Wednesday, 18 May 2022

A liberális demokrácián túl/Demokrácia a neoliberalizmus után (Workshop az ELTE Társadalomtudományi Karán)

Az ELTE TáTK-n 2022. május 18-án rendezték meg A liberális demokrácián túl/Demokrácia a neoliberalizmus után című workshop-ot.

Giovanni Sartori szerint "a liberális demokráciához – ami a valódi dolog valódi neve – nem csak a demokrata kell, aki a jóléttel, az egyenlősségel és a társadalmi kohézióval törődik; kell hozzá a liberális is, aki a politikai szabadság, az államforma és az egyéni kezdeményezés problémáira figyel". A workshopon ebből az idézetből kiindulva többek között arra próbálunk választ keresni, hogy mi történik akkor, ha a Sartori által felvázolt képletből nem a liberális, hanem a demokrata tűnik el. Azaz, mi történik akkor, ha a liberális demokrácia a neoliberalizmus hegemóniájával együtt pont azokat a kérdéseket marginalizálja vagy depolitizálja (akár technokratikus, akár jurisztokratikus módon), melyeket a Sartori-idézet demokratája képviselne ebben a demokratikus rendben. Vajon a demokrácia jelenlegi válsága a liberalizmus vagy a demokrácia válsága? A liberalizmus gyengesége az oka, vagy inkább a demokrata tűnt el a rendszerből, és az ő távolléte okozza azon antiliberális és antidemokratikus erők megerősödését, melyek a de-demokratizációt felerősítik, vagy éppen végre is hajtják? A liberális demokrácia válságából a több liberalizmus vagy a több demokrácia jelentheti a kiutat? Mi jöhet a liberális demokrácia után?

MEGHÍVOTT BESZÉLGETŐPARTNEREK

Antal Attila (ELTE ÁJK)
Csigó Péter (BME GTK)
Oross Dániel (ELKH TK PTI)
Szabó Andrea (ELKH TK PTI, ELTE ÁJK)
Ziegler Dezső Tamás (ELTE TáTK)

SZERVEZŐ
Unger Anna (ELTE TáTK)

A workshop-on összefoglaltam az elmúlt fél évtized gondolkodásainak szempontjait és dilemmáit, a hozzászólás címe: A neoliberalizmus és a rendszerváltás.

Thursday, 12 May 2022

Environmental Justice in Europe (Chapter in The Palgrave Handbook of Global Sustainability)

I proudly recommend my chapter in The Palgrave Handbook of Global Sustainability, entitled

This chapter examines the broadening concepts and meaning of environmental justice in terms of Europe in the era of ecological and climate emergency. It reveals how the broadening environmental justice discourse has absorbed several issues and has been applied at a global level. It is argued here that the reality of the global ecological and climate emergency has made climate justice a central theme of environmental justice. Environmental justice has been expanded to climate justice, because the environmental justice movements increasingly addressed the environmental and social conditions. In the European context, the analyzed wide range of environmental justice evolved in the framework of Aarhus Convention which institutionalized the framework of environmental democracy. The regime of environmental democracy of the Convention has so defined thinking about environmental justice that it has essentially narrowed down to procedural and corrective dimensions of environmental justice. There is a core imbalance of procedural and environmental rights in the Aarhus Convention, and this causes normative mismatch. All of this was burdened by the strong division in terms of the European center and periphery discussed in this Chapter. The socio-spatial aspects of environmental (in)justice are remarkable in Western and Central and European (CEE) scales. The centrum-periphery division is embedded into the implication and expectation of the CEE regime changes; it has been assumed that ecological modernization will be the effect of the double transition to capitalism and democracy; and at the same time, several social inequalities and burdens were raised by the integration into the global capitalism. It is analyzed here that the Roma minority has been suffering from the following environmental problems and injustices. The chapter concludes that there is a need to (re)enhance the social nature of environmental problems in the era of climate emergency, and this will strengthen the environmental consciousness in CEE and Western Europe as well. The European landscape revels the North-South gap in terms of environmental justice.

Cite this entry as: Antal A. (2022) Environmental Justice in Europe. In: Brinkmann R. (eds) The Palgrave Handbook of Global Sustainability. Palgrave Macmillan, Cham. https://doi.org/10.1007/978-3-030-38948-2_75-1

Thursday, 5 May 2022

Aki a választások éjszakáján jön rá, hogy baloldali, valójában egyáltalán nem az... (ATV, Egyenes beszéd, 2022. április 26.)

Az Egyenes beszéd című műsorban 2022. április 26-án ismét értékeltük a választás utáni ellenzéki helyzetet. Kifejtettem az ellenzéken belül elindult folyamatok kapcsán, hogy elindulni a választáson és utóbbi kritizálni a választási rendszer legitimitását, finoman szólva is a választók becsapása, ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy az ellenzék parlamenti és azon kívüli szerepének ne lehetne új és hiteles formát találni. Továbbá felhívtam a figyelmet arra az érdekes jelenségre, hogy az összellenzék bizonyos része a választási kampányban tűzzel-vassal harcolt bármilyen baloldali megközelítés (pl. progresszív adó) ellen és a választások éjszakáján hirtelen több ellenzéki politikusnak is kiderült, hogy baloldali politikával meg lehetett volna szólítani az embereket. Utalram arra is, hogy a „le kell menni vidékre” nem más, mint elitista rácsodálkozás, hogy milyen tragédiák terhelik a vidéki Magyarországot. Valójában arról lenne érdemes beszélni az ellenzéknek, hogy a globális kapitalizmus viszonyai között milyen alternatívát tud felmutatni az embereket úgy kizsákmányoló Orbán-rendszerrel szemben, hogy ugyanezek az emberek a biztonság jelszavával kampányoló Orbánra szavaznak. Az ellenzék sohasem beszél arról, hogy a kritikátlan atlantizmuson túl milyen geopolitikai elképzelései vannak, milyen közép-kelet-európai és EU-s politikát képvisel, holott ennek most, amikor a putyinista Orbán lényegében elveszítette közép-kelet-európai szövetségeseit kulcsfontossága lenne.


Saturday, 9 April 2022

MPSA Conference 2022: Emergency Governance in Hungary and the COVID-19



We live in an era of overlapping states of exceptions: the climate and ecological emergency, the permanent crisis of global capitalism, the migration crisis, the COVID-19 pandemic. Relying on the Hungarian political system, this paper investigates how and why exceptional measures restructure our life. Against the background of the current Hungarian authoritarian populist regime, municipal experiences, and other contemporary tendencies, three main forms of states of exceptions are investigated: (1) the exceptionality of the migration crisis of 2015; (2) the climate emergencies declared by local governments, which are rather political declarations and not legally accepted versions of exceptional measures; (3) the overlapping forms of COVID-19-related emergencies. It can be argued that the main outcome of the exceptional measures is the rise of a new executive power, and it is demonstrated how heavily authoritarian regimes rely on the state of exception. Amplifying the authoritarian tendencies and the abusive application of the exceptional legal order, the COVID-19 crisis basically proved that it is worth considering institutionalizing the climate and ecological emergency as a tool in the struggle of resolving the planetary crisis of our time.


This lecture is a part of my research project "The State of Emergency in the Era of Global Ecological and Pandemic Crisis" (financed by National Research, Development and Innovation Office Postdoctoral Excellence Programme of Hungary, ID-number: 139007, hosting institution: ELTE Faculty of Law). More details on this project: https://www.stateofemergency.hu/

Tuesday, 5 April 2022

Ez az ellenzék nem baloldali (ATV, Egyenes beszéd, 2022. április 4.)

Az ellenzék választási kudarca kapcsán az ATV Egyenes beszéd című műsorában 2022. április 4-én kifejtettem azt, hogy valóban történelmi helyzetben vagyunk: a Fidesz történelmi győzelme történelmi felelősséggel párosul. Különösen abban a hihetetlenül bizonytalan és válságokkal teli helyzetben, amely most ránk vár. Azonban ki kell jelenteni, hogy a választási kampány eldurvulása bebizonyította, hogy Orbán régen lemondott arról, hogy "15 millió magyar miniszterelnöke" akar lenni, és sokkal inkább saját politikai és gazdasági hátországának céljait szolgálja. Különösen dermesztő, hogy a háború/béke tematikára leegyszerűsített logikájú gyűlöletfegyver bárkire és bármikor alkalmazható. Az pedig nagyon is elszomorító, hogy a miniszterelnök immáron politikai ellenfeleit is megbélyegzi (lásd: a "kommunisták" elmennek szavazni). Az ellenzéki kudarc kapcsán elmondtam, hogy most már a választás után lehet nyíltan beszélni: nagyon álságos a Fidesz részéről a baloldali bélyeg, hiszen ez az ellenzék semmilyen tekintetben sem baloldali. A vereség bebizonyította, hogy a szakítani kell azzal a tévképzettel, hogy a Fidesz neoliberális-neokonzervatív modellje alkalmazható az ellenzékre. A baloldaliság olyan kérdések tematizálása, amelyek a tőke-munka viszonyhoz, a társadalmi igazságtalanságokhoz kapcsolódnak. Felvetettem továbbá az is, hogy ebben az országban semmilyen ellenzéki siker nem lesz, amíg az ellenzék nem mozdul ki középosztály-függőségéből és nem kezd el azzal foglalkozni, hogy a Fidesz neofeudális rendszere kb. 2-3 millió, óriási szegénységben élő embert tart anyagi és politikai függési rendszerben, amelynek kulcseleme az állandó félelemkeltés és morális pánik. A Mi Hazánk kapcsán pedig utaltam rá, hogy az Orbán-rendszer tanulva a Horthy-korszak hibáiból, elkerülte azt, hogy a rajta kívüli szélsőjobboldal bekebelezze, ezért maga az Orbán-rendszer ment ki jobbra, radikalizálódott és a Mi Hazánk ennek Fideszen kívüli "terméke".


Monday, 4 April 2022

Attila Antal: Hungary in State of Exception

My book, Hungary in State of Exception. Authoritarian Neoliberalism from the Austro-Hungarian Monarchy to the COVID-19 Crisis, is forthcoming from Lexington Books, part of Rowman and Littlefield.

Hungary in State of Exception seeks to analyze the transboundary exchange of political and economic ideas through the global neoliberal hegemonic struggle. Neoliberalism, as a economic and political ideology, defined the history of Hungary not just in the 21st century, but in the troubled 20th century. Eastern Europe played a crucial role in neoliberalism’s rise to control globalized capitalism, and Central and Eastern Europe (CEE) have constantly an incubator of and experimental laboratory for new types of neoliberal capitalism. Antal arguesthat neoliberalism, like populism, is historically embedded in Hungarian political history, its the political form is economic and governmental exceptionalism. This book reveals the common history of Western- and Eastern-style neoliberalism from the Austro-Hungarian Empire to the contemporary COVID-19 crisis. Without emphasis on the century of neoliberalization of CEE, the contemporary rise of regional authoritarianism cannot be understood. Antal also details the relationship between Orbán’s rise and contemporary neoliberal politics in CEE.

Table of contents:

Introduction: Historically Embedded Neoliberalism and Exceptional Measures in Hungary

Chapter 1: The Neoliberalism as a Permanent State of Exception

Chapter 2 The Heritage of the Habsburg Empire: The Historical Impact of Neoliberalism

Chapter 3 Neoliberalization of State Socialism

Chapter 4 The Neoliberalization of 1989 and the Collapse of System of Regime Change

Chapter 5 Authoritarian Populism, Neoliberalism and Exceptional Measures

Conclusion: The Semi-Peripheral Fate: Neoliberalism and Authoritarian Populism


Saturday, 2 April 2022

"Az óvodások nem nemváltó műtért állnak sorba, hanem mandulaműtétért..." (ATV, Csatt 2022. március 28.)

2022. március 28-án az ATV Csatt című műsorának vendégeként a 2022-es választás előtt még utoljára megpróbáltam egyet vitázni a jobboldali szereplőkkel. Sajnos nem sikerült. Persze megszoktam, hogy ez így van és egymás monológjaiba beszélünk bele (persze emiatt engem is felelősség terhel), de ez a műsor különösen is feszültségekkel volt teli. Felhívta arra a figyelmet ismét, hogy mennyire tarthatatlan, bűnös és felelőtlen dolog az ellenzéket azzal vádolni, hogy háborúba akarja vinni az országot, különösen olyan 12 év után, amelynek kertében Orbán Viktor saját magát és az országot Putyinhoz kötötte. Kifejtettem azt is, hogy az Orbán-rendszer nem csak az ellenzék ellen, hanem a magyar társadalom egy része ellen visel háborút: semmi sem fér bele Orbánék szerint a kormányzati kritikába, se Bödőcs, se Zelenszkij, se Iványi Gábor. Akárhogy is alakul a választás kimenetele: be kell fejezni a hideg polgárháborút, mert a putyini agresszió is megmutatta, hogy a gyűlölet elszabadulhat. Azt gondolom, hogy választóként érdemes azon elgondolkodni, hogy ha egy kormányzat egy háborús helyzetben is brutális módon végigviszi a pedagógusok elleni gyűlölethadjáratát, valamint a gyermekvédelminek hazudott népszavazási kampányát, akkor abban az országban igen jelentős változásokra van szükség. Aki nem látja be azt, hogy ma az óvodások nem nemváltó műtétekért, hanem mandulaműtétért állnak sorba (mert akkora a várólista), az az ép eszéről és a gyermekeink iránt viselt felelősségünkről mond le. Volt alkalmam egy másik (általam nagyon fontosnak tartott) problémára is felhívni a figyelmet: ez pedig az Orbán-rendszer neoliberalizmusa. A neoliberalizmus olyan piacpárti fundamentalizmus, amelyet kőkemény állami eszközökkel tartanak fenn. Mindez azt jelenti, hogy a kormányzat integrálja a nemzeti tőkésosztályt a nemzetközi tőkés rendszerekbe, a munkások önszerveződését, a sztrájkot ellehetetlenítő szabályokat hoz, a nagy ellátó rendszerekből (egészségügy és oktatás) elvonják a pénzt és minden szinten elindul egy erős privatizáció, drasztikusan csökken az embereknek juttatott transzfer. Ez mind jellemző az Orbán-rendszerre. De az igazi bravúr az, hogy Orbánék pont azzal vádolják az ellenzéket, hogy sanyargatnák a társadalmat és Soros zsoldjában kiszolgáltatnák a nemzetközi tőkének az országot. Holott ezt pont az Orbán-rendszer tette meg, azzal, hogy nem csak a nyugati, hanem a keleti tőkének, illetve autoriter rendszereknek is kiszolgáltatta az országot. Mindez – akárhogy is alakul a választás – elgondolkodásra kell, hogy késztesse az ellenzéket: miért tudja még mindig társadalomellenesnek beállítani az ellenzéket a neoliberális Orbán-rendszer? Ezen persze nem segít, ha az ellenzék megszorításokról beszél, Bokros Lajos továbbra is a magyar „ingyenebédre való” populizmusát kritizálja és előre óv egy leendő kormány „fiskális alkoholizmustól”. Ez nem felelős gazdaságpolitika, ez társadalmi felelőtlenség: az emberekbe igenis be kell ruházni!



Wednesday, 16 March 2022

Orbán miért nem meri kimondani azt, hogy Putyin agresszor? (ATV, Egyenes beszéd, 2022. március 15.)

Az ATV Egyenes beszéd című műsorában a március 15-i ünnepi beszédek kapcsán elmondtam, hogy ezek az ünnepi beszédek igen sokszor nem magáról a történelmi kontextusról szólnak, azonban az ünnep szellemiségét azért megidézik. Így most is, hiszen ismét aktuális az önkény, a feudális jellegű hatalom elleni fellépés. Ahogyan a beszédekben, így a műsorban is központi kérdés volt az orosz agresszió. Ennek kapcsán hangot adtam annak, hogy tudatában vagyok annak, hogy mennyire felelősségteljes az, ha valakinek a nyilvánosság előtt van alkalma ezekről a kérdésekről állást foglalni. Én ezúttal erőteljesen fejezetem ki az, hogy a rendszerváltás utáni politikai egyik legóriásibb hazugság azt állítani, hogy a magyar ellenzék háborút akar és tevékenysége nyomán reális annak veszélye, hogy az oroszok megtámadnak bennünket. Ugyanis fogalmilag kizárt az, hogy ha tovább is terjes a konfliktus, akkor éppen Magyarországot támadják meg, hiszen már eleve nyugati fegyverekkel küzdenek az ukránok, most pedig a lengyel, szlovén és cseh politikusok látogatása elve kifejezte az, hogy a régió támogatja az orosz agresszió elleni fellépést. Ha pedig a háború tovább is terjedne, akkor az már NATO-protokollt érint és mint ilyen a magyar ellenzék ezeket dominókat akkor sem tudná elindítani, ha akarná – holott nem akarja. A hazugságok kapcsán kifejtettem azt is, hogy Orbán Viktor olyan helyzetbe kormányozta a rendszerét és önmagát, hogy valamilyen oknál fogva úgy tűnik egyszerűen nem engedheti meg magának azt, hogy nyíltan szembe menjen Putyin agressziójával. Ez pedig óriási probléma. A hosszútávú gázszerződések és Paks 2 pedig ebben a kontextusban jelentős kudarc, hiszen jelenleg Orbán azzal védekezik, hogy mindez a rezsicsökkentés záloga, ugyanakkor sokkal inkább magáról a miniszterelnök hatalmáról szól ez a dolog és reálpolitikailag kellemetlen lenne azt mondani, hogy újra kell gondolni az orosz energiafüggőséget. Ezzel együtt természetesen a háború egy geopolitikai közegben zajlik, de Orbán 2022. február 1-je óta nem mert kiejteni nyilvános Putyin nevét és számos módon meg tudta volna és meg kellett volna tennie az agresszió nyilvános és egyértelmű elítélését. Ezt nem tette meg és ez óriási kockázat. A műsor végén pedig visszatértem 1848 szellemiségéhez és kifejtettem azt, hogy ezt most azok a pedagógusok hordozzák, akik a gyermekeink jövőjéért fognak sztrájkolni. Minden szolidaritásom az övék!


Saturday, 12 March 2022

Orbán morálisan megbukott, a jogos felháborodás nem fordulat át oroszellensségbe (ATV, Egyenes Beszéd, 2022. március 5.)

A Putyin által megindított agresszió belpolitikai hatásai kapcsán arról beszéltem az ATV Egyenes beszéd című műsorában 2022. március 5-én, hogy a háború maga egy geopolitikai környezetben zajlik, ahol nagyon fontos lenne végre, hogy a leegyszerűsítő diskurzusokhoz képest meginduljon végre egy érdemi pábeszéd itthon Magyarország jelenbeni és jövőbeli státuszáról. Kulcskérdés továbbá, hogy az orosz vezetés elleni jogos felháborodást és dühöt ne fordítsuk át oroszellensségbe. A 2015-től kibontakozó menekültellenes kampányhoz képest kulcskérdés, hogy társadalmi összefogás indult el az ukrajnai menekültek megsegítésére és ez nagyon bíztató ahhoz a kormányzati gyűlöletpolitikához képest, amelyben az elmúlt fél évtizedben elmerültünk. Az Orbán-rendszer és személyesen Orbán Viktor minden tekintetben megbukott morálisan, hiszen kommunikációs szinten mutatkozik elmozdulás a putyini politika támogatásától, de az érthetetlen gyűlöletpolitika folytatása az, ahogyan a kormányzat körüli trollok és véleményvezérek a putyinista imperializmust támogatják.

Friday, 11 March 2022

Mindennapi fasizmus, a fasizmus mindennapjai (könyvismertető)


Jason Stanley könyve Piróth Attila fordításában különösen aktuális pillanatban jelent meg Magyarországon. Nem csak amiatt, mert 2010 után az Orbán-rendszer egyre több olyan jellemvonást mutat fel, amely együtt és külön-külön is a fasizálódás rémét vetítik előre, hanem azért is, mert a rendszerváltás óta nem sikerült társadalmi és politikai szempontból kezelni a fasizmust kiváltó tényezőket.

Ismertető Jason Stanley (2021): Így működik a fasizmus. A „mi” kontra „ők” politikája. Fordította: Piróth Attila. Bègles: Théâtre le Levain (Kovász Színház) című könyvéről

Stanley jó érzékkel világít rá a fasizálódás kortárs veszélyeire, ugyanakkor elemzésében az az egyik legfontosabb sajátosság, hogy bár referenciaként kezeli a történelmi fasizmust, de munkája korántsem arról szól, hogy miként élednek újjá az 1930-as évek, hanem arról, hogy melyek azok a veszélyek, amelyek megjelenése elkezdheti kialakítani a fasiszta mindennapokat. A szerző elemzése kapcsán tehát jó okkal beszélhetünk egyfajta „fasiszta-komplexum”, vagyis azokról a kiváltó tényezőkről, amelyek meghatározzák a történeti és kortárs fasiszta tendenciákat. Stanley a következőkkel foglalkozik: a múlthoz kapcsolódó mitizálás és mitológia; a propaganda szerepe; az értelmiség és igazságellenesség; ehhez képest egy kreált valóság előállítása; a társadalmi és politikai hierarchiák fontossága, a vezérközpontúság; a közösség áldozati tudata; a mindennapokat átható törvény és rend; a szexuális másságtól való félelem és ebből következő szorongás; a kozmopolita nagyvárosi sokszínűség elítélése; a munkaállamhoz kapcsolódó szociáldarwinista társadalom- és gazdaságfelfogás. Stanley hihetetlenül fontos szempontrendszere szerint nem csak az egyes tényezők önmagukban a fontosak, hiszen az egyes fasisztoid jelenségek külön-külön is veszélyesek lehetnek, de együttes megjelenésük engedi ki a szellemet a palackból: „Bár néhány elem védelme jogos és néha indokolt lehet, azok a történelmi pillanatok, amikor ezek egyetlen pártban vagy politikai mozgalomban fonódnak össze, veszélyesek.” (24.). A kötet ugyanakkor arra is rávilágít, hogy a fasisztoid politika korántsem egyenlő a kifejlett fasiszta, autoriter állammal – ennek belátása hihetetlenül fontos manapság, amikor a fasisztának való bélyegzéssel lépten-nyomon találkozunk.

Stanley megközelítésének óriási érdeme, hogy nem elsősorban valamiféle elvont, filozófiai aspektusból tekint a fasizmusra, hanem annak mindennapi és emiatt dermesztő működését mutatja be. Mindez kapcsolatban van a szerző (személyes és családi élettörténetében gyökeredző) célkitűzésével, vagyis azzal, hogy a kötetét az állampolgároknak szánta egyfajta kritikai iránymutatásként a fasizmus veszélyeinek időben történő felismeréséhez (26.). Ebben kulcsfontosságú szempont a fasiszta, mindent átható gyűlöletpolitika működésének tűpontos és kíméletlen leírása: „A fasiszta politika attól veszélyes, ahogyan sajátos módon dehumanizálja a lakosság egyes szegmenseit; e csoportok kizárásával korlátozza az empátia képességét a többi állampolgár körében, ami az embertelen bánásmód igazolásához vezet – a szabadság megvonásától a tömeges bebörtönzéseken át kitoloncolásokon keresztül szélsőséges esetekben e csoportok tömeges megsemmisítéséig.” (24.).

Számomra a kötet legfontosabb és egyik legerősebb részei a fasizmus gazdasági alapjaival és gazdasági meghatározottságával foglalkozó egységek. Stanley ugyan csak közvetetten utal a fasizmus és a kapitalizmus közötti szoros kapcsolatra, kötetéből mégis kétségtelenül következik ez: „Egyre erősebb kapcsolat rajzolódik ki a komoly üzleti érdekek és az állami terror intézményei között.” (15.). A szerző ugyanakkor azt erőteljesen érzékelteti, hogy a piaci fundamentalista irányzatok bensőséges viszonyt ápolnak az általa is elemezett fasisztoid tendenciák jó részével, az egyik közös pont pedig a társadalmi érdemek és gazdasági teljesítmény embertelen összekapcsolása. Stanley nyíltan ki is mondja: a gazdasági libertarianizmus a szociáldarwinizmus szalonképes változata (173.), rávilágítva ezzel arra, hogy a fasizmus milyen észrevétlenül vált a mindennapok részévé. A szerző elemzéseiben fájdalmasan ráismerünk a „hasznot hozók” és a „hasznot húzók” kategóriák kapcsán a magyar politika valóságára is, amelyben „nincstelen az annyit is ér” eleve ugyancsak meghatározó. Stanley érdeme, hogy a fasizmusnak a kapitalizmus által való meghatározottságát az egyes vizsgált tényezők kapcsán is kidomborítja, így mindenek előtt a patriarchális férfiasság és szexuális szorongás kritikája vonatkozásában: „A szexuális szorongás politikája különösen olyankor, amikor a hagyományos férfi szerepek – mint például a családfenntartói szerep – a gazdasági körülmények folytán már amúgy is fenyegetés alatt állnak.” (131.). Vagyis a globális kapitalizmus természetessé vált válságai és az ezekből következő hihetetlen társadalmi igazságtalanság tehát eleve magában rejti a fasizálódás veszélyeit.

Végül a kötet kapcsán két dologra hívnám fel a figyelmet. Egyrészt arra, hogy Stanley rávilágít korszakunk egyik legfontosabb kihívására, vagyis arra, hogy az általa leírt tendenciák egyszerre jelentek meg a világ nagyon különböző pontjait és elkezdtek összekapcsolódni: Brazíliától az USÁ-n át Magyarországig érvényesek Stanley meglátásai az éledező fasizmusról. Azaz beléptünk a „fasiszta internacionalizmus” korszakába, amelyben a „transznacionális ultranacionalista mozgalom mögött a tőke hatalma áll” (18.). Mindez számomra azt mutatja, hogy nem lokális, nem nemzetállami problémával, hanem világjelenséggel és transznacionális kihívással állunk szemben. Végül, de nem utolsó sorban érdemes abba is belekapaszkodni, amit már idéztünk Stanley kapcsán: az egyes fasizálódást elősegítő tényezők kifejezhetnek nagyon is jogos és alapos társadalmi igényeket, elégedetlenségeket. Stanley munkája világít rá arra, hogy lássuk a fától az erdőt és a fasizmus kérdését ne egyes tényezők, hanem komplex jelenségek kapcsán vessük fel. így például a mi/ők dichotómiából nem következik automatikusa a fasizmus, ehhez arra is szükség van, hogy az egyik politikai és közösségi identitás lényegévé az váljon, hogy másokat meg akar semmisíteni. „A fasiszta politika legárulkodóbb jele a megosztás. Célja, hogy a lakosságot ’miránk’ és ’őrájuk’ ossza… A fasiszta politika tárgyalásának kulcseleme a ’mi’ és ’ők’ közti, etnikai, vallási és rasszalapú megkülönböztetés konkrét határvonalának bemutatása, valamint annak ismertetése, hogy miként szolgál ez a megosztás az ideológia és végső soron a közpolitika alakítására.” (25.). Ezzel együtt pedig a mi/ők dichotómia nagyon is hozzájárulhat olyan politikai identitások létrejöttéhez, amelyekben alapvető lesz majd a fasizmus bármilyen formájával szembeni mindennapos küzdelem.

Wednesday, 23 February 2022

Görögdinnyét klímaválság idején (Új Egyenlőség, Közbeszélgetés, 2022. február 22.)

2022. február 22-án Bíró-Nagy Andrással az Új Egyenlőség Közbeszélgetésének résztvevője voltam Pogátsa Zoltán moderálásával. A vörös-zöld vagy másként, "görögdinnye" politikáról beszélgettünk: vagyis arról, hogy korszakunkban milyen esélye van egy baloldali-ökológiai kibontakozásnak. Én amellett érveltem most is és korábban is (és tulajdonképpen emiatt is írtam meg az Ökopolitika, ideológia, baloldal című könyvemet), hogy a baloldal inherens módon magában foglalja az ökológiai politikát. Ennek igen komoly elméleti alapjai vannak, hiszen Marx és Engels munkássága lényegében megalapozta az ökológiai marxizmust, amelynek lényege az, hogy a tőke nem csak a munkást zsákmányolja ki, hanem magát a természetet és a globális kapitalizmus elkezdte önmaga társadalmi és természeti alapjainak felszámolását. Felhívtam a figyelmet arra, hogy az Orbán-rendszer 2019 végétől elindított egy ökológiai fordulatot, amelynek lényege egy "zöld konzervatív" politika kidolgozása, azonban pontosan a koronavírussal együttjáró társadalmi válság mutatta azt meg, hogy Orbánék sokkal inkább önmaguk számára akarnak "bárkát" építeni, semmint megmenteni a magyar társadalom nagy részét. Ez az elkövetkező éveklegnagyobb társadalmi és politikai, amire csakis egy vörös-zöld politika adhat emberségesválaszt. Ezzel együtt ügyelni kell arra, hogy az antihumánus, csakis látszólag bezöldülő, autoriter rendszer ne jusson komparatív előnyhöz, ahogyan a rendszerváltás után például álságosan módon a tőkekritika, globalizáció-kritika a jobboldalon jelent meg. Ez pedig a politikai baloldal mulasztása, felelőssége volt. Most már túl nagy a tét. Óva intettem attól, hogy elfogadjuk Orbánék érvelését, amely (a múlthoz való viszonyhoz hasonlóan) "fel akarja szabadítani" az embereket és azt mondják, hogy lényegében nem felelősek a klímaválságért. Természtesen a baloldalnak ügyelni kell arra, hogy ne menjen bele egy "blame game"-féle zsákutcába, de arra felelős kommunikációval fel kell készíteni a társadalmat, hogy a fogyasztási szokások megváltoztatásával kell számolni. Ebből a csapdahelyzetből (ahol látszólag a jobboldal kedveskedik a társadalomnak, valójában a felső osztályok és a nemzeti nagytőke túlélését készíti elő) a tőke- és rendszerkritika adhat kiutat, ahol leleplezzük, hogy Orbánék valójában nem a nagytőke ellen vannak, hanem az ökológiai- és klímaválságot okozó nagytőkét támogatják. A görögdinnye politikában kulcsfontosságú eszköz lehet a demokratikus kontroll alatt tartott lokális vagy globálisklímavészhelyzet eszközrendszer. Végül a figyelmünkbe ajánlottam, hogy sohasem szabad elfelejteni azt, hogy a klíma- és ökológiai válságot nem a szennyező nagyipar munkásai okozzák, hiszen ők is a tőke kizsákmányoló rendszerének áldozatai, mint mi mindannyian. Emiatt kell a vörös-zöld politikának egyszerre a munkás és a természet oldalára állnia.

Tuesday, 22 February 2022

Társadalmi vitát az ökológiai- és klímaválságról (Egyenes beszéd, ATV, 2022. február 21.)

Az ATV Egyenes beszéd című műsorának vendégeként 2022. február 21-én az Iványi Gábort ért támadás kapcsán arról beszéltem, hogy az Orbán-rendszer kapcsán sokszor gondoltuk már azt, hogy valamit nem mer a kormányzat megtenni és mégis mindig újabb Rubiconokat lépett át. Dermesztő, hogy a hatóságok "végzik a dolgukat", ugyanakkor nem feltétlenül a politikai mozgatja közvetlenül a szálakat, hiszen eleve megszületett egy politikai döntés Iványiék megsemmisítéséról. Nagyon fontos azt látni, hogy a neoliberális Orbán-rendszer immáron nem csak, hogy semmilyen módon nem emberséges, de annak sem akar látszani. Nagyon fontos, hogy az ellenzék egy emberként állt ki Iványi mellett, ugyanakkor azon kellene végre elgondolkodni, hogy amögött a tevékenység mögött, amit Iványiék és más szervezetek végeznek a kapitalizmus által kitermelt társadalmi tragédiák és strukturális szegénység van. Ugyanis bár fontos a társadalomban a verseny, de a kapitalizmus versenycentrikussága tönkreteszi a világot. Személyes megfontolásként utaltam arra is, hogy néha szívesebben lennék a '80-as években, amikor még nem volt eleve elrendelve a rendszerváltás pályája és az, hogy a globális kapitalizmusba való visszaintegrálódás meg fogja roppantani a társadalmat. Megjegyeztem továbbá, hogy az általam képviselt megközelítés nagyon is kurrens marxizmuson nyugszik. Végül szóba hoztam azt is, hogy Orbán Viktornak az Iparkamara előtt mondott beszédében előre vetítette a globális ökológiai és klímaválság olyan probléma, amelyről nem csak az Orbán-rendszer, hanem maga az ellenzék sem beszél és éppen itt lenne az ideje az erről való társadalmi vita megindításának. 


Monday, 21 February 2022

Megjelent: Kritikai politikaelmélet (ELTE Eötvös Kiadó)

Megjelent az ELTE Eötvös Kiadó gondozásában, az ELTE Jogi Kari Jegyzetek sorozatban a Kritikai politikaelmélet című egyetemi jegyzetem, amely ebook-ként összefoglalja az utóbbi mintegy öt évben a populizmus, a kivételes állapot és biopolitika tárgyköreiben írt monográfiáim elméleti alapvetéseit. Az elektronikus egyetemi jegyzet ingyenesen elérhető az ELTE Reader-ben.






Friday, 11 February 2022

Nem kell elnézést kérni a baloldaliságunk miatt... (ATV, Egyenes beszéd, 2022. február 11.)

Az ATV Egyenes beszéd műsorának vendégeként 2022. február 11-én beszélgettünk a választási kampány aktualitásairól. Kifejtettem, hogy a Kétfarkú Kutya Párt az ellenzék számára semmiképpen sem tekinthető magának a problémának, hiszen rendszerellenzéki karatere van, sokkal inkább az a helyzet, hogy az ellenzék nem tudott választ adni arra a kihívásra, hogy sokan egyszerre váltanák le az Orbán-rendszert és annak ellenzékét is. Ennek kapcsán utaltam arra Gyurcsány Ferenc évértékelője kapcsán, hogy rendkívüli módon hiányzott abból a 2010 előtti világgal való szembenézés, ugyanis az, aki "Hunniát és Pannóniát" egy közösségben kívánja megőrizni, annak számolnia kell azzal is, hogy miért és hogyan jött létre az Orbán-rendszer. Ez pedig – ahogyan aztkorábban már kifejtettem – nem 2010-ben kezdődött, hanem azzal, hogy a balliberális kormányok elveszítették a társadalmi bázisukat. Utaltam arra is, hogy kissé furcsa, hogy az a politikus, hogy korábban azt mondta, hogy "merjünk baloldaliak lenni", most tulajdonképpen elnézést kért azért, mert az évértékelőben (szemérmesen) felvetette, hogy az ellenzék célja kell, hogy legyen az "életlehetőségek közelebb hozása” - úgy gondolom nem kell elnézést kérni azért, ha balodlaliak vagyunk. Bíráltam továbbá a volt miniszterelnök azon gondolatát, hogy bár az "önkény elfogadásának, igénylésének" valóban hosszú hagyományai vannak Magyarországon és nem menthetjük fel magunkat a múlt bűnei alól társadalmi szinten, de ennek ellenére nem lehet csak is kizárólag a társadalmat hibáztatni egy-egy autoriter rendszer miatt, hiszen a táradalom nem csak "autoriter személyiségekből" (Adorno) áll. Végül megemlítettem azt, hogy Trump lehetséges látogatása kiváló lehetőség lehet az ellenzék számára, hiszen meg lehet fogalmazni egy ellenállását az egységesedő, nemzetközi transzatlanti autoriter populista, fasizálódó jobboldallal szemben. Ha ezt az ellenzék nem veszi észre, akkor komoly ütemtévesztésben van.

Thursday, 10 February 2022