Wednesday, 12 February 2020

Rasszizmus, gyűlölet és a baloldal


Az Orbán-rendszer immáron programként és nyíltan vállalt fasisztoid jellege, továbbá a fokozódó társadalmi gyűlöletből fakadó tragédiák megmutatták, hogy sorsfordító időszak előtt állunk. Ha ebben a helyzetben a magyar baloldal továbbra is csak sodródik a kormányzati gyűlöletpolitika folyóján, akkor nagyon súlyos társadalmi katasztrófákra számíthatunk. Ahhoz, hogy cselekedjünk először magát a társadalomban újra és újra felhorgadó gyűlöletet kell megértenünk. 

Szembe kell végre néznünk azzal, hogy a magyar emberekben lévő és az Orbán-rendszer által végletekig felerősített rasszizmus, valamint az ennek nyomán a lelkeket megmérgező gyűlölet (és itt most nem csak a társadalomnak a másság iránti gyűlöletére, hanem a rendszerrel szembeni gyűlöletre is gondolok) olyan gyúelegyet alkothat, amelybe beleroppan a magyar társadalom. Ennek megakadályozása közös ügyünk, de úgy érzem, hogy a baloldalnak jelentős lehetőségei és ebből fakadó felelőssége van abban, hogy elkerüljük a katasztrófát: ez pedig amiatt van, hogy a baloldal rendelkezik azzal a társadalomkritikai apparátussal, amely megmutathatja és meg is meri mutatni a társadalmi gyűlölet valódi gyökereit. Ez a felismerés azonban nem fulladhat a magyar társadalom hibáztatásába. A baloldalnak nem abban kell gondolkodnia, hogy erkölcsi magaslatról ítéletet mondjon emberek felett, hanem hogy megértse a helyzetüket. Ugyanis, mind a kapitalizmus centrum, mind pedig (fél)perifériás országaiban a társadalmi gyűlölet valódi forrása a neoliberális kapitalizmus, amely a rasszizmus és az osztályönzés melegágya. A gyergyóditrói eset mindennél élesebben mutatott rá, hogy az ottélők dühét és gyűlöletét a neoliberális kapitalizmus és globalizáció lokális igazságtalanságai fűtötték fel, vagyis az, hogy egy nemzetállamban működő vállalkozás megteheti és meg is teszi, hogy messzi országból hozat vendégmunkásokat. Ez a kizsákmányolási módszer egyúttal korszakunk legszofisztikáltabb sztrájktörője is, hiszen azelőtt lehetetleníti el a munkások lázadását, mielőtt az bekövetkezett volna – annál is inkább, hogy mivel nincs szakszervezet, ezért elve nem létezik szervezett munkás érdekképviselet. Az Orbán-rendszer éppen úgy viselkedik, mint a ditrói vállalkozó, csak éppen egy államhatalmi apparátus áll a rendelkezésére, amelynek segítségével végletesen kiszolgálja a multinacionális tőke érdekeit (adócsökkentéstől a munkásellenes jogalkotásig). Úgy gondolom, hogy az ezekre való kőkemény figyelemfelhívás csakis a baloldal feladata lehet és örvendetes, hogy ez a folyamat ebben az esetben el is indult: a neoliberális kapitalizmusnak a kritikája végre sokféle ingerküszöböt átütött és a mi feladatunk a nálunk lévő tudományos és ideológiai megközelítések bevitele a további vitákba. 

Azonban a rasszizmus és a gyűlölet nem csak és kizárólag a neoliberális kapitalizmus miatt van jelen a magyar (és persze nem magyar) társadalomban, erre pedig ugyancsak a szóban forgó ditrói eset, valamint a Niedermüller-ügy és az annak kapcsán fellángolt viták mutattak rá. Úgy tűnik, hogy a határon inneni és sok tekintetben az erdélyi magyar társadalomban van egy esszenciális félelem, bizonytalanságérzés, idegenkedés, sokszor gyűlölet bármilyen mássággal szemben, amely igen gyakran a (romákkal, románokkal, színesbőrűekkel, muszlimokkal szemben megnyilvánuló) kultúrfölény, civilizációs fölérendeltség képében ölt testet. Az erről való nyílt beszéd sértheti a többségi társadalom érdekeit, de a baloldalnak sohasem az volt a kizárólagos feladata, hogy csakis többségi társadalom (amely egyébként a gazdasági és társadalmi kizsákmányolás egyik meghatározó szereplője) érdekeit védje. A külhoni és Magyarországon élő magyarok által érzett gyűlöletet az Orbán-rendszer szörnyűséges fegyverré kovácsolta és nagyon szomorúan tapasztalhattuk, hogy a legutóbbi időkig a baloldal ezt bénultan figyelte (lásd: „addig van kerítés, amíg félelem is van”). Ennek itt és most véget kell vetni, különben a néma cinkossá válik: a baloldalnak állást kell foglalnia a menekültek elleni gyűlöletpolitika ellen és vállalnia kell azt a feladatot, hogy ebben a kérdésben (sem) a szavazatmaximalizáló logika mentén fog dönteni, ugyanis lehet, hogy a mandátumokért „megéri” hallgatni, de a társadalmi gyűlölet pusztító hatásai beláthatatlan. 

Végül pedig néhány szó ezekről a beláthatatlanságokról: jól látható, hogy az Orbán-rendszer összegyúrta egymással ezeket a különféle gyűlölködési formákat. A multinacionális tőke kritikátlan támogatásával gerjeszti a neoliberális kapitalista rendszerből fakadó gyűlöletet, másrészt pedig politikáját a magyar társadalomba ágyazott idegenellenességnek a végletes kiélezésére építi. Ez tulajdonképen nem más, mint a történelmi fasizmus újjáéledése, amelyhez az Orbán-rendszer immáron nyíltan vállalja az eszmei közösséget az ordas eszmékkel (lásd többek között: „Antifasiszta tüntetők zavarták meg a kitörés napi megemlékezéseket”). Az Orbán-rendszer eddig is büszkén vállalata a gyűlöletpolitika fegyverét, a fasisztoid fordulat azonban minden eddigi kötöttségétől eloldhatja a rendszert. Ebben az esetben társadalmi gyűlölet olyan végső fegyverré formálódik, amelynek pusztításához csak a 20. század szörnyűségei lesznek foghatók. 

Mindebből milyen következtetéseket vonhat le a baloldal? 

1. Rá kell mutatni a gyűlölet forrására és valódi természetére! 
2. A fő forrás a globális kapitalizmus embertelensége, és ezt a végletekig fokozza az Orbán-rendszer gyűlöletpolitikája, amely egyszerre dobja oda a dolgozót a multiknak és hinti el a gyűlölet magjait az egész társadalomban! 
3. Tehát, messze nem elegendő az Orbán-rendszert megdönteni ahhoz, hogy a helyzet megváltozzon, hanem foglalkozni kell a gyűlölet strukturális okaival! 
4. Korántsem ad tehát minden bajunkra választ az „összefogás”, hiszen a gyűlölet alapvető forrása az a globális kapitalista rendszer, amely egyszerre termelte ki magából az Orbán-rendszert, de azt a politikát is, amelyre a rendszer reakcióként létrejött. Ne feledjük, 2010 előtt is elsüppedtünk a gyűlöletben, noha annak extrém formáit egy önkényuralmi rendszer hozza elő legjobban! 
5. Liberális barátainkkal meg kell értetni a fentieket, mert az ő csípőből tüzelő, a magyar társadalmat kulturális alapon, elmaradottsága miatt bíráló logikája sokkal inkább olaj a tűzre, semmit a dolgok kibeszélése. A máskor a politikai korrektsége oly’ alaposan ügyelő liberálisok nagyon sokszor nyíltan „gyűlölik a gyűlölködő magyarokat”. 
6. Liberális barátainkkal azt is fel kell ismertetni, hogy a kapitalizmusnak az itt megfogalmazott alapvető sajátossága, vagyis, hogy a kizsákmányolás rendszerében bizony az emberek (globális) munkaerőpiacon, a létért folytatott küzdelme igen sokszor idegengyűlölettel jár. A rasszizmus tehát az emberekből társadalmi/gazdasági státuszokból folyó elemi önvédelmi reakció, nem pedig valamiféle végletes emberi gonoszság. Ezt elfogadni nem lehet, megérteni viszont kötelességünk és attól még nem leszünk rasszisták, ha meg akarjuk érteni az emberek problémáit! Ebből következően a baloldalt sem szabad csípőből megbélyegezni, ha harminc évvel a rendszerváltás után törekvéseket tesz a társadalom jobb megértésére. 
7. Ugyanakkor azzal is számolnunk kell, hogy a neoliberális kapitalizmus kizsákmányolásából fakadó gyűlölet mellett a magyar társadalomban (határon innen és túl) van egy alapvető idegenellenesség, amelynek egyik alapvető forrása a vélt kultúrfölény és civilizációs fölérendeltség. Az Orbán-rendszer egymásra építtette ezeket a gyűlöletformákat, amelyek sok tekintetben mára elválaszthatatlan egységet alkotnak. 
8. Éledezik a fasizmus, weimarizálódik Magyarország! Ennek megállítására valóban csak egy széleskörű összefogás lehet alkalmas! Jó lenne onnan indulni, hogy a különféle politikai erők ne egymástól és egymás vélt nézeteitől féljenek a legjobban, hanem attól, hogy a történelem megismétli önmagát!

No comments:

Post a Comment