Miért nem számol el a miniszterelnök a rendkívüli kormányzással? (ATV, maiTéma 2023. február 20.)

Az ATV maiTéma című műsorának vendégeként (az első rész itt, a második rész pedig itt érhető el) 2023. február 20-án Orbán Viktor miniszterelnöki évértékelőjéről beszélgettünk, amelynek kapcsán felhívtam a figyelmet arra, hogy a kormányfő semmilyen módon sem értékelte, számolt el azzal, hogy 2015 óta a különféle válságok miatt (menekült- és bevándorlási, COVID-19, majd pedig a háború helyzet) folyamatos kivételes állapot van, most pedig lényegében rendeleti kormányzás. Mindez különösen abban a kontextusban nagyon furcsa, hogy bár az Orbán-rendszer szemmel láthatóan készül a klímaválság okozta hatásokra, ugyanakkor félő, hogy ez a válsághalmaz is leginkább rászorulókat érinti legrosszabbul, hiszen a kormányzat semmilyen szociális érzékenységről sem tett tanubizonyságot. A miniszterelnöki beszéd ugyan az orosz agresszió kapcsán egyértelműbben fogalmazott, de az amerikai és nyugat-európai szövetségeseknek küldött üzenetek egyértelműek: Orbán tart a külföldi befolyástól és számít arra, s továbbra is meg kívánja őrizni nyitottságát az orosz felé a putyini háború ellenére. Kifejtettem, hogy a háború és egyéb válsághelyzeteket rendre a maga javára kihasználó Orbán sohasem lehet hitelesen a béke embere, sőt sokkal inkább a háborús konfliktusé, hiszen a 2023-as beszédet is a belpolitikai polarizálás, gyűlöletkeltés jellemezte. Ennek kapcsán egyértelművé tettem, hogy igen komoly baj van ott, ahol 2023-ban egy felelős politikus a magyar egészségügyi és oktatási rendszer kapcsán nem azok tragédiáit, nehézségeit emeli ki, hanem úgy véli, hogy az ország egyik legnagyobb problémája az LMBTQ-propaganda. Az ellenzék kapcsán pedig felhívtam a figyelmet arra, hogy az Orbán-Gyurcsány függőségről és nenek hihetetelnül káros hatásairól érdemes lenne komoly vitát folytatni az ellenzéki térfélen.

Miért nincs az ellenzéknek önálló megközelítése az EU-ról? (ATV, maiTéma 2023. január 30.)

Az ATV maiTéma 2023. január 30-i műsorának (1. rész és 2. rész) vendégeként Orbán Viktor miniszterelnök zárt körben, külföldi újságírók előtt tett kijelentéseiről beszélgettünk. Ennek kapcsán felvetettem, hogy érdekes maga a kontextus (és az Erasmus-szankciók miatt idegeskedő magyar fiatalok figyelmébe ajánlottam), hiszen egy válságos időszakban (amikor energiaválság, háborús helyzet és társadalmi- és megélhetési válság is van), akkor Orbán sokkal többet árul el külföldi újságíróknak az EU-val kapcsolatos elgondolásaiból, mint a magyar társadalomnak, aki számára csupán annyit közvetít, hogy Brüsszel a „szankciós bombákról” szól. Mindez igen nagy felelőtlenség, valamint az is, hogy ismét önmagát azonosította a politikai közösség egészével és úgy nyilatkozott, hogy számára terhes az EU-tagság: ilyet egy miniszterelnök nem tehet meg, hiszen nem a politikus, hanem a politikai közösség egésze az EU-tag.

Megemlítettem azt is, hogy a miniszterelnök és stábja nyilván célba akart juttatni különféle üzeneteket: egyrészt a külföldi újságírókon keresztül az EU politikusai felé, valamint az európai politikai nyilvánosság egésze számára. Mindez beleillik azokba a tervekbe, amelyek szerint Orbán valamiféle európai „középhatalmi” státuszra törekszik és amikor azt mondja a miniszterelnök, hogy „nem maradna az EU-ban”, akkor azt nyilván úgy érti, hogy az EU mostani konstrukciójában: vagyis meg kívánja változtatni az egész EU mostani politikai struktúráját és ezek a kijelentések már a következő EP-választás előkészítését szolgálják. Azonban mindez hihetetlenül veszélyes, hiszen Orbán EU-val kapcsolatos nézetei, valamint az ukránok hergelése egy olyan politikai- és kommunikációs stratégia részese, amely hihetetlenül káros a magyar társadalom számára. Egyébként is, Orbán a középhatalmi státuszt a magyar társadalmon felkapaszkodva tudja csak elérni és eközben a magyar dolgozót kiárusítja egyaránt nyugat (lásd: Európa egyik összeszerelő üzeme vagyunk, a német autógyárak „gyarmata”) és kelet felé (lásd: a mostani akkumulátor-„nagyhatalom” terveket). Ennek kapcsán élesen mutattam rá, hogy sem az EU mostani szankciós politikája (láthatóan keményebben viszonyul az EU Orbán felé, de például a jogállamiság kritérium kapcsán miért nem emlegetik, hogy Orbán lényegében kiüresítette a sztrájkjogot), sem pedig a magyar ellenzék EU-ra hagyatkozása („majd az EU megbuktatja Orbánt”-vágyálom) nem lesz elegendő: az EU-nak olyan módon kellene szankcionálni Orbánt, hogy közben nem árt a magyar társadalom számára, illetve a magyar ellenzéknek fel kellene vázolni egy alternatív EU-politikát, hogy ne csak Orbánról beszéljünk. Végül utaltam rá, hogy baloldali és pacifista emberként nagyon sok vitám van a fegyverszállításokkal Ukrajnába, amellett, hogy támogatni kell egy nép önrendelkezésért vívott harcát, de eközben óriási hiba lemondani a békéről folytatott diskurzusról. Magyarországon éppen ez történt és a béke ügyét átengedtünk annak az embernek, aki nem tud hitelesen megnyilvánulni: Orbán hiába követel békét, ő a háború és az ellenségképzés embere, nem lehet hiteles mondandója. Nagyon fontos lenne, hogy a baloldal végre zászlóra tűzze a béke ügyét és nem szabad hagyni, hogy az erről szóló diskurzus „beleragadjon” az Orbán-rendszerbe.

Amíg az ellenzék nem érti meg a társadalom dühét, addig nem lesz változás (maiTÉMA, ATV, 2022. agusztus 8.)

2022. augusztus 8-án az ATV maiTÉMA műsorának vendége voltam (1. rész és 2. rész) és az ellenzék által kezdeményezett rendkívüli parlamenti ülésnap kapcsán beszélgettünk. Felhívtam arra a figyelmet, hogy szemmel láthatóan az ellenzéki válaszók dühösek és joggal. Ugyanis nem feltétlenül az a hiba, hogy az ellenzék beült a parlementbe, hanem az, hogy egyszerre hallhatták a választók azt, hogy leváltható a rendszer 2022-ben és azt, hogy törvénytelen volt a választás, tovább azt is megkaptuk, hogy szükséges a feltétel nélküli összefogás, most pedig durván egymásnak estek az ellenzék korábbi szövetségesei. Valami nem stimmel ezzel! Ha tudta a DK vagy más ellenzéki erő, hogy a NER nem leváltható a parlamentáris keretek között, akkor miért ment mégis bele a választási színjátékba? Ez itt a fő kérdés és ezzel kell elszámolnia az ellenzéknek a növekvő választói harag mellett, ugyanis az ellenzéki választók egyre kiábrándultabbak és türelmetlenebbek. A választókat nem lehet tovább hülyíteni és egyszer azt mondani, hogy választással leváltjuk a rendszert, máskor meg a vesztes választás után azt mondani, hogy törvénytelen a kormány, mert nem az ellenzék nyert.

Szó volt arról is, hogy a rendkívüli parlamenti ülésnap és hasonló eszközök mennyire elégségesek a kormányválsához. A valódi kérdés, hogy az ellenzék le akarja-e váltani az Orbán-rendszert, mert ha igen, akkor egy rendkívüli válsághelyzetben, mint a mostani messze nem elegendő a parlamentáris keretek bejátszása. Ezt szerintem az ellenzék is érzi. Alkotmánybírósághoz, ombudsmanhoz fordulni, népszavazást és rendkívüli parlamenti vitanapot kezdeményezni a NER játszabályai szerinti működésmódot jelenti. Tegyük fel azt, hogy pl. Molnár Zsolt az alkotmánybírósági beadvány kapcsán azt gondolja, hogy sikerese védte meg a balatoni partszakaszokat a beépítésétől, de mi akadályozza meg az Orbán-rendszert, hogy az AB-döntést jogalkotással írja felül? Ahogyan ezt számtalanszor megtörtént. Vagy: melyik bíróság vagy AB fogja kimondani azt, hogy a klímaválság idején a fakivágás ösztönzése energiahatékonysági vagy zöld beruházások helyett tulajdonképpen bűncselekmény (genocídium és hazaárulás – szerintem)? A NER-t nem lehet megszorítani vagy leváltani a saját maga által létrehozott intézményrendszer segítségével. Ha az ellenzék nem hoz létre egy vállalható alternatívát, amely ideológiát és programot is jelent egyszerre, akkor óriási bajban lesz, mert még maradék politikai pozíciói is meginognak és ezt immáron nem az Orbán-rendszer, hanem a maradék ellenzéki választók dühe és kiábrándulása fogja veszélyeztetni. Immáron nem elég „készülődni”, nem elég „árnyékkormányt” alakítani, hanem meg kell mondani az embereknek, hogy az Orbán-rendszer által félrekezelt társadalmi válságokat hogyan és milyen eszközökkel oldaná meg az ellenzék.

Az EU-tagság megerősítése kapcsán belengetett népszavazás vonatkozásában elmondtam, hogy szerintem Orbán nem akarja kivezetni az országot az EU-ból, hiszen valójában az EU sok tekintetben átvette az orbáni álláspontot többek között a menekültválság kapcsán. A műsorban nem volt idő kifejteni, hogy a hazai ellenzék liberális részében mindig is volt egy olyan elvárás, hogy majd az EU fogja elintézni Orbánt, hát nem fogja. A népszavazás ebben az „európázási versenybe” illeszkedik: melyik ellenzéki erő „európaibb”. Továbbá az ellenzék nem spórolhatja meg az, hogy önálló gondolta legyen az EU-ról és például nem jelentheti azt, hogy minden tekintetben kritikátlanul viszonyulunk az EU-tagsághoz (lásd: a félperiféria munkavállalóinak fokozott kizsákmányolását, tovább azt, hogy a közös agrárpolitika lényegében lenullázta a magyar mezőgazdaság nemzetellátó képességét és súlyosan támogatta mostani földesúri nagybirtokrendszer kialakítását). Vagyis az ellenzék feladata is az alternatívaállítás lenne, de ehhez azt kellene megérteni, hogy jelenleg Orbán és az orbáni keményvonalas, rasszista álláspont sokkal jobban be van ágyazódva az európai főáramú politikába, csak ezt éppen sem az itthoni ellenzékben, sem pedig az EU-ben nem merik kimondani.

Az Orbán-rendszer bűne, hogy nem készítette fel a társadalmat az energia- és klímaválságra (maiTÉMA, ATV, 2022. július 18.)

Az ATV maiTÉMA című műsorának vendégeként 2022. július 18-án a rezsiváltozásokról és a KATA-tüntetésekről beszélgettünk. Kitértem arra, hogy az Orbán-rendszer hazug rezsicsökkentése, amely végig a középosztály és a felsőközéposztály támogatásáról szólt sohasem volt szociálisan érzékeny és sok szempontból pazarlásra, túlfogyasztásra ösztönzött és óriási bűnt követett el az Orbán-rendszer azzal, hogy nem készítette fel a magyar társadalmat a globális ökológiai és klímaválság következményeire. A mostani helyzetben sem beszélünk arról, hogy a mind a rezsiváltozások, mind a klímaválság következményei azokat a középosztály alatti csoportokat fogják legjobban érinteni, akik nem tudják megengedni maguknak azt, hogy energetikai beruházásokkal maguk készüljenek fel a klímaválság következményeire. Az Orbán-rendszer által épített Taigetosz-társdalomat, ahol mindenki „annyit ér, amennyire meg tudja engedni a magánszolgáltatásokat” a klímaválság felfoghatatlanul tragikus mértékben fogja érinteni. Mennyire más lenne most a helyzet, hogy ha az Orbán-rendszer Paks2 irreális erőltetése helyett elindított volna egy energiahatékonysági- és megújulós programot.

Kitértem arra is, hogy a háborús- és energiaválság időszakában éppen az energetikai szuverenitást hangsúlyozó Orbán-rendszernek kellett volna enyhíteni az ország energiafüggését, a kis államiságból fakadó „árelfogadási” kényszereket. Ehelyett hosszú távú és egyébként titkos szerződésekkel kiszolgáltatta a hazai energiarendszert Oroszország felé. Erre csakis egy megerősített európai energetikai kooperáció jelenthetne kiutat, amely tekintetében az orosz függést amerikaira (vagy éppen azerire) felcserélni ismét csak problematikus. Európai szinten energetikai szempontból is működtetni kellene a szolidaritás megközelítését és nem lehet csak nacionalista szempontokból gondolkodni.

Utaltam rá, hogy az energia-veszélyhelyzet elvileg a negyedik kivételes jogrendtípus a menekültválság, a koronavírus kapcsán kihirdetett rendkívüli jogrend, és az Alaptörvény-módosítással lehetővé tett háborús veszélyhelyzet után. A különbség ezúttal annyi, hogy az energia-veszélyhelyzet egyáltalán nem jogi, hanem politikai kategória, amely nem kormányrendelettel, hanem kormányhatározattal, politikai deklarációként került kihirdetésre. Mindez ebben a formában elsősorban társadalmi és morális pánikkeltésre jó és nem a klíma- és ökológiai válságból eredő problémák valódi megoldására.