Saturday, 23 August 2014

Környezet, igazság, alkotmány



Éppen itt lenne az ideje, hogy a baloldali ellenzék felfedezze azokat a húsbavágó igazságtalanságokat, amelyek egyrészt felfoghatóak a liberális demokrácia kudarcának, de előrevetítik azt is, hogy miként tehet még jobban tönkre embereket, sorsokat egy illiberális rendszer. A környezeti igazságosság kérdése pont ilyen.

A baloldali ellenzék rémülttel és ámulattal nézte végig, hogy a 2010 után kialakuló közjogi berendezkedés, az 1989-es Alkotmány felszámolása, az alapjogokat igen gyakran semmibe vevő kormányzati gyakorlat, a fékek és ellensúlyok rendszerének elporlasztása, az Alaptörvény fúrása-faragása és nyilvánvalóan alkotmányellenes tartalmakkal való felpumpálása lényegében nem váltottak ki komoly és tartós tiltakozási hullámokat. A miértre kínálkozik egy kézenfekvő magyarázat.

Közjogi nihilizmus

A liberális demokrácia vívmányai iránt a magyar választópolgár többnyire érzéketlen maradt, s ha érzékelt is valamit belőle (például az egyre szigorodó környezetvédelmi és munkabiztonsági szabályokat), azt akkor sem vezette vissza a közjogi berendezkedésre, az alkotmány által biztosított és ilyenformán kikényszeríthető jogokra. Úgy vélem, hogy ez a "közjogi nihilizmus" a fő magyarázója annak, hogy miért következhetett be egy illiberális átmenet, ahol az alapjogok nagy része csak papíron létezik, akkor is csak az állampolgári kötelezettségek teljesítése után; az igazság ugyanúgy hajlítható, mint a közszolgák gerince, akik aktuálisan eldöntik, hogy mi is az "igazságos".

Mindazonáltal érdemes megerősíteni, hogy a mostani helyzet valóban a liberális (alkotmányos) demokrácia alulteljesítésének köszönhető: az állampolgárok azért nem lázadoznak, mert nem tudják, hogy mit veszítettek/veszíthetnek, és ezt azért nem tudják, mert húsz év is kevés volt ahhoz, hogy "közjogilag kiművelt emberfők" legyenek. Vagyis az orbáni helyzetértékelés egy része valóban megállja a helyét, ebből viszont korántsem az következik, hogy az egész rendszert fel kell számolni, és a szabadságot, az egyenlőséget az erős állam patikamérlegén kell majd szűkmarkúan adagolni.

Amíg ezt a baloldali ellenzék nem ismeri fel, addig az alkotmány ugyanúgy fog lebegni az alapvető jogaik után kapkodó állampolgárok feje felett, mint egykor a Sólyom-féle "láthatatlan alkotmány" lebegett a '89-es alkotmány felett: tetszetős szellemi, de a nagyközönség számára meglehetősen érthetetlen és érinthetetlen konstrukcióként.

Jelen közjogi, szociális, politikai krízishelyzetben a baloldalnak ki kell vinnie az utcára, a földekre, a szegénysorra az alkotmányosságot, a szegények, a kiszolgáltatottak, a romák, a munkások, a fogyatékosok, a homoszexuálisok, a nők, a gyermekek, az országot elhagyók számára kell, hogy azt kézzelfoghatóvá tegye.

El kell végeznie a liberális demokrácia és alkotmányosság alapvető kritikáját, de mindezt úgy, hogy közben arra is rávilágít, hogy a formálódó orbáni rendszer nemhogy alternatívát nem kínál, de még a kárhoztatott 1989-es struktúrákhoz képest is alulteljesít és becsapja önnön polgárait. Ezt az üzenetet kell elvinni minden társadalmi csoporthoz az őket legjobban érintő létszférákon és alapjogokon keresztül a lehető legmagasabb testi és lelki egészségéhez való jogtól kiindulva, az egészséges környezethez való jogon át, egészen a lakhatáshoz való jogig.

A következőkben egy ilyen lehetséges iránnyal, a környezeti igazságossággal foglalkozom.

A környezeti igazságosság

Talán túlságosan is magától értetődőnek fogjuk fel, hogy tiszta viz folyik csapunk elfordításával abban a lakásunkban, ahol télen többnyire nem fázunk, s a vizet főzéshez és az angolvécéhez egyaránt tudjuk használni, kommunális hulladékunk és szennyvizünk elszállításáról közszolgáltatások keretében gondoskodik a közhatalom. Ezek a dolgok azonban messze nem ennyire magától értetődőek, s nem csak a nem OECD-országokban nem azok, Magyarországon sem. (Zárójelben jegyzem meg, hogy az erőforrásokhoz való kényelmes hozzáférést éppen olyan reflektálatlanul éljük meg, mint ahogyan az alapjogokhoz való viszonyulásunkat: létük többségünk számára természetes, s csak akkor figyelünk fel rájuk, ha éppen hiányoznak vagy korlátozzák őket. De mi van azokkal, akiknek sem ezekből az erőforrásokból, sem az alapjogokból nem "jut"?)

Itt jön a képbe a környezeti igazságosság (environmental justice) koncepciója, amely abból indul ki, hogy léteznek olyan hátrányos helyzetű (etnikai, bizonyos földrajzi térségben élő) csoportok, amelyek aránytalanul nagy mértékben szenvednek el környezetterheléseket, és aránytalanul kis mértékben férnek hozzá természeti erőforrásokhoz, illetve részesednek a környezeti javakból. Ezt nevezzük környezeti igazságtalanságnak, s az ennek tompítására, kiküszöbölésére irányuló, az 1970-es években az USA-ból induló szerveződéseket környezeti igazságossági mozgalmaknak [Hajdu Gábor et al. (szerk.) (2010): Környezeti igazságosság Magyarországon. Védegylet 3. p].

A környezeti igazságosság - ahogyan a Védegylet kutatása is bizonyítja - tehát nem pusztán a környezetszennyezés terheinek igazságtalan megoszlását jelenti, hanem sokkal tágabb kontextust: a természeti erőforrásokhoz (pl. víz, energiahordozók), valamint az épített és természetes környezeti javakhoz (megfelelő lakókörnyezet, uszoda, sportpálya, kirándulási és egyéb rekreációs lehetőség) való igazságos hozzáférést.

Mit tehet a baloldal?

Ha a baloldal szeretne még valamit is kezdeni az alkotmányossággal, akkor éppen itt az ideje annak, hogy felfedezze és a nyilvánosság elé vigye az ilyen és ehhez hasonló igazságossági kérdéseket (hiszen a környezeti igazságossághoz nagyon hasonló, alapjogi dilemmák domborodnak ki többek között a hajléktalanság vagy a törvényi erővel kizsákmányolt munkavállalók esetében is).

Fel kell kutatni és meg kell szólaltatni a környezeti igazságtalanságok által érintett csoportokat (a beazonosítás, azt hiszem nem lesz nehéz, hiszen ezek a csoportok többnyire azokban a régiókban, "rozsdaövezetekben" élnek, amelyeket a baloldali kormányzás súlyosan elhanyagolt, és amelyek manapság a Jobbik fellegvárainak számítanak). Ezután fel kell oldani az alapvető információs aszimmetriát, és szembesíteni kell az érintetteket alapvető jogaikkal.

Ugyanis: "A környezeti hátrányok esetében az információhiány ugyancsak jelentős tényező lehet. A lakosok sok esetben nem tudják, hogy mit jelent az energiafelhasználásuk szempontjából, ha rosszul szigetelt az ablakuk. Sokszor azt sem veszik észre, hogy azért van hasmenése közülük valakinek, mert rossz az általuk fogyasztott ivóvíz minősége. Nem ismerik alapvető jogaikat, például azt, hogy joguk lenne a szemétszállításhoz. Azzal sincsenek tisztában, hogy képviseltethetnék magukat az önkormányzati testület ülésein, ami által megpróbálhatnának beleszólni környezetük ki-/ átalakításába." (Hajdu et al., 2010 10.p).

Itt kell megemlíteni, hogy mivel a környezeti igazságossági krízishelyzetek korántsem 2010-től alakultak ki, ezért a baloldalnak el kell számolnia azzal, hogy 1990 és 2010 között miért nem érvényesülhetett mindenki számára egyformán az egészséges környezethez való jog, ebben mi a baloldal felelőssége, miért hagyta, hogy az elszabaduló kapitalizmus és a rossz kormányzás elegye, "bedarálja" ezeket a régiókat. S csak ezután lehet felvetni olyan húsbavágó problémákat, hogy bár az Alaptörvény minden eddiginél több "zöld" rendelkezést tartalmaz (az egészeges környezethez való jogtól kezdve, a jövő generációk érdekeinek védelmén és a fenntarthatóságon át, egészen az államot és mindenki mást is terhelő környezetvédelmi kötelezettségig), a környezeti igazságtalanságokkal érintettek helyzete nem hogy nem javul, hanem rohamosan romlik.

A "gyakorlati rasszizmus" ellen

A második és harmadik Orbán-kormány a környezeti igazságtalanságokra kitelepítéssel, szegregációval, az információ soha nem látott mértékben való eltitkolásával, a roma lakosságra ragasztott bélyegek folyamatos megerősítésével (tehát még nagyobb igazságtalanságokkal) reagáltak. Vagyis a Fidesz létrehozott egy olyan rendszert, amely verbálisan ugyan fellép a környezeti igazságtalanságok ellen, de a gyakorlatban a környezeti rasszizmust intézményesíti.

Az illiberális állam kritikája azonban messze nem elegendő, javaslatokat kell kidolgozni arra, hogy egy alkotmányos állam hogyan teljesíthet jobban a környezeti igazságtalanságok felszámolását illetően. Ennek megvalósítását ugyanakkor már ellenzékben is el lehet kezdeni: a baloldal információs- és jogsegélyszolgálatokat működtethet a roma közösségek megsegítésére; parlamenti vitát kezdeményezhet; támogathat olyan programokat, amelyek a közösségi kertészkedésre, földcserére jönnek létre, vagy éppen a romák által lakott épületek energiahatékonysági felújítására; szorgalmazhatja a decentralizált energiatermelési módok terjesztését.

S ha a romakérdést a környezeti igazságosság fogalmának segítségével sikerült újrakereteznie a baloldalnak, akkor immár fel lehet vetni olyan kérdéseket, hogy például az erőltetett paksi beruházás (ahol szintén felvethető és tisztázandó a baloldal felelőssége) az ország nagy részét energiaszegénységbe taszítja azáltal, hogy elszív szinte minden erőforrást az égetően szükséges energiahatékonysági és megújuló energiás beruházások elől. Csak miután mindezt sikerült megértetni az állampolgárokkal, akkor van értelme belefogni abba, hogy szétszedjük a köztársasági elnök vagy az Alkotmánybíróság paksi népszavazással szembeni érveit.

Segítene a közösségi alkotmányozás

A baloldalnak először tehát - ha egyáltalán fontos számára még az alkotmányosság-projekt - életet kell lehelnie abba az alapjogi konstrukcióba, amit kormányzati lépéseivel a Fidesz-KDNP lépten-nyomon megnyomorít. Ez csak úgy lehetséges, ha felkaroljuk azokat az igazságossági "állatorvosi" lovakat (az egészségügyi ellátáshoz való jog sérelmétől, a tulajdonjog alkotmányellenes korlátozásán át, a szociális biztonság sérelméig), amelyek bebizonyítják az állampolgárok számára, hogy végső soron életünk minden szelete felett egy vagy több alapvető jog őrködik, korlátozza vagy éppen kötelezi az államot.

Ám ez csak az állampolgári közösségek bevonásával, egyfajta közösségi alkotmányozás keretében lehetséges, amikor is az érintettek egyrészt megismerik alapvető alkotmányos jogaikat, másrészt végre kifejezik azt, hogy ők mit várnak el az alkotmánytól. Ha felkeltjük ezt a közjogi igényességet és igazságérzetet (nem csak általában, hanem konkrét ügyek esetében), akkor van esélye egy olyan tömegmozgalomnak, amely elemi erővel csap majd oda akkor, amikor azt észleli, hogy az illiberális rendszer számára az életünket biztosító alapjogok nem többek, mint puszta deklarációk, amelyeket bármikor felülírhat a politikai gyakorlatával.

No comments:

Post a Comment