Tuesday 14 May 2013

A jó, a rossz és az Alkotmány


Mára az a paradox helyzet alakult ki Magyarországon, hogy az „alkotmányellenesség” nem feltétlenül negatív kifejezés, hiszen éppen az Alaptörvény tartalmaz alkotmányellenes rendelkezéseket, s ami ezzel ellentétes, az az alkotmányos. A fekete tehát megint fehér lett.

Közel egy éve így fogalmaztam: „… kétségtelen, hogy olyan helyzettel nem nagyon álltunk még szemben, amikor állami intézkedéseket illetően tartalmi és formai szempontból ennyi erkölcsi kétely merült volna fel. Különösen egy olyan helyzetben, amikor a kormányrudat olyan politikai erő szerezte meg, amely éppen ellenfele morális bukásából kovácsolt tőkét magának.” [(Z)erkölcsök, Népszabadság 2012. május 21.] Sőt azt is megkockáztattam, hogy a jogrendszerben elhelyezett erkölcsi taposóaknák előbb robbannak majd fel, mint a politikaiak. Bár tévedtem volna, vagy minimális jóstehetségemet a lottószámokkal való bíbelődésre használtam volna fel! Sajnos nem így lett: a politikai erkölcsi aknák (föld- és trafikügyek) egymás után robbannak, a jogrendszer morális nívója és az abba vetett bizalom pedig közeli kapcsolatba került a föld alatt élő kétéletűek nemesebbik felével. A helyzet a jogrendszer legfontosabb elemét, az Alaptörvényt is elérte: a negyedik Alaptörvény-módosítás végleg elmosta az alkotmányosság és alkotmányellenesség közti – 2010 óta rendre áttört – határt, hiszen 7 ügyben (a család fogalma, egyházak elismerése, választási kampány, gyűlöletbeszéd, hallgatói röghöz kötés, hajléktalanokkal szembeni fellépés) is úgy egészítette ki az Alaptörvényt, hogy a választott megoldás az Alkotmánybíróság (AB) korábbi határozatai szerint alkotmányellenes vagy alkotmányossága erősen megkérdőjelezhető.

Vajon mindez (vagyis az alkotmányellenes alkotmánymódosítás) tekinthető-e morálisan elítélendő cselekedetnek vagy pusztán egy nem túl elegáns jogi megoldásnak a parlament és az AB közötti harcban? A kérdésfeltevés mögött természetesen az húzódik meg, hogy az alkotmányosság szempontjából mit tekintünk „jónak” és „rossznak”. Azt gondolom, hogy mindenképpen az az alkotmányos és jogállami megoldás, amely kontrollálható, felülvizsgálható és adott esetben orvosolható. A Fidesz-KDNP éppen ezeket a lehetőségeket vette el az állampolgároktól és vitte bele minket egy olyan morális zsákutcába, ahol kétszázhússzal száguldunk a betonfal felé. Méghozzá fék nélkül, hiszen e kérdések alkotmányosságáról az AB nem mondhat véleményt, mert a negyedik Alaptörvény-módosítás „előrelátóan” kizárta az Alaptörvény tartalmi kontrollját is. Tehát nem pusztán az egyes (szak)politikai kérdésekben elfoglalt álláspont (pl. a hajléktalanok vegzálása) morálisan elfogadhatatlan, hanem még inkább az, hogy az érdemi kontrollt zárták ki a kormánypártok. Vagyis az Alaptörvény egyre inkább hasonlít egy menekülttáborhoz, azon politikai ügyeket szállítja ide az alkotmányozó, amelyekkel egyszerű törvényi szinten meggyűlt a baja.

Azonban a Fidesz-KDNP itt nem állt meg, hiszen azzal, hogy az Alaptörvény szintjére emelte a vitát, ellenfeleit szándékosan belekergette egy morális csapdahelyzetbe: ugyanis aki továbbra sem ért egyet a fenti szabályokkal, az automatikusan a közjogi rendszer ellenségévé (tehát „rosszá”) válik. A taktika már ismerős: így lett a rezsicsökkentés ügyében erkölcsileg megbélyegezve a bíróság, amely csupán jogszerűen próbált meg eljárni. A miniszterelnök oldaláról pofonegyszerű a képlet, a kormányoldal mindig erkölcsös, ellenfelei pedig mindig vállalhatatlan álláspontot képviselnek (utóbbiak hol nemzetközi balliberális összeesküvésben, hol a multik érdekinek kiszolgálásában vagy éppen a kommunista erkölcsök továbbélésében öltenek testet). Ha ezen a vonalon haladunk tovább, akkor joggal tételezhetjük fel, hogy a soron következő Alaptörvény-módosítás alkotmányos szintre emeli mindenki jogát a rezsicsökkentéshez!

Ez a morális kelepceállításban és kétkulacsosságban otthonos politika csúcsosodott ki most az Alaptörvényben. Ezzel erkölcsi pillérinek meginognak, a jóból rossz lesz és viszont, egy nyilvánvalóan alkotmányellenes álláspont pusztán attól „jó” és vállalható lesz, mert bekerül az Alaptörvénybe. A kormányzó erők nagy tehetséggel játszanak a „morális hegedű” húrjain. Mindezt megtámogatja a suttogó propaganda, hiszen a Századvég egyik legújabb felmérése szerint a megkérdezettek 64 százaléka véli úgy, hogy hanyagolni kellene az Alaptörvény módosításával kapcsolatos vitákat, s más, fontosabb témákkal kellene foglalkozni! Vajon van annál fontosabb, mint hogy egy ország Alkotmánya valóban erkölcsi mérce legyen és ne egy aktuális kormány döntsön véglegesen jó és rossz kérdésében? Vagy talán az is lehet, hogy a 64 százaléknak mégis igaza van és valóban nem az Alaptörvénnyel kellene foglalkozni, hanem éppen azzal, amit szándékosan kihagytak belőle…

A cikk a Népszava Szép Szó mellékletében jelent meg 2013. május 11-én.