Tuesday 30 November 2021

Nagyon aggasztó, hogy az Orbán-rendszerben az ellenzék politikai és közjogi ellenség lett (ATV, Egyenes beszéd, 2021. november 29.)

2021. november 29-én az ATV Egyenes beszéd című műsorának vendégeként arról beszélgettünk, hogy Kövér László házelnök még 2020-ban a polgári titkosszolgálatok előtt elmondott beszédében azt mondta, hogy „a magyar politikai osztály egyik része önrendelkező államban és öntudatos nemzetben gondolkodik, ilyenben hisz, és ilyenért dolgozik”. Majd azzal folytatta, hogy „a politika másik része pedig az önfeladó állam és önmarcangoló nemzet politikai hagyományának jegyében cselekszik”. Ez után kijelentette, hogy „én ezt a politikai helyzetet tartom a legveszélyesebb nemzetbiztonsági kockázatnak, amely Magyarországot ma fenyegeti”. Azt állítottam, hogy mindez még egy évtized Orbán-rendszer után is igen jelentős határátlépés, hiszen (nem függetlenül a Pegasus-botránytól) azt jelzi, hogy a kormányzat politikai célok mentén használja az erőszakszervezeteket. Holott joggal várhatnánk el, hogy a kormány azokat is képviselje, megvédje, akik éppenséggel nem rá szavaztak. mert gondolkodhatunk küölönféleképpen nemzetről és államról, de végtére is ugyanabban az államban képzeljük el az életünket.


Amellett érveltem továbbá, hogy az Orbán-rendszer már igen régóta politikai ellenségként tekitnette az ellenfeleire, akiket kitagadott a nemzetből, de ez a beszéd azért jelent fordulatot, mert immáron alkotmányos szinten üldözendőnek tekinti politikai ellenfeleit Orbán. Mindez nem független attól, hogy az ellenzék elkezdett abban gondolkodni, hogy miként lehet leváltani az orbáni Alaptörvényt. Szóvá tettem azt is, hogy a kormánypártokat az utóbbi időben a mindere kiterjedő frisztráltság jellemzi, hiszen legújabban meseszereplők és meleg mikulások ellen is viselnek ideológiai háborút. Végül megemlítettem azt is, hogy az önrendelkezésre olyannyira büszke Orbán-rendszer volt a rendszerválts után az a kormány, amely a leginkább kiszolgáltatta a magyar dolgozókat a tőkének, amely egyértelmű feladása a szuverenitásnak.