Thursday, 11 September 2014

Az ügyközpontú baloldal

A cikk a 168 Órában és annak on-line változatában jelent meg.

Mára világossá vált, hogy a baloldal sem az alkotmányozáskor, sem az állam és a kapitalizmus szerepének újradefiniálása során nem volt képes olyan alternatívával előállni, amelyre egy koherens baloldali önmeghatározás felfűzhető.

E szellemi és ideológiai pangás közepette érdemes lenne talán az alapokhoz visszanyúlni, és olyan közösségi ügyekre koncentrálva létrehozni egy új felépítményt, amelyek válaszokat adnak Magyarország legfontosabb társadalmi feszültségeire.
A mai politikai és szellemi baloldal legnagyobb válsága nem pusztán az elbukott választásokban keresendő: az sokkal inkább következmény, méghozzá az öndefiníciós válságé. A baloldal érezhetően és nem függetlenül a jobboldal identitásküzdelmeitől kezdi elveszíteni öndefiníciós fundamentumait – ha voltak egyáltalán ilyenek. 2010 óta számos támadás érte a baloldali identitást, ezekre sem a pártok oldaláról, sem a szellemi holdudvarból nem sikerült hatékony választ adni.
Három példát említek a teljesség igénye nélkül. A Fidesz–KDNP rehabilitálta a politikát, a politikai kormányzást és a hatékonyságot a rendszerváltás utáni időszakot jellemző technokrata-jogi megközelítéssel szemben. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy például minden skrupulus nélkül át lehet írni – akár visszamenőlegesen is – törvényeket, alkotmányos-jogállami elveket (gondoljunk a magánnyugdíjvagyon államosítására, a különadókra). A politikának a jog(állam) feletti uralma nem bőszítette fel túlságosan a magyar társadalmat, így a baloldal nem is tudott mindezzel mit kezdeni: elmondta, hogy ami az országban folyik, az jog- és alkotmányellenes, de ennek jelentőségét és értelmét már nem sikerült megértetni a közönséggel. Ugyanez történt az Alaptörvény elfogadásakor is: a baloldal bírálta a folyamatot, de alternatívaállítása többnyire kimerült az 1989-es Alkotmány védelmében. Elképzelhető, hogy a baloldali identitás megerősítéséhez először azzal kellett volna szembenézni: melyek voltak a hibái az 1990 után kiépült alkotmányos rendszernek, másodszor pedig azt kellett volna elmagyarázni, hogy egyáltalán mire jók és hogyan védhetők meg azok a szabadságjogok, amelyeket az orbáni rendszer éppen lábbal tipor. Ez nem sikerült, s a baloldal, amint belátta, hogy ehhez bizony aprómunka kell és nem (rögtön) hoz szavazatot, le is vette politikai napirendjéről az alkotmányosság ügyét.
De ugyanígy beletört a bicskája a devizahitelesek vs. bankok, valamint a rezsicsökkentés ügyébe is. A probléma természetesen nem 2010-zel jött, akkor csak felerősödött: ugyanis azt a megalapozott kapitalizmuskritikát, amelyet máshol baloldali pártok végeznek el, nálunk a bal a (szélső)jobboldal fő vadászterületévé tette. Az értelmes kapitalizmuskritika hiánya és az alkotmányos demokrácia „el nem magyarázása” pedig olyan veszélyes elegyet alkotott, hogy a baloldal egész egyszerűen béna kacsaként szemléli a föld-, trafik- és szerencsejáték-ügyeket, a tobzódó államosításokat. Nem tudja elmagyarázni (hisz talán maga sem érti), hogy mikor és milyen jogok sérülnek, de legfőképpen azt, hogy miért fontos ez.
Mivel a baloldalnak nem alakult ki megalapozott történelmi-kulturális identitása, ezen a téren is az Orbán-kormányok játékszerévé vált, és súlyos defenzívába került. Így fordulhatott elő az, hogy az Alaptörvény mondja ki: az MSZP osztozik az elődpárt bűneiben; így nyilváníthatja ki a miniszterelnök azt, hogy a Jobbik mellett a baloldal is szélsőséges nézeteket képvisel; s ebben a történelmi vákuumban eshet meg az is, hogy a baloldal – a jobboldal törtető szellemi kánonépítése közepette – képtelen felismerni, felmutatni és gondozni önnön kulturális értékeit.
Eddig a gyászbeszéd. Mindez azt mutatja, hogy az 1990, de főleg a 2010 utáni intézményes baloldal megbukott, önmagától és önmagából megújulni nem képes. Lehet, hogy zöld-, mások szerint barnamezős beruházásban kell új baloldalt gründolni. Az egészen biztos, hogy a 2014 utáni baloldalnak támaszkodnia kell saját csoportjaira, valamint a független társadalmi közösségekre és ügyekre. A baloldalt egy ilyen, „crowdsourcing” folyamatban lehet csak újjászervezni, ahol is az intézményes baloldal szervezeteitől független impulzusok végre vitalizálhatják a politikai közösséget. Ebben a folyamatban szükség lesz a politikusokra, de amíg a fenti identitásválság tart, ők elsősorban egyfajta mediátorként funkcionálhatnak. Ez a tömeges kollaboráció (leánykori nevén: mozgalmi jelleg) úgy kell a magyar baloldalnak, mint egy falat kenyér.
Mit jelenthet ez a gyakorlatban? Például azt, hogy a baloldal a földügyektől megvert vidék és az attól egyébként is elidegenedett város között valamiféle hidat kezd kalapálni: földmegosztó (landshare) és (gerilla)kertész-szerveződésekkel, városrészek rehabilitálásával foglalkozó civilekkel veszi fel a kapcsolatot, intézményes eszközeivel segíti az ügyüket. Ezzel lehetővé válna a természeti és épített erőforrások hatékony felhasználása, valamint a baloldal számára tradicionálisan fontos városi környezet megóvása.
Érdemes lenne megfontolnia a baloldalnak azt is, hogy alapjaiban hangolja át romapolitikáját, és az eddigiektől eltérően azt domborítja ki, hogy roma honfitársaink nagy része (és számtalan nem roma is) gyalázatos egészségügyi és környezeti körülmények között kénytelen tengetni napjait. Ami a társadalom többsége számára természetes és a jog által garantált (tiszta ivóvíz, szemétszállítás, szennyvízkezelés, kényelmes fűtési lehetőség), a romáknak korántsem az. Itt lehetne megvitatni romákkal és nem romákkal azt a kérdést, hogy hiába van zöldre festett Alaptörvényünk, benne számtalan szépen megfogalmazott környezeti érték, a valóság az, hogy Magyarországon bizony tombol a környezeti erőforrásokhoz kötődő diszkrimináció (s ezt az igazságtalan rezsicsökkentés még erősíti is). Ez lehet az első lépés az alapjogok tudatosítása és érvényesítésük felé vezető úton.
És vajon mi akadályozza meg a baloldalt abban, hogy társadalomtudósi hálózatára támaszkodva létrehozzon egy olyan internetes archívumot, amely tartalmazza azokat a kulturális, tudományos műveket, továbbá a legfontosabb politikai iratokat, amelyeket önnön identitása szempontjából meghatározónak tart? Eljöhet-e az az idő, amikor a baloldal civilszervezetekkel vagy önállóan a közpénzek átlátható elköltése felett őrködik, vagy éppen a hajléktalanok lakásproblémáinak megoldásával foglalkozik? Utóbbi jelenthet akár egy komplex bérlakásprogramot vagy éppen az állami kilakoltatások politikusok általi megakadályozását. Mikor lesz a baloldalnak programja a magyar lakásállomány és állami épületvagyon energetikai felújítására (ami sok tekintetben például Paks 2. alternatívája is lehet)? Mikor fog forródrótot működtetni azért, hogy a lakásukban fűtés nélkül maradó idős emberek és kunyhójukban didergő kisgyermekes családok valamilyen közösségi segítséghez jussanak?
Erősen hiszem, hogy most nem elsősorban technokrata bíbelődésre, az orbáni rezsim folyamatos „diktatúrázására” vagy hatalomtechnikai megoldásokra van szükség. A baloldalnak ügyeket kell találnia, amelyek igazságossági, méltányossági, szolidaritási alapon kötődnek hozzá. Nem „lenyúlni” kell azokat, hanem segítségükkel végre meghatároznia önnön identitását. Minden más csak ezután jöhet.

No comments:

Post a Comment