Friday, 15 February 2019

Orbán bárkája - könyvbemutató 2019. február 27.




Folytatódik a Progress Alapítvány támogatásával, a Noran Libro Kiadónál megjelenő
Progress könyvsorozat.

2019. február 27-én, szerdán 17.00 órakor
Az Örkény István Könyvesboltban
(1137 Budapest, Szent István krt. 26.)

két könyvet mutatunk be a szerzők közreműködésével:

Antal Attila Orbán bárkája című könyvét
Gulyás Márton
politikai aktivista mutatja be

Bod Péter Ákos Megint utat tévesztünk? című könyvét
Mellár Tamás
közgazdász ismerteti

Moderátor:
Szarka Károly, szerkesztő


Saturday, 9 February 2019

Raoul Peck: Az ifjú Karl Marx - Filmklub 2019. február 13. 17.30

A Politikatörténeti Intézet Társadalomelméleti Műhelye 2017 óta két magyar nyelvű és egy angol nyelvű konferencia, egy szerkesztett kötet, számos közéleti beszélgetés és rádióműsor keretében foglalkozott Marxszal és évfordulóival. Bár most lezárjuk “A tőke 150″-et és a “Marx 200″-at, de a jövőben is kiemelten foglalkozunk ezekkel a témákkal. Reméljük, hogy a hazai baloldali közönségnek számos fontos pillanatot tudtunk szerezni és sikerült olyan vitákat elindítanunk, amelynek mentén tovább gondolkodhatunk. Külön öröm, hogy a Friderich Ebert Stiftunggal való együttműködés keretében csatlakozni tudtunk a nemzetközi Marx 200-as eseményekhez.

Az eseménysorozat lezárásaként a Marx Károly Társasággal közösen ingyenes filmvetítésre invitáljuk Önöket

2019. február 13-án (szerdán) 17.30-tól

a Politikatörténeti Intézetbe (1054 Bp., Alkotmány u. 2.).

Az ifjú Karl Marx
(belga-német-francia életrajzi dráma, történelmi film, 112 perc, 2017)

A filmet magyar felirattal vetítjük, amelyet a Marx Károly Társaság,
a film kizárólagos nonprofit forgalmazója készített.


1844-et írunk. A 26 éves Karl Marx notorikusan eladósodva él feleségével, Jennyvel a párizsi emigrációban. Friedrich Engels iránt, aki egy gyáros fia, csak megvetést érez. Engels azonban éppen saját élményei alapján adta közre tanulmányát az angol proletariátus nyomorúságáról, és régen eltávolodott saját osztályától. Barátokká válnak, gondolkodásukban ösztönzően hatnak egymásra, és közösen írják elméleti-politikai cikkeiket. Nem csak értelmezni, hanem gyökeresen megváltoztatni akarják a világot.

A vetítést követően az alkotásról Antal Attila, a TEM koordinátora beszélget
Farkas Péterrel (Marx Károly Társaság) és Kiss Viktorral (Politikatörténeti Intézet).



Saturday, 2 February 2019

Szerezzük vissza Gramscit!

A cikk a Mércén jelent meg 2019. február 2-án.

„ÍE: Kulcsszerepe van a hegemóniáért, valamint a nemzeti identifikációért folytatott küzdelemnek. Egy másik fontos pont annak megértése, hogy a szélsőjobboldalnak, amely nem osztályalapú politikát folytat – ez azt jelenti, hogy nem társadalmi osztályokra alapítja szakpolitikáját – sikerült sokrétű és széleskörű társadalmi csoportokkal együttműködnie és lehetőség szerint tágabb nemzeti-populáris blokkokat kiépítenie.
CM: Ők az igazi gramsciánusok!
ÍE: Jobboldali gramsciánusok.
CM: Igen, mindenképp. Sajnos jobban megértették Gramscit, mint a baloldal legtöbb szegmense…”

Azért nem tudott sikeres politikai párttá és/vagy mozgalommá szerveződni a hazai újbaloldal, mert az ehhez szükség intellektuális-ideológiai elméleteket a hazai jobboldal valósította meg politikai proj
Forrás: Flickr
ektként. Ezzel a rendszer vagy hibernálta a baloldal organikus értelmiségi rétegeit, vagy pedig valamilyen kiegyezésre kényszerítette. Amíg ezzel nem vagyunk képesek szembenézni, addig nem tudunk fellépni az Orbán-rendszer ellen. 
Fontosnak tartom, hogy elindult az a vita a Mércén, hogy „Mi a teendő?” az újbaloldal számára. Ez az írás reflektálni kíván a vita egyik kulcskérdésére, vagyis arra, hogy milyen intézményes forma lenne kívánatos a baloldal számára, azonban mindenekelőtt arra szeretném a baloldali közösségek figyelmét ráirányítani, hogy ezt a kérdésfeltevést meg kell, hogy előzze egy fontos problémával való szembenézés: hogyan kíván a hazai baloldal új politikai projektbe fogni, ha elveszíteni látszik az ahhoz vezetői ideológiai alapvetéseket? Ilyenformán ez az írás a korábbi Populizmus-sorozatot is folytatja.
Január 22-én volt Antonio Gramsci születésének 128. évfordulója, amely alkalmat adhat arra, hogy elővegyük ismét a baloldal és a hegemónia problémáját. Ez az a kulcskérdés, amely közvetve-közvetlenül szervezi az újbalos eszmecseréket a párt/mozgalomszervezés dilemmáiban. Az aktuális, Mi a teendő? forduló előtt 2018 elején azzal érveltem, hogy az újbaloldal nem mondhat le a politikai hatalomra törekvésről, méghozzá az Orbán-rendszer kibontakozó autoriter jellege és a baloldal számára oly’ fontos leszakadó társadalmi csoportok védelme miatt, akik a legnagyobb vesztesei a rendszernek (ezt később a populizmusból adódó aktuális felelősségnek neveztem). Többen már ekkor is az újbalos „alámerülési” stratégia mellett érveltek, bár ebben a 2018 végétől bekövetkező utcai megmozdulások és az ellenzék aktivizálódása hozott némi elbizonytalanodást. A lényeget tekintve azonban nincs változás, s 2019 elején Tamás Gáspár Miklós azt írta, hogy a „valódi magyar baloldal” azt teheti, hogy „udvariasan és csöndben elfogadja”, hogy az ellenzéki pártok támogatják a sztrájkot kezdeményező szakszervezeteket „közben pedig teszi a maga (sajátos) kötelességét, anélkül, hogy beleártaná magát a polgári pártoknak a későbbi választási sikereket célzó törekvéseibe. Az évszázada elavult parlamentarizmus még fönnáll egy darabig… de nekünk egyszerűen hátat kell fordítanunk a választási politiká(k)nak, bár nyilván nagyon fogunk örülni, ha a Fidesz-KDNP netán megbukik a következő néhány választáson.” A Mércén is többen érveltek amellett, hogy az újbaloldalnak szüksége van valamilyen politikai projektre, mozgalmi és/vagy pártpolitikai szerveződésre. Én egyértelműen ezekkel az irányokkal értek egyet, azonban ahhoz, hogy közelebb kerüljünk ennek megvalósításához, azt kell szerintem megérteni, hogy az Orbán-rendszer nem pusztán adminisztratív, a nyilvánossághoz és a választási rendszerhez kapcsolódó szempontból nehezítette meg egy baloldali alternatíva megszerveződését. Hanem – és én ezt érzem a legjelentősebb kihívásnak – elkezdte elvonni, kontrollálni azokat a kulturális és ideológiai kiindulópontokat, amelyeken keresztül az újbaloldal megszerveződhetne. Röviden: a kortárs jobboldali hegemónia és ideológiai állóháború Gramsci (és még számos más baloldali teoretikus) kisajátításán alapul.

Baloldali kritikai elmélet a jobboldalon

Sem a hazai baloldal intellektuális hátországa, sem pedig a politikai baloldal maradékai (akik egyébként sem túlságosan nyitottak a politikai elméleti megalapozása iránt) nem vették észre időben, vagy ha észrevették, nem tulajdonítottak annak különösebb jelentőséget, hogy az Orbán-rendszer eszmei alapjai között jelentős kritikai gondolatok jelentek meg. Mindenki csak a hatásokkal szembesül: a gondolkodók azt érzik, hogy komoly problémák vannak a baloldali elméletekkel, a politikusok meg válságról válságra evickélnek. Ezek miatt nem tudtam sohasem azonosulni azzal az optikai csalódással, amely túlértékeli az egyébként ténylegesen emberfeletti teljesítményektől működő újbaloldali intézményi- és közösségi hálózatokokat, műhelyeket: kétségtelen, hogy vannak nagyon pozitív eredmények az elmúlt években, de az Orbán-rendszer üvegbúrája alatt. A 2018-as választási győzelem után aztán az Orbán-rendszer egyik „ideológiai verőlegényévé” előlép(tet)ett jobboldali gramsciánus, Békés Márton cikket írt Gramsci jobbról címmel, amelynek üzenete egyszerű és kétségbevonhatatlan: „Gramsci a miénk – olvassuk, értelmezzük, használjuk!”. A cikk nem az Orbán-rendszer politikusainak kínál újfajta politikai receptet, hanem összefoglalja a széles közvéleménynek, hogy milyen is a rendszer ideológiai alapja, és hogyan épült ki az orbáni hegemónia. Az írás tehát éppenséggel tájékoztatás a vájtfülű politikai hátországnak a „dolgok állásáról” és persze fricska az újbaloldal felé. Kicsit olyan a szöveg – persze más stílusban, és tartalmát tekintve sokkal fontosabb –, mint amikor G. Fodor Gábor megíratja a 888.hu oldalon korábbi alma matere kapcsán, hogy „GFG az ELTE-n: sivalkodjatok”. Az előbbi intellektuális jelzés, az utóbbi egy személyes leszámolási projekt része, de az üzenet közös: „odaszartunk a küszöbötökre, és ez csak a kezdet”. Mindezek miatt találom felettébb furcsának Böcskei Balázs azon – mintegy mellékesen odavetett – „elemzői” megállapítását, mely szerint „a magyarországi és európai újjobboldal szintúgy Gramsci hegemónia-elméletére támaszkodva… konstruálja politikáját és többségét”. Elemi felháborodás nélkül ugyanis nem lesz újbaloldali ellen-hegemónia.
A helyzet természetesen nem új, hiszen a jobboldal már hosszú ideje érzékenynek mutatkozik a kritikai baloldal elméleti munkássága iránt, a nyugati kritikai gondolkodók igazából évtizedek óta nem tudnak mit kezdeni a „jobboldali gramsciánusokkal” (ez a tanácstalanság érződik az írás elején idézett, Íñigo Errejón és Chantal Mouffe közötti „beszélgető-könyvből” is), illetve a jobboldal felől érkező általános „ideológiai agyelszívással” (így használja fel és ki a jobboldal Laclau és Mouffe gondolatait). E szellemi-ideológiai kihívás rekonstruálása már idehaza is beindult (ajánlom ehhez: Kiss Lajos Andrásnak a Ligetben megjelent, Kultúrharc és hegemónia – A keresztfrontok kora című írását). Érdemes kiemelni, hogy a francia Új Jobboldal (Nouvelle Droite mozgalom) kiemelkedő alakja, Alain DeBenoist már a ’60 és ’70-es évektől igen erősen támaszkodik Gramscira és igaz ez a belga Vlaams Bloktól a német Afd-ig számos (szélső)jobboldali szerveződésre. Ennek kapcsán két dologra hívnám fel a figyelmet, amelyekre, hogy ha nem reflektál az újbaloldal, akkor Gramsci visszavonhatatlanul a jobboldali kánonba fog kövülni. A jobboldal mindig is a cezarizmus, manapság pedig a nyíltan autoriter rendszerek kialakítására és legitimálására használta fel Gramscit, amelyek középpontjában a karizmatikus vezér mindent elsöprő hatalma áll. Másrészt a jobboldal – ennek a finomra hangolása éppen most folyik az Orbán-rendszer kultúrharcának keretében – élesen ráérzett arra, hogy a politikai hegemónia a kulturális/szellemi/ideológiai hegemóniában gyökeredzik, utóbbihoz pedig be kell hatolni a társadalom mélyrétegeibe (civil szervezetek, egyházak, szakszervezetek) és radikálisan át kell azokat formálni.

Baloldali értelmiségi hátország és a baloldali szavazók a jobboldalon

Ezek után elérkeztünk a legfontosabb kérdéshez: hogyan lehetne sikeres újbaloldali politikai projektet építeni abból, ami ideológiailag meg van lékelve? A tragikus helyzet illusztrálására a populizmus rendszerváltás utáni hazai története a legjobb példa: álláspontom szerint a jobboldali populizmus azért és úgy tudott ennyire sikeres lenni a 2000-es évektől, mert ezer szállal kötődik a baloldali populizmus elméleti keretrendszeréhez. Természetesen jogos Kiss Viktornak azon észrevétele, hogy a hazai baloldal „lekéste a populizmus vonatát”, szerintem azonban az a kiábrándító helyzet, hogy csak a jobboldal váltott rá jegyet, és ebben nagyon jelentős ok a baloldal fent jelzett ideológiai párbajképtelensége. Vagyis, ami jobboldali populizmus címszó alatt történt Magyarországon abban igen jelentős újbalos tartalom volt (globalizáció- és EU-kritika, a nemzetközi pénzügyi intézmények kritikája, a társadalom védelme a globális kapitalizmussal szemben). Mára – az autoriter Orbán-rendszer kibontakozásával – mindez természetesen a visszájára fordult, és a populizmus csakis annak takargatására szolgál, hogy az állami autokrácia kiegyezett az autoriter neoliberalizmussal.
A helyzet azonban még ennél is rosszabb, és ezt az előbb jelzett Békés-féle, immáron nyíltan vállalt jobboldali gramsciánus magatartás mutatja: érezhető érdeklődés mutatkozik a baloldali kritikai társadalomelméleti gondolkodás és pozíciók iránt, azonban politikai kibontakozási lehetőség nélkül ezek előtt három lehetőség kínálkozik. a) Megmaradnak az Orbán-rendszeren kívül, és megpróbálják a korábban „alámerülésnek” nevezett (morális szempontból nagyon is méltánylandó) projektet csinálni és mozgalmi hátországot építeni. Ezek azok a csoportok, akik lemondanak a hegemonisztikus gondolkodásról, a politikai hatalmat egy anti-emancipációs projektnek tekintik és magának a globális kapitalista rendszernek a megdöntésével kötik össze az Orbán-rendszer elleni küzdelmet. b) Főként egzisztenciális okból (amit én semmiképpen sem szeretnék sem itt, sem máshol elítélni) betagozódnak a polgári társadalmat egyre inkább felzabáló Orbán-rendszerbe, ahol az újbaloldali gondolat akadémiai és felsőoktatási szamizdat formájában létezik. c) Végül létezik egy köztes (politikusok és értelmiségiek által alkotott) zóna, amely – látva a gramsciánus jobboldal elméleti és gyakorlati sikereit – az Orbán-rendszer politikai társadalmába tagozódik be, és (direkt vagy indirekt módon vállalt) küldetése az, hogy blokkoljon bármiféle újbalos hegemónia-kísérletet.
Nincsen tehát egységes baloldali organikus értelmiség és ennek a megosztottságnak igen komoly hatása van mozgalmi és szavazói hátország tekintetében. Természetesen nagyon sok oka van annak a globális tendenciának, hogy a neoliberalizmussal megfertőződött szociáldemokrata baloldal korábbi klasszikus bázisa már igen régóta (radikális/szélsőséges) jobboldali pártokra szavazIde tartozik a munkásosztály és a munka világának radikális átalakulása; a baloldal önfeladása és a neoliberalizmus hegemóniája; a globális kapitalizmus permanens válságai és ezek kezelésére képtelen (és sokszor arra szándékkal sem rendelkező) nemzetállami politika. Szerintem azonban az egyik legfőbb ok Gramsci átengedése a jobboldalnak. Így tehát az a zavarba ejtő helyzet alakult ki, hogy a hazai újbalos projektet egyszerre blokkolják a jó szándékú anti-gramsciánusok és az Orbán-rendszerrel kiegyezett ízig-vérig gramsciánusok (utóbbiak a médiától kezdve, a civil szervezeteken és politikai elemzéseken át egészen a pártokig  gátját jelentik mindenféle radikális baloldali kezdeményezésnek). Vagyis az Orbán-rendszer ideológiai hadviselésének célja a baloldali organikus értelmiség végletes megosztása: ezzel tulajdonképpen már azelőtt meglékelnek bármiféle politikai hegemóniára törekvő projektet, mielőtt az identifikálódni és megszerveződni tudna. Ez a lényege az Orbán-rendszer kulturális és politikai hegemóniájának.
* * *
Magam és mások is az újbalos közbeszédben a baloldal ideológiai újraalapozását a populista keretrendszerben képzeljük el. Természetesen nem lehetünk abban biztosak, hogy ez lesz/lehet a kitörési pont az újbaloldal számára. Lehet, hogy tévedünk. Sőt, többen úgy vélik, hogy a baloldali populizmus teoretikusi (Laclau, Mouffe) nem is igazán baloldaliak. Én a helyzetet éppenséggel fordítva látom: Laclau és Mouffe teóriáját sokszor jobboldali populista szerveződések ültették át a gyakorlatba, de az attól még nem lett használhatatlan a baloldal számára. Talán nem véletlen, hogy éppen e házaspár próbálta meg a baloldal figyelmét Gramsci hegemónia-elméletére ráirányítani. Ettől azonban még korántsem kell, hogy az újbaloldal populista legyen. De ahhoz, hogy egyáltalán bármilyen politikai projektről meginduljon a gondolkodás nélkülözhetetlen lesz Gramsci visszaszerzése a jobboldaltól!

"A diktatúra ellen nem lehet úgy harcolni, hogy betartjuk annak szabályait..." - Egyenes beszéd 2019. február 1.

2019. február 1-jén az Egyenes beszédben amellett érveltem, hogy a Fidesz egy autoriter rendszert épít és ez ellen nem lehet úgy fellépni, hogy betartjuk a rendszer bürokratikus szabályait, amelyek egyébként is bármikor módosíthatók politikai okokból. El kell végre dönteni, hogy az ellenzék őfelsége ellenzéke vagy rendszerellenzék lesz! A beszélgetés során szembesítenem kellett Horn Gábort néhány tarthatatlan állításával.

A beszélgetés itt nézhető meg:




Thursday, 31 January 2019

„Nem gondolnám, hogy a populizmus maga az ördög” – interjú Antal Attila politológussal (Maszol.ro)


Mit takar a populizmus fogalma, és jelent-e veszélyt a demokráciára? Miért lett szitokszó, miért nem csak akként használható, és egyáltalán hogyan vált újra politikai tényezővé? Ezekről a kérdésekről beszélgettünk Antal Attila politológussal, az ELTE Állam - és Jogtudományi Kar adjunktusával és a Politikatörténeti Intézet Társadalomelméleti Műhelyének koordinátorával A populista demokrácia természete: realizmus és utópia határán című könyve nyomán.

Mi a populizmus? Mi nem a populizmus?

A populizmus egy robbanás állapotában van, mindenki próbálja meghatározni, hogy mi is valójában. Sokan ideológiaként határozzák meg, mások politikai kommunikációs stratégiaként, van, aki pedig egyszerűen egy reálpolitikai stratégiának tekinti. Én nem is szeretnék állást foglalni: azt gondolom, hogy mindez együtt a populizmus. A kérdés, hogy a demokrácia viszonyrendszerében hogyan gondolkodunk róla: belefér ebbe vagy sem? Én azt gondolom, hogy belefér, sőt a demokráciától mint politikai, kormányzati berendezkedéstől leválaszthatatlan a populizmus. Ilyen szempontból a Laclau-Mouffe-féle irányzathoz tartozom, amely értelmében a populizmus a politikai közösség megszervezésének a módja, ami lehet antidemokratikus, de lehet demokratikus is.

Nem gondolnám, hogy a populizmus maga az ördög: van benne egy erős felismerés, hogy kell a politikai közösségnek egy kohéziós erő. Ezt a jobboldal a nacionalizmusban, xenofóbiában, rasszizmusban találja meg, de lehet ehhez képest egy baloldali emancipációs stratégiában is gondolkodni.

Miért tekintik sokan ördögtől való jelenségnek a populizmust?

Ennek nagyon sok oka van. A liberális demokraták szerint a demokrácia csakis liberális lehet – ezért nem tudott kifutni például az illiberális demokráciáról szóló vita, mert amikor azt mondja az autoriter populista, hogy ő nem nyugati típusú demokráciában gondolkodik, akkor a liberális demokraták szerint nem gondolkodik demokráciában. Én ezzel nem értek egyet: fel lehet építeni demokráciát nemcsak jobboldali, autoriter alapokon, hanem baloldali alapokon is.

Azok a baloldaliak, akik nem fogadják el a populista keretrendszert, azt mondják, hogy van egy diktatórikus, autoriter, nacionalista hullám, így aztán bármiféle populizmus veszélyes lehet a demokráciára. Ebben sok igazság van, de nem veszik figyelembe, hogy Latin-Amerikában a populizmus fontos társadalmi missziót is magára tudott vállalni és demokratikusabbá tudta tenni a közéletet. Vannak tehát bizonyos értelemben sikertörténetek – a Kádár-rendszer például azzal együtt, hogy diktatórikus volt, a populista keretrendszer miatt emancipációs eredményeket tudott elérni. Látni kell viszont, hogy mind a latin-amerikai példák, mind a Kádár-rendszer akkor kezdtek el deformálódni, amikor a neoliberális agendával szembesültek, és elindult a kísérletezés, a baloldali populizmus tehát neoliberális autokráciává változott – Brazília a legjobb példa most erre.

A könyvben írsz a depolitizáció jelenségéről, amely a liberális demokrácia és neoliberális hegemónia miatt történt. Hogyan összegeznéd ezt a folyamatot?

Ha Közép-Kelet-Európát nézzük történelmi távlatokban, a populizmus mindig jelen van. Én azt állítom, hogy a 20. század politikai berendezkedései a régióban, akár diktatórikusak, akár nem, valamilyen módon ekörül mozogtak. Kevés kivételtől eltekintve – gondoljunk a Károlyi-féle kísérletre, vagy ‘56-ra, amit szintén populista keretrendszerben vizsgálok – a 20. század a demokratikus populizmusnak csak nagyon kevés példáját mutatta fel. 1989-ben pedig jött egy nagyon erős liberális hullám, ami átcsapott egy neoliberális hegemóniába.

Ami a depolitizációt illeti: a liberális demokrácia legnagyobb hazugságával állunk szemben, hiszen azt ígérték, hogy a társadalomnak lesz helye a politikai konstrukcióban, sőt a népszuverenitásnak a közvetlen megnyilvánulása lesz a politikai hatalomgyakorlás. Ez így is lett, de csupán alkotmányos szempontból: a liberális demokrácia ugyanis bezárta a demokráciát az alkotmány keretrendszereibe. 

Ezt nevezem depolitizációnak, hiszen a civil társadalomtól kezdve a gazdaságon át a szakszervezetekig a demokrácia ethosza nem tudott kibontakozni, a társadalom gazdasági és társadalmi válságokba sodródott, és azt érezte, hogy a politikai berendezkedés elszakadt tőle. Egy gépezetté vált a liberális demokrácia, és amikor ebbe belekerültek a közép-kelet-európai rendszerek a rendszerváltásokkal, akkor ez már érződött.

A jobboldali berendezkedések – a régióban elsősorban Orbán és Kaczyński – ezt megérezték. Miután például Orbán Viktor felépítette ezt a rendszer 1989 után, és amikor látta, hogy nem működik, kitáncolt belőle és azt mondta, hogy az alkotmány egy technokrata joghalmaz és újat kell alkotni helyette. Ezt a depolitizációra tartom egy válaszkísérletnek, ami azonban vagy sikertelen, vagy amennyiben rosszmájúan gondolkodom, hazugság, hiszen nem repolitizál, nem élővé teszi az alkotmányosságot, hanem még inkább kiüresíti a demokráciát. A liberális demokrácia nem tudta, a jobboldal nem akarja repolitizálni a társadalmat. Ez abból is látszik, hogy a politikát egyfajta „hitbizománynak” tekinti és azt mondja, hogy a civil szervezetek ne politizáljanak vagy a politika vonuljon ki az iskolából: a helyzet érdekes, hiszen mind civileket, mind az oktatási intézményeket az Orbán-rendszer erős politikai támadás alá vette. Hol is van tehát a politika társadalmasítása?

A jobboldal előnyt élvez ebben a versenyben, a baloldal láthatólag lemaradt egy körrel.

Ha megnézzük a Szírizát, a Podemost mint a baloldali populizmus tradicionális zászlóvivőit, vagy a DiEM25-öt mint transznacionális szerveződést, ők pontosan látják azt, amit a jobboldal is – nemcsak nemzetállami, hanem európai vonatkozásban is. Az Európai Unió ugyanis mint egy liberális-neoliberális politikai tér ezerszeresen szenved ezektől a problémáktól.

Ezért, amikor azt mondom, hogy a populista demokrácia következik el, akkor azt állítom, hogy a gyengülő, széteső liberális demokrácia elkezdett átalakulni. Ebben az átalakulásban pedig a liberális demokrácia liberális keretrendszerei – az alkotmányosság és az emberi jogi struktúra – elkezdtek átértékelődni. A baloldal kihívása azt jelenti, hogy ha nem száll be a folyamatokba, nem állít a jobboldali populista demokráciával szemben alternatívát, akkor a demokrácia megváltoztatásának lehetőségét rábízza a másik táborra. Az nem lehet egyedüli megoldás a baloldal számára, hogy kivonul a hatalmi törekvésekből és „műveli saját kertjeit”, hiszen így politikai képviselet és remény nélkül maradnának a jobboldali populizmus és a kapitalizmus kárvallottjai.

Viszonylag ritkán hallani politikai szereplőtől vagy párttól, hogy önmagát populistának címkézi, a címke azonban – másokra ragasztva – jól működik. Van arra esély, hogy ez az öndefiníciókban is elterjed?

Sokkal fontosabb a baloldal esetén túl a populista bélyegen, hogy valóban populista-e. A baloldali populizmus megpróbálja a 21. századi emancipációs politikát a lehető legradikálisabb eszközökkel képviselni: egyszerre gondolkodik a politikai középosztályban és a legelesettebb társadalmi csoportokban, egyszerre ismerteti fel a kizsákmányolás struktúráit és megértően viszonyul a társadalmi dühhöz, ugyanakkor elutasítja a rasszizmust.

A baloldal hajlik a dogmatizmusra, ezért sokan, akik egyébként érzik a kizsákmányolást, Magyarországon például a Jobbikhoz mentek – mert nem volt alternatíva, a kapitalizmus kritikáját pedig előbb a Jobbik, majd a Fidesz kezdte el. A jobboldali kapitalizmuskritikából azonban nem következett a kapitalizmus alternatívájának igénye – a baloldali populizmus azonban magára vállalhatja, hogy képviseli a kapitalizmuskritikát, és megérti, hogy kell egy átmenet egy nem-kapitalista program felé, azaz türelmes a társadalom tekintetében, nem várja, hogy mindenki feladja az életformáját. A lényeg, hogy ne a kivonulás stratégiáját válasszák, nem lehet cserben hagyni az autoriter rendszerektől szenvedő társadalmat: egyszerre kell kínálni az építkezés és változás lehetőségét.

A tartalmi populizmus ilyen értelemben fontosabb, mint felvállalni, hogy egy politikai erő populista.

Friday, 18 January 2019

Az egészséges környezethez való jog érvényesülése a gyermekek körében

Előadásom a Gyermeki jogok és védelmük. Biztonság - bírósági eljárás - oktatás. Az Igazságügyi Minisztérium által támogatott Kutatási és Oktatásfejlesztési Program keretében végzett kutatás Zárókonferenciáján, amelyre 2018. január 18-án került sor az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán. A tanulmánykötet 2019-ben várható.


Monday, 14 January 2019

Leni Riefenstahl: Az Akarat Diadala - BÉKA Filmklub 2019. január 15-én


Leni Riefenstahl 1935-ben bemutatott propaganda / dokumentumfilmje az 1934-es nürnbergi náci pártrendezvények négy napját mutatja be. A mára klasszikussá vált film a XX. századi filmművészet egyik legtöbbet vitatott, de egyben az egyik legnagyobb hatású alkotása.

A film után Tamás Gáspár Miklóssal és Rácz Gáborral beszélgetünk.

Monday, 24 December 2018

Orbán bárkája - beszélgetés 2019. január 10-én 17.00 órától az Örkényben


2019 első felében jelenik meg legújabb könyvem Orbán bárkája. Az autoriter állam és a kapitalizmus szövetsége címmel a Noran Libro Kiadónál.

A XXI. Század Társaság következő vitaestjén a kötet témája lesz terítéken:

2019. január 10-én 17.00 órától az Örkény István Könyvesboltban (1137 Budapest, Szent István krt. 26.) 

Pető Péterrel, a 24.hu főszerkesztő-helyettesével és 

Kocsis András Sándor házigazdával beszélgetünk az Orbán-rendszer autoriter jellegéről és a neoliberális kapitalizmussal kötött szövetségéről. 




Saturday, 8 December 2018

Autoriter? Hibrid? Illiberális? - Kerekasztal az ELTE TáTK-án


Communist populism in Hungary

My paper ("Communist populism in Hungary") has been published in Society and Economy 40(4), pp. 623–642. https://doi.org/10.1556/204.2018.40.4.9

Publication CoverAccording to Cas Mudde, we live in a “populist Zeitgeist”. The paper argues that not just the 21st, but also the 20th century is about populism. In the first section I elaborate the theoretical background of populism, which is claimed to be a never-ending phenomenon: here, various notions of populism are analysed; I investigate the relationship between democracy and populism; and I refer to the biopolitical framework of populism (called biopopulism) as well. This theoretical framework will be used to analyse Communist populism in Hungary. I elaborate the populism of the Horthyera (1920-1944) in the context of Communist populism. Then I analyse the case of Communist populism in Hungary (1948-1989) according to the following aspects: in the context of the working class and the bourgeois elite; the biopolitical character of the regime; goulash Communism as populist legitimacy; and the viewpoint of socialist patriotism. The main aspect of Communist populism is summarized at the end of the third section, and I briefly refer to the afterlife of Communist populism as a nostalgic phenomenon. The regimes analysed in this study aimed to govern the entire life of the citizens, which is why biopopulism is a useful analytical concept. The biopopulist framework shows that the investigation of the historical backgrounds of populism is necessary to understand contemporary populist tendencies.


The paper is available on Society and Economy and my Academia.edu

Thursday, 22 November 2018

Nationalist and Transnational Populism form Eastern European Perspective

I have a privilege to have a lecture at the international conference of In the name of the people: representing the people in twenty-first century politics at University of Navarra, Spain 22-24 November 2018.


Abstract:


In recent years in Eastern Europe the successful populist parties are mostly right-wing nationalist or exceptionally left-wing populist with a huge nationalist sentiment. It seems to be that in this region populism and nationalism have been closely related or merged. Moreover, following the traditional literature on populism, we can easily say that our contemporary “populist Zeitgeist” can be seen as some kind of (post)modern nationalism.

In this paper, I am dealing with the problem, how can we analyse populism in Eastern Europe. It is hard to say that populism and nationalism have nothing to do with each other, but I am convinced that populism cannot be identified with nationalism. That is why, I introduce the term of historical-theoretical complex of nationalism and populism. My proposed thesis here that the unprecedent breakthrough of right-wing nationalist populism is based on the reconciliation of hegemonistic and mass-based approaches by the right-wing. It could be embarrassing, but the right-wing nationalism was able to study from the Gramscian and Laclauian theories and created a hegemonic and identity project.

According to post-Marxist, critical literature (Laclau, Mouffe, Hardt and Negri) it is obviously that populism is not just a nationalist phenomenon and there is a thing which can be called transnational left-wing populism. This version of populism is not an unknow phenomenon in this part of Europe, because the Communist regimes before 1989. My main thought is that the politics in this region has always been populist in that sense there is a constant need to contrast “the people” (as a large powerless group) and “the elite” (a small powerful group). This “never ending” political tradition of Eastern European populism turned up in the history once in nationalist and other times in transnational perspectives.

I put here an emphasize on the multitude proposed here as a counter-populist concept compared to right-wing nationalist-populism. I put forward that the multitude as an empty signifier can achieve some reconciliation between Laclau/Mouffe and Hard/Negri. I argue here that the transnational populism needs to have its transnational political subject which should be based on the multitude reinterpreted in populist and hegemonial context.

My lecture is available from here:






Saturday, 17 November 2018

Marx... Interpretációk, irányzatok, iskolák

Megjelent a Társadalomelméleti Műhely legújabb tanulmánykötete Marx... Interpretációk, irányzatok, iskolák címmel Karl Marx születésének 200. évfordulója alkalmából, amelyet Földes Györggyel és Kiss Viktorral közösen szerkesztettünk.

Minek köszönhető Marx töretlen népszerűsége – teszik fel sokan a kérdést születésének 200. évfordulóján. A kötet szerzői-szerkesztői szerint ebben döntő szerepe van annak, hogy örökségéből az értelmezések, irányzatok és iskolák mérhetetlenül széles skálája alakult ki az idők során. Azt láthatjuk, hogy napjainkban a legtöbben először ezek kapcsán találkoznak a német gondolkodó nevével, és ennek hatása sugárzik vissza azután magára Marxra is. Az a gazdag szellemi-politikai muníció tehát, amelyet követői és örökösei felhalmoztak, végérvényesen beékelődik Marx időszaka és a mai olvasó kora közé.
A tanulmánykötet annak bemutatását tekinti elsődleges feladatának, hogy milyen formában kínál Marx „találkozási pontokat”. A három részre tagolt kötet egyes írásaiból megismerhetők azok a marxi gyökerű alapfogalmak, paradigmák és elméletek, amelyek megkerülhetetlenné váltak az idők során: a politikai gazdaságtan, formációelmélet, elidegenedés- és hegemónia,  a történelmi materializmus, osztályelmélet, rendszerelmélet, értékkritika és világrendszer-elemzés. Az elemzésekből feltárul, hogy miért oly vonzó sokak számára napjainkban azoknak az irányzatoknak a szellemi klímája, mint amilyen a maoizmus, a szituacionalizmus, a kritikai elmélet, a magyarországi Budapesti Iskola, az analitikus marxizmus, a Szocializmus, vagy Barbárság köre avagy a posztmarxizmus.  Végezetül megérthető, hogy a közgazdaságtan, a szociológia, a politikaelmélet, a pszichológia, a pedagógia, a feminizmus vagy az ökológia területein hogyan vannak jelen azok „kritikai” vagy „marxista” változatai.
A szerzők-szerkesztők szándéka szerint a szaktudományok művelőin túl a világ dolgai iránt érdeklődők, az egyetemisták és a terepen dolgozó aktivisták számára is hasznos, hiánypótló kötet abban is segít, hogy eligazodjunk Marx életművével kapcsolatban a túlegyszerűsítő, egydimenziós magyarázatok, az egymásnak is gyakorta ellentmondó és politikailag sokszor elfogult állítások tengerében.

TARTALOM
Előszó: Marx öröksége, Marx örökösei
(Antal Attila, Földes György, Kiss Viktor)

Alapfogalmak, elméletek, paradigmák
Huszár Ákos
Osztályelmélet és elismeréselmélet – osztályharc az elismerésért?

Scheiring Gábor
Kritikai politikai gazdaságtan

Szigeti Péter
A termelési módok társadalmi formameghatározottsága. A formációelmélet jelentőségéről és hasznáról

Losoncz Márk
Marx, a rendszerteoretikus, a komplexitás gondolkodója

Marosán Bence
Elidegenedés és emancipáció a természetben. Ökológiai motívumok Marx és Engels munkásságában: úton egy marxista megalapozottságú ökológiai elmélet felé

Böcskei Balázs
A hegemóniaelmélet Gramscitól a neoliberális gyakorlatokig

Szigeti Attila
Értékkritika


Marxista változatok, kritikai pozíciók
Artner Annamária
A marxista közgazdaságtan alapjai és relevanciája napjainkban

Éber Márk Áron
A világrendszer-elmélet

Erős Ferenc
Lehetetlen küldetések: A pszichotudományok és a marxizmus

Kerékgyártó Ágnes
Öröklés nőágon: a marxista feminizmus

Dósa Mariann
A kritikai szociológiától a kritikai pedagógiáig – marxi gyökerekből

Antal Attila
Ökológiai marxizmus: az „ökológiai Marx” és annak felfedezése


Marxizmus – posztmarxizmus
Kapelner Zsolt
A kritika radikalitása: a frankfurti iskola és a kritikai elmélet

Mesterházi Miklós
Az egész város beszéli: Marx és a Budapesti Iskola

Merényi M. Miklós
Szocializmus vagy Barbárság: a demokratikus képzelőerő forradalma

Soós Kinga
Hosszú menetelés a marxizmus egy forradalmi ideológiája felé. Maoizmus keleten és nyugaton

Balázs Gábor
„In girum imus nocte et consumimur igni”. Guy Debord tegnap, ma, holnap

Szalai Miklós
Analitikus marxizmus: a marxizmus feladása vagy megújítása?

Földes György
A történelmi materializmus nyomában

Kiss Viktor
A posztmarxizmus intellektuális stratégiái

Wednesday, 14 November 2018

Szolidaritásvállalás a "NEM: hagyjuk? – Szolidaritási és információs sztrájk nappal"

2018. november 14-ére szervezeték meg az ELTE TáTK egyetemi polgárai a NEM: hagyjuk? – Szolidaritási és információs sztrájk napot a társadalmi nemek tanulmánya beszüntetése, az egyetemi autonómiát, a kutatás szabadságát ért támadások miatt. Ehhez örvendetes módon számos más egyetemről is csatlakoztak. Magam is vállalok minden szolidaritás Kollégáimmal, ennek kezdő és minimális eszköze erre a napra az, hogy az esedékes A politikatudomány alapjai előadás keretében az Orbán-rendszer gyűlöletpolitikájáról fogok beszélni. Ez az előadás a SZEMKONTAKT II.: Posztfasizmus, biopolitika, populizmus? című rendezvényén 2018. június 1-jén előadott mondandóm módosított és sajnálatos fejleményekkel aktualizált változata.

Az előadás elérhető itt:



Sunday, 4 November 2018

Autoritarizmus Projekt

2015-től indítottam el egy kutatási projektet, amelynek a fő témája a populizmus politika- és kritikai elméleti vizsgálata Kelet-Közép-Európában, de mindenek előtt Magyarországon. Fontos résztémája mindennek a populizmus történelmi perspektíváinak a kutatása a régióban. Ebből a projektből – több tanulmány mellett- született meg A populista demokrácia természete című könyvem.

Forrás: The Atlantic
Ezt a projektet folytatni szeretném a következő évben is (s reményeim szerint ennek kimenete, valamiféle konklúziója előbb-utóbb egy angol nyelvű monográfia lesz), elindítok egy új kutatási témát is, amely a modern autokráciákkal foglalkozik. Számomra a populizmus-projekt legnagyobb tanulsága az volt, hogy a populizmus éppúgy lehet demokratikus, mint antidemokratikus, és merő tévedés a kortárs populizmust a diktatúrával azonosítani. Vagyis a populizmus kifejezés olyan szalmabábbá változott, amelybe tetszés szerint beleolvasható bármi. Ezzel együtt kétségtelenül tetten érhető korszakunk autoriter fordulata, amely messze túlmutat a populizmuson. Éppen ezek miatt határoztam el, hogy útjára indítok egy autoritarizmussal foglalkozó projektet, amelynek az a célja, hogy leírjam és kritizáljam korszakunk autoriter tendenciáit, valamint politikai alternatívákat fogalmazzak meg a radikális baloldal számára.

A projekt indulásaként beszéltem a Klubrádióban arról, hogy az újbaloldal számára miért fontos a kapitalizmus és az állami autokrácia együttes kritikája. A ProgressFórum sorozatban pedig az autoriter rendszerek és az ökológia katasztrófa kapcsolatával foglalkoztam. Legutóbb pedig a Mércén írtam arról, hogy a liberálisok és az újbaloldal milyen belső félelmek mentén gondolkodik egymásról és ez hogyan hajtja az autoriter nacionalizmus malmára a vizet és mit lehetne ebben a helyzetben tenni.

A következő hónapokban két kisebb kötet megírására készülök. Az egyik – a terveim szerint – 2019 első hónapjaiban fog megjelenni a Noran Libro Kiadónál és a Progress Könyvek sorozat keretében az Orbán-rendszer és az autoriter neoliberalizmus kapcsolatát elemzem majd. 2019 első felében a Napvilág Kiadónál jelenik majd meg a kivételes állapottal és a biopolitikával foglalkozó kis monográfiám. Fontos lesz továbbá az a szerkesztett kötet, amelyet a Neoliberalizmus és neopopulizmus konferencia nyomán készítünk ugyancsak a Noran Libro Kiadónál.