ELTE Ezüst Eötvös Emlékérem (2024. szeptember 9.)

Az a megtiszteltetés ért, hogy 2024. szeptember 9-én ELTE Ezüst Eötvös Emlékérmet kaptam az ELTE Állam- és Jogtudományi Karától.

Antal Attila: A jog és a rendkívüli eszközökkel való kormányzás. Jog és politika a válságok korában (ELTE Eötvös Kiadó, 2024)

Az ELTE Eötvös Kiadó gondozásában megjelent legújabb kötetem, amely a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal Posztdoktori Kiválósági Programja keretében az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán A rendkívüli jogrend a globális ökológiai és járványügyi válságok tükrében (NKFIH-azonosító: 139007) címmel végezett kutatásaimat foglalja össze.

A kötet elérhető az ELTE Eötvös Kiadónál és az ELTE Reader-en.

Authoritarian Populism, Environmentalism and Exceptional Governance in Hungary (When Power Goes Green – The Politics of Ecological Emergency in the Shadow of Authoritarianism, 10 July 2024, Universität Hamburg)

I am participating at the When Power Goes Green – The Politics of Ecological Emergency in the Shadow of Authoritarianism workshop at 10th July 2024, organized by Humanities Centre for Advanced Studies “Futures of Sustainability” at Universität Hamburg. My presentation is about Authoritarian Populism, Environmentalism and Exceptional Governance in Hungary.

Mit kezdünk a romokkal? (Népszava Visszhang, 2024. június 29.)

 A Népszava Visszhang 2024. júnis 29-i mellékletében arról, hogy mi lehet a magyar baloldallal.

Mit kezdünk a romokkal? E címmel vezette fel válaszát Antal Attila jogász, politológus. Mint mondja: a baloldal nem 2024-ben bukott meg, hanem 1989-ben (amikor nem volt képes felvállalni saját múltját), és 1990-ben (amikor önmagát és politikáját visszavonhatatlanul a liberálisok mércéihez kezdte igazítani), meg 1994-ben (amikor nem tudott ellenállni a neoliberális megszorítások politikájának), továbbá 2004-ben (amikor azt hitte, hogy Tony Blairt eltáncolva lehet baloldalt építeni – pedig ezt a brit Munkáspárt is megszenvedte), valamint 2006-ban (amikor a hatalom megtartása ismét csak fontosabb volt, mint az eszmék), illetve 2009-ben (amikor azt hitték, hogy a neoliberális receptet megint rá lehet erőltetni a magyar társadalomra), és persze végig 2010 után (amikor még ellenzékben sem volt képes meghozni a baloldal azokat a döntéseket, amelyek hiteles baloldalt eredményeztek volna, s a munkásság érdekképviselete miatt ismét csak a hatalmi játszmákat és azt választotta, hogy egyes személyeken keresztül egyre mélyebbre sodródik az Orbán-rendszerbe).

„Most a magyar társadalom »összbüntetésbe foglalt ítéletet« mondott a baloldal maradványai felett – véli Antal. – Ez azonban senkit sem tölthet el örömmel, mert 2024-ben az is nyilvánvalóvá vált, hogy az Orbán-rendszert nem lehet baloldalról választással leváltani, hiszen az, ami most történik, nem más, mint a rendszer újrarendezése akár Orbánnal, akár új politikai vezérrel: a magyar társadalom meghatározó része ugyanis jobboldalra szavazott, és a nagytőke az átalakuló rendszer különféle politikai frakcióit támogatja. A magyar társadalom tömegei tehát annyira el vannak keseredve, hogy bármi áron változást akarnak, és eközben még azt a kockázatot is hajlandók bevállalni, hogy a régi vezért egy újjal helyettesítik. Mindez óriási tragédia és egyúttal hihetetlen felelősség a baloldal maradványain, hiszen a jobboldali autoriter rendszer elérte azt, hogy a társadalom megelégszik azzal, ha „kicsit jobb lesz”: visszakap némit a szabadságjogokból és alkotmányosságból, nem omlik össze rögtön az egészségügy és az oktatás, nem uralja a mindennapokat az ezer fokon égő gyűlölet. Persze ezek nem kis dolgok, bár polgáriak, és nem is szabad őket lebecsülni, hiszen mindannyian vágyunk a normális életre. Ugyanakkor a baloldalnak most éppen az lenne a feladata, hogy rendszerszintű kérdésekkel foglalkozzon: megértetni azt, hogy a liberális demokrácia és kapitalizmus vadhajtásaként hogyan jött létre az Orbán-rendszer; az ökológiai és klímaválság korszakában alapjaiban kellene megkérdőjelezni a tőkén alapuló fogyasztói társadalom koncepcióját. De ezekkel a kérdésekkel nem tudunk foglalkozni, mert az összetöpörödött, magukat baloldalinak mondó pártokat belső hatalmi harcok uralják, és Blair szelleme (igaz, hogy már csak a romokon, de) továbbra is táncol. A baloldal valódi ereje sohasem vezérei, hanem vezérlő eszméi voltak. Uralkodni a romokon, és azokból nem egy új világ alapjait lerakni: történelmi és társadalmi felelőtlenség…”

Extraordinary Governance Measures as Authoritarian Class Politics (No War but the Class War Conference, May 31 - June 2, 2024, New York)

I held a lecture at No War but the Class War Historical Materialism and Institute for the Radical Imagination Conference No War but the Class War Historical Materialism and Institute for the Radical Imagination Conference, May 31 - June 2, 2024, New York.

Extraordinary Governance Measures as Authoritarian Class Politics

We have entered the era of overlapping crisis (polycrisis). The authoritarian populist right-wing has rapidly reborn in the field of authoritarian state and emergency governance, moreover the COVID-19 crisis gave a new rise this phenomenon. The failures of liberal democracy, which can be called “neo-weimarization”, opened the way of authoritarian right-wing populism and its class politics. The rise of authoritarian populism and the extraordinary governance measures (EGMs) of has fundamentally changed the relationship between law and politics. I will examine the impact of EGMs on democracy and the structure of social classes. The overlapping state of exception rise several dilemmas, since governing by EGMs is not in itself undemocratic, but if the executive power primarily performs its tasks in an extraordinary manner, then this has very serious social and political consequences and this also leaves its mark on democracy. My main claim is that authoritarian populism has found in the EGM the instrument of a new authoritarian class politics. At the same time, governments have shifted strongly in a kind of crisis management direction, which provides incredible opportunities to govern by EMSs, but also takes us incredibly far away from any kind of political, social normality. In examining the political economical practice of EGMs in Hungary, one of the most important directions is the impact of political governance on constitutionalism, the legal system, and the law itself. The Hungarian experience makes it clear that the authoritarian political leadership has used the EGMs to further build and strengthen the national capitalist class, while the social effects of the polycrisis have not been addressed.

A rendkívüli eszközökkel való kormányzás közpolitikai hatásai (MPTT Vánforgyűlés, 2024. május 16-17.)

Részt vettem 2024. május 16-17. között a Magyar Politikatudományi Társaság XXIX. Vándorgyűlésén Pécsett. Az előadás címe: A rendkívüli eszközökkel való kormányzás közpolitikai hatásai.

Antal Attila: Ma a jobboldal határozza meg, mi a baloldaliság (Népszava, 2024. április 30.)

A kelet-közép-európai baloldal a rendszerváltás idején nem tisztázta sem elméletileg, sem politikailag az államszocializmushoz való viszonyát, elvesztette ideológiai párbajképességét, így ma a baloldaliság ki van szolgáltatva a jobboldali értelmezéseknek – állította a Népszavának adott videóinterjújában Antal Attila politológus.

A beszélgetés apropója Földes György A baloldaliságról című írása volt, amelyre a szakértő is reagált lapunk Szép Szó mellékletében. Antal Attila szerint a rendszerváltást követő időszak mélyebb értékelése sincs elvégezve, feltáratlanok azok a mozzanatok, amelyek szinte kódolták a NER eljövetelét. A politológus két elemet tart fontosnak a hazai baloldal jelenlegi válságában. Egyrészt az elitje gyakorlatilag a nyolcvanas évektől sodródik a neoliberális folyamatokkal, amit egzisztenciális érdekek is motiválnak, ennek során elszakadt a társadalomtól, blokkolta az új szellemű baloldali törekvéseket, a liberalizmus felé terelve egy progresszív értelmiségi réteget. A másik nehézség, részben ennek köszönhetően, hogy a fiatalabb, baloldali szellemű nemzedék, amely különböző elméleti műhelyekben, mozgalmakban komoly eredményeket mutat fel a kapitalizmus kritikájában, korszerű alternatívák körvonalazásában, tartózkodik a hagyományos értelemben vett (párt)politizálástól. Márpedig politikai aktivitás nélkül az elméletek nem tudnak megtermékenyítően, mozgósító erővel hatni a közéletre.

Az állam humanizálható, a kapitalizmus nem (Népszava, Szép Szó, 2024. április 13.)

A cikk a Népszava Szép Szó mellékletében jelent meg 2024. április 13-án.

Földes György A baloldaliságról címmel megjelent, átfogó írásában sok más mellett olyan kulcsfontosságú kérdéssel foglalkozik, amely hosszú ideje nyugtalanít engem is: van-e szükség korszakunkban baloldalra, és ha igen, akkor milyen baloldalra? A válasz korántsem könnyű, hiszen pontosan tudnunk kellene hozzá azt, hogy milyen korszakban élünk és azt is, hogy milyen baloldalról beszélünk egészen pontosan. Azonban posztmodern valóságunkban minden összemosódott és összetorlódott; olyan kibogozhatatlan a korszellem, hogy maguk a tények, de főleg az azokból levont értékalapú következtetések állandóan megkérdőjeleződnek.

Földes ebben a zűrzavarban kísérel meg rended tenni, mind a korszakunk, mind pedig a baloldal értelmezéséhez jó pár fontos gondolatot megfogalmaz és amellett érvel, hogy az államszocializmus kritikai feldolgozásával – vállalva a politizálással járó felelősséget – eljuthatunk a kortárs rendszerkritikai baloldali pozícióhoz, amelynek azonban számolnia kell a globális kapitalizmus dermesztő realitásaival: „…a baloldal nem mond le a közvetlen politikai célokról, és értékeit nem feladva mindenkor, minden helyzetben és mindenekelőtt a többségi érdekek megfogalmazására és képviseletére törekszik. (…) Szerintem tudomásul kell vennünk, hogy míg a baloldal politikai stratégiájának mindig rendszerkritikán kell alapulnia, addig gyakorlata nem lehet mindig antikapitalista. Van úgy, hogy vissza kell vonulni, engedni kell a célokból.”

Hajlamos vagyok elfogadni Földes „utópista realista” politikai üzenetét és ezt magamnak a „baloldali humanizmus” (mindenki számára elviselhető és igazságos életkörülmények teremtése, illetve az ehhez szükséges politikai-társadalmi-gazdasági konfliktusok felvállalása) soha fel nem adható jelszavaként fordítom le. Azonban a magyar (és sok szempontból az európai) baloldal bukása élesen rámutat arra, hogy ha nem gondoljuk át alapvetően azt, hogy korszakunkban mit kell(ene), hogy jelentsen a baloldaliság, akkor a baloldali reálpolitika csakis a minden tekintetben válságban lévő parlamentáris rendszerekben a maradék szavazatokért folytatott utóvédharc lesz. Ennek elkerülésére ajánlok néhány szempontot megfontolásra.

Először is, elkerülhetetlen a baloldal totális ideológiai megújulása, hiszen Földes vitacikke is pontosan ennek a jegyében fogalmazódott meg: a magyar baloldal kapcsán igen élésen felvetve azt, hogy nehéz úgy ideológiai munkát végezni, hogy a pártoknak nincsenek ideológusai.

Szerintem még ennél is rosszabb a helyzet, mivel az autoriter populista jobboldal becsatornázta magába a globalizáció- és a rendszerkritika szempontjait (nem azért, hogy egy igazságosabb társadalmat építsen, hanem „előre menekülve” eliminálni kívánja a jogos társadalmi dühöt). Ez különösen a magyar helyzet kapcsán öltött elviselhetetlen mértéket, hiszen a liberálisokhoz kényszeresen igazodni vágyó politikai baloldal annyira zárt maradt minden kapitalizmuskritika iránt, hogy a gazdasági, politikai válságokkal, valamint a globalizációval kapcsolatos összes kritikai potenciált az egyre radikalizálódó jobboldal használta ki. Az Orbán-rendszerben pedig mára ott tartunk, hogy a rendszer ideológusai nyíltan arra buzdítanak, ki kell semmizni a baloldalt ideológiailag, el kell lopni a kritikai gondolkodókat (mindenekelőtt Antonio Gramscit), és az új-jobboldalt forradalminak és lázadónak kell beállítani. Eközben a politikai baloldal valószínűleg teljesen érdektelen mindezzel szemben; a mozgalmi és intellektuális közegekben létező kritikai új-baloldalnak nincsenek politikai eszközei ennek az ideológiai háborúnak a megvívására – noha pontosan látja a kockázatokat (lásd Éber Márk Áron Kommunista forradalmárból „ártalmatlan szentkép” című írását). A dolgot súlyosbítja, hogy miközben az autoriter populista jobboldal kritikai elméletekkel és politikai kommunikációval operál, addig a neoliberális kapitalizmus leghűségesebb „szolgálóleánya”. Ez rámutat arra, hogy a politikai baloldalon nem maradt annyi kritikai potenciál sem, hogy ezt a hazugságot leleplezze. Ha a baloldal nem lesz képes mindebből kitörni és ideológiai párbajképességet felmutatni, akkor nem indulhat el a Földes által körvonalazott kibontakozás.

Földes amellett érvel, hogy a baloldal „minden helyzetben és mindenekelőtt a többségi érdekek megfogalmazására és képviseletére törekszik”. Úgy vélem, nagyon óvatosnak kell lennünk a „többségi” szempontokkal, hiszen a liberális demokrácia mind a két világháború között, mind pedig korszakunk neo-weimari pillanataiban a „többség zsarnokságába” bukott/bukik bele, vagyis abba, hogy létezhet olyan politikai berendezkedés (s nevezhetjük ezt hibrid rezsimnek, bár szerintem pontosabb az alkotmányos diktatúra elnevezés), amely a demokrácia formális szabályai mellett autoriter vezetőket tart hatalomban. Itt természetesen nem arra gondolok, hogy a baloldalnak a liberális demokrácia sokszor öncélú, a kisebbségi szempontokat a többségre ráerőltető identitáspolitikáját kellene követnie; ugyanakkor, ha valakinek, akkor a baloldalnak történelmileg tapasztalata van arról, hogy mit jelent a kisebbségből többséget csinálni és mennyire fontos a többség zsarnokságának kiküszöbölése.

Továbbá amiatt is fontos lenne nem abszolutizálni a többséget, mert Földes egyszerre érvel amellett, hogy az antikapitalizmus utópiája nem zárható ki a baloldali ideológiából, de realistaként azt is hangsúlyozza, hogy „az antikapitalizmus nem számíthat a társadalmi többség támogatására, ezért nem tehető politikai stratégiává”. Mindez csakis úgy kivitelezhető, hogy a baloldal a végletekig elkötelezett abban, hogy az antikapitalizmus (mint az emberi létkörülmények humanizálása) ügyét nem rendeli alá a hatalmi-választási szempontoknak és azt attól függetlenül képviseli, hogy van-e éppen aktuálisan társadalmi többségi támogatása. Érzésem szerint ebben az esetben a realizmus oltárán nem lehet feláldozni az ideológiát, még akkor sem, ha rövid távon ez hatalmi szempontból nem előnyös.

Végül pedig szembe kell néznünk azzal, hogy mára nyilvánvalóvá vált, csakis az állam lehet az emberellenes globális kapitalizmus ellensúlya: az állam humanizálható, a kapitalizmus semmiképpen. Úgy vélem, a baloldal történelmi kudarcait (a szociáldemokrácia beleszürkülését a polgári rendszerekbe; az államszocializmus bukását; és sajnos, ide lehet sorolni a kortárs kritikai baloldal „elszektásodását”, valamint azt, hogy az új-baloldal – s ezt Földes is élesen veti fel – nem tudja és akarja a politikai felelősséget vállalni) az okozta, hogy nincs olyan jog- és politikaelmélete, amelyet a liberális demokráciával, a globális kapitalizmussal és a történelmi fasizmus múltbeli és jelen tendenciáival szembe tudna szögezni; ennek kiindulópontja – függetlenül annak aktuális népszerűségétől – az antikapitalizmus és a kapitalizmuskritika lehet.

Ha valamiért érdemes a Földes által javasolt kompromisszumot megkötni az elvek (utópiák) és a hatalmi realizmus között, az nem néhány politikai pozíció, hanem az állam humanizálása. Az Orbán-rendszert egy olyan autoriter rezsimnek látom, amelynek a fő célja a globális tőkeérdekek kiszolgálása egy államkapitalista keretrendszerrel, amelyben az állam anyagi és jogi erőforrásai a nemzeti nagytőke megerősítésére és ezen keresztül a politikai hatalom biztosítására kerülnek felhasználásra. A globális ökológiai- és klímaválság időszakában egy ilyen, kizárólag önmaga hatalmi- és tőkeérdekei mentén gondolkodó rezsim életveszélyes a társadalomra, amely csakis egy humánus államtól várhatja azt a védőernyőt, amely nélkülözhetetlen a válságok korában. Vagyis a baloldal jog- és politikaelmélete az államban nem a kapitalizmus legfőbb biztosítékát (mint ahogy a neoliberálisok gondolják), hanem annak legfőbb korlátját és a humanizmus forrását látja, s államkapitalizmus helyett államilag drasztikusan szabályozott – nem a tőke, hanem a közösségi érdekek és közösségi tulajdonformák elsődlegessége mentén működő – árucsereviszonyokban gondolkodik.

Szerintem az utópikus-ideológiai elvszerűség és a hatalmi realizmus között feszülő, jelzett ellentmondás feloldása a baloldal számára csakis a humanizmus itt leírt mércéi szerint képzelhető el: vagyis amíg a baloldali politika a humanizmust szolgálja, igenis kell, hogy tegyen hatalmi kompromisszumokat a társadalom védelme érdekében. Hihetetlenül nehéz ezeket a mércéket ideológusként és még nehezebb politikusként behatárolni. Egy biztos: a XXI. században az autoriter és etatista jobboldali populizmus társadalomellenes, illetve a liberalizmus kapitalizmust humanizálni próbáló, de a piac ugyancsak társadalmat romboló hatásaival szembe nem néző logikája között minden történelmi tévút ellenére felsejlik a humánus állam gondolata.

A kivételes kormányzás és a demokrácia a válságok korszakában – Kivételes kormányzás a 2010 utáni Magyarországon (ELTE Eötvös Kiadó, 2024)

Megjelent a legújabb egyetemi jegyzetem "A kivételes kormányzás és a demokrácia a válságok korszakában – Kivételes kormányzás a 2010 utáni Magyarországon" címmel az ELTE Eötvös Kiadó gondozásában.

A globális ökológiai és klímaválsággal elértünk a kivételes állapot korszakába, ennek visszavonhatatlan bizonyítéka a Covid19-járvány és a nyomában járó egészségügyi, politikai, gazdasági és társadalmi válságkomplexum. Jelen kötet fő célja, hogy eligazodást nyújtson a hazai társadalomtudományi (különösen a jogász- és a politikatudományi) képzésben részt vevő hallgatók számára a kivételes kormányzás elméletét és empirikus tapasztalatait illetően. A kötet átfogó jelleggel kívánja megragadni a kivételes állapot és a globális válságok kapcsolatát, amelynek eddigi legösszetettebb megnyilvánulását, a koronavírus okozta válságot egyfajta vizsgálandó esettanulmánynak tekinti. Mivel jelentős elméleti anyagot fog át, ezért a jegyzet alkalmas a rendkívüli jog- és politikai renddel, a kivételes eszközökkel való kormányzás alapvető irodalmainak megismerésére, továbbá a kivételes kormányzás kortárs empirikus tapasztalatainak megbeszéléseken, vitákon keresztül történő feldolgozására. A téma komplex, jog- és alkotmányelméleti, valamint politikatudományi megközelítése olyan látásmódot biztosít, amelyre az interdiszciplináris megközelítésmódra támaszkodó jogász- és politológushallgatóknak mindenképpen szüksége lehet.

Jelen kötet a Magyar Tudományos Akadémia Bolyai János Kutatási Ösztöndíj keretében készült.

Law and Democracy under the Pressure of Extraordinary Governance Measures (MPSA, 4 April 2024)

I had a lecture at 81st Annual Midwest Political Science Association Conference, April 4-7, 2024, Chicago, IL.

Law and Democracy under the Pressure of Extraordinary Governance Measures. The Extraordinary Governance Measures in Hungary

The authoritarian populist right-wing has rapidly reborn in the field of authoritarian state and emergency governance, moreover the COVID-19 crisis gave a new rise this phenomenon mainly at the expense of civil society. The failures of liberal democracy opened the way of authoritarian populist right-wing populism in Central and Eastern Europe (CEE), which on the one hand remained integrated into the neoliberal capitalism and on the other hand dismantled the legal basis of liberal constitutionalism. Investigating the authoritarian populist regime in Hungary, it has been argued that Hungarian authoritarian populism established this politics from the migration crisis of 2015 on the permanent state of exception and extraordinary governance measures (EGMs). The COVID-19 crisis and the war offered a new opportunity to maintain and extend the emergency measures. Prime Minister, Viktor Orbán found the way to capitalize the pandemic crisis and introduced the overlapping exceptional measures. Relying on the political theoretical and legal concept of exceptional governance, it has been argued and analysed in this paper that the new forms of authoritarianism in Hungary is based on the extraordinary measures.

Exceptional Governance Measure in the Era of Climate and Ecological Crisis (FFLCH–University of São Paulo Cultura e Extensão Universitária Summer School March 4-7, 2024)

I had a course with the title "Exceptional Governance Measure in the Era of Climate and Ecological Crisis" at Faculdade de Filosofia, Ciências e Letras (FFCL) at University of São Paulo (USP)

.

Description of the Course

In times of emergency, crises, ecological, public health and social crises (polycrisis) (Henig–Knight, 2023), the strengthening of executive power is therefore a natural phenomenon, both historically and politically, as is the (constitutional) desire of legal and political systems and communities to limit the use of extraordinary measures of governance. It follows that, in modern constitutional systems, the temporary suspension of normality, of the constitutional normal state, cannot in principle be considered undemocratic, since the purpose of this drastic step is precisely to protect the status quo. In any objective emergency (especially in the case of a pandemic that is in many respects uncertain and gives rise to doubts), the question of whether governance by extraordinary means is democratic is a very difficult one. Even more so since there can be legitimate disagreements between societies and within societies about the balance between civil liberties and public health. I think that COVID-19 (and the embedding of emergency models in the ideological and historical debates of the 20th century and beyond) has shown that we need to fundamentally rethink the paradigm of exceptional governance and that we can by no means rely on absolutes. In other words, the concentration of executive power is not anti-democratic in principle, but it can easily become so without active (and of course extraordinary compared to the normal state of affairs) controls.

In the framework of the course, a huge emphasize will be put on the Central Eastern European (especially Hungarian) experiences of extraordinary governance. For almost a decade, Hungary has had at least one (sometimes two) extraordinary measure in force at the same time and has achieved continuous exceptional government. All this raises several dilemmas, since (as we have seen) governing by extraordinary means is not in itself undemocratic, but if the executive power primarily performs its tasks in an extraordinary manner, then this has very serious social and political consequences and this also leaves its mark on democracy.

The course will deal with the era of legal and political exceptionalism and its manifestations in the framework of polycrisis. The global ecological and climate crisis has brought us to an era of exceptionalism, as irrevocably demonstrated by COVID-19 and the complex of health, political, economic and social crises that followed. As the pandemic has made the exceptional order more visible than ever before in our daily lives, a complex social science explanation and conclusions must be drawn. The aim of the course is to describe and capture exceptionalism in legal and policy theory and to contribute to the national academic discourse on the subject.

Be kell fejezni az állami intézmények kisajátítását (ATV, Egyenes beszéd, 2024. február 20.)

2024. február 20-án az ATV Egyenes beszéd című műsorának vendégeként a kegyelmi botrány kapcsán kifejtettem, hogy egészen megdöbbentő az, ahogyan a rendszer reagált: jogszabályi szigorítás és Alaptörvény-módosítás bejelentése egy olyan ügyben, amely tekintetében Balog Zoltán legalább 2012 óta tudott az ombudsmani jelentés kapcsán szinte mindent (és 2011-ben is nyomoztak az igazgató ellen). Ezek szerint az Orbán-rendszer 12 éve tudja, hogy komoly gondok lehetnek a gyermekvédelmi rendszerrel és eddig nem tett semmit? Csak akkor fontos a gyermekvédelem, ha kiderül nyilvánosságot kap egy botrány? Vajon lenne ilyen átfogó jogi csomag, ha mindez nem derült volna ki?

Az évértékelőn (bármennyire is szerette volna a kormányzat) nem sikerült lezárni a kegyelmi-botrányt. Egyrészt amíg nem fogjuk tudni, hogy a két lemondott politikust ki kérte és miért a kegyelemre (mert teljesen nyilvánvaló, hogy nem volt szuverenitásuk másként dönteni), addig nincs lezárás. Ha az Orbán-rendszer vezetői tudtak a kegyelmi-ügyről, akkor az tragikus és nem Varga Juditnak kellett volna lemondani. Ha nem tudtak, akkor pedig a miniszterelnök kompetenciája és szuverenitása kérdőjeleződött meg. A kegyelmi-botrány kirobbantásának és a Magyar Péter-féle szivárogtatásnak nem véletlen az időzítése: valóban óriási nyomás lehet az Orbán-rendszeren: hiszen kiderült a miniszterelnök számára az, hogy be lehet látni a hatalmi gépezetébe.

Felvetettem, hogy milyen morális állapotban van az a kormányzópárt, amely több mint egy évtizeden kesztül tudott arról, hogy súlyos gondok vannak a gyermekvédelmi rendszerrel és a tragédia után kegyelmet merészelnek kérni az egyik elkövetőnek.

A közvetlen elnökválaszts kapcsán elnondtam, hogy egy normális országban (s nincs kizárva, hogy fogunk még ilyenben élni) lehetne erről beszélni, hiszen ez a gondolat nem áll távol a mérsékelt jobboldaltól, rehabilitálhatná a köztársasági elnöki intézményt, valamint hatalmi centrum jönne létre a miniszterelnökkel szemben, ami égetően fontos lenne (utaltam arra is, hogy mennyire irreális elfogadni azt, hogy a kormányfő "jelöli" a köztársasági elnököt, hiszen közjogilag nincs ilyen kompetenciája).

A háromból két köztársasági elnök bukása, a kegyelmi botrány, valamint az ÁSZ ellenzéki pártokat érintő legújabb bírsága kapcsán végre el kellene gondolkodnia az Orbán-rendszernek, hogy meglehetősen kontraproduktív az összes állami intézmény kisajátítása és a kormányfő alá rendelése.

A válságok és kivételes jogrendek történeti perspektívában (Múltunk, 2023/4.)

Megjelent A válságok és kivételes jogrendek történeti perspektívában című tanulmányom a Múltunk 2023/4. számában.

Múltunk 2023/4. 182–201. pp.

https://doi.org/10.56944/multunk.2023.4.6

Ebben a tanulmányban a kivételes jogrendet a közelmúlt történeti perspektívájából járom körül, és azt vizsgálom, hogy a 20. század és a kora 21. század válságai és az azokkal együtt járó rendkívüli állapotok hogyan járultak hozzá ahhoz, hogy mára a végrehajtó hatalom lényegében univerzális lehetőséget lát egy gazdasági, pénzügyi, társadalmi válsághelyzetben. A tanulmányban a rendkívüli jogrend első ránézésre két különleges esetét (a gazdasági kivételes állapotot, valamint a terrorizmus elleni küzdelmet) elemzem elsősorban az USA, tágabb kontextusban a nyugati demokráciák összefüggésében, azonban éppen ezek az esetek világítanak rá arra, hogy a rendkívüli állapot mennyire része lett annak, amit „normalitásnak” nevezünk: a tanulmányban tehát azt vizsgálom meg, hogy a mindennapossá váló rendkívüli jogrend milyen történeti kontextusai vannak.

A kivételes jogrend és a demokrácia (Politikatudományi Szemle, 2023/3.)

Megjelent A kivételes jogrend és a demokrácia című tanulmányom a Politikatudományi Szemle 2023/3. számában.

Politikatudományi Szemle XXXII/3. 29–52. pp.

https://doi.org/10.30718/POLTUD.HU.2023.3.29

A kivételes hatalomgyakorlás hosszú ideje a viták középpontjában áll, hiszen a lényegét tekintve a megoldás a normalitástól való elszakadás és a politikai vezető(k), különösen a végrehajtó hatalom szinte korlátlan hatalommal való felruházása. A kivételes hatalomgyakorlás legnagyobb dilemmája az, hogy miként őrizhető meg a kivételes eszközökkel védendő status quo (azaz a fennálló „normalitás”) a végrehajtó hatalom rendkívüli aktivizálásának segítségével. Mindez különösen a hatalommegosztáson alapuló alkotmányosság és a liberális demokráciák tekintetében vet fel igen jelentős problémákat, ugyanis azok egyik legfontosabb működési szabálya, a hatalommegosztás elve kerül „kikapcsolásra” időlegesen a kivételes esemény elhárításának/elhárulásának idejére. Természetesen a hatalommegosztást és a jogállamiságot tekintve idővel helyreáll a rend és pusztán időbeli késéssel érvényesül a hatalmi ágak elválasztása, ennek ellenére a kivételesség mindig a végrehajtó hatalom előtérbe kerülését, továbbá a törvényhozás és a bírói kontroll gyengülését eredményezi. Mindezek alapján joggal merül fel az a dilemma, hogy a szükséghelyzetek kezelésére szolgáló kivételes állapot eredendően antidemokratikus-e vagy pedig éppen a demokrácia normál állapotban való fenntartásának eszköze. Ebben a tanulmányban a Covid–19 kapcsán vizsgálom meg a kivételes állapot és a demokrácia összetett és ellentmondásos kapcsolatát. A teljesebb képhez azonban utalni kell arra is, hogy mivel a kivételes állapot által hordozott antidemokratikus veszélyforrások elsősorban a felhatalmazással rendelkező kormányzatokhoz kötődnek és ezek a jelenségek fokozottan meghatározták a második világháború utáni politikaelméleti tendenciákat, a végrehajtó hatalomnak komoly szerepe lehet az autokráciák kialakulásában. Éppen ezért jelen tanulmányban az elméleti kiindulópontok tisztázása után először történeti kontextusban tárgyalom a végrehajtó hatalomban rejlő autoriter tendenciákat, amelyek a XX. század eszmeés politikatörténetében az alkotmányos diktatúra problematikájával kapcsolatban jelentkeztek, manapság pedig a kormányzati filozófiák átalakulásában, egyfajta állandó válságmenedzseri kormányzati filozófiában öltenek testet. Ezután térek rá arra, hogy a közelmúlt egymásra torlódó válságai közül a globálisan talán legmeghatározóbb Covid–19- pandémia kapcsán áttekintsem és elemezzem azokat a szakirodalmakat, amelyek a kivételes jogrend és kormányzás demokráciaproblémáival foglalkoznak. A többszempontú (történeti és kortárs megközelítéseket egyaránt vizsgáló) elemzés fő kérdése tehát, hogy a rendkívüli eszközökkel való kormányzás miként és hogyan hat a demokráciára, melyek azok az eszközök és módszerek, amelyek segítségével gátat szabhatunk a végrehajtó hatalom autoriter jellegének a vészhelyzeti időszakban.

Népszuverenitás nélkül nincs intézményes szuverenitás (ATV, Egyenes beszéd 2024. január 17.)

2024. január 17-én az ATV Egyenes beszéd című műsorának vendégeként kifejtettem, hogy jól leírja az Európai Unió (és benne Magyarország) helyzetét, hogy ha egy tagállam szavazatát pénzzel kell és lehet megvásárolni. Az, hogy az Európai Parlament mindezt üggyé teszi nagyon fontos és rámutat arra is, hogy nem csak az EU és Magyarország között van egy vita, hanem az EU intézményei között is, különösen az Európai Bizottság és a Parlament gondolkodik nagyon különbözően.

Nem szabad elfelejteni azt sem, hogy az Európai Bizottság akkor szabadított fel a kohéziós alapból a Magyarországnak járó 22 milliárd euróból 10 milliárd eurót, amikor az Orbán-rendszer a szuverenitásvédelmi törvénnyel sohasem látott mértékben rontotta le a jogállamiságot, jogbiztonságot, éppen azokat az értékeket, amely hiánya miatt eddig panaszkodott EU. Ursula von der Leyen szerint: „Magyarország elfogadott egy igazságügyi reformot, ami több fronton is megerősítette az igazságügyi rendszert…”.  A Bizottságnak látszólag el kellett érnie valamit, Orbánnak pedig pénz kellett: sajnos ennyire egyszerű a dolog. Sajnos az a helyzet, hogy a Bizottság nem érti vagy nem akarja érteni azt, hogy egy autoriter rendszernek nem lehet csak egyetlen elemén változtatni: az autoriter rendszerek nem így működnek.

Kifejtettem azt is, hogy az Európai Parlamentnek igenis van szuverenitása, hiszen az európai démoszt, az európai közakaratot testesíti meg és e nélkül nem beszélhetünk semmilyen más intézményi szuverenitásról. Tehát pl. az Európai Bizottság szuverenitása is erre alapozható. Egyébként ezen a ponton viszi félre az Orbán-rendszer is a szuverneitás-vitákat, hiszen állandóan a kormányzat, az állam szuverenitásáról beszél: a szuverneitás nem csak és nem is elsősorban hatalmi kategória, hanem a nép szuverenitásáról szól.

Az Ficó-Orbán találkozó kapcsán utaltam arra, hogy a két politikusnak szüksége van egymásra, de mindez nem jelenthet tartós szövetséget, pusztán hatalmi egymásrautaltságot. Eléggé aggasztó, hogy a tényleg fontos V4-es együttműködést teljesen ellehetetlenítette Orbán külön utassága, ugyanakkor a mostani magyar-szlovák közeledés mindezt nem fogja tudni helyrehozni. Ha bármi is igaz abból, hogy az Orbán-rendszer segítette (akár a migrációs politika nyomásgyakorló eszközeivel) Ficót hatalomba jutni, akkor az nagyon aggasztó jelenség és pontosan azt mutatja, hogy a szuverenitást fontos értékként beállító Orbán-rendszer előszeretettel avatkozik be más országok belügyeibe.