Saturday, 12 May 2018

A baloldali populizmus védelmében


Sokan félnek a baloldali populizmustól, mert azt hiszik, hogy ugyanolyan veszélyes a liberális demokráciára, mint a nacionalista-populista jobboldal. Mások attól tartanak, hazug zsákutcába viszi a baloldalt. Én úgy vélem, hogy csakis a baloldali populizmus alkalmas az alkotmányos demokrácia értékeinek továbbfejlesztésére, valamint arra, hogy megvalósítsa a baloldal történelmi, a szolidaritáson és transznacionalizmuson alapuló programját.

Rendkívül megtisztelő, hogy hozzászólhatok a Mérce Baloldal és populizmus című vitájához, közelebbről pedig az első, Kapelner Zsolt által írt kiváló cikkhez.

A koncepció és a kihívás

Saját tudományos és ideológiai/politikai projektem arról szól, hogy megpróbálom a hazai társadalomelméleti és kritikai irodalomban, s ennek segítségével a politikában is rehabilitálni a baloldali populizmust. Erről szólt a Kapelner Zsolt által is hivatkozott, A populista demokrácia természete. Realizmus és utópia határáncímű könyvem 2017-ben. S bár – Kapelner Zsolttal és másokkal folytatott viták hatására – folyamatosan alakul a koncepcióm, mélyen hiszek abban, hogy a populizmus és demokrácia elválaszthatatlan egységet alkotnak, hiszen a demokratikus képviseleti és intézményi felépítménynek igen komoly társadalmi alapra van szüksége: vagyis a populizmus a talapzat, amelyen a demokrácia működhet. A liberális demokrácia antipopulista hagyományának éppen az a lényege, hogy elsősorban a jogállami intézményekre fektet hangsúlyt ez pedig a társadalmi legitimáció feláldozásával járt együtt. A jobboldali nacionalista populizmus mindezt igen korán felismerte és egy olyan alternatívát dolgozott ki (illiberális demokrácia), amely szinte a végtelenségig felduzzasztotta a politikai vezéren keresztül kibontakoztatott társadalmi legitimációt és a jogállamiságot áldozza fel a „demokrácia” oltárán: ez a demokrácia azonban csakis áldemokrácia lehet, hiszen a politikai vezér magát az államot fordítja szembe a polgárokkal a jogállami korlátok felszámolásával. Ez a jelenség korántsem új, a jobboldalon legalábbis Carl Schmittig visszavezethető tradícióról beszélünk, csak éppen az önhitt liberális demokrácia azt hitte, hogy egyszer és mindenkorra megoldotta a problémát a második világháború után egy „felturbózott” weimari demokrácia kiépítésével – ez omlik éppen ránk. A liberális demokrácia a tömegdemokrácia kihívásait alapjogokkal és alkotmánybíráskodással kívánta feloldani: mindez számos ponton kudarcot vallott. Mindannyian látjuk az óriási a különbségeket a nemzetállamok között és az egyes nemzetállamokon belül az alapjogok érvényesülése tekintetében. Ez nem jelenti azt, hogy nem alakult ki egy jelentős és sok ember életét megmentő struktúra, de a rendszer felmérhetetlen ellentmondásokat és igazságtalanságokat érlelt ki. A nacionalista-populista jobboldal ezt a helyzetet úgy oldja meg, hogy felmenti önmagát a liberális demokrácia azon törekvése alól, hogy legalább elvi szinten mondjuk ki azt, és jogilag bástyázzuk körbe, hogy minden ember egyenlő. Az illiberális rezsimek szerint természetes dolog, hogy azok az egyenlők, akik azt megengedhetik maguknak („mindenki annyit ér, amennyije van”) és nincs szükség az állam általi emancipációra, sőt az állam éppen úgy teremt társadalmi békét, hogy erőszakkal zárja kalodába, zsákmányolja ki a leszakadókat. Utóbbiak azonban gazdasági és politikai erőforrásként a rendszer részei maradnak, hiszen bejön a megfélemlítés, a globális népvándorlással való riogatás, az osztályönzésre való apellálás. A nacionalista-populista jobboldal kortárs politikai sikerei tehát elemi erővel mutatják azt, hogy véget kell vetni az önbecsapás korának, s a baloldalnak ki kell dolgoznia önálló demokráciaelméletét.

A populizmus mint aktuális felelősség

Ezen a ponton keveredünk bele a kortárs magyar politikába és omlik ránk a kihívás: mit tud kezdeni a magyar baloldal korunk egyik legfeszítőbb politikai Stockholm-szindrómájával, vagyis azzal, hogy a legkiszolgáltatottabb társadalmi csoportok, döntően a romák materiális kényszereik miatt (értsd: megvették a szavazataikat) vagy pedig félelemből (értsd: a menekültek elleni gyűlöletpropaganda vagy pedig az attól való félelem, hogy a tömegesen bevándorlók még azt a keveset is elveszik tőlük, amilyük van vagy éppen a helyi fideszes hatalom kitúrja őket a közmunkából) a Fideszre szavaztak. A jelenség természetesen nem magyar sajátosság a nacionalista-populista jobboldal nyugaton is uralkodik a legrosszabb sorsú társadalmi csoportok felett, amely potenciális alanya lehetne az emancipációs baloldali politikának. Ezt a képletet látva nem túlzás azt állítani, hogy valami eltört a baloldalon: a baloldal túl sokáig álmodta a neoliberális kapitalizmus és liberális demokrácia álmát és ideje abból felébredni. Én abban hiszek, hogy a baloldal visszatérése a populista tradícióihoz (amelyek egyaránt jelen vannak a kommunista, a szociáldemokrata, a népies baloldal hagyományaiban) lehet az az út, amely elősegíti a keserű, ám szükségszerű felismerést. Ebben a tekintetben valóban eszköz, valóban köztes megoldás a populizmus és korántsem a végcél, de közelebb vihet bennünket ahhoz. Az is igaz, hogy ott van a radikális emancipáció morálisan fényesebb útja, Kapelner Zsolt emellett érvel: „Egy ilyen küzdelemben fel kell vállalnunk, hogy mi magunk is az igazságtalanság haszonélvezői és fenntartói vagyunk, és minden kísérletünk, hogy az igazságtalanságot megtörjük, tökéletlen lesz és ellentmondásos. De mi éppen erre törekszünk: mi az igazságtalanság rendszerének ellentmondásai akarunk lenni. Azt akarjuk, mi legyünk az az ellentmondás, amelynek a súlya alatt a rendszer összeomlik.” Én azonban nem tudom hogyan magyarázzuk el felelősen a jelenlegi magyar helyzetben az előbb emlegetett borsodi romának, hogy ő is a globális kizsákmányolási lánc haszonélvezője és még mindig jobb helyzetben van a nem OECD-országok polgárai többségénél. Ha ezt baloldali populista empátia nélkül próbáljuk meg, akkor valóban lenne ellentmondás, csak éppen azon társadalmi csoportokon belül, amelyekért a baloldal tenni akar: ilyenformán pedig nem a rendszer, hanem mi magunk omlanánk össze. Szerintem éppen a baloldal történelmi küldetéséről (az igazságtalanság elleni nemzetállamok alatti és feletti küzdelem) mondunk le, hogyha a neoliberalizmus/liberális demokrácia és most a nacionalista-populista jobboldal által megtört társadalmi csoportokat nem kellő empátiával kezeljük és rögtön beledobjuk őket az általunk sem mindig értett társadalomelméleti paradigmáink által kreált elváráskomplexumba. Nem lehet mindenkitől elvárni, hogy aszketikus baloldali utópista legyen, legfőképp a társadalomtól. Az pedig egyenesen bűn, hogy azért nem merünk változtatni emberek életén, azért nem nyitjuk fel a szemüket a lopakodó autoriter struktúrákra, mert még nincs a kezünkben az „uralom teljes megszüntetésének” a receptje. Ha valamit tanulhatunk a jobboldali populizmustól az éppen az, hogy kőkeményen ki fogja használni a baloldalnak (és persze a liberálisoknak) a morális és elméleti dogmatizmusából eredő hibernáltságát és kő kövön nem fog maradni (megjegyzem: éppen ennek a napjait éljük manapság itthon). Másként szólva: éppen a baloldal által képviselni óhajtott társadalmi csoportok iránti felelősség kívánja meg tőlünk azt, hogy uralmi struktúrákban, ellen-hegemóniában gondolkodjunk és az ehhez vezető út lehet a populizmus. A nacionalista-populizmus által képviselt vegytiszta politikával szemben itt és most nem reagálhatunk egy önmagunkat lefegyverző antipolitikai magatartással. Fel lehet fogni tehát úgy is a dolgot, hogy a baloldali populizmus a „könnyű álom” és önmagunk keresztülhazudása a bizonytalan igazsághoz, de ebben az esetben legalább időt és életet nyerhetünk vele, amíg az autoriterré váló nacionalista-populista rezsimek elleni forradalom feltételei ki nem alakulnak. Én egyébként úgy vélem, hogy a populizmus jóval több ennél: maga készítheti elő ezt a forradalmi szituációt és ezen túl kialakíthatja a liberális és illiberális demokrácia közötti berendezkedést (nálunk a posztorbáni világot).

A populizmus intézményesedése

A nacionalista-jobboldali populizmus ismételt előretöréséből sok mindent tanulhat a baloldal. Egyrészt azt, hogy a liberális demokrácia alapvető ígérete – vagyis, hogy a társadalmat szétszabdaló antagonisztikus ellentétek kisimíthatók – hazugság. Az alkotmányos demokrácia alkalmas alapvető közösségi együttélési szabályok lerakására, de nem alkalmas egy társadalmat átfogó politikai konszenzus kialakítására. Kapelner Zsolt amellett érvel, hogy a populizmus nép-konstrukciója hamis imágó, mert nem foglalhatja magában a társadalmi elnyomás minden formáját, hiszen mindenki egyszerre elnyomó és elnyomott. Ha a baloldali populizmus – érvel Kapelner – nem akar összeomlani ebben az antagonizmus-káoszban, akkor létre kell hoznia egy főantagonizmust, amelynek mentén megkonstruálja a népet. Ennek kapcsán én úgy vélem, hogy a 21. századi baloldali populizmus „népe” nem a most megszokott nemzetállami struktúrában képzelhető el. A jobboldal emlékezteti manapság a baloldalt arra, hogy a politikához szükség van közösségre. A jobboldalnak ott van a nemzet, a baloldal klasszikus hátországa, a munkásság pedig régen elolvadt. Ebben a helyzetben szükség van olyan kohéziós erőre, amely a puszta materiális élet- és érdekviszonyokon túl összetart közösségeket: ezt pedig a baloldali populizmus teremtheti meg. A nemzetet lehet elképzelt közösségnek tekinteni, de a nacionalista-populista jobboldal egészen jól profitál belőle. Úgy vélem, hogy a 21. századi baloldalnak egyszerre kell létrehoznia és működtetnie nemzetállam alatti (mikró) és a feletti transznacionális (makró) közösségeket, amelyek esetében a közösségi szolidaritás csakis a populista eszközökkel alakítható ki. Valójában ezek a mikró- és makróközösségek tekinthetők a baloldali populizmus „népének”, amely nem etnikai vagy éppen történelmi alapon determinált. Ez a közösségi multiverzum valóban megkövetel egy főantagonizmust, ez pedig a kérlelhetetlen antikapitalizmus, de megtűr egymás mellett egyéb, adott esetben egymással ellentétes antagonizmusokat, amelyeket a szolidaritás tart össze. Miért lenne ördögtől való helyzet, hogy a baloldalnak egy táborban kell tartania olyan kizsákmányoltakat, akik egyéb életviszonyaikat tekintve egymás és persze önmaguk kizsákmányolói is? Fontos azt is látni, hogy a 21. század globális kihívásai közepette nem mondhatunk le a baloldal internacionalista jellegéről. Úgy vélem, hogy csakis a baloldali populizmusban rejlik olyan potenciál, amely képes lehet a transznacionális közösségépítéshez szükséges társadalmi szolidaritás kifejlesztésére, azonban ezt nemzetállami szint alatt kell elkezdeni. Van egy másik sajátossága a kortárs nacionalista-populista jobboldalnak: ez pedig az intézményesedési képessége. A 20. században ebből jött lére a nemzetiszocialista és fasiszta állam, manapság pedig a különféle hibrid politikai rendszerek. Ehhez az intézményesedési potenciálhoz nagyban hozzájárul az, hogy nacionalista-populista jobboldal egyáltalán nem kapitalizmusellenes, nagyon is kedveli a globális kapitalista rendszereket, pontosabban saját struktúrákat (pl. nemzeti tőkésosztályt) alakít ki, hogy a globális versenytől megvédje a kiválasztott társadalmi csoportokat. Ebben a helyzetben az a furcsa helyzet alakul ki, hogy a nacionalista-populista jobboldal kiszorítja a liberális demokráciát és maga akar a neoliberális kapitalizmus hegemón rendszerévé válni. Sok ponton kritizáltam a liberális demokráciát, de az kétségtelen tény, hogy az alkotmányos demokrácia alapjogvédelmi intézményeinek kiépítésével kíséreltet tett a neoliberalizmus nemzetállamok feletti és alatti pusztításának a mérséklésére. Én úgy vélem, hogy a baloldali populizmus hivatott újra hangszerelni a 21. század alkotmányos demokráciáját, amelyben egyensúlyba kell hozni a demokrácia intézményes struktúráit és a populizmus által kifejezett közösségi szempontokat. Meg kell találni az intézmények és személyek uralmának új, egészséges elegyét, hiszen a liberális demokrácia az intézmények, a nacionalista-populista jobboldal pedig a politikai vezér fetisizálásán alapul. Ehhez arra van szükség, hogy a baloldali populista mozgalmak intézményesedjenek, a nacionalizmus helyett a patriotizmuson alapuló alternatívákat mutassanak fel, és legfőképpen populista keretben értelmezzék újra az alkotmányos demokrácia intézményeit (mindez egyfajta republikánus populizmust vetít előre).

Thursday, 10 May 2018

Marx 200 – Egy hosszú élet és utóélet



HELYSZÍN:

Politikatörténeti Intézet (1054 Budapest, Alkotmány u. 2.)
REGISZTRÁCIÓ:
A részvétel regisztrációhoz kötött. A jelentkezéshez kattintson ide!
FACEBOOK-ESEMÉNY:
KORÁBBI KAPCSOLÓDÓ RENDEZVÉNYÜNK:
A tőke 150 éve – tudományos konferencia 2017. október 18-19-én (videókkal)
PROGRAM
9.30  Regisztráció
10.00  Megnyitó: Jan Niklas Engels (FES) és Egry Gábor (PTI)


1. PANEL – MARX ÖRÖKÖSEI    

Moderátor: Antal Attila

10.15  Soós Kinga: Hosszú menetelés a marxizmus forradalmi ideológiája felé: maoizmus keleten és nyugaton

10.35  Merényi M. Miklós: Marxizmus és politikai elköteleződés: a Szocializmus, vagy barbárságforradalmisága
10.55  Artner Annamária: A marxista közgazdaságtan alapjai és relevanciája napjainkban
11.15  Vita

12.00-13.00 Ebédszünet


2. PANEL – MARXISTA KIÁLTVÁNYOK

Moderátor: Kiss Viktor

13.00 Konok Péter: Még kommunistább kiáltvány? A liberter kommunisták szerveződési platformja (1926)

13.20 Német Szilvi: Altermodern kiáltványok a 2010 utáni Magyarországon – hungarofuturizmus, blaccceleration és sinofuturizmus
13.40 Böcskei Balázs: Kiáltvánnyal a tér és az idő újraegyesítéséért, a politika repolitizálásáért
14.00 Vita


15.00 – KEREKASZTAL

Magyarországi marxizmus a Lukács utáni 50 évben

Moderátor: Földes György

Résztvevők: Kiss Viktor, Szigeti Péter, Kiss Endre

17.00 – FOGADÁS

18.00 – „BÉKA FILMKLUB” ÉS BESZÉLGETÉS

Michael Moore: Kapitalizmus: szeretem!

(amerikai dokumentumfilm, 127 perc, 2009)
A Kapitalizmus: Szeretem! című filmben Michael Moore a pályája során állandóan visszatérő gondolatot boncolgatja: hogyan hat a kapitalizmus az amerikaiak mindennapjaira? A kérdés nem is lehetne aktuálisabb a 2008-as világválság kirobbanása óta, hiszen a sokak által “amerikai álomként” ismert csoda ma már inkább “amerikai rémálom”. Vajon milyen árat kell még az USA-nak fizetnie a kapitalizmusimádata miatt? Családok mennek tönkre, az emberek sorra vesztik el állásukat, otthonukat, felélik megtakarításaikat. Moore elvezet minket az átlagemberek otthonába, kiknek az élete fenekestül felfordult, ugyanakkor elindul Washingtonba is, hogy megkeresse a felelősöket a kialakult helyzetért.
A vetítést követően Pogátsa Zoltánnal Csókás Máté beszélget.




Illiberal democracy in Central and Eastern Europe. What – if anything – can the EU do?

I am participating at ECSA-C Biennial Conference taking place Toronto May 9-11, 2018. I will discuss several problems relating to illiberalism and populism at the Roundtable: Illiberal democracy in Central and Eastern Europe. What – if anything – can the EU do? which will chaired by Achim Hurrelman. The participants: Andrea Wagner, Maria Popova, David Ost.


Monday, 30 April 2018

Marx200 in Berlin: Politics - Theory - Socialism


To celebrate the 200th birthday of Karl Marx, the Rosa-Luxemburg-Stiftung will be hosting a large congress: a short week filled with the theories, the politics and the arts that are connected to Marx’s anniversary. The conference will be in Berlin, between 2-6, May 2018. 


The title of my lecture is: 

Saturday, 28 April 2018

Rosa Luxemburg and Her Ideas - Conference in Chicago

From April 27-29, the Rosa Luxemburg Stiftung—New York Office will co-host a gathering of the International Rosa Luxemburg Society. The confrence title is: “Rosa Luxemburg and Her Ideas: Engaging the Left and Impacting the World. It takes place at the historic UE Hall in Chicago, Illinois.


I am having a lecture with the title:
Anti-war Theory and Activism in Permanent State of Exception



FRIDAY, APRIL 27
8:30am-9:00am  Light Breakfast
9:00am-9:30am  Welcome and Housekeeping
Sobhanlal Datta Gupta, Albert Scharenberg & Ethan Earle
9:30am-10:15am  Memorials
In Memory of William A. Pelz: Axel Fair-Schulz
In Memory of Narihiko Ito: Ottokar Luban
10:15am-10:20am  Short Break
10:20am-12:15pm  Panel 1: Reports on International Research
Sobhanlal Datta Gupta, Univ. Calcutta, India (Retired): “Evaluation of Rosa Luxemburg: An Examination of Changing Perspectives of International Scholarship”
Ma Jiahong, University of Peking, China; Post-doc Researcher at IISH, Amsterdam, Netherlands: “Review and Prospect of Chinese Study in Rosa Luxemburg”
Axel Fair-Schulz, State University of New York, Potsdam, USA: “Rosa Luxemburg and the November Revolution: Recent Trends in Historiography”
Uwe Sonnenberg, Rosa-Luxemburg-Stiftung, Berlin, Germany: “Report: Events Organized by the Rosa-Luxemburg-Stiftung on the Centenary of the German Revolution 1918/19”
Chair: Mario Keßler
12:15pm-1:00pm  Lunch
1:00pm-2:10pm  Panel 2a: Race, Class, and Movement Building
Peter Hudis, Oakton Community College, Des Plaines, IL, USA: “Racism and the Logic of Capital: A Marxist-Humanist Assessment of the Relevance of Luxemburg’s Thought for Today’s Struggles Against Racism”
Valentine Eben, Univ. of Minnesota, USA: “A View from Indymedia Africa: What would Luxembourg Say About Today’s Free and Open Source Software (FOSS) Revolution?”
Chair: Michael Löwy
1:00pm-2:10pm  Panel 2b: The Private Rosa Luxemburg
Helen Scott, University of Vermont, Burlington, USA: “‘Like a Flash from Eternity’: Rosa Luxemburg on Literature”
Rory Castle Jones, Swansea Univ., Wales, UK: “‘All the Hidden, Bitter Tears’: Family, Identity and the Shaping of Revolutionary Red Rosa”
Chair: Helen Boak
2:10pm-2:15pm  Short Break
2:15pm-3:25pm  Panel 3: Rosa Luxemburg and Colonialism
Alyssa Adamson, Stony Brook University, NY, USA: “Rosa Luxemburg and Decolonial Political Theory”
Sandra Rein, University of Alberta, Canada: “Rosa Luxemburg on Colonialism: Why It Still Matters”
Chair: Lorraine Cohen
3:25pm-3:40pm  Coffee/Tea Break
3:40pm-6:00pm  Panel 4: Luxemburg and Other Female Socialist Thinkers
Andreas Stuhlmann, University of Alberta, Canada: “‘The Ghost of Rosa Luxemburg’: Hannah Arendt on Undogmatic Judgment, Spontaneity, and Revolution”
Eleni Varikas, Univ. Paris 8/ Saint-Denis, CNRS, France; 2018 Visiting Prof. at Cornell Univ., Ithaca, NY, USA: “Rosa Luxemburg, Hannah Arendt and the Question of Plurality”
Franklin Dmitryev, Chicago, USA: “Revolutionary Intercommunication between the Ages: The “Dialogue” between Rosa Luxemburg and Raya Dunayevskaya”
Dana Mills, Oxford Brookes University, Oxford, UK: “Going Ahead in 1893: When Eleanor Met Rosa”
Chair: Sandra Rein
6:00pm-6:05pm  Short Break
6:05pm-7:45pm  Keynote 1: The Contemporary Significance of Rosa Luxemburg’s Socialist Feminism
Drucilla Cornell, Rutgers Univ., New Brunswick, NJ, USA
Chair: Ankica Čakardič
SATURDAY, APRIL 28
8:30am-9:00am  Light Breakfast
9:00am-10:40am  Panel 5: Discussions on Luxemburg’s The Accumulation of Capital (1)
Inderjeet Singh, Department of Economics, Punjabi University, Patiala, India: “The Accumulation of Capital in the Era of Imperialism”
Andrew Kliman, Pace University, Pleasantville, NY, USA: “Luxemburg’s Theory of Capital Accumulation: Still Influential, but Still Wrong”
Bradley Mayer, San Leandro, California, USA: “Primitive Accumulation Inside and Out“
Chair: Ingo Schmidt
10:40am-10:45am  Short Break
10:45am-11:45am  Panel 6: Discussions on Luxemburg’s The Accumulation of Capital (2)
Lin Haochao, Wuhan University, China: “The Inevitable Rise of Opposing Individual Freedom in Modernization: Based on the Theory of the Accumulation of Capital”
Ankica Čakardič, Univ. Zagreb, Croatia: “Rosa Luxemburg and the ‘Woman Question’: From the Theory of Accumulation to Social Reproduction Theory“
Chair: Ma Jiahong
11:45am-12:00pm  Coffee/Tea Break
12:00pm-1:10pm  Keynote 2: Women in the German Revolution, 1918/19
Helen Boak, University of Hertfordshire, Hatfield, UK
Chair: Alyssa Adamson
1:10pm-2:00pm  Lunch
2:00pm-4:00pm  Panel 7a: Marxist Thinking
Julia Killet, Rosa Luxemburg Foundation, Munich, Germany: “Rosa Luxemburg’s Advice to the Socialist Movement (Considerations by Luxemburg Biographer Paul Froelich)”
Mario Keßler, Center for Contemporary History, Potsdam, Germany: “Ossip K. Flechtheim, 1909-1998: Editor of Rosa Luxemburg’s Works and Pioneer of Research on Communism in Germany”
Zhang Meng, Wuhan University, China: “Reflection on the Relationship between Rosa Luxemburg’s Thought and Marx’s Theory”
Paul Zarembka, State University of New York, Buffalo, USA: “Luxemburg, a Stable ‘Materialized’ Composition of Capital in the U.S. and Its Implications”
Chair: Albert Scharenberg
2:00pm-4:00pm  Panel 7b: Rosa Luxemburg’s Activities in the Socialist Movement
Arunas Vysniauskas, University Vilnius, Lithuania: “Rosa Luxemburg and the Polish ‘Mosaic’ in Lithuania”
Reiner Tosttorff, Univ. Mainz, Germany: “Between Bockenheim, Hanau and Frankfurt: Rosa Luxemburg’s Rhein-Main Connections”
Ottokar Luban, Berlin, Germany: “The Spartacus Group in the German November Revolution 1918/19”
Chair: Rory Castle
4:00pm-4:10pm  Coffee/Tea Break
4:10pm-6:00pm  Panel 8: Party and Leadership
Chris Cutrone, School of the Art Institute, University of Chicago, USA: “Rosa Luxemburg and the Party”
Lorraine Cohen, LaGuardia Community College, CUNY, USA: “Rosa Luxemburg’s Theory of Leadership: An Alternative Approach”
Edward Remus, Ronald Williams Library, Northern Illinois University, Chicago: “American Bernstein, American Luxemburg: Views of the SPD’s Revisionist Dispute and Great Schism from the Socialist Party of America, 1900-1918”
Henry Holland, Hamburg, Germany: “Beyond Nationalisms: Spontaneity and Working-Class Organization in Scotland, 2012-2017 Through the Lens of Luxemburg’s Dialectic“
Chair: Kaveh Boveiri
6:00pm-6:05pm  Short Break
6:05pm-8:00pm  International Plenary: Chances for Socialist Solutions of Current World Problems?
Erek Slater, Amalgamated Transit Union (ATU), Chicago; Michael Löwy, Brazil; Sobhanlal Datta Gupta, India; Ankica Čakardič, Croatia; Jiahong Ma, China; & Ingo Schmidt, Canada
Chair: Peter Hudis
SUNDAY, APRIL 29
8:30am-9:00am  Light Breakfast
9:00am-10:45am  Panel 9: Luxemburg and Lukács and Gramsci: Interpretations and Evaluations
Kaveh Boveiri, Univ. Montreal, Canada: “Lukács’s Reading of Rosa Luxemburg’s Conception of Totality: A Reappraisal”
Sevgi Doğan, Scuola Normale Superiore di Pisa, Italy: “Analysis of Intellectual Movement as Political Action Through Gramsci and Luxemburg“
Daniel Egan, University of Massachusetts Lowell, USA: “Rosa Luxemburg and the Mass Strike: A Corrective to Gramsci’s Critique”
Chair: Ethan Earle
10:45am-11:00am  Coffee/Tea Break
11:00am-12:45pm  Panel 10: Socialist Internationalism Versus Imperialism
Michael Löwy, Univ. Paris, France, Visiting Prof. at Cornell Univ., Ithaca, NY, USA – Rosa Luxemburg and Internationalism
Attila Antal, Eötvös Loránd University Budapest, Hungary – Anti-war Theory and Activism in Permanent State of Exception
Ingo Schmidt, Athabasca University, Canada: “Hilferding, Luxemburg & Lenin on Imperialism: Variations Amongst the Classic”
Chair: Bradley Mayer
12:45pm-1:00pm  Closing Words and Farewell
Peter Hudis, Ottokar Luban & Albert Scharenberg

Sunday, 22 April 2018

Csak az utcáról lehet megbuktatni Orbánt

Amikor az ellenzék öles léptekkel halad az Orbán-rendszer parlamentje felé, én arról beszéltem 2018. április 21-én a hvg.hu Fülke című podcast sorozatában, hogy pont ez az "őfelsége ellenzéke" szerep az, amit el kell kerülni. Szólok arról is, hogy az ellenzék totális megbukása következtében milyen alternatíva lehetséges.


A Fülke meghallgatható a hvg.hu oldalán vagy pedig a Soundcloud-on is!

Tuesday, 17 April 2018

Szolidaritás listázás idején

2018. április 16-án az ATV Csatt című műsorának vendégeként felvetettem magamat a Figyelő "Soros-listájára", és remélem, hogy sikerült a listázás kapcsán kifejeznem azt, hogy mennyire mélységesen elítélem a gyűlöletkeltést.

Az ATV összefoglalója, a Magyar Narancs, a hvg.hu és a 24.hu beszámolója pedig itt.

2018. április 17-én pedig megjelent az a szolidaritási nyilatkozat, amelynek egyik büszke aláírójaként az ELTE polgárai tiltakozásukat és szolidaritásukat fejezik ki a listázások kapcsán.

A 444 cikke itt olvasható.

Sunday, 15 April 2018

Előadásom a Társadalomfilozófiai Vitakörben

2018. április 12-én előadást tartottam a Társadalomfilozófiai Vitakörben A populista demokrácia természetéről című könyvem kapcsán.

Saturday, 7 April 2018

A kormányváltás nem elég


Erős társadalmi mozgalom nélkül a rendszer kormányváltással együtt is velünk marad, kormányváltás nélkül pedig stabil fél-diktatúrává válik.

A rendszerváltás utáni magyar politika legfélelmetesebb és egyúttal legérdekesebb korszakát éljük ezekben a hetekben és években. Mostanság dől el az, hogy a rendszerváltás utáni kudarcos és megfáradt liberális demokrácia modelljét mivel (kivel) és hogyan cseréljük le: lehetőség lesz-e egy szabadságon, szolidaritáson és egyenlőségen alapuló új rendszerre, vagy pedig az orbáni gyűlölet véglegesen rendszerré merevedik.

Mi, akik az Orbán-rendszerrel szemben állunk, pontosan érezzük, hogy a kormányváltás nem elegendő, de jelenleg ez is nehézkesen kivitelezhető célkitűzésnek tűnik. Márpedig nem elégedhetünk meg a kormányváltással, többre van szükség: az egész Orbán-rendszer leváltására. Mivel Orbán nemcsak közjogi vagy parlamentáris eszközökkel, hanem főként informális csatornákon keresztül építette ki a rendszerét, ezért egy esetleges kormányváltás esetén a rendszer így vagy úgy velünk maradna – főként a rendszer alapkövévé emelt morális pánik és félelem. A kormányváltás tehát csakis egy köztes cél lehet a rendszerváltás felé vezető úton, de azt is érdemes hangsúlyozni, hogy a kormányváltás nehézkessége nem jelenti azt, hogy akkor inkább maradjon az egyre inkább totálissá váló Orbán-rendszer.

Ugyanakkor azt is tudatosítanunk kell magunkban, hogy Orbánék formális leváltásával adott esetben még rosszabb helyzetbe is kerülhet a jelenlegi ellenzék, sőt maga az ország is. Szerintem erre a többszörös kihíváshalmazra az egyetlen megoldás egy rendszerellenes társadalmi mozgalom megindítása. E nélkül hiába következik be a kormányváltás, a leendő kormány működésképtelen lesz, ha pedig marad az Orbán-rendszer, akkor mozgalom nélkül védtelenné válik a társadalom.

Kis különbség, nagy változás: a polgárháború veszélye

Érdemes abból kiindulni, hogy „centrális politikai erőtér” nem csak és nem elsősorban közjogi konstrukció: bár a választási és a közjogi rendszer radikális eltorzítása tartja fenn, de Orbán 2010-ben még a korábbi választási rendszerben volt képes kétharmadot elérni jelentős társadalmi bázisra építve, és jogon kívüli eszközökkel (a politikai korrupció intézményesítése, a politikai lojalitás végletekig fokozása, megbízható és a korrupt rendszerbe ágyazott káderek, s legfőképp társadalmi szinten működtetett gyűlöletpolitika) tartja fenn és működteti rendszerét. Amennyit eddig láttunk tehát a centrális erőtérből, az nem más, mint a politikai jéghegy csúcsa.

Orbán sikere tehát politikai siker, amire politikai választ kell adnunk. Mindezt azért fontos megérteni, mert az ellenzéki pártok szerint kormányváltás esetén megdől maga a rendszer is, és egy leendő új parlamentnek kezében lesz a lehetőség az Orbán-rendszer leváltására. Szerintem a dolog nem ilyen egyszerű.

Hogyan fogjuk elszámoltatni Orbánéket egy olyan ellenzékkel, amely az Alaptörvényre tesz majd esküt? Erre nem lehet válasz az, hogy az ellenzék vagy egy része nem esküszik fel az Alaptörvényre, hiszen a választás jogi és politikai folyamatai éppenséggel az Alaptörvény rendszerében folynak le. Mit kezdünk egy olyan helyzetben, amikor a Fidesz ellenzékként „beássa” magát, és informális eszközökkel, az államigazgatásba, gazdaságba épített kádereivel akadályozza a tényleges kormányzatot? A centrális politikai erőtér valódi jellege éppen akkor fog minden eddiginél jobban megmutatkozni, amikor kis kormánytöbbség keletkezik: tehát vagy a mostani ellenzéknek vagy a Fidesznek lesz kis kormánytöbbsége.

Ebben a helyzetben a Fidesz aktivizálná a centrális erőtér „jéghegyének” mélyebb rétegeit, és ellenzékként kormányozna (2010 előtt láttunk már ilyet), vagy pedig kormányzó erőként ellensúlyozná ki billegő hatalmát. Mindennek beláthatatlan következményei lehetnek, hiszen mindkét szituáció magában hordozza a polgárháború veszélyét. Hiába szerezné meg az ellenzék a hatalmat, nem tudna elszámoltatást véghez vinni, hiszen azt a Fidesz kívülről és belülről egyaránt blokkolná; egy billegő Fidesz-hatalom pedig akkor is el tudná végezi a „jogi, politikai és erkölcsi” elszámoltatást, ha nem lenne meg hozzá a szükséges politikai többsége, hiszen beépített embereire és média-hátországára támaszkodhatna.

A rendszerváltás szükségessége és elvei

Pedig rendszerváltásra szükség van, még ha a kormányváltás – mint láthattuk – olyannyira nehézkes is. Azért szükséges az Orbán-rendszer leváltása, mert többszörösen is olyan határokat lépett át, amelyhez hasonló határátlépések a 20. században társadalmi és politikai szörnyűségekhez, kormányzatok által működtetett embertelenségekhez vezettek.

Szerintem az ok pont olyan egyszerű, mint amilyen brutális. A Fidesz saját pártelitjének a foglyává vált: ez a legfelső szintű pártvezetés egyúttal a közjogi, gazdasági, kulturális szférákban is vezető pozíciókra tett szert, és a végletekig hozzákötötte saját magát (és tágan értelemezett családját is) a rendszerhez, így, ha az bukik, akkor ez a legfelsőbb szintű dinasztia lényegében mindet elveszíthet. A 2014-es ciklus második felétől, közelebbről pedig a menekültválságra épített gyűlöletpolitika óta tudjuk azt is, hogy mindezzel tisztában vannak ezek az emberek, és bármit képesek megtenni azért, hogy hatalomban maradjanak, pontosabban a hatalmi viszonyokat szeretnék úgy alakítani, hogy annak csak az általuk birtokolt pólusa maradjon meg.

A rendszer – természetéből eredően – sok határt átlépett, főként a társadalmi szintre emelet gyűlölet és felélem tekintetében, de a 2018-as választási kampány mutatta meg igazán, hogy ha nem lesz váltás, akkor a hatalomba beleőrült Fidesz-elit minden eddiginél nagyobb veszélyt hozhat: Orbán Viktor nyíltan rasszista beszédmódja, külföldi és magyar állampolgárságú embereknek a gyűlölet puszta tárgyaként való kezelése, magyar állampolgároknak és civil szervezeteknek lényegében a „nép ellenségeként” való megbélyegzése és ezzel párhuzamosan az elszámoltatás belengetése, mindehhez pedig a magyar államapparátus teljes spektrumának (ideértve a titkosszolgálatokat és más erőszakszervezeteket) a felhasználása olyan határ, amelyet ha nem húzunk meg, úgy nincs értelme ebben az országban egy percig sem élni tovább. A helyzet tehát az, hogy az állami vezetés saját polgárai ellen fordult, a kormányzat vált a nép ellenségévé!

A rendszerváltás azonban nem csak a pártját és az országot foglyul ejtő Fidesz-elit miatt szükséges, hanem az ellenzék miatt is: számos tekintetben maga az ellenzék is „leváltásra szorul”. Az orbáni-hatalom megrendülése elemi erővel veti fel az ellenzék kormányzóképességének dilemmáját, ez pedig maga után vonja a jelenlegi erőviszonyok alapján az ellenzéki erők koalícióképtelenségének veszélyét. Jobbik nélkül nincs kormányzás, ahogyan baloldal nélkül sem. Itt érdemes arra utalni, hogy az Orbán-rendszer nem csak az előbb emlegetett módokon (instabil kormányzási forgatókönyvek) képes átmenteni magát, hanem az ellenzéki pártokon keresztül is: Orbánék abban is fontos határt léptek át, hogy igen komoly szövetségesi hálózatot építettek ki az ellenzék sorokban.

Több jel mutat tehát arra, hogy ha az Orbán-rendszer leváltásának küldetését szimpla kormányváltásként fogjuk fel, akkor az a Fidesz „árnyékkormányzásához”, az ellenzék kormányzás-képtelenségéhez, rosszabb esetben pedig a Fidesz stabil autoriter rendszeréhez vezet.

Kényszerpályán vagyunk tehát? Sok tekintetben igen, hiszen egyáltalán nem elegendő a poszt-orbáni világhoz pusztán kormánytöbbséget ácsolni: az Orbán-rendszer által véghez vitt gyűlöletpolitikai fordulatot csakis egy társadalmi mozgalommal lehet korrigálni. Ennek a mozgalomnak a végletekig szemben kell állnia az Orbán-rendszerrel, de azt nem szabad sem magával a Fidesszel (ebben az írásban igyekeztem következetesen elválasztani mind a pártot, mind a Fidesz-szavazókat az Orbáni-elittől), sem pedig az államapparátus egészével azonosítania, még ha mind a kettőt igen jelentősen meg is hódították Orbánék.

A várva várt társadalmi béke nem épülhet a kollektív bűnösség elvére, hiszen a rendszer leváltása után is együtt kell élnünk ebben az országban, ugyanakkor az sem megengedhető, hogy az Orbán-rendszer legfőbb felelősei ne kerüljenek elszámoltatásra. Mindehhez az ellenzéki oldalon türelem és szolidaritás kell, a Fidesz részéről pedig az orbáni elit „kiadása”. Ez a társadalmi mozgalom kell, hogy tudatosítsa azt, hogy „Orbánnal nincs jövő és mennie kell”, valamint egyúttal az új rendszer legitimációs kiindulópontjaként is szolgál majd.

A magam részéről nem nagykoalícióról vagy nemzeti egységkormányról beszélek itt (persze ennek a társadalmi mozgalomnak lehetne ez az egyik kívánatos megvalósulási formája, ugyanakkor ehhez érzésem szerint túl régiek és mélyek még a társadalmi törésvonalak), hanem egy olyan nagy lökést jelentő társadalmi mozgalomról, amely kimozdít bennünket abból a rendkívüli helyzetből, amelybe az Orbán-rendszer lökött bennünket, és amelynek a végén nem várna más, csak államilag vezérelt gyűlölet és félelem.

Úgy látom, hogy jelen helyzetünkben ezt a lökést az ellenzék még választási győzelem esetén sem tudná megadni, ha pedig Orbánék nyernek, akkor kizárólag ez a mozgalom lehet a reményünk.

A szerző jogász

Wednesday, 4 April 2018

A populista demokrácia természete - A Társadalomfilozófiai Vitakörben


Az MTA Filozófiai Intézet Társadalomfilozófiai Vitakörének keretein belül vitasorozatot indítunk "Populizmus és demokrácia" címmel.

A vitasorozat első alkalmán Antal Attila: "A populista demokrácia természete" című, 2017-ben a Napvilág Kiadónál megjelent könyvének egy részletét tárgyaljuk.

Bevezető előadást tart: Antal Attila (ELTE ÁJK)

Vitaindítót tart: Sólyom Péter (DE ÁJK)

Az esemény időpontja: 2018. április 12. 16 óra.

Helyszín: MTA HTK, Filozófiai Intézet,
Budapest 1097, Tóth Kálmán utca 4.
7. emelet, 7.16-os, "Trapéz" szoba.
További információk: tarsadalomfilozofiaivitako
r@gmail.com

Facebook

A Társadalomfilozófiai Vitakör 2018. tavaszi/nyári tervezett programja:
 "Populizmus, és demokrácia"

 április 12. 16 óra:
"A populista demokrácia természete"
előadó: Antal Attila (ELTE ÁJK, PTI Társadalomelméleti Műhely)
vitaindító: Sólyom Péter (DE ÁJK)

április 26. 16 óra:
"A konszenzusok felszámolása - A jobboldali populizmus és a 'genderideológia' fenyegetése"
előadó: Kováts Eszter (ELTE ÁJK)
vitaindítók: Horváth Szilvia (NKE, Molnár Tamás Kutatóközpont) Mándi Tibor (MTA PTI)

május 3. 16 óra:
"Populizmusok és demokráciák - avagy a politika újraácsolt színpada"
előadó: Tallár Ferenc (Prof. emeritus)
vitaindítók: Kiss Viktor (Corvinus PTI, PTI Társadalomelméleti Műhely )
Szücs László Gergely (MTA FI)

június 7. 16 óra:
"A többségi elv és a szabadság"
előadó: Nyirkos Tamás (PPKE Politológia Tsz.)
vitaindító: Balázs Zoltán (Corvinus PTI)


Tuesday, 3 April 2018

Mozgalmi társadalom - Könyvbemutató

2018. április 5-én 17.00-tól mutatjuk be az általam szerkesztett Mozgalmi társadalom című kötetet az Örkény Könyvesboltban.

MEGHÍVÓ
a Mozgalmi társadalom
című tanulmánykötet bemutatója
2018. április 5., csütörtök 17.00 óra
Örkény István Könyvesbolt
(1137 Budapest, Szent István krt.26.)

A kötet szerzői:
Ágh Attila, Antal Attila, Bakó András, Benedek István, Éber Márk Áron, Farkas Eszter, Gagyi Ágnes, Misetics Bálint, Oross Dániel, Papp Réka Kinga, Pásztóy András és Tóth András

A beszélgetésen
a kötet szerkesztője, Antal Attila, valamint a könyv szakmai lektora, Ágh Attila
mellett több szerző is részt vesz.



Moderátor
Szarka Károly,
a Noran Libro Kiadó szerkesztője

A kötet a Progress Alapítvány gondozásában jelenik meg, és szorosan illeszkedik a baloldali progresszív értékek és a közpolitikai kutatások támogatása iránt elkötelezett alapítvány eddigi könyveinek és projektjeinek sorába (50 könyv, amit minden baloldalinak ismernie kell; A civilek hatalma. A politikai tér visszafoglalása; Progress könyvek). Célja a társadalmi mozgalmak leírásán túl a társadalom és a politika közötti „köztesség”, távolság, gyanakvás és előítéletek feloldása.

A bemutató után a szerzők dedikálják a kötetet.