Autoriter? Hibrid? Illiberális? - Kerekasztal az ELTE TáTK-án

Facebook

Communist populism in Hungary

My paper ("Communist populism in Hungary") has been published in Society and Economy 40(4), pp. 623–642. https://doi.org/10.1556/204.2018.40.4.9

According to Cas Mudde, we live in a “populist Zeitgeist”. The paper argues that not just the 21st, but also the 20th century is about populism. In the first section I elaborate the theoretical background of populism, which is claimed to be a never-ending phenomenon: here, various notions of populism are analysed; I investigate the relationship between democracy and populism; and I refer to the biopolitical framework of populism (called biopopulism) as well. This theoretical framework will be used to analyse Communist populism in Hungary. I elaborate the populism of the Horthyera (1920-1944) in the context of Communist populism. Then I analyse the case of Communist populism in Hungary (1948-1989) according to the following aspects: in the context of the working class and the bourgeois elite; the biopolitical character of the regime; goulash Communism as populist legitimacy; and the viewpoint of socialist patriotism. The main aspect of Communist populism is summarized at the end of the third section, and I briefly refer to the afterlife of Communist populism as a nostalgic phenomenon. The regimes analysed in this study aimed to govern the entire life of the citizens, which is why biopopulism is a useful analytical concept. The biopopulist framework shows that the investigation of the historical backgrounds of populism is necessary to understand contemporary populist tendencies.

The paper is available on Society and Economy and my Academia.edu

Marx... Interpretációk, irányzatok, iskolák - KÖNYVBEMUTATÓ

Nationalist and Transnational Populism form Eastern European Perspective

I have a privilege to have a lecture at the international conference of In the name of the people: representing the people in twenty-first century politics at University of Navarra, Spain 22-24 November 2018.

Abstract:

In recent years in Eastern Europe the successful populist parties are mostly right-wing nationalist or exceptionally left-wing populist with a huge nationalist sentiment. It seems to be that in this region populism and nationalism have been closely related or merged. Moreover, following the traditional literature on populism, we can easily say that our contemporary “populist Zeitgeist” can be seen as some kind of (post)modern nationalism.

In this paper, I am dealing with the problem, how can we analyse populism in Eastern Europe. It is hard to say that populism and nationalism have nothing to do with each other, but I am convinced that populism cannot be identified with nationalism. That is why, I introduce the term of historical-theoretical complex of nationalism and populism. My proposed thesis here that the unprecedent breakthrough of right-wing nationalist populism is based on the reconciliation of hegemonistic and mass-based approaches by the right-wing. It could be embarrassing, but the right-wing nationalism was able to study from the Gramscian and Laclauian theories and created a hegemonic and identity project.

According to post-Marxist, critical literature (Laclau, Mouffe, Hardt and Negri) it is obviously that populism is not just a nationalist phenomenon and there is a thing which can be called transnational left-wing populism. This version of populism is not an unknow phenomenon in this part of Europe, because the Communist regimes before 1989. My main thought is that the politics in this region has always been populist in that sense there is a constant need to contrast “the people” (as a large powerless group) and “the elite” (a small powerful group). This “never ending” political tradition of Eastern European populism turned up in the history once in nationalist and other times in transnational perspectives.

I put here an emphasize on the multitude proposed here as a counter-populist concept compared to right-wing nationalist-populism. I put forward that the multitude as an empty signifier can achieve some reconciliation between Laclau/Mouffe and Hard/Negri. I argue here that the transnational populism needs to have its transnational political subject which should be based on the multitude reinterpreted in populist and hegemonial context.

My lecture is available from here:

Marx... Interpretációk, irányzatok, iskolák

Megjelent a Társadalomelméleti Műhely legújabb tanulmánykötete Marx... Interpretációk, irányzatok, iskolák címmel Karl Marx születésének 200. évfordulója alkalmából, amelyet Földes Györggyel és Kiss Viktorral közösen szerkesztettünk.

Minek köszönhető Marx töretlen népszerűsége – teszik fel sokan a kérdést születésének 200. évfordulóján. A kötet szerzői-szerkesztői szerint ebben döntő szerepe van annak, hogy örökségéből az értelmezések, irányzatok és iskolák mérhetetlenül széles skálája alakult ki az idők során. Azt láthatjuk, hogy napjainkban a legtöbben először ezek kapcsán találkoznak a német gondolkodó nevével, és ennek hatása sugárzik vissza azután magára Marxra is. Az a gazdag szellemi-politikai muníció tehát, amelyet követői és örökösei felhalmoztak, végérvényesen beékelődik Marx időszaka és a mai olvasó kora közé.

A tanulmánykötet annak bemutatását tekinti elsődleges feladatának, hogy milyen formában kínál Marx „találkozási pontokat”. A három részre tagolt kötet egyes írásaiból megismerhetők azok a marxi gyökerű alapfogalmak, paradigmák és elméletek, amelyek megkerülhetetlenné váltak az idők során: a politikai gazdaságtan, formációelmélet, elidegenedés- és hegemónia,  a történelmi materializmus, osztályelmélet, rendszerelmélet, értékkritika és világrendszer-elemzés. Az elemzésekből feltárul, hogy miért oly vonzó sokak számára napjainkban azoknak az irányzatoknak a szellemi klímája, mint amilyen a maoizmus, a szituacionalizmus, a kritikai elmélet, a magyarországi Budapesti Iskola, az analitikus marxizmus, a Szocializmus, vagy Barbárság köre avagy a posztmarxizmus.  Végezetül megérthető, hogy a közgazdaságtan, a szociológia, a politikaelmélet, a pszichológia, a pedagógia, a feminizmus vagy az ökológia területein hogyan vannak jelen azok „kritikai” vagy „marxista” változatai.

A szerzők-szerkesztők szándéka szerint a szaktudományok művelőin túl a világ dolgai iránt érdeklődők, az egyetemisták és a terepen dolgozó aktivisták számára is hasznos, hiánypótló kötet abban is segít, hogy eligazodjunk Marx életművével kapcsolatban a túlegyszerűsítő, egydimenziós magyarázatok, az egymásnak is gyakorta ellentmondó és politikailag sokszor elfogult állítások tengerében.

TARTALOM

Előszó: Marx öröksége, Marx örökösei

(Antal Attila, Földes György, Kiss Viktor)

Alapfogalmak, elméletek, paradigmák

Huszár Ákos

Osztályelmélet és elismeréselmélet – osztályharc az elismerésért?

Scheiring Gábor

Kritikai politikai gazdaságtan

Szigeti Péter

A termelési módok társadalmi formameghatározottsága. A formációelmélet jelentőségéről és hasznáról

Losoncz Márk

Marx, a rendszerteoretikus, a komplexitás gondolkodója

Marosán Bence

Elidegenedés és emancipáció a természetben. Ökológiai motívumok Marx és Engels munkásságában: úton egy marxista megalapozottságú ökológiai elmélet felé

Böcskei Balázs

A hegemóniaelmélet Gramscitól a neoliberális gyakorlatokig

Szigeti Attila

Értékkritika

Marxista változatok, kritikai pozíciók

Artner Annamária

A marxista közgazdaságtan alapjai és relevanciája napjainkban

Éber Márk Áron

A világrendszer-elmélet

Erős Ferenc

Lehetetlen küldetések: A pszichotudományok és a marxizmus

Kerékgyártó Ágnes

Öröklés nőágon: a marxista feminizmus

Dósa Mariann

A kritikai szociológiától a kritikai pedagógiáig – marxi gyökerekből

Antal Attila

Ökológiai marxizmus: az „ökológiai Marx” és annak felfedezése

Marxizmus – posztmarxizmus

Kapelner Zsolt

A kritika radikalitása: a frankfurti iskola és a kritikai elmélet

Mesterházi Miklós

Az egész város beszéli: Marx és a Budapesti Iskola

Merényi M. Miklós

Szocializmus vagy Barbárság: a demokratikus képzelőerő forradalma

Soós Kinga

Hosszú menetelés a marxizmus egy forradalmi ideológiája felé. Maoizmus keleten és nyugaton

Balázs Gábor

„In girum imus nocte et consumimur igni”. Guy Debord tegnap, ma, holnap

Szalai Miklós

Analitikus marxizmus: a marxizmus feladása vagy megújítása?

Földes György

A történelmi materializmus nyomában

Kiss Viktor

A posztmarxizmus intellektuális stratégiái

Szolidaritásvállalás a "NEM: hagyjuk? – Szolidaritási és információs sztrájk nappal"

2018. november 14-ére szervezeték meg az ELTE TáTK egyetemi polgárai a NEM: hagyjuk? – Szolidaritási és információs sztrájk napot a társadalmi nemek tanulmánya beszüntetése, az egyetemi autonómiát, a kutatás szabadságát ért támadások miatt. Ehhez örvendetes módon számos más egyetemről is csatlakoztak. Magam is vállalok minden szolidaritás Kollégáimmal, ennek kezdő és minimális eszköze erre a napra az, hogy az esedékes A politikatudomány alapjai előadás keretében az Orbán-rendszer gyűlöletpolitikájáról fogok beszélni. Ez az előadás a SZEMKONTAKT II.: Posztfasizmus, biopolitika, populizmus? című rendezvényén 2018. június 1-jén előadott mondandóm módosított és sajnálatos fejleményekkel aktualizált változata.

Az előadás elérhető itt:

Autoritarizmus Projekt

2015-től indítottam el egy kutatási projektet, amelynek a fő témája a populizmus politika- és kritikai elméleti vizsgálata Kelet-Közép-Európában, de mindenek előtt Magyarországon. Fontos résztémája mindennek a populizmus történelmi perspektíváinak a kutatása a régióban. Ebből a projektből – több tanulmány mellett- született meg A populista demokrácia természete című könyvem.

Forrás: The Atlantic

Ezt a projektet folytatni szeretném a következő évben is (s reményeim szerint ennek kimenete, valamiféle konklúziója előbb-utóbb egy angol nyelvű monográfia lesz), elindítok egy új kutatási témát is, amely a modern autokráciákkal foglalkozik. Számomra a populizmus-projekt legnagyobb tanulsága az volt, hogy a populizmus éppúgy lehet demokratikus, mint antidemokratikus, és merő tévedés a kortárs populizmust a diktatúrával azonosítani. Vagyis a populizmus kifejezés olyan szalmabábbá változott, amelybe tetszés szerint beleolvasható bármi. Ezzel együtt kétségtelenül tetten érhető korszakunk autoriter fordulata, amely messze túlmutat a populizmuson. Éppen ezek miatt határoztam el, hogy útjára indítok egy autoritarizmussal foglalkozó projektet, amelynek az a célja, hogy leírjam és kritizáljam korszakunk autoriter tendenciáit, valamint politikai alternatívákat fogalmazzak meg a radikális baloldal számára.

A projekt indulásaként beszéltem a Klubrádióban arról, hogy az újbaloldal számára miért fontos a kapitalizmus és az állami autokrácia együttes kritikája. A ProgressFórum sorozatban pedig az autoriter rendszerek és az ökológia katasztrófa kapcsolatával foglalkoztam. Legutóbb pedig a Mércén írtam arról, hogy a liberálisok és az újbaloldal milyen belső félelmek mentén gondolkodik egymásról és ez hogyan hajtja az autoriter nacionalizmus malmára a vizet és mit lehetne ebben a helyzetben tenni.

A következő hónapokban két kisebb kötet megírására készülök. Az egyik – a terveim szerint – 2019 első hónapjaiban fog megjelenni a Noran Libro Kiadónál és a Progress Könyvek sorozat keretében az Orbán-rendszer és az autoriter neoliberalizmus kapcsolatát elemzem majd. 2019 első felében a Napvilág Kiadónál jelenik majd meg a kivételes állapottal és a biopolitikával foglalkozó kis monográfiám. Fontos lesz továbbá az a szerkesztett kötet, amelyet a Neoliberalizmus és neopopulizmus konferencia nyomán készítünk ugyancsak a Noran Libro Kiadónál.

Hogyan állíthatjuk meg az autoriter nacionalizmust?

A cikk a Mércén jelent meg 2018. november 3-án:

Úgy tűnik, hogy egyes liberális gondolkodók és politikusok ismét a baloldal nyakába akarják varrni a (poszt)fasizmus visszatérését. Ezzel szemben én azt állítom, hogy csakis a neoliberalizmussal szembeni újbaloldali és liberális kritika akadályozhatja meg a nacionalista autoriter jobboldal előretörését.

Európa weimarizálódása

Lehetséges, hogy a történelem megengedheti magának, hogy egy évszázadon belül kétszer lépjen ugyanabba a folyóba, hiszen, ha körbenézünk Európában (és persze az Egyesült Államokban), akkor a két világháború közötti weimarizálódáshoz nagyon hasonló jelenségeket tapasztalhatunk mind nemzetállami (és tagállami), mind pedig uniós (és szövetségi) szinten.

A weimarizálódásnak legalább öt fontos összetevője van: (1) óriási társadalmi és politikai elégedetlenség a politikai rendszer fennálló formájával, a liberális demokráciával szemben, amely nem képes megakadályozni azt, hogy a piaci válságok ne váljanak brutális társadalmi válságokká; (2) létrejön és megerősödik egy szélsőséges, a válságot nacionalista javaslatokkal kezelni óhajtó politikai erő, amelynek vezére autoriter irányba mozdítja a nemzetállamot; (3) ez a nacionalista és autoriter tömb kiegyezik a kapitalizmus erőivel; (4) az ellenzék töredezettsége és belső feszültségei, uralkodó félelmei miatt nem tud kialakulni olyan politikai ellen-koalíció, amely képes lenne megállítani azt, hogy ne élvezzen többségi támogatást a politika autoriter fordulata; (5) a liberális demokráciák alkotmányos rendszerének nincsenek olyan mechanizmusai, amelyek alkalmasak a többség zsarnokságának megakadályozására.

Ezen összetevők mindegyike, noha különböző kombinációkban és töménységben, de jelen van napjainkban. Az első és a harmadik faktor alapvetően a kapitalizmushoz, manapság annak globalizált neoliberális formájához kötődik és azt mutatja, hogy a kapitalizmus igazságtalanságai az autoriter fordulat kockázatával járnak. A második és negyedik összetevőt nevezhetjük a weimarizálódás politikai-stratégiai elemének. Az ötödik pedig az alkotmányos demokrácia önvédelmi képességének hiányára fókuszál.

A weimari-fordulat veszélyei vitathatatlanok és abban is hasonlóság mutatkozik a két világháború közötti korszakkal, hogy többen (szándékosan vagy gondatlanságból) ismét elfelejtik, hogy az itt első helyen kiemelt jelenség, vagyis a (neoliberális) kapitalizmus romboló hatása az elsődleges, és ez tulajdonképpen minden más összetevő előfeltételét is jelenti.

Erről a liberálisok hajlamosak elfelejtkezni és a fasizálódásnak csakis a politikai-stratégiai összetevőit emelik ki: ez a torz látásmód felnagyítja a kapitalizmussal kritikus baloldal, és a szőnyeg alá söpri a kapitalizmussal kiegyező erők felelősségét, továbbá elzár minden olyan utat a gondolkodás elől, amely megakadályozhatná azt, hogy a történelem ismételje önmagát. Ezzel meg is adtuk tehát a kortárs weimarizálódás legfőbb okát, vagyis azt, hogy a második világháború után kialakult világrendben a nacionalista autoriter jobboldal azért tudott előretörni, mert a weimarizálódás kapitalista előfeltételei vajmi keveset változtak, sőt a neoliberális kapitalizmus fel is erősítette a piac autoriter jellegét.

Posztfasizmus és szociális fasizmus, avagy kell-e félni Ernst Thälmanntől?

A posztfasizmus nem más, mint a globális autoriter kapitalizmus kiegyezése a nacionalista autoriter jobboldallal. Tamás Gáspár Miklós 2000-ben mindezt a következőképp jellemezte:

„A posztfasizmus könnyen megtalálja a maga szögletét a globális kapitalizmus új világában: nem borítja fel a választási demokrácia és a képviseleti kormányzat uralkodó alakváltozatait. Amit viszont ténylegesen tesz, azt a fasizmus mindenféle fajtájára, a totális rendszerek bukása után kialakuló változatára nézve is lényegesnek vélem, sans Führer, sans egypárti uralom, sans SA vagy SS. Nevezetesen a visszájára fordítja a fölvilágosodásnak a honpolgárságot és az emberi állapotot eggyéolvasztó tendenciáját… A poszttotalitárius fasizmus virul a globális kapitalizmus tágas kitinpáncéljának a védelme alatt.”

Az Orbán-rendszer az előbb jelzett nemzetállami és európai szinten zajló weimarizálódás eredményeképpen létrejött egyik első posztfasiszta rendszer, amelyben az állami autokrácia kiegyezett a globális kapitalizmus (elsősorban német nagyvállalati) szereplőivel és egyúttal közvetítő közvetítő közeget is jelent a nyugati kapitalista vállalatok és az ugyancsak autoriter putyini rendszer között.

Ebben a helyzetben a liberális gondolkodók egy része úgy véli külföldön és persze egyre erősebben Magyarországon is, hogy a radikális/populista baloldal miatt erősödtek fel ennyire a posztfasiszta tendenciák, de legalábbis a baloldal magatartása biztosan pusztuláshoz fog vezetni. Ebben gondolkodásmódban szerepet játszik a politika természetének az átalakulása, hiszen a centrista liberálisok és a legutóbbi időkig a velük társutas szociáldemokraták egyaránt elítélik a jobb- és baloldali radikalizmust és legkevésbé sem hisznek abban, hogy a radikális/populista baloldal újíthatja meg a baloldalt 21. században. Akik így gondolkodnak, azok szeme előtt az emlegetett weimarizálódás egyik legtragikusabb figurájának, Ernst Thälmann-nek az alakja lebeg. Thälmann volt a Weimari Köztársaságban a kommunista párt vezetője és a szociáldemokraták kérlelhetetlen ellenfele. A kommunisták egyaránt a kapitalizmus képviselőiként tekintettek a nemzeti szocialistákra, valamint a szociáldemokratákra. Utóbbiakat pedig – a Komintern politikája alapján – „szociális fasisztáknak” (social fascist) bélyegezték. A Thälmann vezette kommunisták tehát nem működtek együtt a szociáldemokratákkal Hitler hatalomra jutásának megakadályozásában, és ez mindenki számára végzetesnek bizonyult.

A liberálisok most ismét attól félnek, – legalábbis erősen kongatják a vészharangot – hogy bekövetkezik a Thälmann-effektus, hiszen az radikális újbaloldal vezető és népszerű figurái (Corbyntól kezdve Varufakiszon át egészen Sandersig) igyekeznek önmagukat elhatárolni a szociáldemokrácia 80-as, 90-es években bekövetkezett neoliberális fordulatától és meg akarnak szabadulni a Blair- és Clinton-féle terhes örökségtől. A liberálisok látják továbbá azt is, hogy mennyire kritikus az újbaloldal Macron (és a hozzá hasonló, a politikai közepet megcélzó kísérletekkel) szemben is. Mindebből az következik, hogy sok liberális úgy érzi, hogy a radikális baloldal kiadta rájuk a „kilövési engedélyt”, mivel az nagyobb veszélyt lát a „szociális fasizmusban”, mint az autoriter jobboldalban.

Ezúttal nem mennék bele abba, hogy Thälmann-nek a szociáldemokratákkal szembeni gyűlölete abból következett, hogy Rosa Luxemburg-ot és Karl Liebknecht-et a szociáldemokrata Friedrich Ebert kormányának a parancsára végezték ki, s ez mind a mai napig ki nem beszélt konfliktus a radikális/marxista és a szociáldemokrata baloldal között. Ettől még persze a Thälmann-féle dogmatizmusnak brutális következményei lettek és nem alakulhatott ki egy olyan politikai környezet, amely megakadályozhatta volna a weimarizálódást. Ugyanakkor mélyen meg vagyok arról győződve, hogy ha meg akarjuk állítani a posztfasizmus előretörését, akkor azzal kell a radikális újbaloldalnak és a liberálisoknak is számot vetni, hogy a weimarizálódás alapvető okai korábban is és most is a kapitalizmus természetében keresendők, a politikai-stratégiai összetevők (így a Thälmann-effektus is) pedig mindennek az eredőjeként írható le, és éppen ezért van/kell legyen lehetőségünk a változtatásra. Ehhez pedig mind a radikális újbaloldalnak, mind pedig a liberálisoknak alapvető dolgokat kell újragondolniuk, ellenkező esetben a Thälmann-effektus nagyon könnyen bekövetkezhet!

Mit tehetünk az Orbán-rendszerben? – Számvetés a neoliberalizmus és az autoriter nacionalista állam házasságával

Nem dughatjuk homokba a fejünket, hiszen a két világháború közötti weimari fordulathoz nagyon hasonló tendenciák játszódnak le a kortárs Európában, mindenek előtt pedig Magyarországon. A jelenlegi helyzetben a radikális újbaloldal és a liberálisok egymást okolják az Orbán-rendszer kiépüléséért: a baloldalon nagyon erős a liberalizmusellenesség, a liberálisok pedig az előbb leírt Thälmann-effektustól tartanak. Ahogyan azt Bibó István 1945-ben A magyar demokrácia válsága című írásában megfogalmazta: a szemben álló politikai erőket a másik fél politikai koncepciójától való félelem blokkolja. Ehhez jön hozzá az a faktor, hogy az Orbán-rendszer rájátszik ezekre a félelmekre és mind a baloldal, mind pedig a liberálisok látnak olyan elemeket az orbáni politikában, amelyek így vagy úgy, de „szimpatikusok” számukra.

A radikális újbaloldal mindenhol a világon azért próbál konzekvens identitást kialakítani, mert a szociáldemokrata baloldal korábban lepaktált a neokonzervatívokkal és neoliberálisokkal, és durván szembe köpte az alapvető baloldali érétkeket. Ezért az Orbán-rendszer anti- és illiberalizmusa első ránézésre szimpatikus lehet, hiszen kulturális háborút hirdetett meg a liberalizmus ellen. Valójában ez csak nacionalista máz,

a baloldal semmit sem fog abból profitálni, ha a liberális kultúra képviselőit ellehetetleníti az Orbán-rendszer, hiszen a liberális kultúra és demokrácia korántsem egyenlő a neoliberalizmussal.

Ha a baloldal egy percig is elfogadja azt a thälmanni gondolatot, hogy az Orbán-rendszer haszna legalább az lesz, hogy „kivégzi számunkra” a liberálisokat, akkor nem vesszük számításba a korábban jelzett problémát, vagyis azt, hogy a weimari posztfasiszta rendszer alapjai a kapitalizmus kizsákmányoló természetében keresendők, a nacionalista autoriter Orbán-rendszer pedig brutális paktumot kötött a neoliberális kapitalizmussal.

A liberális oldalról sajnos többen várakozással tekintenek az Orbán-rendszer azon neoliberális szörnyűségei felé (mindenki annyit ér, amennyit gazdasági érdemei szerint el tud érni; kórházak privatizációja és az egészségügyi rendszer „racionalizálása”; az állam kivonulása a felsőoktatásból és privatizáció; a munkaviszonyok dolgozóellenes átszabályozása a durva piaci érdekek mentén, egyáltalán a munkaviszony védettségi jellegének fokozatos erodálása és közelítése egy tisztán piaci, polgári jogviszony felé), amelyek a vadkapitalista szabadpiaci viszonyoknak engednek teret. Az autoriter nacionalizmus miatt mindez természetes kognitív disszonanciát eredményez a liberálisokban, de többeket is kecsegtethet az, hogy az Orbán-rendszer neoliberális elemeiben lehet megfontolandó tartalom.

Nem gondolom azt, hogy a radikális újbaloldalnak és a liberális erőknek koalíciót kellene építeni. Ugyanakkor abban biztos vagyok, hogy ha nem tudunk konszenzust teremteni abban, hogy (1) a neoliberális kapitalizmus igenis autoriter tendenciákat mutat és ezzel szemben különböző módokon és stratégiákkal, de fel kell lépni; (2) továbbá az autoriter neoliberalizmus hajlamos a kiegyezni az ugyancsak autoriter nacionalista nemzetállami rezsimekkel (ezt neveztem itt posztfasizmusnak); (3) végül mindezek a tendenciák a weimarizálódás felé lökik a nemzetállamokat és az európai politikai rendszert, akkor bizony 100 éven belül kétszer fogjuk jó időre elveszíteni a demokrácia lehetőségét.

Miért érdekük az autoriter rendszereknek az ökológiai katasztrófa? - Progress Fórum

Az alábbi rövid írás a Progress Fórumon került közlésre 2018. október 30-án:

Az ENSZ éghajlatváltozással foglalkozó kormányközi szervezete, az IPCC (Intergovernmental Panel on Climate Change) 2018. október elején tette közzé az a jelentését, amely a globális átlaghőmérséklet 1,5 Celsius fokos emelkedésének hatásaival foglalkozik és minden eddiginél sötétebb, de reális jövőképet vázol fel: ha egy évtizeden belül nem indul el az emberiség a változás útján, annak beláthatatlan következményei lesznek.

A sokat emlegetett párizsi klímamegállapodás arról rendelkezett, hogy a felmelegedést 2 fok alatt kell tartani, de törekednek arra, hogy csak 1,5 fok legyen. Az IPCC új jelentése pontosan rámutat arra, hogy már másfél fokos hőmérséklet-emelkedés is óriási globális katasztrófákkal jár együtt, nemhogy kétfokos: minden eddiginél brutálisabb hőhullámok, szélsőséges időjárási jelenségek várhatók, drasztikusan emelkedni fog a tengerszint, sűrűsödnek a mezőgazdasági és halászti problémák, a fajok kipusztulásának üteme felgyorsul.

Mindezen hatások mérséklése radikális gazdaság, társadalmi, gondolkodásbeli változásokért kiált – ha nem indítjuk el ezeket a folyamatokat, az extrém időjárás, a víz- és élelmiszerhiány és a klímamenekültek tömeges érkezése által okozott újabb konfliktusok összeroppantják mindennapjainkat.

Az egyre hangosabban ketyegő ökológia bomba hatástalanításához, vagy legalább a káros hatások mérsékléséhez 2020-ig tetőznie kellene a szén-dioxid-kibocsátásnak, a 2010-es szinthez képest 45 százalékkal kellene csökkenteni az üvegházhatású gázok kibocsátását, a megújuló energia jelenleg 20 százalékos részesedésének pedig az évszázad közepére 67 százalékra kellene nőnie az elektromosenergia-mixben. Az intézkedéseket meg kell, hogy előzze egy politikai elköteleződés, amely képes a társadalmi közgondolkodás átkódolására.

Mindez korántsem a holnap a problémája. Magyarországon sem. Különösen itt nem. A Paksi Atomerőmű körüli problémák sokasodása, a rekordalacsony vízszint és az ebből eredő hűtési problémák, a kormányzat mindezzel kapcsolatos adathamisítása és csalása joggal töltenek el bennünket aggodalommal. A helyzetet pedig súlyosbítja és az ökológiai katasztrófával szembeni védekezési esélyeinket nagyban csökkenteni Paks II., valamint az erre épülő és az Orbán-rendszer autoriter jellegéből fakadó kockázatok.

A kapitalizmus neoliberális aktorai igen komoly hasznot termelhetnek ki az egyre szélsőségesebb klímaváltozás következményeiből, hiszen részesülnek a fegyverkezési üzletekből, miközben biztonságos életteret alakítanak ki – a szupergazdagok számára. A klasszikus képlet, mely szerint a globális kapitalizmus ipari és pénzügyi óriásai blokkolni próbálják a környezetvédelmi projekteket, újabb elemmel egészült ki. A neoliberális szereplők mellett ugyanis megjelent az autoriter állam, amely szintén nem a hatások enyhítését tűzi ki célul, hanem feláldozza állampolgárai többségét azért, hogy saját elitje ideig-óráig védve legyen az ökológiai bombáktól.

A neoliberális kapitalizmus és az autoriter nacionalizmus kooperációjának eredménye, hogy a környezetvédelmi és klímapolitikai célok fel sem kerülnek a politika napirendjére, sőt a már meglévő környezetvédelmi szabályokat is az ipari projektekhez igazítják, áruvá teszik az egészséges környeztet, amelyhez csakis a globális és lokális elitek juthatnak hozzá.

Magyarországon is éppen ez a történik, vagyis az Orbán-rendszer elitje nagyon is tisztában van az ökológiai bomba hatásaival (ezért is nem teszik mindezt üggyé és nem nyitnak minderről vitát) és csakis önmagukat biztonságát keresik. Mindennek beláthatatlan következményei lehetnek. A jövőben tehát még kiélezettebbé válhat napjaink vastörvénye: csak azok élhetik túl az ökológiai katasztrófát, akiknek lesz elég pénzük és kapcsolatuk ehhez. A helyzet már most is tűrhetetlen, ezért kell minél előbb alternatívát találni nemzeti és nemzetek feletti szinten is a neoliberális kapitalizmus és az autoriter nacionalizmus helyett.

Miért fontos a kapitalizmus és az állami autokrácia együttes kritikája? - Klubrádió

A Klubrádió A világ urai című műsorában 2018. október 26-án 19.00 órától arról beszélgettem Szénási Sándorral, hogy milyen lehetőségei vannak az újbaloldalnak, a baloldali populizmusnak, illetve, hogy az "új" mégiscsak valamilyen "régi" baloldali hagyományok újraértelmezését jelenti. Amellett, hogy igyekeztem felvázolni azt, hogy mit is jelent az "újbaloldal" és hogy milyen formái vannak, az egyik legfontosabb kérdés az volt, hogy a baloldalnak végre le kell válnia a neoliberális megközelítésektől, amely felszabadító erővel hathat az nacionalista jobboldallal folytatott küzdelmére. Világossá tettem, hogy egyszerre kell a globális kapitalizmust és a nemzetállami autokráciákat kritizálni, vagy különben hosszú időre lemondhatunk a baloldalról. 

A műsort 2018. október 28-án 18.00 órától és október 29-én hajlani 2.00 órától ismétli a Klubrádió.

A beszélgetés részletei elérhetőek itt: első, második, harmadik rész.

The Police State and the State of Exception in Hungary

It is my honor to have a lecture at The Social Life of Deportation Regimes: Interrogating the Implementation Interface Conference 5-6 October 2018 Athens, Greece. My lecture is about The Police State and the State of Exception in Hungary.

Abstract

The Orbán’s regime has become one of the leading European players which made an enormous political capital upon the hate politics and dehumanizing others concerning the case of refugees and migration. This paper, based on the relevant social theoretical and critical literature (Foucault, Agamben, Hard and Negri), is dealing with the case, how the Orbán’s regime has created a permanent state of exception by the instruments of the police state. The main hypothesis elaborated here is that the regime can be understood as a brutal mixture of police state, neoliberal penal state, capitalist militarism, authoritarian capitalism and the biopolitical concepts of state of exception. 

According to my concern the transformation and decline of the theory and practice of modern nation-state sovereignty has changed the nature of war which is an asymmetric situation and it can take place sate and non-state actors. The coalition around the separation of war from politics has broken up and there are several political actors who are interested in to introduce the permanent state of exception elaborated by Agamben. In my view, the disappearing borders of war can be interpreted in a way that war is dissolving in the peace situation and the rising of state of exception remarkably indicates this procedure. In this sense, the police forces have become the solders of the state of exception where the rule of war and even the legal bases of normal situation will be empty. The Fidesz political success in Hungary has a very close relationship with the party penal populist, nationalist and civilizationist attitude. In the centre of this populist-authoritarian hybrid regime is the penal nationalism based on blaming and criminalization of others.

In the first section I am dealing with the theroretical backgrounds. After that I will analyse the fusion of police and penal state in the populist era which will be called here after Agamben permanent state of exception. In the third part of this paper the practice of permanent state of exception is investigated in conjunction with the Hungarian case: I will put an emphasize on the methods of criminalization of others, the anti-refugee attitude and hate politics of the Orbán’s regime, moreover the civilizationist nature of the nationalist politics. All in all, I will conclude that the authoritarian-populist Orbán’s regime could be a clear and present danger in conjunction of European democracy.

The program can be found here:

My presentation can be downloaded from here:

Conference: Marx (1818-2018): Central and Eastern European Perspectives

MARX 200

Marx (1818-2018): Central and Eastern European Perspectives

International scientific conference with English-Hungarian simultaneous interpretation

Organized by Friedrich-Ebert-Stiftung (Budapest) and Social Theory Research Group (STRG) at Institute of Political History

REGISTRATION: https://goo.gl/forms/h6BGSeZiuBKG7vKi2

Please keep in mind, registration is required!

VIDEO: The lectures will be recorded, which can be viewed later on the website of the Political History Institute (www.polhist.hu).

Programme

9.00 – Registration

9.45 – Opening: Director of the FES and Gábor Egry (Institute of Political History)

10.00 – PANEL 1

Chair: Zsolt Kapelner

10.00 – Krystian Szadkowski (Assistant professor, Adam Mickiewicz University in Poznań Institute of Philosophy; editor-in-chief of Praktyka Teoretyczna)
10.00 – Michael Hauser (Researcher, Institute of Philosophy of the Czech Academy of Sciences)
10.40 – Q&A

11.15-11.30 Tea&Coffe

11.30 – PANEL 2

Chair: Attila Antal

11.30 – Attila, Szigeti (Researcher, Hungarian Institute of Philosophy Babeș-Bolyai University)
11.50 – Alexandru Cistelecan (Independent researcher, Romania)
12.10 – Paul Stubbs (Senior research fellow, The Institute of Economics, Zagreb)
12.30 – Q&A

13.00-14.00 Lunch

14.00 – PANEL 3

(Co-organizer: Eszmélet)
Chair: Tamás Krausz

14.00 – Rastko Močnik (Sociologist and literary theorist, Faculty of Media and Communication, Singidunum University, Belgrade)
14.20 – Marcello Musto (Associate professor of political theory, Department of Sociology York University, Toronto, Canada)
14.40 – Anita Zsurzsán (PhD-student, Eötvös Loránd University Faculty of Humanities)
15.00 – Q&A

 15.30-15.45 Tea&Coffe

 15.45 – PANEL 4

(Co-organizer: Polanyi Center)
Chair: tbc.

15.45 – Gareth Dale (Senior lecturer, Brunel University)
16.05 – Komlosy Andrea (Professor, Universität Wien)
16.25 – Sercan Cinar (PhD-candidate, Central European University)
16.45 – Q&A

 17.30-19.00 Reception

Konferencia: Neoliberalizmus és neopopulizmus: magyar és kelet-európai kontextusban

Szeretettel ajánlom ezt a konferenciát:

MEGHÍVÓ

Neoliberalizmus és neopopulizmus: magyar és kelet-európai kontextusban

Mini-konferencia

2018. október 11. 14.00-17.45

Helyszín: Kossuth Klub, 1088 Budapest, Múzeum u. 7.

PROGRAM

14.00-14.10 Megnyitó (Fleck Zoltán)

1. Panel (vezeti: Ágh Attila)
14.10-14.30 Kapelner Zsolt: A neoliberalizmus dialektikája: a spontaneitástól a dominanciáig
14.30-14.50 Antal Attila: A neoliberalizmus mint a kapitalizmus autoriter formája
14.50-15.10 Éber Márk Áron: A neoliberális hegemónia és az átmeneti osztály
15.10-15.30 Zsurzsán Anita: A kultúra helyzete a neoliberalizmusban
15.30-15.50 Vita


15.50-16.00 Szünet

2. Panel (vezeti: Antal Attila)
16.00-16.20 Kerékgyártó Ágnes: Neoliberalizmus és feminizmus
16.20-16.40 Miklósi Zoltán: Liberalizmus és „neoliberalizmus”
16.40-17.00 Ágh Attila: A neoliberalizmus rendszere és a „társadalom önvédelme”. A belépő Új Világrend és a neoliberalizmus második hulláma
17.00-17.20 Pásztóy András: A munka neoliberális világa egy illiberális demokráciában
17.20-17.45 Vita

Facebook-esemény

Climate and social justice in Eastern and Southern Europe: The social nature of climate change | INOGOV Working Paper Series

My draft study has been published in the INOGOV Working Paper Series in September 2018. 

Abstract

I am dealing with the question of environmental and climate (in)justices in Eastern and Southern Europe in this paper. At first, I will refer to the theoretical pillars of environmental and climate justice and argue that there is an expanding sphere concerning environmentalism which has grounded the theory of climate justice. Environmental justice has expanded to include climate justice because – as will be elaborated here –the environmental justice movements increasingly argued that environmental and social conditions provide for individual and community needs, and that justice depends on environmental conditions. In the second part of this paper the connection between climate justice and social problems have been analysed. The investigation worked out here is based on a very important initiative called Environmental Justice Organizations, Liabilities and Trade (EJOLT) and its Environmental Justice Atlas. Demonstrating the social implications of climate injustice in Eastern and Southern Europe, I will focus on two main challenges related to environmental and climate injustice: the situation of the Roma communities in the region and the emerging case of fuel or energy poverty. This paper will conclude that we need to (re)enhance the social nature of environmental problems and this will strengthen the environmental consciousness in Eastern and Southern Europe. The related discourse of environmental and climate justice needs to be based on environmental identities constructed on ethnical and social solidarity.

Keywords

Climate Justice, Environmental Justice, Eastern and Southern Europe, Solidarity,

Environmental Identity

Can be downloaded at INOGOV, Issuu and Academia.edu

Populism and Nationalism in Eastern Europe: Success for the Right, Failure for the Left? | ECPR General Conference, Hamburg 22-25 August 2018

I have rewritten my paper presented at 2nd Annual Workshop of Populism Specialist Group at the Political Studies Association March 23-24, 2018. This new draft has been presented at the ECPR General Conference 22-26 August 2018, Hamburg, Germany.

Abstract

In Eastern Europe the successful populist parties are mostly Right-wing nationalist (for instance the Hungarian Fidesz and the Polish Law and Justice) or exceptionally Left-wing populist (for instance Slovak Direction – Social Democracy in Slovakia) with a huge nationalist sentiment. It seems to be that in this region populism and nationalism have been closely related or merged. Moreover, following the traditional literature on populism (Ghita Ionescu, Ernest Gellner), we can easily say that our contemporary “populist Zeitgeist” can be seen as some kind of (post)modern nationalism. In this paper, I am dealing with the problem, how can we define and analyse populism in Eastern Europe. It is hard to say that populism and nationalism have nothing to do with each other, but I am convinced that populism cannot be identified with nationalism. That is why, I introduce the term of historical-theoretical complex of nationalism and populism.

According to post-Marxist, critical and discursive literature (Ernesto Laclau, Chantal Mouffe) it is obviously that populism is not just a Right-wing phenomenon and there is a thing which can be called transnational Left-wing populism (Benjamin Moffitt, Panos Panayotu). This version of populism is not an unknow phenomenon in this part of Europe, because the Communist regimes before 1989 a transnational populist agenda has been created (Antal, 2017b), but the Left-wing populism is seriously underrepresented in contemporary Eastern Europe.

I am investigating here the political theoretical (Antal, 2017a) and historical background of nationalist populism of our time in Eastern Europe analysing examples from the following countries of this region: Hungary, Slovakia, Czech Republic, Poland, Bulgaria, Romania. My main thought is that the politics in this region has always been populist in that sense there is a constant need to contrast “the people” (as a large powerless group) and “the elite” (a small powerful group). This “never ending” political tradition of Eastern European populism turned up in the history once in nationalist and other times in transnational perspectives. However, the contemporary Right-wing nationalist populism means a relatively new phenomenon, but it has deeply historical ground in the interwar Right-wing nationalism. According to my other hypothesis, the governing Right-wing populist parties (especially the Fidesz in Hungary) use the nationalist discourse to create permanent political enemies inside and outside of the nation (Brubaker argues that this kind of nationalism appears as civilizationsim). These parties belong to the political elite and use populist discourse to cover up their corrupt politics which does not serve the interest of the people. In my view there is a new chapter in historical-theoretical complex of nationalism and populism in Eastern Europe, this is the emergence of populist entrepreneurs using nationalism to maintain their governing power based on populism, which raises several dangers.

I will put forward here that the contemporary Right-wing in Eastern Europe was able to rebuild its nationalism as a 21^st century populism and the Left said goodbye its nationalist and populist roots and did not reconfigure its populism in transnational scales.

The new draft paper is available at my Academia.edu

The presentation is on my Issuu