Friday, 27 September 2019

A neoliberális hegemónián túl


2019 szeptemberében jelent meg a Neoliberális hegemónia Magyarországon (Noran Libro Kiadó) című kötet, amelynek célja az, hogy itthon is elinduljon a neoliberalizmus káros hatásaival való szembenézés és az ideológiai, valamint politikai alternatívák keresése.

A kötetben számos megközelítés található a neoliberalizmus mibenlétéről, sajátosságairól, a (gazdasági és politikai) liberalizmushoz való viszonyáról. Ezek a nézetek természetesen nem függetlenek attól, hogy az egyes szerzők hogyan viszonyulnak a (jóléti) kapitalizmushoz: azt egy szabályozandó rendszernek, egyfajta szükséges rossznak vagy éppen egy autoriter struktúrának tekintik. Ugyanakkor abban egészen biztos nincs vita közöttünk, hogy számunkra az 1970-es évek óta hegemón gazdasági és politikai pozícióba jutó neoliberalizmus nem valamiféle szalmabáb, amelybe belecsomagoljuk gyűlöletünk tárgyát, hanem olyan gazdasági, politikai és kulturális ideológiai komplexum, amellyel szemben kőkemény kritikákat fogalmazunk meg és azt reméljük, hogy mindez szempontokat adhat ahhoz, hogy miként kecmereghetünk ki jelen válságainkból.

A könyv célja a baloldali politika elméleti újraalapozása. Ugyanakkor ezzel a témával, a neoliberalizmus kritikájával a rendszerváltás utáni baloldal egészen sokáig nem tudott és nem is akart kezdeni semmit. Ezen kívánunk változtatni: a tanulmányok a legjelentősebb és legszélesebb körű nemzetközi szakirodalmat vonultatják fel annak érdekében, hogy behozzák Magyarországra azokat a kritikai hangokat, amelyek régóta a baloldali megújulás fő pillérének tekintik a neoliberalizmus és a neoliberális globalizáció alapvető kritikáját. A kötetet két szempont alapján állítottuk össze: egyrészt meg akarjuk ismertetni a hazai közönséggel a neoliberalizmus kritikájával foglalkozó alapvető irodalmat, másrészt a neoliberalizmus keretrendszerében szeretnénk bemutatni a késő Kádár-rendszertől kezdve egészen az Orbán-rendszerig a hazai politikai, gazdasági és társadalmi változásokat.

A kötetben számot vetünk a neoliberalizmus általános sajátosságaival. Pogátsa Zoltán amellett érvel, hogy a neoliberalizmus „az a politikai irányzat, amely a kapitalizmus jóléti modelljének visszaszorítását tűzi ki célul annak érdekében, hogy a társadalom felső része (a tőkejövedelmekből és a legmagasabb bérekből élők) az erőforrások nagyobb szeletéhez jussanak hozzá, mint a jóléti korszakban, az alul lévők kárára.” (50. o.). Ezzel pedig rá is világít a neoliberalizmus legnagyobb hazugságára, vagyis arra, hogy amíg a felszínen a piaci hatékonyságot védelmezi, addig valójában a kapitalizmus elitcsoportjainak biztosít előnyöket globális és nemzetállami szinten. Ágh Attila veti fel azt a hazai közegben kibeszéletlen problémahalmazt, hogy a neoliberalizmus és a liberalizmus viszonya nagyon is tisztázásra szorul: „a neoliberalizmus gyökerei a klasszikus liberalizmusra vezethetők vissza, annak is a gyakran »gazdasági liberalizmusként« emlegetett változatához. De az új irányzat kezdeti törekvései egyre inkább szembefordulnak az eredeti felfogással, míg végül a ’70‑es években kibontakozó neoliberalizmusban – ahogy fokozatosan rendszerként épül ki – már teljes a fordulat az ellentétes irányba. A 2010‑es években viszont már nyilvánvalóvá vált a neoliberalizmus válsága, véget ért domináns korszaka és megkérdőjeleződött a hegemóniája a nagy társadalmi alrendszerekben… Rendkívül zavaró azonban, hogy a neoliberalizmus válsága és rendszerének felbomlása a klasszikus liberalizmus bizonyos – alapjogi és jogállami – területeit is súlyosan érintette, ezért az ellene irányuló mozgalmak sokszor a liberalizmus teljes spektrumát is támadták. Így újra… erősen összegabalyodott a két, érdemben ellentétes irányzat és elméleti felfogás jelentése.” (27. o.). Kapelner Zsolt szerint a neoliberalizmus – amely szerinte piacpárti radikalizmus – lényegileg szabadásellenes és e megközelítését Friedrich Hayek téziseinek bírálatán keresztül fejti ki: „Hayek és a neoliberalizmus ideálja a spontán társadalmi rend. Ám ez az ideál – szerzői szándékával ellentétben – lényegileg szabadságellenes: csupán az egyénnek az egyén fölötti uralmát cseréli le a spontán társadalmi rend uralmára” (106. o.). Ez a neoliberalizmus uralmi formája – amely Kapelner szerint napjainkban talán az emberi szabadságra leselkedő legkomolyabb fenyegetés – „nem az egyén egyén feletti közvetlen despotikus uralma, hanem a társadalmi rend egyén fölött gyakorolt imperszonális, strukturális uralma” (106. o.). Saját tanulmányom részben kilóg magából a kötetből, részben pedig összekapcsolja a többi írást. Írásom radikális pozíciót foglal el abban a tekintetben, hogy a liberalizmus és a neoliberalizmus autoriter vonásaival foglalkozik, s amellett érvelek, hogy a „neoliberalizmus elhozta a kormányzás új formáját, amely nem más, mint a válságok menedzselése és korántsem a közösség ügyeinek intézése a közérdek mentén. A neoliberális politikai rend hibernálja a normál jogrendet, a joguralmon alapuló berendezkedéseket, és létrehoz egy olyan köztességet, egy jogi és politikai »senkiföldjét«, ahová bárkit (szociális vagy éppen politikai devianciái miatt) képes belökni.” (111. o.). Ugyanakkor abból a szempontból mégiscsak igyekszem összefűzni a kötet tanulmányait, hogy a neoliberalizmus 2010 utáni hazai hegemóniáját azzal jellemzem, hogy míg az Orbán-rendszer önmagát az emberi jogi liberalizmussal szemben határozza meg, addig minden szinten kiegyezett a neoliberális kapitalizmussal és annak csúcsszereplőivel.

A kötet másik fontos vonulata a neoliberalizmus hazai megvalósulásával való számvetés. Éber Márk Áron rávilágít arra, hogy a neoliberalizmus virágkorát és hanyatlását egyaránt a globális kapitalizmus válságai indították el és részletesen bemutatja azt, hogy a kapitalista világgazdaság félperifériáján lévő Magyarországon „a neoliberalizmus hordozócsoportjává a nyolcvanas években mindinkább a késő kádári technokrácia vált, az a javarészt közgazdászokból álló csoportosulás, amely meghatározó szerepet játszott a globális neoliberális hegemónia kiterjesztésében Kelet-Közép-Európára és Magyarországra, vagyis a lokális neoliberális hegemónia kiépítésében” (143-144. o.). Ágh Attila másik írása lényegében ott folytatja a neoliberalizmus hazai történetét, ahol Éber Márk Áron abbahagyta. A rendszerváltás utáni berendezkedést egy „neoliberális hibridként” írja le, amely a „magyar politikai elit és a multinacionális vállalatok érdekházasságának” feleltethető meg és két szakaszra bontható: „A neoliberális hibrid, mint egy újonnan szerveződő demokrácia és egy neoliberális jegyekkel megterhelt gazdaság vegyes rendszere már a rendszerváltás történelmi pillanatában kialakult a perverz privatizációval. Annak első, a 2010‑es fordulatig tartó szakaszát azonban még áthatotta a felzárkózás, a nyugati út megismétlésének optimizmusa. A rádöbbenés erre a súlyos teherre csak akkor következett be, amikor a neoliberális hibrid második szakaszában belépett az »állami« neoliberalizmus egy markánsan autoriter politikai rendszerrel kombinálva. Csak a 2010‑es évek végére kezdett világossá válni, hogy már az első két évtizedben súlyos úttévesztés történt, ami a második szakaszban a korai demokratikus rendszer összeomlásához, az állam teljes foglyul ejtéséhez vezetett.” (150. o.). Pásztóy András írása a munka neoliberális világát elemzi ebben a második szakaszban, azaz az Orbán-rendszerben: „Magyarországon azonban 2010 óta a munka világát érintő változások egyértelműen azt mutatják, hogy a neoliberális sajátosságok erősítése zajlik, és a kormányzat karakterét tekintve valójában egy neoliberális, munkaalapú gazdaságot és társadalmat akar felépíteni.” (76. o.).

Talán az eddigiekből is látható, hogy ez a kötet több kíván lenni, mint a neoliberalizmus kritikájával foglalkozó széles körű irodalom hazai recepciója, ugyanis a neoliberális kapitalizmus válságban van, amit a kortárs ökológiai és klímaválság mutat a legjobban. Fredric Jameson szerint manapság a világvégét könnyebb elképzelni, mint a kapitalizmus végét. A kötet azt a gondolkodást és vitát szeretné inspirálni, amely szakít az ilyen útfüggőségekkel, és társadalmi, politikai alternatívákban gondolkodik.

No comments:

Post a Comment