működtessenek. Ugyanis sem a piaci fundamentalizmus, sem pedig az államkapitalizmus nem készíti fel a társadalmat a globális ökológiai- és klímaválságra. Amellett érveltem, hogy végre szükség lenne egy olyan megközelítésre, amely az energiarendszereket humánus formában, egyfajta társadalmi rendszerként szervezi meg és nem profittermelés a célja. Mindezek okán a nagy energiarendszerek feletti demokratikus társadalmi kontroll lehet az az irány, amely alkalmas út a klímaválságra való felkészülést tekintve. A klímaválságot nem az Orbán-rendszer okozta, de Orbánék vesztegették el szándékosan és bűnős módon az elmúlt 12 évet és minden erőt, forrást elszívtak a társadalmi felkészülés elől. Emiatt van szükség energiaforradalomra, amely tuljadonképpen egy társadalmi forradalom is, hiszen alapvetően alakítja át a globális kapitalizmus diktálta társadalmi szokásainkat.

Friday, 19 August 2022

Meg kell szereznünk a társadalmi kontrollt az energiarendszereink felett! (Mérce, 2022. augusztus 17.)


Az Orbán-rendszer válaszai az energiaválságra megerősítették azt, amit eddig is tudtunk: Orbánék számára a nemzeti és a nemzetközi tőke végletekig való kiszolgálása és nem az emberek támogatása a fontos. Ez a neoliberális hozzáállás a klíma- és ökológiai válság korszakában társadalomellenes. Bármilyen rendszerváltó formáció és szándék alakuljon is ki a közeljövőben, azt figyelembe kell(ene) vennie, hogy a 21. században az energetikai (és így társadalmi) rendszereink korántsem működhetnek pusztán piaci alapokon: ellenkező esetben esélyünk sem lesz túlélni a klímaválságot. Magam (afféle humánértelmiségiként) mindig is úgy véltem, hogy amikor energiarendszerekről beszélünk, akkor ez alatt korántsem csak az energetikai infrastruktúrát és szakpolitikát értjük, hanem magukat a társadalmi rendszereket is. Energiatermelés és társadalom számomra elválaszthatatlan egységet alkot. Valószínűleg ezt az is bizonyítja, hogy a globális kapitalizmus is egységként tekint az energiarendszerre és a fogyasztásra, s ezért volt kifizetődő a tőke számára az energiapazarló fosszilis szektort addig működtetni, ameddig az a pusztulás szélére nem sodorta a bolygón élő fajokat és benne az emberiséget (sajnos olyan időket élünk, hogy ahol csak lehet tisztázni kell: a környezetpusztítás az emberiséget egy egységes fajként érinti).



Félreértés ne legyen: a globális ökológiai és klímaválságot az a tőkés szemlélet hozta létre, amely mindenre kiterjesztette a piaci logikát, és ebben a rendszerben a természet egy kimeríthetetlen és megdöbbentően olcsó erőforrásként lett elkönyvelve.
Ez az óriási és önsorsrontó hazugság kis túlzással azt jelentette, hogy a tőkés termelés profitérdekei mentén nyugodtan lehet pazarolni, pusztítani a természeti erőforrásokat. Eddig tehát a globális kapitalizmus logikái mentén (kapitalocén) rendeztük be energiarendszereinket, és ennek az emberi eredetű (antropogén) klímaválság lett az eredménye. A jobb- és liberális oldalon azért is tagadják és/vagy relativizálják az emberiség (de mindenek előtt a tőkés gazdasági rendszer) okozta ökológiai és klímaválságot, mert számukra csakis a kapitalista realizmus létezik. Rátérve a hazai helyzetre: az Orbán-rendszer elmúlt 12 éve pont egybeesett a globális kapitalizmus legutóbbi válságperiódusa utáni felívelő szakasszal, de egyúttal azzal is, amikor a globális ökológiai és klímaválság hatásai minden eddiginél brutálisabban érinteni kezdték a mindennapjainkat. Az utóbbi évek egymásra torlódó válságait (a menekült- és bevándorlási válságtól kiindulva, a koronavíruson át a mostani energetikai és geopolitikai kontextusban kibontakozó orosz agresszióig) a globális ökológiai és klímaválság kontextusa köti össze.

Szemmel látható (és engem igazán ez borzaszt el), hogy az Orbán-rendszer mindegyik részválság kapcsán egy masszívan rasszista, idegenellenes retorikával akarta elterelni a figyelmet arról, hogy egyrészt semmilyen módon sem érdekelt az adott társadalmi hatásainak enyhítésében és a társadalom felkészítésében, hiszen éppen ezeket a válságokat és az ebből adódó társadalmi, megélhetési tragédiákat akarja a végtelenségig politikailag kapitalizálni (értsd: a gyűlöletpolitika bilincsével összetartani a saját táborát), másrészt pedig a tőke- és rezsimszempontok minden egyes válságban felülírták az alapvető társadalmi érdekeket és humanizmust. Ezt úgy fogalmaztam meg, hogy a neoliberális Orbán-rendszer egy „bárkát” épített, csak éppen onnan kizárták a társadalom nagy részét, és éppen ezért óriási a felelősségük abban, hogy ezek a válságok (különösen és leginkább most az energiaválság és élelmiszerválság) a lehető legrosszabb helyzetben érték el a magyar társadalmat. Orbánék pontosan tudták, hogy mi fog következni, de számukra a válságok meglovagolása és a társadalom hatalmi kihasználása volt az elsődleges.

Vajon milyen emberek kormányozzák azt az országot, amelyben a kormányzat az elmúlt évtizedben az ökológiai és klímaválságot menekültellenségként és a másság iránti gyűlöletként „fordította le” a társadalomnak, de közben nem indított Európa klímaválság szempontjából legsérülékenyebb régiójának részén energiahatékonysági, zöld energia és vízgazdálkodási programot a lakosságnak? Orbánék ehhez képest belevitték a társadalmat egy óriási „rezsihazugságba”, hiszen a rezsicsökkentés eleve a társadalom közép- és felsőközép osztályaira optimalizált projekt volt, ami persze sokat jelentett a rosszabb helyzetben lévő társadalmi csoportoknak, de semmiképpen sem volt társadalmilag igazságosan kidolgozva, a középosztály feletti csoportokat túlfogyasztásra ösztönözte. Mindeközben az egész társadalmat abban a hitben tartotta, hogy nem szükséges sohasem látott mértékű energiahatékonysági és zöld energia programmal készülni a klímaválságra, valamint elvette annak a lehetőségét, hogy a szolgáltatók hálózatfejlesztéssel támogassák a lokális energiatermelés felpörgését.
Mindebben ismét csak az Orbán-rendszer neoliberális jellege tükröződik, hiszen a rezsicsökkentés eleve úgy lett kialakítva, hogy „annak, akinek van, adatik”, és emellett csakis azok tudtak energiahatékonysági projektekkel felkészülni a klímaválságra, akik azt meg tudták maguknak engedni.

Vagyis: a magyar állam mind ez idáig bűnösen néma maradt a klíma- és ökológiai válságra való társadalmi felkészülés tekintetében! Azonban most megszólalt, hiszen a rezsicsökkentés mindenféle társadalmi felkészítés nélkül való átalakítása, a háborús és energiaválság következményeinek a lakosságra terhelése és eközben a nemzeti és nemzetközi (lásd: a globális minimumadó elutasítását) tőkeérdekek védelme mind-mind azt mutatja, hogy az Orbán-rendszer az ökológiai és klímaválság következményeit nem végiggondolt és égetően szükséges állami eszközökkel akarja kezelni, hanem ismét a jól ismert neoliberális recepthez nyúlnak: azok fognak túlélni, akik meg tudják azt engedni maguknak! Úgy vélem, hogy éppen emiatt van most szükség „energiaforradalomra”, amely az eddigiek alapján joggal tekinthető társadalmi forradalomnak.

A következőkben ehhez kívánok néhány szempontot adni:

1. A globális ökológiai és klímaválságban az energiarendszereinknek nem elsősorban gazdasági, hanem társadalmi szempontokat kell szolgálniuk!

Abban a korszakban, amikor most már szó szerint könnyebb „elképzelni a világvégét, mint a kapitalizmus végét” igencsak nehéz egy átfogó és világmegváltó antikapitalista programmal előállni, hiszen az emberek mind ez idáig még úgy sem voltak képesek a fogyasztási szokásaikon változtatni, hogy tisztában voltak azzal, hogy egy klíma- és társadalomgyilkos rendszert támogatnak. Ugyanakkor a ránk szakadt válsághalmaz arra lehetőséget kínálhat, hogy állami eszközökkel korlátozzuk a tőkeszempontok érvényesülését az energiarendszerek tekintetében. Ennek egyik eleme az energiarendszerek privatizálása helyett azok államosítása, pontosabban köztulajdonba vétele. Ez a különbségtétel azért fontos, mert sokan azt gondolják, hogy a globális kapitalizmus neoliberális működésmódja csakis a piacpárti fundamentalizmussal azonosítható. Pont a nagy, a globális kapitalizmusba betagozódó állami (de valódi társadalmi kontroll nélkül működő) nagyvállalatok példája mutatja azt, hogy napjainkban a neoliberalizmus legalább annyira támaszkodik az erős állam által működtetett és a nemzetállami törvényhozások által a tőkének kedvező szabályokat hozó államkapitalista rendszerekre, mint a piacra.

2. A társadalom valódi és demokratikus kontrollja az energiarendszerek felett

A magyar energiapiacon az 1990-es évek privatizációs hulláma eredményeképpen bekövetkezett az áram- és gázszolgáltatók alapvetően európai tulajdonosi körök által való megszerzése, majd a 2000-es években a tulajdonosi csoportok koncentrációja. (Érdemes megjegyezni, hogy ez ellen – nemcsak az energiaszektorban, de máshol sem – a balliberális kormányok nemhogy nem emeltek szót, de motorjai voltak ennek a folyamatnak.) 2010-től kezdve az Orbán-rendszer kiszorította a külföldi tulajdonosi köröket és a Magyar Villamos Művek keretében létrehozott egy állami megaholdingot. Éppen az Orbán-rendszer neoliberális államkapitalizmusa mutat rá arra, hogy a klímaválság korában miért nem elegendő az energiarendszerek államosítása: ha egy állam a nemzeti és nemzetközi nagytőke kiszolgálója, akkor a közszolgáltatások neoliberalizálása társadalomellenes folyamatokat indít el. Pontosan ez történt az Orbán-rendszer esetében az oktatási és az egészségügyi rendszerekkel, valamint a rezsicsökkentés keretében az energiarendszerrel. Valójában a rezsicsökkentés fő funkciója (az Orbánék által preferált felsőközéposztály támogatása mellett) éppen az volt, hogy államosítsák az áram- és gázszektort. Ugyanakkor a mostani válság rámutatott arra, hogy ha az állam helye az energiarendszerben valamiféle „kapitalizmuspótlék” és nem a társadalom képviselője, akkor egy államosított energiarendszer sem lesz humánusabb a piaci alapon működő rendszereknél. Éppen ezért a jövő humánus energiarendszere nem lehet tisztán piaci alapon működő, sem pedig egy autoriter állam által működtetett államkapitalista, hanem egy demokratikus állam keretében szigorú társadalmi kontroll alatt működő kell, hogy legyen. Ezért is lenne kulcsfontosságú egymással hálózatot alkotó energiaszövetkezetekben gondolkodni, ahol minden egyes fogyasztó egyúttal termelő és választópolgárként tulajdonos is.

3. Klíma- és energiavészhelyzet a társadalom érdekében

Végül pedig érdemes arra is utalni, hogy a fentiek átgondolására és kidolgozására viszonylag rövid idő áll rendelkezésre. A klíma- és ökológiai válság immáron a jelen. Úgy gondolom, hogy a kihirdetett „klímavészhelyzet” és körülötte kibontakozó világmozgalom nagyon fontos lett volna annak tudatosításában, hogy mennyire jelenvaló a veszély és mennyire sürgető a cselekvés. Sajnos az Orbán-rendszer már 2015-től ráérzett arra, hogy a társadalom mennyire manipulálható a különféle rendkívüli állapotok segítségével, és a valódi megoldáskeresés helyett a morális pánikkeltésre és a gyűlöletpolitikára támaszkodott. A tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet a koronavírus következésben bevezetett többféle rendkívüli jogrend követte, majd pedig az orosz agresszió nyomán Alaptörvény-módosítást maga után vonó háború veszélyhelyzet. Ezekben az a közös, hogy az Orbán-rendszer mind ez idáig kialakította az a jogi- és politikai keretrendszert, amelyben rendkívüli állapotot hirdetett, azonban ez egyáltalán nem igaz a legújabb formára, az energia-veszélyhelyzetre, amely valójában nem közjogi, hanem politikai deklaráció (ennek megfelelően nem kormányrendelettel, hanem határozattal került kinyilvánításra). Mindez miért fontos? Azért, mert éppen a valódi ökológiai és klímavészhelyzet miatt lenne kulcsfontosságú az energia- és társadalmi rendszereinket ténylegesen vészhelyzeti állapotba helyezni, és ennek főszereplője az állam kell, hogy legyen, amely biztosíthatja a kollektív és igazságos felkészülést a klímaválság hatásaira. Az Orbán-rendszer azonban pontosan ennek az ellenkezőjét csinálja: látszólag kihirdeti az energetikai rendkívüli állapotot, valójában pedig a forradalmi változások elindításától menekül. Vajon ma miért nem arról beszélünk, hogy a magyar államnak sohasem látott programot kellene indítania azért, hogy mindenkit, de különösen a leginkább rászorulókat megmentse a klímakatasztrófa beláthatatlan következményeitől? Ez többek között: az energiaszegénység drasztikus csökkentése, energiahatékonysági beruházás, a teljes villamosenergia-rendszer átalakítása és alkalmassá tétele a drasztikusan növekvő napelem-kapacitások számára. Röviden: a magyar állam feladata az lenne, hogy ne csak a középosztály egy része és a felső osztályok engedhessék meg magunknak azt, hogy túléljék a klímaválságot.

Hiszek abban, hogy az energiarendszereink demokratizálása egyet jelent a politikai és társadalmi rendszereink demokratizálásával, hiszen egy autoriter politikai rendszer csakis egy társadalomellenes energiarendszert tud és akar működtetni. Ahhoz, hogy ez megváltozzon, energiaforradalomra van szükség, ehhez pedig az kell, hogy a társadalom felismerje azt, hogy a globális ökológiai és klímaválságra való felkészüléshez korántsem elegendő egy kormányváltás, hanem olyan rendszerváltásra van szükség, amelynek keretében végre nem a tőkés-piaci szempontok érvényesülnek.

Friday, 12 August 2022

Amíg az ellenzék nem érti meg a társadalom dühét, addig nem lesz változás (maiTÉMA, ATV, 2022. agusztus 8.)

2022. augusztus 8-án az ATV maiTÉMA műsorának vendége voltam (1. rész és 2. rész) és az ellenzék által kezdeményezett rendkívüli parlamenti ülésnap kapcsán beszélgettünk. Felhívtam arra a figyelmet, hogy szemmel láthatóan az ellenzéki válaszók dühösek és joggal. Ugyanis nem feltétlenül az a hiba, hogy az ellenzék beült a parlementbe, hanem az, hogy egyszerre hallhatták a választók azt, hogy leváltható a rendszer 2022-ben és azt, hogy törvénytelen volt a választás, tovább azt is megkaptuk, hogy szükséges a feltétel nélküli összefogás, most pedig durván egymásnak estek az ellenzék korábbi szövetségesei. Valami nem stimmel ezzel! Ha tudta a DK vagy más ellenzéki erő, hogy a NER nem leváltható a parlamentáris keretek között, akkor miért ment mégis bele a választási színjátékba? Ez itt a fő kérdés és ezzel kell elszámolnia az ellenzéknek a növekvő választói harag mellett, ugyanis az ellenzéki választók egyre kiábrándultabbak és türelmetlenebbek. A választókat nem lehet tovább hülyíteni és egyszer azt mondani, hogy választással leváltjuk a rendszert, máskor meg a vesztes választás után azt mondani, hogy törvénytelen a kormány, mert nem az ellenzék nyert.


Szó volt arról is, hogy a rendkívüli parlamenti ülésnap és hasonló eszközök mennyire elégségesek a kormányválsához. A valódi kérdés, hogy az ellenzék le akarja-e váltani az Orbán-rendszert, mert ha igen, akkor egy rendkívüli válsághelyzetben, mint a mostani messze nem elegendő a parlamentáris keretek bejátszása. Ezt szerintem az ellenzék is érzi. Alkotmánybírósághoz, ombudsmanhoz fordulni, népszavazást és rendkívüli parlamenti vitanapot kezdeményezni a NER játszabályai szerinti működésmódot jelenti. Tegyük fel azt, hogy pl. Molnár Zsolt az alkotmánybírósági beadvány kapcsán azt gondolja, hogy sikerese védte meg a balatoni partszakaszokat a beépítésétől, de mi akadályozza meg az Orbán-rendszert, hogy az AB-döntést jogalkotással írja felül? Ahogyan ezt számtalanszor megtörtént. Vagy: melyik bíróság vagy AB fogja kimondani azt, hogy a klímaválság idején a fakivágás ösztönzése energiahatékonysági vagy zöld beruházások helyett tulajdonképpen bűncselekmény (genocídium és hazaárulás – szerintem)? A NER-t nem lehet megszorítani vagy leváltani a saját maga által létrehozott intézményrendszer segítségével. Ha az ellenzék nem hoz létre egy vállalható alternatívát, amely ideológiát és programot is jelent egyszerre, akkor óriási bajban lesz, mert még maradék politikai pozíciói is meginognak és ezt immáron nem az Orbán-rendszer, hanem a maradék ellenzéki választók dühe és kiábrándulása fogja veszélyeztetni. Immáron nem elég „készülődni”, nem elég „árnyékkormányt” alakítani, hanem meg kell mondani az embereknek, hogy az Orbán-rendszer által félrekezelt társadalmi válságokat hogyan és milyen eszközökkel oldaná meg az ellenzék.


Az EU-tagság megerősítése kapcsán belengetett népszavazás vonatkozásában elmondtam, hogy szerintem Orbán nem akarja kivezetni az országot az EU-ból, hiszen valójában az EU sok tekintetben átvette az orbáni álláspontot többek között a menekültválság kapcsán. A műsorban nem volt idő kifejteni, hogy a hazai ellenzék liberális részében mindig is volt egy olyan elvárás, hogy majd az EU fogja elintézni Orbánt, hát nem fogja. A népszavazás ebben az „európázási versenybe” illeszkedik: melyik ellenzéki erő „európaibb”. Továbbá az ellenzék nem spórolhatja meg az, hogy önálló gondolta legyen az EU-ról és például nem jelentheti azt, hogy minden tekintetben kritikátlanul viszonyulunk az EU-tagsághoz (lásd: a félperiféria munkavállalóinak fokozott kizsákmányolását, tovább azt, hogy a közös agrárpolitika lényegében lenullázta a magyar mezőgazdaság nemzetellátó képességét és súlyosan támogatta mostani földesúri nagybirtokrendszer kialakítását). Vagyis az ellenzék feladata is az alternatívaállítás lenne, de ehhez azt kellene megérteni, hogy jelenleg Orbán és az orbáni keményvonalas, rasszista álláspont sokkal jobban be van ágyazódva az európai főáramú politikába, csak ezt éppen sem az itthoni ellenzékben, sem pedig az EU-ben nem merik kimondani.

Saturday, 23 July 2022

Az Orbán-rendszer bűne, hogy nem készítette fel a társadalmat az energia- és klímaválságra (maiTÉMA, ATV, 2022. július 18.)

Az ATV maiTÉMA című műsorának vendégeként 2022. július 18-án a rezsiváltozásokról és a KATA-tüntetésekről beszélgettünk. Kitértem arra, hogy az Orbán-rendszer hazug rezsicsökkentése, amely végig a középosztály és a felsőközéposztály támogatásáról szólt sohasem volt szociálisan érzékeny és sok szempontból pazarlásra, túlfogyasztásra ösztönzött és óriási bűnt követett el az Orbán-rendszer azzal, hogy nem készítette fel a magyar társadalmat a globális ökológiai és klímaválság következményeire. A mostani helyzetben sem beszélünk arról, hogy a mind a rezsiváltozások, mind a klímaválság következményei azokat a középosztály alatti csoportokat fogják legjobban érinteni, akik nem tudják megengedni maguknak azt, hogy energetikai beruházásokkal maguk készüljenek fel a klímaválság következményeire. Az Orbán-rendszer által épített Taigetosz-társdalomat, ahol mindenki „annyit ér, amennyire meg tudja engedni a magánszolgáltatásokat” a klímaválság felfoghatatlanul tragikus mértékben fogja érinteni. Mennyire más lenne most a helyzet, hogy ha az Orbán-rendszer Paks2 irreális erőltetése helyett elindított volna egy energiahatékonysági- és megújulós programot.


Kitértem arra is, hogy a háborús- és energiaválság időszakában éppen az energetikai szuverenitást hangsúlyozó Orbán-rendszernek kellett volna enyhíteni az ország energiafüggését, a kis államiságból fakadó „árelfogadási” kényszereket. Ehelyett hosszú távú és egyébként titkos szerződésekkel kiszolgáltatta a hazai energiarendszert Oroszország felé. Erre csakis egy megerősített európai energetikai kooperáció jelenthetne kiutat, amely tekintetében az orosz függést amerikaira (vagy éppen azerire) felcserélni ismét csak problematikus. Európai szinten energetikai szempontból is működtetni kellene a szolidaritás megközelítését és nem lehet csak nacionalista szempontokból gondolkodni.


Utaltam rá, hogy az energia-veszélyhelyzet elvileg a negyedik kivételes jogrendtípus a menekültválság, a koronavírus kapcsán kihirdetett rendkívüli jogrend, és az Alaptörvény-módosítással lehetővé tett háborús veszélyhelyzet után. A különbség ezúttal annyi, hogy az energia-veszélyhelyzet egyáltalán nem jogi, hanem politikai kategória, amely nem kormányrendelettel, hanem kormányhatározattal, politikai deklarációként került kihirdetésre. Mindez ebben a formában elsősorban társadalmi és morális pánikkeltésre jó és nem a klíma- és ökológiai válságból eredő problémák valódi megoldására.

Monday, 11 July 2022

A baloldalnak fel kell lépnie a klímavészhelyzetben (HírKlikk, 2022. július 6.)


„A klímaválság nem a jövő, hanem a jelen. Sőt, abból a szempontból a múlt is, hogy nem készültünk fel nagyon sok mindenre. Az Orbán-rendszer tulajdonképpen napirendre se veszi” – mondta lapunknak Antal Attila politológus. Úgy véli, itt az ideje egy karakteres, a neoliberális politikával szembenálló, a klímavészhelyzetet komolyan vevő baloldali mozgalom indításának. Az életek, meg a klímavészhelyzet nem mérhető szavazatokban.

– Ön azt mondja, megfontolandó lenne egy karakteres, a neoliberális politikával szembenálló, a klímavészhelyzetet komolyan vevő baloldali mozgalom indítása. Mit ért ezalatt?

– Ilyenkor, nyáron, ez nyilván mindig aktuális kérdéssé válik, holott nem csak most kellene annak lennie, amikor – egyes helyeken – vízhiányos helyzet van. Tavaly is nagyon hasonló dolgok voltak, úgyhogy azt már lehet látni, hogy a klímavészhelyzet, a klímaválság a mindennapjaink része. Bár ilyenkor „szezonja” van, de azért fel lehetne készülni rá az év egyéb időszakaiban is. Gondoljunk csak bele a klímaváltozás hőhullámainak a hosszú távú szív- és érrendszeri betegséget okozó hatásaiba. Gondoljunk bele, hogy ez milyen hatással van az idősebb és a felnövekvő generációkra. Ebben a háborús helyzetben az élelmiszer-kérdés is abszolút középpontivá válik, és nem csak az infláció, hanem eleve az alapanyag megtermelése miatt is. Leegyszerűsítve – egy mellékszálat említve – azt látjuk, hogy az uniós támogatások torzítják az egész helyzetet. Megéri a földet támogatásért parlagon hagyni azért, hogy a nyugat-európai piacok működni tudjanak. Nagyon sok jel mutat arra, hogy itt van a klímavészhelyzet, és nem fog elmúlni, sőt, súlyosabbá válik. Ürge-Vorsatz Diána most kongatta meg a vészharangot, hogy ez a mostani a következő évek „leghidegebb” nyara. Nem mondom, hogy az Orbán-rendszer nem foglalkozik ezekkel a kérdésekkel, de nem úgy foglalkozik velük, mint egy karakteres, baloldali, a társadalomért tenni akaró mozgalom, vagy párt. Itt is érvényesül az a fajta „Taigetosz-társadalom”, amit kiépített az Orbán-rendszer. Akik fel tudnak készülni, megújuló energiát tudnak telepíteni, tudnak hűteni, azok nem biztos, hogy annyira érzik a hatásokat. Azok az egyszerű dolgozó emberek azonban, akiknek a munkakörülményei rohamosan és drasztikusan romlanak a nyári időszakban, és nem csak a hőség, de egyáltalán a munkakörnyezet miatt is, ki vannak téve az említett hatásoknak. Ezt pedig előbb-utóbb üggyé kell tenni, hiszen a klímaválság nem a jövő, hanem a jelen. Sőt, abból a szempontból a múlt is, hogy nem készültünk fel nagyon sok mindenre. Az Orbán-rendszer pedig de tulajdonképpen napirendre se veszi. Nem azt mondom, hogy „klímaigazságtalanság” van, mert az nagyon messzire mutatna, de ennél sokkal húsbavágóbb a kérdés. Ezt társadalmi igazságossági kérdéssé kell transzformálni. Nem a jövő generációról, meg a gyerekeinkről, hanem az „itt és most”-ról van szó. Egy baloldali alakulatnak ezt a zászlajára kell tűznie. Nem akarok mindig kritikát megfogalmazni, nagyon jó, ha alkotmánybírósági beadványokkal megvédjük a beépítéstől a Balaton-partot, meg a népnek biztosítjuk a hozzáférést, ám azt látni, hogy az egyszerű nép már most sem fér hozzá a nagy tavakhoz. Nem ez a klímaválság. Abban ennél sokkal, de sokkal esszenciálisabb kérdések vannak, a panelhűtéstől kezdve az egészséghez és az élethez kapcsolódó kérdésekig. A baloldalnak – a Balaton kérdése mellett – ezt kell üggyé tennie. Az is nagyon fontos, de a klímaválságnak olyan drasztikus hatása van már most, hogy egyáltalán még felmérni sem tudjuk. Ha mi nem tesszük meg ezt a baloldalon, akkor senki nem fogja.

– Ez össz-ellenzéki program lenne, vagy egy párt vállalja, mondjuk az MSZP?

– Ha ideális helyzetben lennénk – persze nem vagyunk abban –, akkor ez egy nemzeti minimum lenne. Ez tipikusan olyan kérdés, amiben még egy autoriter rendszerrel is kooperálni lehetne, hogy lépni kell. Csakhogy nem vagyunk ebben a helyzetben. Az autoriter-rendszernek pont az a sajátossága, hogy a társadalomra kiszervezi ezeket a dilemmákat. Oldd meg, hogyha hűteni akarsz, oldd meg, hogyha fűteni akarsz, oldd meg, hogyha szigetelni akarsz, stb. Pontosan itt van a fő kérdés, ami összefügg az Orbán-rendszer általános társadalompolitikájával. Az Orbán-rendszer egész egyszerűen valamilyen formában támogatja a középosztályt, azalatt meg nem ad a társadalomnak. Pontosabban szavazógépként, közmunkásként, megfélemlített társadalmi csoportként szüksége van rá, azután meg elengedi ezeket a társadalmi csoportokat. Szerintem, ha van az ellenzékben baloldal – és nem csak az MSZP-re gondolok –, akkor ezt az ügyet vállalnia kell. Ezt a társadalmat a középosztály alatti szinten fel kell készíteni állami eszközökkel a klímavészhelyzetre. Szerintem itt van a kulcs. A kérdés az, hogyan gondolkodunk az államról, mi a feladata. Az a feladata, hogy a középosztálynak lakást, támogatást biztosítson, vagy pedig emellett – bizonyos szempontból ehelyett – a középosztály alatti csoportokat energetikai beruházásokkal, klímavészhelyzet-optimalizált beruházásokkal felkészítse arra, ami előttünk van. És ne csak szezonális kérdés legyen a klímavészhelyzet. mert sajnos most ott tartunk, hogy amikor beüt a krach nyáron, akkor ez szezonális kérdéssé válik. Amikor tél van az energiaszegénység következtében nagyon sokan a lakásukban hűlnek ki. Akkor van róla két hír, de egyébként nem beszélünk a kérdésről. Szerintem itt az ideje, hogy ne szezonális kérdés legyen a klímavészhelyzet.

– Ez teljesen érthető, és elfogadható, de a háttérben ott van, hogy azért nem vállalja így senki, mert kontraproduktív, mert nem kap érte szavazatot.

– Ez pontosan így van. Az életek, meg a klímavészhelyzet nem mérhető szavazatokban. Azért mondtam, hogy ezt csak baloldalon lehet vállalni. Ahol a társadalomért, a közösségért érzett felelősség - szerintem – erősebb kell, hogy legyen, mint a szavazatokban való gondolkodás. Én legalábbis így gondolkodom a baloldalról. Ezzel nem bélyegzem meg a konzervatív, vagy a liberális barátainkat, csak ott az a reálpolitika, az a gondolkodás sokkal erősebb, hogy majd a piac megoldja, megoldja az egyén. Csak a baloldali, sűrű szövésű társadalomban, egyfajta egymásra utaltságban való gondolkodás alkalmas szerintem arra, hogy felkészítsen a klímavészhelyzeti kihívásra. Messze nem arról van szó, hogy akkor majd kibocsátás-csökkentéssel holnap eredményt lehet elérni. Az egy fontos dolog, egy fontos lépés. ahogy a zöldek mondják, csökkentsük a kibocsátást, amennyire lehet. Csakhogy nem erről van szó. A mostani problémák már évtizedekkel ezelőtt eldőltek, a ’60-as, ’70-es ’90-es évek kibocsátásának következtében jutottunk el idáig.

– Akkor mit tehetünk?

– Szerintem azt kell mérlegelni, hogy itt állami eszközökkel súlyosan és drasztikusan be kell avatkozni. Ahogy az Orbán-rendszer „játszik” a kivételes állapottal, hogy 2015 óta menekültválság, aztán a koronavírus válság, most meg a háború miatt kivételes állapot van, szerintem az ellenzéknek egy fontos eszköze lehetne a klímavészhelyzet – és ezt most a lehető legjobb értelemben mondom – kihasználása. Gondoljunk bele, mi történt a solymári agglomerációban. Ott lehet látni, hogy valóban klímavészhelyzet van. Az ember ebben a helyzetben a lehető legjobban csökkenti a vízhasználatot, de hát, lehetett volna rá készülni, hogy itt baj lesz a vízellátással. A vízhálózat problémája sem tegnap következett be. És még mindig, mindig a problémák után mennek a hirtelen fellángolások, akkor, amikor már beütött a krach. És ki tudja, hogy ennél mennyivel súlyosabb lesz majd a következő? Itt előrelátóan kellene tervezni, és az állami erőforrásokat nagyon okosan és nagyon célzottan, a legsérülékenyebb társadalmi csoportok érdekében felhasználni.

– Akkor gyakorlatilag mégis csak egy össz-ellenzéki program lenne ez…

– Ideális esetben igen, de azt gondolom, hogy a főbb irányokat, azt, hogy miképpen kell a piachoz viszonyulni – hiszen itt nem elég a zöldítés, hanem adott esetben nagyon komoly állami korlátozásokra is szükség van –, azt egy baloldali karakterű program és politikai mozgalom, párt képes vállalni. Itt bizony az államnak, akár a kisajátítások, akár az állami tulajdon újra-gondolásának tekintetében óriási feladatai vannak. Arról van szó, hogy klímavészhelyzetben akár a magántulajdon szentsége is sérülhet. Gondoljunk csak bele, ha lesz egy tömeges hőhullám, akkor bizony akár magáncégek objektumait is nagyon szükséges esetben fel lehet használni, el lehet indítani egy nagyon kiterjedt lakásszigetelési, hűtési programot. Úgy gondolom, hogy itt az állam újragondolása szükséges minden tekintetben, és ezt én csak baloldalról tudom elképzelni.

– Van erre fogadókészség?

– Én azt gondolom, kellene, hogy legyen. Nyilván a Magyar Szocialista Párt bizonyos szegmensében látom ezt. Vannak szereplők, akik a dolgozók mindennapi érdekében állnak ki, akik a megélhetési szempontokat hangsúlyozzák. Gondoljunk bele, hogyan érintheti a klímaválság a megélhetést? Mi van akkor, ha bekövetkezik az, amit még sohasem láttunk, egy fokozott, több hétig tartó hőhullám, ami a családok megélhetését is veszélyezteti. Itt nagyon komoly dolgokat kell végiggondolni. Azt hiszem, hogy a Magyar Szocialista Pártnál ez egy lehetséges felelősségvállalás lehet. Nem akartam a Balatonnal kapcsolatban személyeskedni, az is egy nagyon fontos dolog, de az Alkotmánybíróság nem fog bennünket megvédeni a klímavészhelyzetben. És a NER Alkotmánybírósága meg főként nem. Arról nem is beszélve, hogy az Alkotmányba bármikor be lehet írni, hogy úgy építkezik az állam a nagyobb tavaknál, ahogy akar. Szerintem vágyálom abban gondolkodni, hogy a NER Alkotmánybírósága az egyéni érdekek, a társadalom érdeke mentén megvédene bennünket.

– Most ön a kérdést felvetette. Vállalja azt is, hogy viszi ezt a zászlót?

– Én nem akarok önjelölt lenni. A dolgokat megfogalmazom, nyilván a véleményemet elmondom a párton belül is. Azt gondolom, hogy ezeket a szempontokat az ellenzéki oldalon, az MSZP-Párbeszéd vonalon ismerik. Nagyon furcsa lenne azt mondani, hogy én akarom ezt csinálni. Én csinálom. Nagyon szívesen csinálom, mert szerintem fontos dolog, és még azt sem mondhatom, hogy a jövő generáció múlik ezen. Ez rólunk, a jelen generációról szól. Persze, a jövőről is, arról, hogy milyen állapotban hagyjuk magunk után a környezetet. Csak a klímavészhelyzet mindennapossá, kézzelfoghatóvá, jelenlevővé vált. Ezt elhazudni, eltagadni nem lehet, és szerintem nem is érdemes. Teljesen másként kell gondolkodni ebben a helyzetben.

Saturday, 2 July 2022

Orbán fegyverekkel készül a békére? (Egyenes beszéd, ATV, 2022. július 1.)

2022. július 1-jén az ATV Egyenes beszéd című műsorának vendége voltam és Orbán Viktor határvédelemmel és az orosz agresszióval kapcsolatos kijelentéseiről beszélgettünk. Ismét kifejtettem, hogy Orbán geopolitikai szerencsejátosként viszonyul a háborúhoz és a fő cél saját (geo)politikai és energetikai mozgásterének bővítése, hiszen a háború kontextusa nagyon fontos. Nem lehet véletlen, hogy a külügyminiszter éppen a beszélgetésünk napján tett győzelmi jelentést arról, hogy "minden rendben van" Paks 2 körül és ősszel elkezdődhet a kivitelezés, tovább az is nagyon fontos az amerikai cseppfolyósított földgáz sohasem látott mértékben áramlik Európába. Orbán zsarolásként használta a vétót arra, hogy elérje céljait, többek között Paks 2 orosz létesítésének EU-s elfogadását és kivételét az orosz szankciók alól.

Nagyon aggasztónak találom tovább baloldali pacifistaként, hogy Orbán minden eddiginál jobban kapitalizálja a háborús félelemkeltést és a putyini agressziót militarizálódásra használja fel. Ennek eleme a határőrség visszaállítása, a bejelentett fegyverkezési projekt, továbbá az, hogy a honvédelmi miniszter egy üzletember és ekként is viszonyul a fegyverkezéshez. Mindez nem más mint neoliberális militarizmus. Amikor pedig Orbán azt mondja, hogy összeomolhat az ukrán front és a háború a magyar-ukrán határ közelébe kerülhet, akkor felvetődik az az érdekes dilemma, hogy ebben a helyzetben a magyar kormányzat azzal az Oroszországgal fog majd háborúzni, amely gáz és kőolajat szállít Magyarországra, valamint új atomerőművet létesít?


Thursday, 30 June 2022

Az ökológiai biopolitika lehetőségei a klímaválság korában (Kellék, 66. szám)

Megjelent a Kellék folyóirat 66. száma "Környezeti válság és filozófia" címmel. Benne pedig Az ökológiai biopolitika lehetőségei a klímaválság korában című tanulmányom.

A globális ökológiai és klímaválság és annak legújabb kísérőjelensége, a koronavírus okozta egészségügyi, gazdasági és társadalmi válság miden korábbinál erősebben veti fel a demokratikus biopolitika lehetőségének kérdését. A különféle politikai rendszerek sokféle választ adtak a Covid-19 által jelentett kihívásra, azonban közös pontnak tekinthető, hogy amint a globális kapitalizmus válságai esetén láttuk, az állam szerepe hihetetlenül felértékelődött, továbbá a sokféle válságkezelési mechanizmus mindegyike biopolitikai beavatkozásokat jelentett a társadalmak életébe. A bevezetett rendkívüli intézkedések, kivételes jogrendek és állapotok tehát elhozták a biopolitika új korszakát. Ez, a járványhelyzet esetleges tartósságához igazodva alapvetően alakítja át azt, ahogyan a demokratikus politikáról, a demokráciáról, demokratikus felhatalmazottságról és intézményekről gondolkodunk. A végrehajtó hatalmak felerősödésének új időszakába lépünk tehát be, ahol a biztonságra törekvés sokféle, korábban magától értetődő demokratikus követelményt írhat felül. Ez az írás azt a kérdést járja körül, hogy miként képzelhető el egy demokratikus megalapozású „ökológiai biopolitika” válságokkal terhelt korszakunkban.

A szám tartalomjegyzéke:
  • Andreas Malm: A kombinált fejlődésről: a hibridizmus ellen
  • Kiss Kata Dóra: Hogyan azonosul a nőiség a természettel a társadalmi képzeletben. Az ökofeminista gondolkodás hasznáról a klímaválság kezelésében
  • Antal Attila: Az ökológiai biopolitika lehetőségei a klímaválság korában
  • Balázs Gábor — Kurucz Ákos: A zsidó vallási hagyomány reakciója az ökológiai válság és állati jogok problémájára
  • Horváth Márk: Az antropocén kezdete. Meghatározási kísérletek és értelmezési viták a különböző antropocén értelmezések tükrében
  • Kovács Gábor: Ökorégió versus hatalmi civilizáció. Lokalitás, technológia és zöld köztársaság Lewis Mumford koncepciójában
  • Lányi András: „A festészet a Föld zárójelbe tett igazsága”. A látvány filozófiája

Thursday, 23 June 2022

The Transatlantic Network of Authoritarian Populism (Aalborg University, The internationalization of populism seminar, 23-24 June, 2022)

I participated at The internationalization of populism. Populism beyond the nation state? seminar at Aalborg University, Denmark 23-24 June, 2022 organized by Óscar García Agustín and his Colleagues. My lecture is about a sub-topic of my posd-doc research on The State of Emergency in the Era of Global Ecological and Pandemic Crisis and it deals with internationalization of authoritarian populism. Its title is: The Transatlantic Network of Authoritarian Populism: The Rise of the Executive from Hungary to the USA.


A remarkable phenomenon is unfolding regarding the international networking of authoritarian populism: the Hungarian Orbán regime has for a long time been looking to the radicalising American right as a reference point, which after Trump's fall is also trying to build a strong international network for authoritarian right-wing tendencies. At the heart of these transatlantic ideological networks is the idea of the rise of the executive. There is an emergence of executive power in the era of exceptional government which means on the one hand that the executive power is extremely strengthened, on the other hand the theory of separation of powers has totally been redesigned and this has a huge impact on the landscape of democracy. In this paper the theoretical bases of Unitary Executive Theory (UET) and the Authoritarian Populism (AP) are investigated. It is proposed here that main common foundation of UET and AP is Carl Schmitt and his theory on the political sovereignty and the state of exception. Given these, UET and AP has been investigated here in the framework of presidentialization in the time of permanent state of exception. I am trying to critically investigate the rise of the executive branch in the West is held in the framework of democracy and in the East this phenomenon is blamed as a new rise of totalitarianism. I will point out that expansion of executive power is an inevitable danger, because the representative and parliamentary democracy has become empty by that the executive leaders pretend as the main political representative of their political communities. Upon the case of COVID-19 crisis the dangers caused by the uncontrolled executive power are even more present. It has been investigated here how the authoritarian populist Orbán regime relied on the state of exception declared during the pandemic. Moreover, I am arguing here that the common form of UET and AP regimes is constitutional dictatorship which is about to reformulate and acquire political sovereignty.




Friday, 17 June 2022

A demokrácia az ökológiai és klímaválság korszakában

Megjelent A demokrácia az ökológiai és klímaválság korszakában című esszém a Földes György és általam szerkesztett Igazságosság – demokrácia – fenntarthatóság. Társadalomelméleti esszék című kötetben (Napvilág, Kiadó, 2022). Az írás így indul: "A 20. század végén 'nem ért véget a történelem' (vö. Fukuyama, 1989), sőt a 21. században gyakorlatilag újrakezdődött, méghozzá olyan kihívások keretében, amelyet addig még nem is látott az emberiség. Mára ugyanis egyszerre rendült meg a globális ökológiai és klímaválság miatt az emberiség fizikai élettere és életlehetősége, valamint a liberális demokrácia válsága miatt az a politikai, társadalmi keretrendszer, amelyre jövőnket építeni akartuk. Korszakunk kettős kihívása tehát az egymásra tornyosuló ökológiai és politikai válság. A két válságjelenség gyökerei azonosak: ez pedig nem más, mint a globális kapitalizmus és annak az embert, illetve a természetet kizsákmányoló jellege. A kapitalizmus egymásra torlódó válságai társadalmi és ökológiai szempontból elértek egy olyan kritikus pontot, hogy egyszerre veszélyeztetik a társadalmi rendszereinket (beleértve a demokráciát, pontosabban azt, amit eddig annak gondoltunk) és az emberi élet ökológiai alapjait. Ebben a tanulmányban amellett érvelek, hogy a 21. század első évtizedeiben fog eldőlni az, hogy milyen világa lesz a gyermekeinknek, unokáinknak, ugyanis a mi nemzedékünket rendkívül váratlanul érte az ökológiai és politikai összeomlás, és nehéz azzal szembenézni, hogy a liberális demokrácia nem volt alkalmas eszköz a globális kapitalizmus kordában tartására, és elindult az emberi élet ökológiai és társadalmi alapjainak felszámolása. Korszakunk kihívása éppen az, hogy képesek vagyunk-e felismerni ezt a fordulópontot és tudunk-e olyan demokratikus megoldásokban gondolkodni, amelyek nem csak a hatalmi pozíciókban lévő kevesek túlélését jelentik. Ugyanis az új autoriter rezsimek felemelkedése mutatja, hogy a jelen ökológiai és politikai válságkomplexumára már kész van egy válasz a történelem 'asztalán': ez pedig a gyűlöleten, kizsákmányoláson, a kapitalizmus és a nemzetállamok (összekapcsolódó) autoriter működtetésén alapuló politika, amelynek lehetségesen öko- és genocídium lesz az eredménye. A tanulmány fő kérdése (dilemmája) éppen az, hogy létezik-e ebben a helyzetben demokratikus politikai alternatíva?"



Igazságosság – demokrácia – fenntarthatóság

2022-ben jelent meg a Földes Györggyel közösen szerkesztett Igazságosság – demokrácia – fenntarthatóság. Társadalomelméleti esszék című kötetünk, amelyben 13 szerző feszegeti a fennálló gazdasági, politikai, társadalmi berendezkedés feszítő problémáit. A kötetben az általam írt tanulmányban azt vizsgáltam meg, hogy mi lehet a demokrácia jövője az ökológiai és klímaválság korszakában. A kötetről a Politikatörténeti Intézet Mérce oldalán írtam.

Csapdahelyzetben élünk. A rövidtávú gazdasági és hatalmi érdekek és távlatok nyilvánvaló konfliktusba kerültek egymással. Kötetünk és annak mind a tizenhárom szerzője rendkívül fontosnak tartja a világ, Európa és hazánk mai helyzetében, hogy a távlati szempontok a mainál jelentősen nagyobb súllyal essenek latba a döntések meghozatalánál. Mindezt úgy szeretnénk elérni, hogy a címben jelzett értékek – az igazságosság, a demokrácia és a fenntarthatóság – alapján nézünk szembe a valósággal és keressük az alternatívát. E megkerülhetetlen munkához a társadalomkritikai gondolkodás hasznát, a fennálló gazdasági, politikai és kulturális viszonyok átalakításának szükségességét bizonyító kötettel szeretnénk hozzájárulni.

A szerzők: Andor László, Antal Attila, Bajomi-Lázár Péter, Berényi Eszter, Csáki György, Éber Márk Áron, Földes György, Huszár Ákos, Kiss Viktor, Knausz Imre, Krekó Péter, Losoncz Alpár, Pogátsa Zoltán






Wednesday, 15 June 2022

A Kádár-rendszer neoliberalizálódásának jogi keretei

2021-ben jelent meg a Kádár-rendszerrel és a neoliberalizmus nyugati és keleti eszeme- és politikatörténetével foglalkozó kötetem Chicago a Dimitrov téren. Neoliberalizmus és a Kádár-rendszer címmel. Ezt a projektet volt szerencsém folytatni és a Takács Róbert által szerkesztett A nyitott zárt ország. Kulturális és tudományos érintkezések az 1970-es és 1980-as években Magyarország és a Nyugat között című tanulmánykötetben megjelent A Kádár-rendszer neoliberalizálódásának jogi keretei című írásom, amellyel egyúttal útnak indítok egy régen tervezett nagyobb projektet is, amelynek témája a globális kapitalizmus jogi alapjai, a neoliberalizmus jogi beágyazottsága.

A tanulmány előszavában a következőket vetem fel: "Jelen tanulmány együtt született a Kádár-rendszer neoliberalizálódásával kapcsolatos monográfiámmal, amelynek az a fő célja, hogy egy politikaelméleti elemzés keretében ismertesse a neoliberalizmus 20. századi magyar vonatkozású születését, szakaszait és hatását, majd pedig az államszocialista Kádár-rendszer fokozatos neoliberalizálódásának politikatörténetét. Ebben a kötetben a neoliberalizmust gazdasági, politikai és kulturális nézetrendszerként vizsgálom. Ez a tanulmány több ponton is támaszkodik az említett kötetre, azonban túl is mutat azon, és az abban foglaltakat gondolja tovább, hiszen ahogyan Honor Brabazon megjegyzi, a neoliberalizmussal foglalkozó szakirodalom igen gyakran átsiklik a jognak, a jogalkotásnak a neoliberalizációban játszott szerepe fölött, továbbá a kutatók kevéssé vizsgálják a jog és a neoliberalizmus politikai és gazdasági nézetei közötti összefüggéseket. Ebben az írásban arra teszek kísérletet, hogy a hazai szakirodalomban pótoljam ezt a hiányt, és a neoliberalizmus jogi sajátosságainak felvázolásából eredő tapasztalatok adta elemzési keretben vizsgálom meg a Kádár-rendszer átalakulását."