Jelen tanulmány a 2010-2011-ben lezajlott
alkotmányozási folyamatot elemzi környezetjogi és környezetpolitikai
szempontból. Kiindulópontom az, hogy e rendkívüli esemény lehetőséget
biztosított arra, hogy a szakma összefoglalja álláspontját a leendő Alkotmány
környezetvédelmi filozófiáját illetően. Ennek középpontjában többek között az
Alkotmánybíróság gyakorlatának Alkotmányba emelése állt. Az alkotmányozás
folyamata azonban igen kevéssé követte ezt az irányt, sőt sokáig úgy tűnt, hogy
visszalépés következik be a hatályos állapotokhoz képest. A bizonytalan
helyzetet még az Alaptörvényre vonatkozó törvényjavaslat is fenntartotta. Végül
az elfogadott törvényszöveg nem csak, hogy megőrizte a hatályos szabályozást,
hanem igen értékes (és értelmezésre váró) elemekkel gazdagította a hazai
környezeti demokrácia alkotmányos szintjét, kialakítva az Alaptörvény
környezetvédelmi filozófiáját. Mindennek ellenére fájó pontként konstatálhatjuk
a jövő nemzedékek országgyűlési biztosi posztjának helyettessé degradálását és a
legtöbb alkotmánybírósági vívmány figyelmen kívül hagyását.
A tanulmány megjelent a Közjogi Szemle 2011/4. számában.
