Felemelő dolog lehet vég nélkül nemzetállamról szónokolni, és közben mindent elkövetni, hogy a nemzet legalább kétfelé szakadjon (Népszava, 2023. április 24.)

Az interjú a Népszavában jelent meg 2023. április 24-én és a kapcsolódó videóinterjú pedig a mobil Nápszavában látható.

A politikusok előszeretettel célozgatnak arra, kik a nemzet része és kik nem, vagy éppen ki a hazaáruló, Akárhogy is, a nemzeti ünnepeink már hosszú ideje nem az összetartozásról szólnak, hanem a széttagoltságot szimbolizálják. Hogyan jutottunk idáig? Mennyi ebben a társadalom és a politikai szféra felelőssége? Mekkora az esély a hidak kiépítésére, amire egyre szélesebb a társadalmi igény? Mikor lesznek végre derűs, békés nemzeti ünnepeink? A kérdéskörről Antal Attila politológussal készítettünk videóinterjút a Nemzeti Múzeumnál.

Hogyan vesztettük el a nemzeti ünnepeinket? Mi volt az a folyamat, amelyben szép lassan a politikai ellenségeskedés fórumává váltak?

Ennek nyilván sok oka van. Fölvázolható azért egy történeti kontextus. A rendszerváltó helyzet megterhelte a közép-kelet-európai társadalmakat, s benne a miénket is. A rendszerváltáskor jó remény lehetett, hogy ez a politikai közösség, amelyet a huszadik század nagyon sokfelé széttört, sokféle személyes, családi, közösségi, ideológiai hordalékkal terhelt meg, valamilyen formában egy politikai legkisebb közös többszörös köré szerveződjön. Azt szokták mondani, a nemzet összeabroncsozza a politikai közösséget. És bármilyen furcsa, magának a Kádár-rendszernek is volt olyan kontextusa, amely politikai, szocializációs, nemzetállami elvek, struktúrák tiszteletben tartásán alapult. A rendszerváltó periódusban látható egy felfelé ívelése ennek a történetnek. Aztán ahogy a rendszerváltás lezajlott, elindult a politikai adok-kapok, hogy ki és milyen formában része a nemzetnek, jött a klasszikus népi-urbánus vita meg hasonlók, és mindez elkezdett lerakódni.

A liberális oldalnak ezek a nemzeti ünnepek túlságosan nemzetiek, a jobboldal ünnepe, mutogatják a piros-fehér-zöldet, és megfordítva: ha 1956-ot a baloldal a szociális kérdések felől akarja megközelíteni, azt kapja meg, hogy nemzetietlen.

Azért ha 2006 után nézzük a liberális-progresszív oldalt, látunk pozitív törekvéseket is. Mind az intézményes, mind a társadalmi baloldal megpróbál gesztusokat elfogadni, és maga is gyakorolni, és a nemzet részeként igyekszik magát aposztrofálni. Ez fontos dolog. A nemzeti tematikáról szerintem a baloldal nem mondhat le, még ha alapvetően egy nemzetközi kontextusban próbálta-próbálja is magát mindig elhelyezni. Nem lehet beletörődni, hogy itt egy kiszorítósdi van. A szociális tematika kérdése, ami az előbb elhangzott, szerintem kulcsfontosságú. A szabadság üzenete akár 1956, akár 1848 vonatkozásában nyilván elkerülhetetlen, de nincs egyéni vagy társadalmi szabadság szociális biztonság nélkül. Ebben a tekintetben a liberális álláspont és a most kormányzó jobboldalnak az álláspontja között kell hogy legyen egy baloldali megközelítés is. A baloldaliságnak, a baloldali tartalmaknak az újraelfogadása, a nemzet társadalmi-szociális közösségként való aposztrofálása. Hogy nemcsak az emberi jogok vannak, mint liberális aspektus, és nem csak egyfajta hagyományréteg van, ahogy a konzervatívok mondják, hanem létezik egy nagyon erős társadalmi kohézió is. Vagy kellene, hogy létezzen. Ez szintén inkább közelítene, mint távolítana.

Ugyanakkor most már a legutóbbi nem is tudom, hány évben mintha ezek a nem egységes nemzeti ünnepek kifejeznének valami mozgalmi kényelmességet is. Mikor is tüntessünk? Mikor fejezzük ki az elégedetlenségünket? Mikor tudjuk a saját híveinket kivinni az utcára? Hát amikor úgyis ünnepnap van, játsszuk el az egészet március 15-én vagy október 23-án. Hiszen úgysem sikerülne szerveznünk egy rendes tüntetést mondjuk november másodikára.

Valóban meg lehetne fogalmazni, hogy van egy alibiző jellege ezeknek a nemzeti ünnepeknek. Letudjuk. Van egy társadalmi bázisunk, illeszkedünk a polarizációs tendenciákba, és így tulajdonképpen megmarad a káposzta is. Van nemzeti narratívánk, és demonstráltuk azt is, hogy tömegek állnak mögöttünk. Ez valóban veszélyes játék, és kontraproduktív is lehet.

Kattintson és regisztráljon a videó megnézéséhez és a teljes cikk elolvasásához a mobil Népszaván! Egy hétig szabad a betekintés.

Miért rombolja a társadalmat, amit az Orbán-kormány művel?

Hogyan lehetne megszervezni azt a március 15-i ünnepet, amelyet mindenki magáénak érez?

Miért van szükség most egy jó értelemben vett nemzetközpontúságra?

– derül ki cikkünkből még.

Miért folytatja az Orbán-rendszer az egészségügyben a gyurcsányi neoliberális politikát? (ATV, Egyenes beszéd, 2023. február 28.)

2023. február 28-án az ATV Egyenes beszéd című műsorának vendége voltam és a fő téma a kormányzatnak a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elleni háborúja, a kamarai kötelező tagság megszüntetése volt. Ennek kapcsán felhívtam a figyelmet, hogy 2006-ban, amikor a Gyurcsány-kormány tett hasonló lépéseket, akkor a Fidesz a MOK elleni lépéseket "nyílt politikai támadásnak", "a szavukat felemelő hivatásrendek elleni bosszúnak", "az egészségügyi kormányzat rombolásának" nevezték. Mára az Orbán-rendszer alaposan távol került ezektől az álláspontoktól. Felvetettem mindazt, hogy 2010-ben a kormányzat a "jó állam", a "jó kormányzás" koncepciójával érkezett, amely lehetőséget adott volna a gyurcsányi neoliberális megközelítéstől való eltávolodásra: nagyon nem ez történt, az Orbán-rendszer a neoliberális, tőkepárti, antihumánus tendenciák kiteljesedése. A koronaválság utáni periódusban különösen is aggasztó, hogy így bánik egy olyan társadalmi alrendszerrel, amely igen komoly válságban van, hiszen a kilátástalanságot az egészségügyi ellátórendszer minden egyes szintjén (orvosoktól az egyéb egészségügyi dolgozókig) érzékelni lehet. Az Orbán-rendszer a MOK-elnök, Kincses Gyula által megfogalmazott ellátásbizonság helyett a bizonytalnaságban, a káoszban, a gyűlöletkeltésben érdekelt - mindez óriási felelősségi kérdéseket vet fel. Orbán rendpárti mentalitása az oktatásban és az egészségügyben bebizonyította, hogy a kormányzáshoz nem elég a hatalomhoz érteni, hanem az emberekhez is kell. Orbán hazai ámokfutása mutatja, hogy többé már nem tud és nem akar különbséget tenni hatalomtechnika és kormányzás között (pl. a Magyar Végrehajtói Kamara elnöke továbbra is Schadl György, de a MOK ellen két nap alatt fel tudott lépni a kormányzat). Be kell látni: nem lehet rendpárti, belügyminisztériumi eszközökkel és miniszterelnöki hatalomtechnikával kezelni az oktatási és egészségügyi rendszer mostani hatalmas válságát. Az Orbán-rendszer hatalmi és tőke érdekek szerint gondolkodik és nem képesek szakmai és humánus szempontokat figyelembe venni. Hangot adtam annak is, hogy úgy vélem: Orbán-rendszer felégetett minden hidat a társadalomhoz, hiszen korábban erősen támogatta a hazai orvostársadalmat, most háborúzik ellene; ugyancsak ellenségnek titulálja az önszerveződő és sztrájkoló pedagógusokat. Ezek nagyon veszélyes folyamatok és a társadalom előbb-utóbb ebben összeroppanhat.

Amíg az ellenzék nem érti meg a társadalom dühét, addig nem lesz változás (maiTÉMA, ATV, 2022. agusztus 8.)

2022. augusztus 8-án az ATV maiTÉMA műsorának vendége voltam (1. rész és 2. rész) és az ellenzék által kezdeményezett rendkívüli parlamenti ülésnap kapcsán beszélgettünk. Felhívtam arra a figyelmet, hogy szemmel láthatóan az ellenzéki válaszók dühösek és joggal. Ugyanis nem feltétlenül az a hiba, hogy az ellenzék beült a parlementbe, hanem az, hogy egyszerre hallhatták a választók azt, hogy leváltható a rendszer 2022-ben és azt, hogy törvénytelen volt a választás, tovább azt is megkaptuk, hogy szükséges a feltétel nélküli összefogás, most pedig durván egymásnak estek az ellenzék korábbi szövetségesei. Valami nem stimmel ezzel! Ha tudta a DK vagy más ellenzéki erő, hogy a NER nem leváltható a parlamentáris keretek között, akkor miért ment mégis bele a választási színjátékba? Ez itt a fő kérdés és ezzel kell elszámolnia az ellenzéknek a növekvő választói harag mellett, ugyanis az ellenzéki választók egyre kiábrándultabbak és türelmetlenebbek. A választókat nem lehet tovább hülyíteni és egyszer azt mondani, hogy választással leváltjuk a rendszert, máskor meg a vesztes választás után azt mondani, hogy törvénytelen a kormány, mert nem az ellenzék nyert.

Szó volt arról is, hogy a rendkívüli parlamenti ülésnap és hasonló eszközök mennyire elégségesek a kormányválsához. A valódi kérdés, hogy az ellenzék le akarja-e váltani az Orbán-rendszert, mert ha igen, akkor egy rendkívüli válsághelyzetben, mint a mostani messze nem elegendő a parlamentáris keretek bejátszása. Ezt szerintem az ellenzék is érzi. Alkotmánybírósághoz, ombudsmanhoz fordulni, népszavazást és rendkívüli parlamenti vitanapot kezdeményezni a NER játszabályai szerinti működésmódot jelenti. Tegyük fel azt, hogy pl. Molnár Zsolt az alkotmánybírósági beadvány kapcsán azt gondolja, hogy sikerese védte meg a balatoni partszakaszokat a beépítésétől, de mi akadályozza meg az Orbán-rendszert, hogy az AB-döntést jogalkotással írja felül? Ahogyan ezt számtalanszor megtörtént. Vagy: melyik bíróság vagy AB fogja kimondani azt, hogy a klímaválság idején a fakivágás ösztönzése energiahatékonysági vagy zöld beruházások helyett tulajdonképpen bűncselekmény (genocídium és hazaárulás – szerintem)? A NER-t nem lehet megszorítani vagy leváltani a saját maga által létrehozott intézményrendszer segítségével. Ha az ellenzék nem hoz létre egy vállalható alternatívát, amely ideológiát és programot is jelent egyszerre, akkor óriási bajban lesz, mert még maradék politikai pozíciói is meginognak és ezt immáron nem az Orbán-rendszer, hanem a maradék ellenzéki választók dühe és kiábrándulása fogja veszélyeztetni. Immáron nem elég „készülődni”, nem elég „árnyékkormányt” alakítani, hanem meg kell mondani az embereknek, hogy az Orbán-rendszer által félrekezelt társadalmi válságokat hogyan és milyen eszközökkel oldaná meg az ellenzék.

Az EU-tagság megerősítése kapcsán belengetett népszavazás vonatkozásában elmondtam, hogy szerintem Orbán nem akarja kivezetni az országot az EU-ból, hiszen valójában az EU sok tekintetben átvette az orbáni álláspontot többek között a menekültválság kapcsán. A műsorban nem volt idő kifejteni, hogy a hazai ellenzék liberális részében mindig is volt egy olyan elvárás, hogy majd az EU fogja elintézni Orbánt, hát nem fogja. A népszavazás ebben az „európázási versenybe” illeszkedik: melyik ellenzéki erő „európaibb”. Továbbá az ellenzék nem spórolhatja meg az, hogy önálló gondolta legyen az EU-ról és például nem jelentheti azt, hogy minden tekintetben kritikátlanul viszonyulunk az EU-tagsághoz (lásd: a félperiféria munkavállalóinak fokozott kizsákmányolását, tovább azt, hogy a közös agrárpolitika lényegében lenullázta a magyar mezőgazdaság nemzetellátó képességét és súlyosan támogatta mostani földesúri nagybirtokrendszer kialakítását). Vagyis az ellenzék feladata is az alternatívaállítás lenne, de ehhez azt kellene megérteni, hogy jelenleg Orbán és az orbáni keményvonalas, rasszista álláspont sokkal jobban be van ágyazódva az európai főáramú politikába, csak ezt éppen sem az itthoni ellenzékben, sem pedig az EU-ben nem merik kimondani.

Elhagyatva? Rendszerváltás, pártok és társadalom

A Politikatörténeti Intézet és annak Társadalomelméleti Műhelye 2019-ben egy rendszerváltásról szóló évadot szervez, amelynek nyitó rendezvénye – az MSZMP Központi Bizottságának a többpártrendszerre vonatkozó határozata évfordulójához időzítve – a rendszerváltás utáni magyar pártokkal, pártrendszerrel és politika kultúra kérdéseivel foglalkozik 2019. március 19-én 17.30-tól.

Résztvevők: ANTAL ATTILA, BOZÓKI ANDRÁS, SZABÓ ANDREA

Moderátor: EGRY GÁBOR

A kerekasztal-beszélgetés az alábbi kérdéseket járja körül:

Miért olyan pártrendszer alakult ki, amilyen? Ez milyen társadalmi elvárásoknak és igényeknek felelt meg, és milyen hiányérzetet keltett később? Mennyiben jelenítette meg a társadalmi érdekeket, értékeket és érzületet? Milyen viszony alakult ki a képviseleti és közvetlen demokrácia között? Hogyan hatottak a pártok a politikai kultúrára, és ez végül mennyiben segítette a 2010-ben bekövetkező fordulatot? Eleve elrendelt volt-e a populista (nacionalista) fordulat a rendszerváltás sajátosságai miatt?

Facebook