Közeledve a 2012-es Rio+20 csúcstalálkozóhoz egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a világnak, s különösen az Európai Uniónak össze kell szednie magát a vállalt célok teljesítéséhez. Ebben óriási szerepe lehet az épületek energiahatékonyságának és az ezt biztosítani hivatott uniós és tagállami jogszabályoknak – hiszen a fel nem használt energia a legjobb energia. Magyarországon mindez különös aktualitással bír, hiszen épületeinkben hatalmas energiahatékonysági potenciál szunnyad.
Az Európai Parlament (EP) 2011. szeptember 29-i állásfoglalást fogadott el az Egyesült Nemzetek Szervezetének a fenntartható fejlődésről szóló konferenciáját (Rio+20) megelőző közös uniós álláspont kialakításáról. Ebben az EP a következőképp vélekedik: „… a megújuló energia és az energiahatékonyság képes az éghajlatváltozás enyhítésére, a szociális és gazdasági fejlődéshez való hozzájárulásra, az ellátás biztonságának javítására, valamint környezetvédelmi és egészségügyi előnyökkel is jár”. Ezzel párhuzamosan az Európai Bizottság (EB) Rio+20: a zöld gazdaság és a jobb kormányzás felé című közleménye is középpontba állítja az energiahatékonyság kérdését. Mindez nem véletlen: az Európai Unió immáron lassan 10 éve foglalkozik az épületek energiahatékonyságával, azon keretszabályok kialakításával, amelyet végül is a tagállamok „váltanak aprópénzre”. A következőkben bemutatom az energiahatékonyság megjelenését és a hozzá a kapcsolódó célkitűzéseket a legújabb hazai közpolitikai programokban; körüljárom az épületek energiahatékonyságának tanúsítását szabályozó uniós és hazai joganyagot; s végül megvizsgálom, hogy mindez miért éri meg, vagyis mekkora energiahatékonysági potenciállal bírnak épületeinek? Mindezek kapcsán amellett érvelek, hogy a közpolitikai programok és az uniós, hazai joganyag mellett elengedhetetlen szempont a hazai épületállomány energiahatékonysági szempontú vizsgálata, s az érintett lakosság megfelelő tájékoztatása, valamint az energiahatékonysági beruházások költségvetési támogatása.
A teljes cikk elolvasható a Jogi Fórumon.
