Wednesday 10 May 2017

Legyél gyakornok a Politikatörténeti Intézetben!

A Politikatörténeti Alapítvány és az általa támogatott Politikatörténeti Intézet (PTI) gyakorlatilag az egyetlen, nem állami kutatóintézet Magyarországon, ahol történettudományi és társadalomelméleti tevékenység egyaránt folyhat. Ez különleges felelősséget ró ránk, amelynek megpróbálunk eleget tenni. Ennek szellemében dolgozunk, mint tudományos intézet és baloldali szellemi műhely. Rendszeresen szervezünk tudományos konferenciákat, közéleti rendezvényeket, könyvbemutatókat. Az Intézet együttműködik a Napvilág Kiadóval, ahol a hazai társadalomtudományi könyvkiadás jelentős darabjai jelennek meg. Az Intézet keretében működik a Múltunk politikatörténeti folyóirat.
A PTI másik jelentős intézménye a Társadalomelméleti Műhely (TEM), amely jelenlegi formájában 2015-ben jött létre 11 ösztöndíjas kutatóval, akik azóta rendszeresen vitatják meg egymás és külsős szerzők írásait. A Műhely célja a hazai társadalomelméleti, társadalomkritikai gondolkodáshoz, valamint a baloldali tudományos, közéleti diskurzushoz való hozzájárulás. A TEM-ben nagyon sokféle téma otthonra talált: a Műhely kutatói foglalkoznak többek között ideológiákkal, poszt-marxizmussal, politikai gazdaságtannal, demokráciaelmélettel, populizmussal, ökopolitikával, a művészet és az emancipáció kapcsolatával, társadalmi igazságossággal és szolidaritással, nacionalizmussal.
Várjuk a fenti területekhez kapcsolódó, bármilyen társadalomtudományi területen tanuló hallgatók jelentkezését gyakornoki pozícióra!
Amit kínálunk:
  • Szakmai fejlődési lehetőség történettudományi és társadalomelméleti területeken.
  • Évfolyam- és szakdolgozati konzultáció.
  • Amennyiben a leendő gyakornok oktatási intézménye elfogadja, akkor a PTI hivatalos szakmai gyakorlati helyként igazolást ad az eltöltött gyakornoki időről.
  • Bekapcsolódási lehetőség a PTI és a TEM munkájába.
  • Bekapcsolódási lehetőség tudományos és közéleti rendezvények szervezésébe.

Amit elvárunk:
  • Releváns társadalomtudományi területen hallgatói jogviszony.
  • Szakmai, tudományos, közéleti elköteleződés az Intézet profilja irányába.
  • Rendszeres és lelkiismeretes bekapcsolódás az Intézet munkájába.

Ha felkeltettük érdeklődésedet, akkor küldj egy kétoldalas motivációs levelet (amelyben leírod azt, hogy a fenti területek közül mi érdekel és eddigi tevékenységed alapján miben tudnál közreműködni) a következő email címre: info@phistory.hu.