Tuesday, 13 July 2021

Az Orbán-rendszer a klímaválságban: rendkívüli kormányzás és militarizálódás


„Erre előjött egy vörös ló. Aki rajta ült, hatalmat kapott, hogy megbontsa a földön a békét, hadd gyilkolják egymást az emberek. Hosszú kardot adtak neki.”
(Jel, 6:4)

A globális ökológiai és klímaválság olyannyira jelenvalóvá és mindennapivá vált, hogy a „reálpolitikára” kiélezett Orbán-rendszer ingerküszöbét is átütötte. Nagyjából a járvány kezdetétől próbáltak egy „zöld konzervatív” – valójában inkább álságosan „klímapopulista” – politikát kialakítani. A kormányzat által alkalmazott gyűlöletpolitikának, a rendkívüli eszközökön alapuló kormányzásnak, valamint a militarizációnak azonban szörnyű következményei lesznek. Ugyanis az Orbán-rendszer célja nem a globális válságok enyhítése és a magyar társadalom felkészítése, hanem olyan háborúba és fegyveres konfliktusba akarja belevinni az országot és Európát, amelyet csakis elveszíteni lehet…

A globális ökológiai és klímaválság sohasem látott módon és mértékben sújtja a világot és benne immáron magát a Kárpát-medencét is: az amerikai kontinensen (legbrutálisabban Nyugat-Kanadában) tapasztalható, példátlan hőhullám, amely közvetlenül emberek halálát okozta; halak tömeges halálozása oxigénhiány miatt a Velencei-tóban; a Budapest környéki agglomerációban tapasztalható vízhiány; az egyre gyakoribbá váló extrém időjárási körülmények régiónkban. Az előrejelzések szerint a válság hatásai fokozódnak: Európára, különösen annak déli részére a felperzselődés, az árvizek, valamint a trópusi járványok korszaka köszöntött.

Nem állíthatjuk azt, hogy a környezeti válság csak úgy „ránk rúgta” az ajtót, hiszen a globális északot elérő menekülthullámok, valamint a koronavírus tágabb kontextusa már régóta jelezte, hogy igen komoly baj van. Minderre az Orbán-rendszer is reagált, és a kezdeti „klímaszkeptikus” megközelítését egyre inkább egyfajta álságos „klímapopulizmus” váltotta fel. Ez azonban csakis akkor következett be, amikor Orbán is kényszerült szembenézni azzal, hogy immáron a mindennapok mennyire a klímaválság hatásai alá kerültek, és ami még fontosabb. Orbán akkor és úgy karolta fel a klímaügyet, amikor megtalálta benne a politikai megosztás, ellenségképzés, a militarizálódás lehetőségeit.

Lényegében pontosan ez történt a koronavírus okozta pandémiával is: Orbán csak akkor kezdte komolyan venni a dolgot 2020-ban, amikor meglátta benne a politikai kényszert és lehetőséget. Az Orbán-rendszer tehát, ahogyan eddig minden válságban, úgy most is a társadalmi gyűlölet kiélezésével, rendkívüli kormányzati eszközökkel, diszkurzív és immáron tényleges militarizálódással próbálja meg „kezelni” a környezeti válságot. Rendkívül aggasztó, hogy amíg a világ több pontján (így Budapesten is) bevezetésre kerül a klímavészhelyzet, addig a rendkívüli jogrendben rejlő politikai és kormányzati lehetőségeket (amelyek akár alkalmasak lehetnének arra is, hogy radikális válaszokat adjunk a klíma- és ökológiai válságra) az autoriter populista kormányzatok használják ki.

Ezek a tendenciák azonban a globális ökológiai és klímaválság korában háborúhoz és fegyveres konfliktushoz fognak vezetni: polgárháborúhoz az országon belül, hiszen az Orbán-rendszernek nem célja az, hogy a társadalom egésze felkészüljön az előttünk álló példa nélküli helyzetekre. Valamint európai fegyveres konfliktushoz (másként: emberek lemészárláshoz) az életkörülményeik ellehetetlenülése miatt ide érkezőkkel (ez a folyamat lényegében meg is indult Európa déli határainál). Én hiszek abban, hogy nem szükségszerű az, hogy mindez bekövetkezzen, ehhez azonban cselekednünk kell!


A klímaszkepticizmustól a zöld konzervativizmusig és „klímapopulizmusig”

A Fidesz 2010 utáni ökológiai álláspontja éppen olyan ellentmondásosan alakult, mint maga az egész kormányzás, az azonban állandónak mutatkozik, hogy a párt politikája (bármilyen kommunikációs panelekben is jelenjen meg) a hatalom és a tőke szolgálatában áll, így a látszólag zöld célkitűzések mögött a gazdasági érdekek kiszolgálása rejlik. Utóbbit jól jelzi az a mostani témánk szempontjából is beszédes irány, ahogyan a kialakuló Orbán-rendszer a zöld értékeket kezelte az új Alaptörvényben, amelybe számos ökológiai, fenntarthatósági alapvetést helyezett el, de közben szisztematikusan megszüntette az azok érvényesítését végző közjogi intézményrendszert – az önálló környezetvédelmi minisztériumtól kezdve, a jövő nemzedékek önálló biztosán át egészen a környezetvédelmi hatósági rendszer szétveréséig, demoralizálásáig.

Hasonlóan ellentmondásos utat járt be a klímaváltozás tekintetében, hiszen pár éve még aktívan meghazudtolták az antropogén eredetű klímaváltozást, és kampányt hirdettek az klímaválság veszélyeire figyelmeztető nyugat-európai zöldek ellen. Valószínűleg korábban maga a miniszterelnök sem tulajdonított különösebb fontosságot az emberi eredetű klímaváltozásnak, feltehetőleg azért, mert ekkor még nem látta benne a politikai és társadalmi megosztásra irányuló potenciált. Ugyanakkor Orbán mindig ügyelt arra, hogy ezeket a kétségeit ne ossza meg a nyilvánossággal, és a klímaszkeptikus propagandát kiszervezte.

Így 2019-ben (Kövér László és Nógrádi György mellett) Bayer Zsoltra jutott a szerep, hogy megnyilvánuljon a „klímakatasztrófáról szóló médiaőrjöngés” kapcsán: „Ahogyan az előre jelzett jégkorszak sem köszöntött be, úgy a jövőben megsülni sem fogunk”. A kormányzati menekült- és bevándorlásellenes gyűlöletkeltő politikának megfelelően Bayer össze is kötötte a klímaválságért való aggódást azzal, hogy emögött valójában az európai „bennszülött” viszonyok átrajzolásának mesterterve van: „A mesterterv az európai népesség pótlása, majd lecserélése migránsokkal.” 2019 fordulópontnak bizonyult: egyrészt a globális klímakrízis minden addiginál jobban éreztette hatását (Magyarországon megdőltek az azt megelőző több mint száz év hőmérsékletrekordjai); ezzel is összefügg, hogy a Fridays for Future (FFF) és az Extinction Rebellion (ER) hazai szervezeteinek köszönhetően a társadalmi figyelem középpontjába került a klímaválság. Ezt leginkább a 2019. szeptember 27-én megrendezett klímasztrájk jelezte, amely jelentős számú érdeklődőt vitt utcára Budapesten is. Végül ezt a folyamatot tetőzte be azt, hogy az önkormányzati választáson elért ellenzéki sikerek nyomán a budapesti közgyűlés 2019. november 5-én kihirdette a klímavészhelyzetet.

Ezeknek az eseményeknek a hatására a hatalom megértette, hogy lépnie kell: a klímasztrájk kapcsán a kormányzat még kitartott klímaszkeptikus álláspontja mellett, de a klímavészhelyzet kapcsán Orbán még fellengzősen, de azt nyilatkozta, hogy: „Én arról kaptam tájékoztatást, hogy bevezetik a fővárosban, ez rendben van, legalább megértjük, mit is kell csinálni. Én a magam részéről kifejezetten támogatom, várom a közgyűlés döntését, hogy megértsem, mit lehet tenni a fővárosban, hogy csökkentsük a vészhelyzetet.” Mindez jelezte, hogy az Orbán-rendszerben megérett a fordulópont egy újabb konzervatív zöldpolitikai irány kialakítására. A „zöld konzervativizmus” szempontjainak kidolgozása 2019 második felében kezdődött meg, ideológiai alapjait a 2020 januárjában meghalt Roger Scruton munkássága szolgáltatta. A filozófussal egyébként is élő kapcsolata volta az orbáni hálózatnak, Áder János a Magyar Érdemrend középkeresztje kitüntetésben részesítette, amelyet maga Orbán adott át 2019. december 3-án. Akkor így méltatta Scrutont: „nem támogatta elvakult módon a nyílt társadalmak ideáját sem, mivel látta ennek hibáit, és felhívta a figyelmet veszélyeire. Emellett előre meglátta az illegális migráció jelentette fenyegetést és Magyarország védelmére kelt igazságtalan bírálóival szemben.”

2019 augusztusában Orbán Balázs, a Miniszterelnökség miniszterhelyettese és parlamenti és stratégiai államtitkára már nyíltan amellett érvelt, hogy el kell venni a környezetvédelmet ügyét a baloldaltól, amely egyébként sem kínál valódi válaszokat a klímaváltozás problémájára. Az államtitkár szerint a konzervatív zöldpolitika nem klímaszkeptikus, és tényként kell kezelni az antropogén klímaváltozást, amelyre globális válaszok helyett a lokális megoldásokat kell keresni. Ezt követően, 2020 elejétől köszöntött be a járvány időszaka, és Orbán elindított egy újabb játszmát, amelynek célja az volt, hogy ezen területen is politikai, ideológiai előnyre tegyen szert. Egyszerre indult meg kormányzati szinten egy zöld konzervatív irányvonal kidolgozása, valamint a klímaügyi együttműködést Orbán egyfajta zsarolási potenciálként is igyekezett kijátszani az Európai Unió intézményeivel szemben.

Ha lehet hinni a sajtóban kiszivárgó híreknek, Orbánnak többféle ellenérzését kellett legyőznie a klímaválsággal kapcsolatban: egyrészt nem hitt benne, vagy nem tartotta jelentősnek az antropogén klímaváltozást; úgy vélte, hogy a globális klímacélokat azért találták ki, hogy az USA vezetésével háttérbe szorítsák Oroszországot. Valamint a környezetvédelmi célokat felesleges akadálynak látta az iparosítás és egyéb gazdasági célok tekintetében. A legfőbb probléma azonban az volt, hogy a klímaválság problémája a kormánypárti szavazóknak is fontos, így nehéz politikai törésvonalakat, megosztottságokat felépíteni rá.

Amíg az Orbán-rendszer meg nem találta ezekre a problémákra a politikai megoldást, addig kettős játékot játszott: részben visszavett a klímaszkeptikus politikából, de egyúttal fegyverként is tekintett a zöld ügyre. Utóbbinak fontos állomása volt 2019. június 20., amikor Orbán a lengyel, a cseh és az észt miniszterelnökökkel együtt blokkolta a karbonsemlegesség 2050-es eléréséről szóló uniós megállapodás elfogadását. A magyar vétó azonban sokkal inkább arról szólt, hogy a lehető legtöbb pénzhez férjen hozzá a kormányzat a kohéziós alapokból (a klímarendeletet azóta 2021. június 24-én az Európai Parlament is jóváhagyta). A 2019-es klímasztrájk és a klímavészhelyzet ismertette fel Orbánnal azt, hogy az ökológiai kérdéseknek igen komoly rendszerkritikai jellege lehet. Belátva, hogy ezeket a folyamatokat nem tudja megállítani, megpróbált az élükre állni. Ezt a célt szolgálták a 2020-tól egyre inkább kormányzati politika szintjére emelt zöld konzervatív és klímapopulista koncepciók, ugyanis Orbán azt is felismerte, hogy a klímaügyben sokkal több lehet, mint EU-s zsarolási potenciál.

2020 úgy indult, hogy a miniszterelnök évindító nemzetközi sajtótájékoztatójának kulcstémája volt a klímavédelem és a klímasemlegesség, sőt, azt is kijelentette: „… politikai értelemben annyit szeretnék mondani, hogy megállapítottuk, hogy nem szükségszerű, hogy bármilyen összeomlás bekövetkezzen a Kárpát-medencében.” Mindez azt jelezte, hogy Orbán tisztában van a klíma- és ökológiai vészhelyzet súlyosságával. Ennek megnyilvánulása azért volt különösen lényeges, mert a kormányzat éppen ekkor fogadta el a Nemzeti Energiastratégia 2030 és Nemzeti Energia- és Klímaterv című anyagokat, ahol fontos célként jelent meg a 2050-re elérendő klímasemlegesség. Ezekből az anyagokból és azok kormányzati tálalásából nyilvánvalóvá vált a kormányzati „klímapopulizmus”, amelynek pilléreit a miniszterelnök ezen a 2020 év eleji sajtótájékoztatón bontotta ki: „Az első, hogy a klímarongálókkal kell első helyen megfizettetni a klímasemleges gazdaságnak a költségeit, ezek a nagy szennyező országok és a nagyvállalatok, tehát a teher nem eshet a kicsik vállára. A második, hogy úgy kell végrehajtani ezt a politikát, hogy ne emelkedjen a családok által fizetett energia és élelmiszer ára se. A harmadik, hogy nem a szegényebb országoktól kell elvenni a pénzt. Ez pedig azt jelenti, hogy az Európai Unió következő költségvetésében nem fogadható el, hogy a kohéziós alapokból vegyük el a pénzeket, és tegyük át klímavédelmi célokra, mert ez azt jelentené, hogy a szegényektől vesszük el a klímaváltozás elleni harchoz szükséges forrásokat.” Vagyis Orbán olyan „klímaharcosnak” állította be magát, mint aki megvédi az embereket a klímapolitika, a klímasemlegesség okozta költségektől. Ez a „konzervatív-keresztény zöldpolitikának” nevezett irány gördült végig az Orbán-rendszeren, amely a „zöld liberalizmussal” szemben (ahogyan Varga Judit igazságügy-miniszter fogalmazott) nem nehezítheti meg az emberek mindennapi életét. A járvány során a kormányfő többször beszélt a klímaváltozás kérdésről, és a fő üzenet mindig kettős volt: a klímakérdés migrációval való összekötése, továbbá az, hogy a magyar emberekre nem terhelhetik a klímavédelem költségeit.

Kormányzás rendkívüli eszközökkel és militarizálódás

Ebből az összefoglalásból jól látható, hogy az Orbán-rendszer nem ökológiai és abból következő társadalmi tragédiaként tekint a klímaválságra, hanem egy olyan (ezúttal „zöld konzervativizmusként” keretezett) projektként, amelynek révén újfajta módon, de a gyűlöletpolitika régi eszközrendszerében tudja folytatni a politikai szakadékok szélesítését, az ellenségképzést. Nem a magyar társadalmat akarja felkészíteni és megmenteni, hanem saját maga és politikai rendszere túlélése számára épített „bárkát” és így lehetőséget arra, hogy kihasználja folyamatosan bekövetkező katasztrófákat. Ez természetesen morálisan és politikailag elfogadhatatlan, de ezen túl felmérhetetlen veszélyeket is hordoz. Ugyanis Orbán „klímapopulizmusa” nemcsak elaltatja az emberek minden felelősség- és veszélyérzetét, de párosult még két tendenciával: a rendkívüli eszközökkel való kormányzás állandósításával, valamint a rendszerszintű militarizálódással. Én ez utóbbiakban látom az orbáni politika legveszélyesebb irányát.

Amíg az utóbbi évek nemzetközi és hazai klíma- és ökológiai mozgalmai tisztességes, ám hiábavaló harcot vívtak a klímavészhelyzet bevezetéséért, addig az Orbán-rendszer immáron több mint fél évtizede folyamatosan a rendkívüli jogrend eszközeivel kormányoz. 2015-ben került bevezetésre a „tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet” (2015. szeptember 15-től helyi, majd 2016. március 9-től országos szinten), amely mind a mai napig kilencszer került meghosszabbításra, a pandémia eddigi hullámai alatt végig hatályban volt, és lesz is 2021 szeptemberéig (nagy tétekben lehet rá fogadni, hogy utána is). A menekült- és bevándorlásellenes gyűlöletpolitika hatására bővült a kormányzat alkotmányos lehetősége a kivételes állapot bevezetésére és az Alaptörvénybe került az ún. „terrorveszélyhelyzet”. A koronavírus kapcsán az Orbán-rendszer három felhatalmazási törvénnyel (2020. évi XII., 2020. évi CIX., valamint 2021. évi I. törvények) háromszor vezetett be rendkívüli jogrendet rendeleti úton [40/2020. (III. 11.), 478/2020. (XI. 3.), 27/2021. (I. 29.) Korm. rendeletek]. Ehhez jön az, hogy 2020-ban egy rövid ideig (2020. június 18. és december 18. között) hatályban volt egy teljesen új, ún. egészségügyi válsághelyzet is, amelyet szintén rendeleti úton [283/2020. (VI. 17.) Korm. rendelet] vezettek be.

Orbán tehát azoknak a rendkívüli kormányzati eszközrendszereknek az alkalmazásában szerzett gyakorlatot, amelyre sokan (többek között e sorok szerzője is) a globális ökológiai- és klímaválság jogi, politikai, gazdasági és társadalmi kezelésének egyik lehetséges megoldási módjaként tekintett. A miniszterelnök ezeket az eszközöket azonban nem a társadalom akár radikális módon való megmentésére, hanem hatalma autoriter formában való konzerválására használta fel. Előre menekült, és a jogi, valamint politikai rendszert már azelőtt rendkívüli módba állította, mielőtt a kivételes kormányzás eszközeivel egyáltalán megpróbálhattunk volna radikális válaszokat adni a klíma- és ökológiai vészhelyzet immáron mindennapos (a cikk elején felsorolt) problémáira. 

Azonban van ennél egy nagyobb probléma is, mégpedig az Orbán-rendszer militarizálódása. A kormányzat jól láthatóan (szóban és tettekben) elkezdett valamiféle háborúra készülődni. Egyrészt az utóbbi hónapokban a miniszterelnök részéről szintet lépett a „szokásos” háborús diskurzus. 2021. június 5-én a Magyar Honvédség a Magyar Honvédség parancsnoki beosztásának átadás-átvételi ünnepségén azt mondta Orbán, hogy „A mi feladatunk egy olyan modern, erős hadsereg felépítése, hogy Magyarországot megtámadni véletlenül se jusson eszébe senkinek. Se másik államnak, se terrorszervezetnek, se ránk zúdított migránsinváziónak. A magyar hadseregnek elrettentő erővel kell bírnia.” Sajnos a menekültek- és bevándorlók kapcsán rendre előfordul, hogy a hazai erőszakszervezetek jogsértő és kegyetlen módon lépnek fel, azonban itt a miniszterelnök sokkal tovább megy, amikor az amerikai „terror elleni háborúból” jól ismert „megelőző csapás” (neoliberális) doktrínájához hasonló „elrettentésről” beszélt. Az is félelmetes, hogy a kormányfő 2021. június 14-én a NATO-tagországok egynapos brüsszeli csúcstalálkozóján ugyanebben a háborús retorikában olvasztotta össze a járványok és a „tömeges migráció” jelenségét, mintha ezek a konfliktusok csakis erővel és fegyverrel lennének megoldhatók. Ha ezeket a kijelentéseket összevetjük az elmúlt évek fegyverkezési és a háborúban üzletet látó tendenciáival, akkor korántsem lehetünk nyugodtak: már az is elgondolkoztató, hogy az innovációs és technológiai miniszter (Palkovics László) lett felelős a „magyar hadiipar újjáélesztéséért”; 2019-ben brit-osztrák fegyvergyárat vásárolt a magyar állam; az Orbán-rendszer sorra köt hadiipari együttműködéseket német és brit cégekkel; a hazai oligarchák is meglátták már az üzleti lehetőséget a gazdasági prioritássá emelet hadiiparban; és a számos új hadiipari üzem létesítésével lényegében vezető gazdasági ágazattá akarják fejleszteni az elkövetkező évtizedben a hadiipart.

Érdemes mindehhez azt is hozzátenni, hogy az Orbán-rendszer ezt az üzleti alapú militarizációt (ahogyan szinte mindent) jogszabályi keretbe próbálja bebetonozni. Magyarország Nemzeti Katonai Stratégiája [1393/2021. (VI. 24.) Korm. határozat] ugyanis előrevetíti, hogy a költségvetés garantálni fogja a védelmi kiadásoknak a GDP 2%-os részarányra történő emelését legkésőbb 2024-től. Másrészt utal arra is, hogy a rendvédelmi szerveket túl fogja terhelni az „illegális tömeges migráció”, ezért be fog avatkozni a Magyar Honvédség is. Vagyis az Orbán-rendszer megpróbálja a NATO-kötelezettségebe ágyazni legújabb gazdasági-politikai projektjét, és egyúttal új szintre is emeli a 2015 óta tartó társadalmi militarizációt azzal, hogy kimondja: a válságok kezelésében „növekvő szerepet kap a katonai erő egyre gyakoribb agresszív alkalmazása”.

Akkor most Orbán „az ökológiai Apokalipszis lovasa”?

Az Orbán-rendszer a globális ökológiai- és klímaválság kapcsán jelentős mértékben átalakította a kezdeti klímaszkeptikus álláspontját. Azonban a meghirdetett „zöld konzervativizmus” nem tekinthető többnek álságos „klímapopulizmusnál”, hiszen a kormányzat korántsem a válsághalmaz okait, a klímaválság által szétszakított társadalom bajait és az ebből következő elviselhetetlen társadalmi katasztrófát akarja kezelni. Hanem a 2015-ös menekültválság, valamint a 2020-tól kibontakozó pandémia után megtalálta azt az újabb válságot, amelyre önmagát ráépítheti. Ez nem egy válságmegoldó, hanem egy válsággeneráló rezsim, amelyet az éltet, hogy miként tud politikai, gazdasági hasznot húzni egy válságból. Orbán tehát a globális ökológiai- és klímaválság kapcsán háborúra készül: belföldön és európai kontextusban egyaránt. Hiszen, ha nem készítjük fel a társadalmat, ez a válság elviselhetetlen sokként éri majd azokat, akik eleve a mindennapi megélhetésért küzdenek, és a klímamenekültek kapcsán az EU előbb-utóbb fegyvert fog alkalmazni.

A miniszterelnök ezúttal azonban rosszul méri fel a helyzetet: az eddigi menekültválság és a mostani pandémia csak előszele annak, ami ezután fog következni. Orbán és köre bizonyára azt hiszi, hogy a militarizálódással fel lehet készülni erre a sohasem látott helyzetre és ennek ráadásul dupla haszna is van, hiszen a dolog üzletileg is nyereséges, plusz olyan muníciót kap a gyűlöletpolitika és a félelem, amely politikai hatalomban lesz mérhető. Gyűlölettel, itthon és külföldön gyártott fegyverekkel nem csak nem akadályozható meg az ökológiai és társadalmi összeomlás, hanem ráadásul bezárjuk magunkat egy olyan Európa-erődbe, amely minden tekintetben megakadályozza azt, hogy egyáltalán az esélyét megadjuk annak, hogy társadalmainkat felkészítsük az ökológiai- és klímaválság előttünk álló kihívásaira. És végre radikálisan szembenézzünk azzal, hogy a globális kapitalizmusnak a működésmódja vezetett el ide.

Azok az emberek, akik klímamenekültként Európa határaihoz fognak érkezni, valamint azok is, akik Európa határain belül „nem engedhetik meg maguknak a túlélést” egyaránt a mi életmódunk, felelőtlenségünk, hanyagságunk áldozatai. Orbán nem az „Apokalipszis lovasa”, hanem hatalommal kereskedő és könnyű álmot ígérő politikai kufár, túlbecsülni nem kell, alábecsülni viszont nem szabad, legalábbis fő „árucikkét”, a társadalmi gyűlöletet. Orbán politikai „előnye” mindig is az volt, hogy szándékosan vak az égető társadalmi igazságtalanságokra, számára érdektelen a magyar társadalom zömének nyomora, amíg ki tud keverni egy olyan koktélt, amelyben a felsőbb osztályok gazdaságilag érdekeltek a hatalmában (és függenek attól), az alsóbb osztályokkal pedig elhiteti, hogy ő jelenti a „biztonságot”.

Orbán tudja, hogy történelmileg bizonyított: mindig kényelmesebb a tőkét támogatni. A globális ökológiai- és klímaválság ezt az osztálykompromisszumot fogja felborítani, hiszen tömegesen annyi ember válik érintetté, hogy az Orbán-rendszer képtelen lesz fenntartani az elmúlt évtized kényszeregyensúlyát. Illetve lesz egy legutolsó eszköze: ez pedig a militarizáció. Orbán azt látta be, hogy az ökológiai- és klímaválság hatásai közvetlen társadalmi következményekként fognak jelentkezni, amelyekre reagálnia kell: nem akar kiegyenlíteni, az alsó társadalmi osztályok túlélését biztosítani (ekkor ugyanis „felül” kellene megszorítani). Marad a militarizálódás. Orbánt látszólag sokan gyűlölik az európai politikában, azonban az kétségtelen, hogy a menekültválság kapcsán végül is az európai vezetők kimondva-kimondatlanul az embertelen orbáni megoldást vették át. Ha ugyanez fog megtörténni a klíma- és ökológiai válság a mostaninál is erősebb begyűrűzésével, akkor Európai határainál állandó fegyveres összecsapások lesznek: a mostani „passzív mészárlást” (menekültek hajóinak visszaszorítását, kikötésük megtiltását, menekültek vízbe fulladásnak végignézését) aktív embertelenség fogja felváltani.

A következő hónapok, évek legfontosabb feladata ennek megakadályozása, hiszen ez a kulcsa a klíma- és ökológiai vészhelyzet kezelésének – legalábbis akkor, ha az orbáninál igazságosabb, szolidárisabb, humánusabb válasz szeretnénk adni!

A kép forrása: https://theconversation.com/

Sunday, 4 July 2021

Aknamunka Orbán módra - álláspontom az összefogásról a Népszavában

A Népszava engem és másokat is megkérdezett az ellenzéki összefogásról. Az álláspontok a Népszava hétvégi, 2021. július 3-i "Visszhang" rovatában olvashatók.



Elég az „egy a tábor”-ból

Antal Attila jogász, politológus több írásában is jelét adta: ő sem tartozik azok közé, akik szerint az előválasztás által felszínre került problémák kritikája vagy éppen az összefogás irányainak bírálata ördögtől való volna. Szerinte éppen az az előválasztási szituáció lényege, hogy ne a Fidesz „egy a tábor”-világát másolja le, hanem, hogy végre fontos vitákat nyisson ki. „Ehhez képest két szereplő is, egyrészt nyilván az Orbán-rendszer, másrészt pedig sajnos az ellenzéki szereplők egy része, illetve bizonyos magatartásaik hozzájárultak ahhoz, hogy ezek a reménybeli pozitív hozadékok ne következhessenek be. A fű alatti megegyezések, a pártokból való átigazolások, az alkukkal és egyéb módon elért „erősebb kutya”-pozí­ciók hihetetlenül károsak az ellenzéki oldalon, és éppen annak a bizalomnak a felépítését ássák alá, amelyre olyannyira szükség volna” – véli a politológus. Az előválasztás fontos és jó ötlet Antal Attila szerint: aktivizálja a szavazókat, lehetőséget adhat fontos ügyek megvitatására a pangó hazai vitakultúrában, új embereket hozhat be a politikába, és hozzájárulhat vagy – mondja feltételes módban – hozzájárulhatna ahhoz, hogy a politikába vetett bizalom szintje emelkedjen. Mindez – legalábbis egy nem végletesen megosztott, polarizált magyar politikai életben – nem csak az ellenzéki számára lehetne kedvező, hanem az egész politikai közösség számára is. Arra számítani lehetett a politológus szerint, hogy a Fidesz minden eszközzel megpróbálja aláásni az előválasztás sikerét, mert az autonómia, a kritikai gondolkodás, a vita a kormánypárt politikafelfogásának az ellensége. De az mindenképpen rossz fejlemény, teszi hozzá, hogy az ellenzéki oldalon is megjelent az ezek elfojtására vonatkozó igény. „Nem ellenzéki »egy a tábor«-ra lenne szükség, hanem egy ügyek és elvek mentén működő kormányzóképes koalícióra. Amennyiben az ellenzéki pártok az ideológiai távolságok miatt nem tudnak ilyet produkálni, akkor azt tudatni kellene a választókkal. Ha ugyanis csak az »antiorbánista reálpolitika« tartaná össze az ellenzéki összefogást, akkor annak tragikus következményei lennének. Vagy eleve nem lesznek képesek az ellenzéki pártok leváltani a rendszert, és megint totális csalódás következik be, vagy a leendő koalíció lesz kormányzásképtelen, és összeomlik az első viták és az ellenzéki Fidesz nyomása alatt” – véli Antal.

Többségszindróma

Az előválasztási problémák, a választók feje feletti megegyezések Antal Attilában a 2010 előtti húsz évet, az MSZP és a DK közötti későbbi vitákat, illetve a 2010 utáni világot idézik, amikor „sem lett jobb, nem lett más a politika” (Párbeszéd, LMP, Jobbik). „Mindenképpen meg kellett adni az esélyt arra, hogy a jelenlegi ellenzék egy utolsó variációban megpróbálja legyőzni az Orbán-rendszert. De ha ezt az ellenzék egyes szereplői arra használják fel, hogy utolsó utáni pozíciójukhoz ragaszkodjanak, vagy hogy bekebelezzenek mindenkit és egy Orbán-szerű hegemóniát alakítsanak ki, akkor ezt a választók meg fogják érezni, és mindent elsöprő lesz a kudarc – vetíti előre a politológus. – Fontos lenne megérteni az ellenzéki oldalon, hogy az antiorbánizmus kevés a választóknak, kevés a győzelemhez.” Antal Attila lát pozitív változásokat, a végre elindult közös programalkotást, például. De úgy érzi, erre is rányomja a bélyegét a „ki az erősebb kutya” versenye. Beszédesnek tartja, hogy a formálódó összefogás úgy döntött, keretprogrammal fut neki a nyárnak, amit majd a megválasztott miniszterelnök-jelölt tölt meg tartalommal. Ebből azt olvassa ki, hogy a pártok tisztában vannak az ideológiai különbségeikkel, és ezeket nem összecsiszolni akarják, hanem kivárnak az utolsó pillanatig, és belső frakciókkal akarják érvényesíteni a saját álláspontjukat. „A magyar politika végletes, a Fidesztől eredő „többségszindrómában” szenved, ahol a kisebbségnek, az eltérő álláspontok közötti párbeszédnek nincs helye. A magyar politika az erő kultúráját élteti, és ebből baj lehet” – értékel a politológus. Az ellenzéknek azt is fontos volna megérteni szerinte, hogy az ország anyagi és létbiztonságra, kiszámíthatóságra vágyik, ezért minden erővel meg kell akadályozni azt a „forrósodó polgárháborút”, a társadalom minden területén tapasztalható militarizálódást, amit Orbán és a Fidesz gerjeszt. „Szerintem ez a jelenlegi ellenzék legnagyobb kihívása, mert ha a saját hátországában is ilyen a hangulat a különböző ellenzéki erők között, ha egymást ellenfélnek nézik, ha egymástól csábítanak embereket, akkor a Fidesz igen könnyen süti majd rá az ellenzékre, hogy ők kezdték azt a még egyelőre beláthatatlan következményeket rejtegető polgárháborús helyzetet, amiért valójában Orbán a felelős” – mondja.

Thursday, 1 July 2021

Neoliberalization and the Kádár Regime

The Institute of Political History organizes a conference with the title The Semi-Permeable Iron Curtain on 1st July, 2021. My lecture is about the neoliberalization of the Kádár regime.


Program


The project is financed by the National Research, Development and Innovation Fund (NKFIH – Nr. 125374)



1st July, 2021

14:00 CET – 8:00 Ohio
Chair: Péter Csunderlik

Opening – Gábor Egry

Róbert Takács: The Urge and Burdens of Openness – Hungary and the World in the 1970s and 1980s

Theodora Dragostinova: Bulgarian Culture in the West in the 1970s: From Ideology to Universal Values

Evgeniya Kondrashina: Music from beyond the Curtain: Soviet Music Recordings and Cold War Cultural Relations 1950-80

15:30 CET – 9:30 Ohio – Break

16:00 CET – 10:00 Ohio
Chair: Róbert Takács

Attila Antal: Neoliberalization and the Kádár Regime

András Pinkasz: The Bridge Model and the Consolidation of the Kádár Era

Péter Csunderlik: The Hungarian Schorske? – Péter Hanák and the Western historiography

Erzsébet Takács: “One must research only if they are curious about something and does not know the final results.” Possibility space of Familiy Sociology in Hungary During the 1970s and 1980s


Neoliberalization and the Kádár Regime

The lecture is based on the approach that neoliberalism is an economic, political and cultural sets of ideas embedded into the West and East and linked to the centre and the (semi-)periphery of global capitalism. It aims the fundamental transformation of social arrangements. Neoliberalism is based on the fundamentalism of the self-regulating market. This has provoked considerable social resistance throughout the history of global capitalism, Károly Polányi argues in this The Great Transformation social self-defence and its counter-wave raised against the market processes. In my view, one of the explanations for the success of the neoliberal approach in the Kádár regime is that when the state socialism began to make conscious and organised use of expert knowledge, it already has a very strong neoliberal charge and (more importantly) the MSZMP can no longer provide an adequate ideological alternative (or ideological hegemony) to the influx of neoliberal approaches, as the state party gradually loosed its monopoly on ideological formation and this provided the opportunity for a neoliberal ideology wrapped in a professional cloak to become hegemonic. The various economic and political steps (the New Economic Mechanism, the financial integration to IMF and World Bank, the history of state debt crisis) will be investigated here as the procedure of neoliberalization. Moreover, I put an emphasize on that the neoliberalization of the Kádár regime has taken place as an ideological and intellectual project which was dominated by the reform economists of the regime as organic intellectuals in a Gramscian sense. It was in the context of the political and economic opening of the Kádár regime to the West in which the neoliberalization process began, this ended the state socialist welfare system before the regime change and laid the foundations for the policy of continuous austerity after 1989.

Tuesday, 22 June 2021

A globális klíma- és ökológiai válság korszakában talán még van esélyünk megállítani az elindult militarizálódást (ATV, Egyenes beszéd 2021. június 21.)

2021. június 21-én az ATV Egyenes beszéd című műsorában felhívtam a figyelmet arra, hogy az Orbán-rendszer legújabb militarizálósi tendenciái mennyire veszélyesek a globális ökológiai- és klímaválság korszakában. Az Európai Uunió sok tekintetben átvette az orbáni kegyetlen "Európa-erőd" politikát, amelynek a következménye mind a menekültekkel szemben, mind pedig Európában belül olyan erőszakhullám lehet, amelyet talán még most van lehetőségünk megállítani.

Sunday, 20 June 2021

The Climate and Ecological Emergency in the Era of a State of Exceptions

My new working paper: The Climate and Ecological Emergency in the Era of a State of Exceptions (June 12, 2021). Graz Law Working Paper No 07-2021, Available at: SSRN; my Academia.eduGraz Law Working Paper Series.

We live in an era of overlapping states of exceptions: the climate and ecological emergency, the permanent crisis of global capitalism, the migration crisis, the COVID-19 pandemic. Relying on the Hungarian political system, this paper investigates how and why exceptional measures restructure our life. Against the background of the current Hungarian authoritarian populist regime, municipal experiences, and other contemporary tendencies, three main forms of states of exceptions are investigated: (1) the exceptionality of the migration crisis of 2015; (2) the climate emergencies declared by local governments, which are rather political declarations and not legally accepted versions of exceptional measures; (3) the overlapping forms of COVID-19-related emergencies. It can be argued that the main outcome of the exceptional measures is the rise of a new executive power and it is demonstrated how heavily authoritarian regimes rely on the state of exception. Amplifying the authoritarian tendencies and the abusive application of the exceptional legal order, the COVID-19 crisis basically proved that it is worth considering institutionalizing the climate and ecological emergency as a tool in the struggle of resolving the planetary crisis of our time.

Keywords: Authoritarian populism, climate emergency, Eastern Europe, ecological emergency, Hungary, Orbán government, state of exception

Thursday, 17 June 2021

REWI-Graz Day of IN(ter)DI(sciplinary) Research 2021

I will participate at INDI 2021 Conference in Graz 18 June, 2021.

My paper is: The climate and ecological emergency in the era of state of exceptions

We live in an era of overlapping states of exceptions: the climate and ecological emergency, the permanent crisis of global capitalism, the migration crisis, the COVID-19 pandemic. Relying on the Hungarian political system, this paper investigates how and why exceptional measures restructure our life. Against the background of the current Hungarian authoritarian populist regime, municipal experiences, and other contemporary tendencies, three main forms of states of exceptions are investigated: (1) the exceptionality of the migration crisis of 2015; (2) the climate emergencies declared by local governments, which are rather political declarations and not legally accepted versions of exceptional measures; (3) the overlapping forms of COVID-19-related emergencies. It can be argued that the main outcome of the exceptional measures is the rise of a new executive power and it is demonstrated how heavily authoritarian regimes rely on the state of exception. Amplifying the authoritarian tendencies and the abusive application of the exceptional legal order, the COVID-19 crisis basically proved that it is worth considering institutionalizing the climate and ecological emergency as a tool in the struggle of resolving the planetary crisis of our time.

The Conference program and other informations are available form here:

18 June 2021

09:00 - 09:15

Welcome

Aula

Christoph Bezemek, Dean of the Faculty of Law

Peter Riedler, Vice-Rector for Financial Affairs, Resources and Location Development

09:15 - 10:45

Climate Change

Chair: Eva Schulev-Steindl

Aula

Attila Antal (ELTE): The climate and ecological emergency in the era of state of exceptions

Mark L. Wilde (University of Reading): Causation and climate change litigation: a ‘bridge too far’?

10:45 - 11:15

Coffee Break 
11:15 - 12:45

AI and Autonomous Driving

Chair: Iris Eisenberger

Aula

Derya Mentes (Hamburg Institute for Social Research): Overcoming binaries: A proposal to think about human cohabitation with AI

Javier Valls Prieto (University of Granada): How to pass from HLEG ethical principles to legal principles
12:45 - 13:45Lunch 
13:45 - 15:00

Digitalization and Cybersecurity

Chair: Bilyana Petkova

Aula

Kim Barker, Enrique Uribe-Jongbloed & Tobias Scholz (Open University, Universidad Externádo de Colombia, University of Siegen): Digitalisation difficulties: Imposing borders on digital content?

Elena Buoso (University of Padova): Digitising public administration in Italy: chances and challenges

15:00 - 15:30Coffee Break 
15:30 - 17:30

Climate Change

Chair: Oliver Ruppel

RESOWI SZ 15.21

Irene Antonopoulos (Royal Holloway): Aligning human rights language with climate change language to promote climate change resilience

Maria Bekiari (LMU): Interdisciplinarity in environmental law: Yes or No?

Larissa-Jane Houston (UniGraz/Stellenbosch University): Climate Change and Sustainable Development: There is no one without the other in Legislative Reform

Sanita van Wyk (Stellenbosch University): Climate change and the role of interdisciplinarity within the functional method of comparative law

 

AI and Autonomous Driving

Chair: Elisabeth Staudegger

RESOWI HS 15.12

Li Yibo (Utrecht University): Legal and economic analysis of the externality of autonomous cars

Susana Aires de Sousa (University of Coimbra): Autonomous cars, serious harms and corporate criminal liability

Nynke Vellinga (University of Groeningen): Hacking the highway: a legal framework on cybersecurity of automated vehicles

Hristina Veljanova (University of Graz): How to design trustworthy automated vehicles? Bridging the gap between SSH and technology design
 

Digitalization and Cybersecurity

Chair: Tina Ehrke-Rabel

Aula

Cody Busia (KU Leuven): Keep on keeping on: Electronic identification as a vehicle for continued government service delivery in crisis situations

Elisa de Belvis (University of Padova): Digital data and privacy among partners: a critical approach to a technological family law issue

Neringa Gaubienė (Vilnius University): Problems of digital assets in court enforcement processes

Luana Martin-Russo (European University Viadrina): Transparency made useful: A computational analysis of parliamentary procedure

Réka Pusztahely and Ibolda Stefán (University of Miskolc): Household social robots – special issues relating to data protection

Julia J.A. Shaw (De Montfort University): Investigating the disruptive impact of transformational technologies: ‘law, what is it good for?’

Tina Ehrke-Rabel, Robin Renwick and Nora Schreier (University of Graz and Trilateral Research): The digital avatar on a blockchain: E-Identity, anonymity and human dignity

Peter Pichler (University of Graz): Digitalization as a historical key process in the Styria heavy metal scene, c. 2000 to the present.

Sunday, 13 June 2021

Közéleti megnyilvánulások az Orbán-rendszer, a Fudan-ügy kapcsán (Csatt, Hírklikk)


2021. június 7-én az ATV Csatt című műsorának vendége voltam, ahol a Fudan-ügyről, az Orbán-rendszerről és többek között arról beszélgettük, hogy kormányzati és ellenzéki oldalon mennyire mélyen húzódó törésvonalak vannak.



Friday, 4 June 2021

A globális válságok és a biopolitika - szekciók a Magyar Politikatudományi Társaság XXVI. Vándorgyűlésén

A Magyar Politikatudományi Társaság XXVI. Vándorgyűlésén, amely 2021. június 3-4. között online került megrendezésre a Debereceni Egyetem szervezésében én vezettem  A globális válságok és a biopolitika című panelt az alábbi összetételben.


1. A globális válságok és a biopolitika

Szekcióvezető: Antal Attila (adjunktus, ELTE ÁJK Politikatudományi Intézet; koordinátor, Politikatörténeti Intézet Társadalomelméleti Műhely)

Beléptünk a válságok korszakába: a globális kapitalizmus visszatérő gazdasági és pénzügyi válságai, az Európai Unió véget nem érő válságai, a globális klíma- és ökológiai válság, a menekült- és bevándorlási válság és legújabban a koronavírus okozta járványügyi, gazdasági és társadalmi válság határozza meg a mindennapjainkat. Ezek a jelenségek korántsem újak, azonban a 21. század első évtizedeiben értünk el egy olyan periódusba, amikor egyrészt megerősödött a különféle válságok intenzitása, másrészt egymásra rakódott a válságok hatása. Abban a tekintetben ugyanakkor egészen biztosan fordulópont következett be, hogy immáron „biopolitikai válságokról” beszélhetünk: vagyis a rétegződő válságok olyan mértékben érték el az emberi mindennapjait és kezdték el azokat hihetetlen mértékben befolyásolni, amire a társadalmak nem voltak felkészülve, felkészítve. Meg kell említeni azt is, hogy a biopolitika abból a szempontból is meghatározza korszakunkat, hogy a sokféle válságot kezelni próbáló kormányzatok már jó ideje rájöttek arra, hogy politikai szempontból elsősorban a válságok megoldása, hanem azok átpolitizálása, generálása a kifizetődő. A kormányzatok mind a válságok megoldásában (például: globális megfigyelési rendszerek, a pandémiával együtt járó szigorítások, rendkívüli jogrend bevezetése), mind azok további generálásában (például: a menekült- és bevándorlás ellenes kampányok) alkalmaznak biopolitikai eszközöket. Sokáig a főáramú politikatudomány és társadalomtudományok nem minden tekintetben támaszkodtak a kritikai megközelítések, így a biopolitikai elemzés tárházára. A szekció célja a biopolitikai megközelítés és elemzés hazai recepciójához való hozzájárulás. A szekció a lehető legszélesebb értelemben kíván foglalkozni a válságok biopolitikai sajátosságaival, ezért minden olyan absztraktot befogad, amely a politika- és a társadalomtudomány, a természettudomány eszközeivel tekintenek rá a globális válságokra, és azok biopolitikai aspektusait mutatják be.

2021. június 4.

09.00-10.20

1.1. A biopolitika elméleti és történeti aspektusai

Antal Attila (PhD, adjunktus, ELTE ÁJK Politikatudományi Intézet, koordinátor, Politikatörténeti Intézet Társadalomelméleti Műhely): Létezik-e demokratikus biopolitikai alternatíva a kivételes állapotok időszakban? 

Marosán Bence Péter (PhD, adjunktus, BGE Külkereskedelmi Kar Nemzetközi Kapcsolatok Tanszék): Klímaválság és kapitalizmus. Egy ökomarxista javaslat. 

Nyiri Szabolcs (egyetemi hallgató, Debreceni Egyetem, Eötvös Loránd Tudományegyetem): A panoptikon rizomatikus elemzése. Avagy a tekintet normalizáló hatásának deleuziánus olvasata.

Pap Milán (tudományos segédmunkatárs: Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Államtudományi és Közigazgatási Kar Molnár Tamás Kutató Központ): Államszocialista Panoptikon. Megfigyelés, gondoskodás és társadalomtudomány a Kádár-korszakban.

10.30-11.50

1.2. Gazdasági és koronaválság, digitális biopolitika

Csath Magdolna (D.Sc., kutatóprofesszor, Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Nemzeti Közszolgálati Egyetem): Globális átrendeződés és a magyar gazdaság lehetséges mintázatai.

Krasz Péter (doktorandusz, ELTE ÁJK Politikatudományi Intézet): Digitális biopolitika.

Teknős László (PhD, adjunktus, Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Rendészettudományi Kar, Katasztrófavédelmi Intézet): Az EU polgári védelmi mechanizmus COVID-19 helyzettel kapcsolatos válságkezelésének elemzése, értékelése.

Az általam tartott előadás diasora elérhető az Academia.edu oldalamon.

Wednesday, 26 May 2021

Socialism in Central and Eastern Europe and Austro-Marxism - 29-30 May 2021

I will participate at this conference, which is organized by trasform!, 29-30 May, 2021.


Program

Saturday, 29 May
State theory and Austro-Marxism Panel

9:30 – 10:00: Welcome and Introduction

10:00 – 10:30 The great transformations of the bourgeois state. A reminder of some unjustly forgotten innovations in the political theory of Marxism, Michael Krätke

10:30 – 10:45 Discussion

10:45 – 11:00 Coffee break

11:00 – 11:30 Otto Bauer, from the critique of nationalism to the contestation of the colonial order, Jean-Numa Ducange

11:30 – 11:45 Discussion

11:45 – 12:15 Austro-Marxism and Democratic Socialism Today, Walter Baier

12:15 – 12:30 Discussion
Austrian School and Austro-Marxism Panel

14:00 – 14:30 The Other Austrian School, Michael Krätke

14:30 – 14:45 Discussion

14:45 – 15:30 Helene Bauer against Ludwig Mises on Marginal Utility Theory, Dunja Larise

15:30 – 15:45 Discussion

15:45 – 16:00 Coffee break

16:00 – 16:30 Woytinsky, Hilferding and the fiscal orthodoxy of interwar social democracy, Engelbert Stockhammer

16:30 – 16:45 Discussion


Sunday, 30 May
Austro-Marxism and Eastern Europe Panel

10:00 – 10:30 Sima Marković, The Austro-Marxist Who Wasn't, Stefan Gužvica

10:30 – 10:45 Discussion

10:45 – 11:00 Coffee break

11:00 – 11:30 The Heritage of "Neoliberal" Monarchy: The Impact of Vienna Circle and Austro-Marxism on Hungary, Antal Attila

11:30 – 11:45 Discussion

11:45 – 12:15 The Ambiguities of the Austro-Marxist Legacy in Interwar and Postwar Yugoslavia: Receptions, Adaptations, and the Contestation of Concepts, Una Blagojević

12:15 – 12:30 Discussion
Women in Austro-Marxism Panel

13:30 – 14:00 Marianne Pollak, Marion Löffler

14:00 – 14:15 Discussion

14:15 – 14:45 (Title soon to come), Petra Unger

14:45 – 15:00 Discussion

15:00 – 15:15 Coffee break

15:15 – 15:45 (Title soon to come), Barbara Serloth

15:45 – 16:00 Discussion

16:00 End of conference



Monday, 17 May 2021

Book symposium at Thirty Years of Capitalist Transformations in Central and Eastern Europe Conference

It will be a great opportunity and honour to speak about my book The Rise of Hungarian Populism: State Autocracy and the Orbán Regime (Emerald Publishing, Bingley, 2019) at Thirty Years of Capitalist Transformations in Central and Eastern Europe Conference, 20-22 May 2021, organized by the Institute for Social Solidarity (ISS) and the Faculty of Sociology and Social Work of the Babeș-Bolyai University.


The book symposium will be 21 May 2021 4.00-6.00 PM (Bucharest Time Zone) 3.00-5.00 PM (Eastern European Time).


Conveners:
Gábor Scheiring (Bocconi University, Milan, Italy)
Kristóf Szombati (Max Planck Institute for Social Anthropology, Halle - Saale, Germany)

Moderator:
Don Kalb (University of Bergen, Norway)

Participants:


Q3. Book: The Revolt of The Provinces: Anti-Gypsyism and Right-Wing Politics in Hungary (New York, Berghahn, 2018). Kristof Szombati (Max Planck Institute for Social Anthropology, Halle - Saale, Germany)








Wednesday, 12 May 2021

"Sok-sok Noé bárkáját építenek" - interjú a Marosvásárhelyi Rádióban

2021. május 10-én Parászka Borókával beszélgettem a Marosvásárhelyi Rádió "Értsünk szót" című műsorában a 2019-ben a Napvilág Kiadónál megjelent Kivételes állapotban. A modern politikai rendszerek biopolitikája című könyvem kapcsán a kivételességről, a rendkívüli jogrendről és a koronaválságról.

"A globális kapitalizmus felelős a vírus megjelenéséért és a világjárvány kialakulásáért – állítja meghívottunk, Antal Attila, akivel a Kivételes állapotban. A modern politikai rendszerek biopolitikája című kötetéről beszélgettünk. Feladata-e az államnak, hogy biztosítsa az állampolgárok biológiai biztonságát? Jár-e az állampolgárnak állampolgári jogon a biológiai érinthetetlenség, intaktság? A második világháború után, amikor az egész világ a globális béke kiépítésére készült, ellentmondásos módon elindult az egymást követő lokális háborúk folyamata, amely mára globálissá vált. Állandóvá váltak a válságok és a válságokra beláthatatlan idejű, rendkívüli jogrenddel válaszolnak a kormányok. Lehet-e a kríziseket alkotmányos diktatúrával kezelni, és le lehet-e zárni a rendkívüli jogrend korát? Sok-sok “Noé bárkáját” építenek a mai rendszerek, amelyek végül keveseknek nyújtanak menedéket, de sokak számára jelenthetik a végleges katasztrófát – hangzik el interjúnkban. Az Antal Attilával rögzített beszélgetés itt hallgatható vissza."

Monday, 3 May 2021

Hungary: Constitutionalized Populist Dictatorship

I will participate at Association for the Study of Nationalities (ASN) Annual World Convention.

Thursday May 6, 10.00-11.30 AM EST (Eastern European Time, EET:4 PM - 5.30 PM)

CHAIR
Zsuzsa Csergő (Queen’s U, Canada)

PAPERS

Courtney Blackington (UNC Chapel Hill, US): Partisanship, Populists, and Plane Crashes: Can Populist Partisanship Drive Conspiratorial Beliefs?

Robert Sata: (Central European U, Austria): Illiberal Populism: A Synergy of Xenophobic Nationalism,
Identitarian Religion and Anti-Gender Mobilization?

Attila Antal (Eötvös Loránd U, Hungary): Hungary: Constitutionalized Populist Dictatorship

Valentin Behr (U of Strasbourg, France): Is There a “Populist” Ruling Elite? Insights from Poland. Co-authored with Andrzej Turkowski (U of Warsaw, Poland)

DISCUSSANT
Lenka Bustikova (Arizona State U, US)

Saturday, 24 April 2021

Environmental justice and autocracy in Eastern Europe: The case of Hungary in a Routledge book

It is my great privilege that my case study has been published with the title Environmental justice and autocracy in Eastern Europe: The case of Hungary in Stacia Ryder, Kathryn Powlen, Melinda Laituri, Stephanie A. Malin, Joshua Sbicca, Dimitris Stevis (eds.) (2021): Environmental Justice in the Anthropocene From (Un)Just Presents to Just Futures. New York: Routledge. 

There will be a Book Launch, more information on Colordo State University Center for Environmental Justice's website

May 19th, 9:30-11 AM (Mountain) 5.30 PM - 7 PM (Eastern European Time (EET)

9:30 – 9:40: Welcome and Introductions, Melinda Laituri
9:40  9:50:  CEJ at CSU, Josh Sbicca
9:50 – 9:55: EJ in the Anthropocene, Christine Winter, University of Sydney
9:55 – 10:50: EJ in the Anthropocene contributor panel presentations and discussion, Moderator, Stacia Ryder
10:50-11:00: Closing comments, CEJ Steering Committee

Book Description

Through various international case studies presented by both practitioners and scholars, Environmental Justice in the Anthropocene explores how an environmental justice approach is necessary for reflections on inequality in the Anthropocene and for forging societal transitions toward a more just and sustainable future.

Environmental justice is a central component of sustainability politics during the Anthropocene – the current geological age in which human activity is the dominant influence on climate and the environment. Every aspect of sustainability politics requires a close analysis of equity implications, including problematizing the notion that humans as a collective are equally responsible for ushering in this new epoch. Environmental justice provides us with the tools to critically investigate the drivers and characteristics of this era and the debates over the inequitable outcomes of the Anthropocene for historically marginalized peoples. The contributors to this volume focus on a critical approach to power and issues of environmental injustice across time, space, and context, drawing from twelve national contexts: Austria, Bangladesh, Chile, China, India, Nicaragua, Hungary, Mexico, Brazil, Sweden, Tanzania, and the United States. Beyond highlighting injustices, the volume highlights forward-facing efforts at building just transitions, with a goal of identifying practical steps to connect theory and movement and envision an environmentally and ecologically just future.

This interdisciplinary work will be of great interest to students, scholars, and practitioners focused on conservation, environmental politics and governance, environmental and earth sciences, environmental sociology, environment and planning, environmental justice, and global sustainability and governance. It will also be of interest to social and environmental justice advocates and activists.

Table of Contents

Foreword Preface: Environmental justice in the Anthropocene PART I Thinking on the Anthropocence Introduction: Just Anthropocene? Dimitris Stevis, Melinda Laituri, Stacia Ryder, Kathryn Powlen, Stephanie A. Malin, and Joshua Sbicca 1. Examining the Anthropocene: A contested term in capitalist times Stephanie A. Malin 2. The selective invisibility of oil and climate injustice in the Anthropocene and beyond Nino Antadze PART II Environmental justice as spatial justice Introduction: Contextualizing spatial justice Joshua Sbicca, Melinda Laituri, Stacia Ryder, and Kathryn Powlen 3. Environmental justice and autocracy in Eastern Europe: The case of Hungary Attila Antal 4. Navigating environmental justice in Chile: The case of Pascua Lama Sherrie Baver 5. Towards socio-ecological inclusion: Scaling up housing innovation in Vienna Michael Friesenecker and Roberta Cucca 6. From water insecurity to water injustice: How tourism produces environmental injustice along Nicaragua’s "Emerald Coast" Sarah T. Romano and G. Thomas LaVanchy 7. Jatropha bioenergy in Yucatán, Mexico: An examination of energy justice Aparajita Banerjee 8. Keeping it local: The continued relevance of place-based studies for environmental justice research and praxis Michelle Larkins 9. Determinants of household electricity consumption in Mexico by income level Mónica Santillán Vera, Lilia García Manrique and Isabel Rodríguez Peña 10. Environmental justice and the Sabal Trail pipeline Julie A. Lester 11. Injustices in implementing donor-funded climate change resilience projects in Bangladesh: North–South dichotomy? Nowrin Tabassum PART III Just transitions Introduction: Pursuing just transitions: growing from seed to blossom Stacia Ryder, Kathryn Powlen, and Melinda Laituri 12. Just energy systems: Five questions and countless responses for regenerative energy ommunities Matthew J. Burke 13. Authoritarian environmentalism as just transition?: A critical environmental justice examination of state environmental intervention in northwestern China KuoRay Mao, Qian Zhang, and Nefratiri Weeks 14. Lessons from Tanzanian forest management: Justice in environmental and climate policy ransitions Jessica Omukuti 15. Is renewable power reaching the people and are people reaching the power?: Creating a Just Transition from the ground-up Caroline Farrell and Mad Stano 16. Contested suburban mobilities: Towards a sustainable urbanism of justice and difference Shimeng Zhou 17. Seeds, chemicals, and stuff: The agency of things in (un)just agriculture regimes Matt Comi 18. "To have a garden is against this system": The revolutionary subjectivity of convivial labor for home kitchen gardeners in San José, CA Gabriel Valle PART IV Just futures Introduction: Looking forward: Challenges and opportunities for a just future Kathryn Powlen, Stacia Ryder, and Melinda Laituri 19. Enhancing environmental and cultural justice outcomes under the National Environmental Policy Act and the National Historic Preservation Act Matthew J. Rowe and Judson B. Finley 20. One earth, one species history, and one future: Earth-Justice in the Anthropocene Saptaparni Pandit and Anindya Sekhar Purakayastha 21. A framework for intergenerational justice: Objections and principles Chaitanya Motupalli 22. Conditional freedom: A governance innovation for climate justice Rita Vasconcellos Oliveira 23. "Building the Bigger We" for climate justice Benjamin Max Goloff Conclusion: The quest for environmental justice Melinda Laituri, Stacia Ryder, Kathryn Powlen, Stephanie A. Malin, Joshua Sbicca, and Dimitris Stevis