Friday, 25 November 2022

Óriási probléma, hogy azok szavaznak a Fideszre, akiket a leginkább kizsákmányol a rendszer (ATV, Egyenes beszéd 2022. november 25.)

2022. november 25-én az ATV Egyenes beszéd című műsorának vendége voltam. A Fidesz szavazótáborának mintegy 1 milliós csökkenése kapcsán kifejtettem, hogy a számokból nem lehet messzemenő következtetéseket levonni. Felhívtam ugyanakkor a figyelmet arra, hogy óriási válságban van a magyar társadalom: 2000 forint felett is lehet a kenyér kilós ára, a közszolgáltatások romokban, az iskolákban hideg van, szénszünetekre készülnek. Eközben az Orbán-rendszer a felelősségvállalás és az emberek megsegítése helyett mindig új felelősöket keres (Brüsszel, aki nem ad pénz; az ellenzék, aki külföldi pénzekkel kampányolt) és magáról hárítja a felelősséget. A Fidesz-szavazók eláramlása mutatja, hogy az Orbán-rendszer igen komoly válságba jutott, ugyanakkor a kilátástalanság természetét az is mutatja, hogy az ellenzéki pártok nem tudnak növekedni, sokkal inkább az egymás közötti pozícióharccal vannak elfoglalva.


Óriási probléma, hogy az Orbán-rendszer kiterjedt kommunikációs gépezete és közvetített gyűlöletkeltő üzenetek annyira megzavarták a társadalom morális iránytűjét. Egyre-másra ismeri be a rendszer különböző csatornákon, hogy nem költségvetési okok, nem a válságok miatt nem fordít az állam több forrást szociális- és családtámogatásra, hanem azért, mert a legrosszabb helyzetben lévők szavazatait enélkül is meg tudja szerezni a rendszer. Az ellenzéknek ezt az ördögi kört kellene problematizálni és megtörni!

Utaltam arra is, hogy az Orbán-rendszer a szociális és egészségügyi törvények módosításával azt ismeri be, hogy egy olyan modellben érdekelt, ahol az egyén mindenért, az állam pedig semmiért sem felelős, miközben óriásiak katonai kiadások, addig a kormányzat elemi erővel élezi ki a társadalmi konfliktusokat. Mindez óriási felelőtlenség.

Az ellenzéknek ugyan lehet erős bázisa Budapest, de óvakodni kell attól, hogy csak erre építsenek, hiszen a szóban forgó társadalmi, energetikai, megélhetési válság ugyan Budapesten is igen erősen érezteti a hatását, de a vidékről nem szabad lemondani, hiszen a magyar társadalom rendkívül rossz állapotban van és az ellenzék felelőssége mindennek üggyé tétele.

Végül a miniszterelnök "sál-botránya" kapcsán kifejtettem, hogy az egyáltalán nem Trianonról szól, hanem Orbánék hatalmi szempontjairól és arról, hogy hogyan csinálnak egy virtuális valóságot, hiszen egy imperialista háború idején birodalmi szempontokat felvetni órisái felelőtlenség. De mindez belillik abba a mérgező logikába, amelynek a lételeme a kettős beszéd: az uniós szankciók megszavazása egyrészről, ugyanennek a letagadása és a szavazók hazugságban tartása másrészről.

Thursday, 24 November 2022

The New Form of Capitalist Militarism: The Permanent State of Exception (on Critical Legal Thinking, 24 November, 2022)


"Today, we face the choice exactly as Friedrich Engels foresaw it a generation ago: either the triumph of imperialism and the collapse of all civilization as in ancient Rome, depopulation, desolation, degeneration – a great cemetery. Or the victory of socialism, that means the conscious active struggle of the international proletariat against imperialism and its method of war."

Rosa Luxemburg (1915)

Rosa Luxemburg was an anti-war theorist and activist and she, as a co-founder of the Spartacus League, gave her life to her ideas and activism. We live in an era in which we must reconsider how we have thought about war and peace. As can be seen most recently in the case of the Russian aggression in Ukraine, we have become accustomed to receiving streamed versions of wars and humanitarian conflicts through the media. The separation of war from politics was a fundamental goal of modern political thought and practice among liberal and non-liberal political theorists – one which Rosa Luxemburg already agitated against at the beginning of the 20th century. On the one hand, the nature of war has changed in the sense that war is rarely seen as a conflict between independent nation-states (although the war in Ukraine is itself a counterexample). On the other hand, the line between war and non-war is blurred: there are several political actors who are interested in introducing the permanent state of exception elaborated by Giorgio Agamben. In the 20thcentury this came to its apogee with totalitarianism, and in the 21st century it continued in the framework of hybrid regimes created by right-wing nationalist populists. I will analyse here what the capitalist militarism of our time means in light of exceptional measures of governance. However, the exceptional legal and political situation can by no means be unlimited in the sense that, despite the exceptional legal regime introduced at national level, the fundamental system of international law and in particular human rights is not suspended. This is especially true if the state of exception is, with Rosa Luxemburg, understood as a modern form of capitalist militarism. In the following, I will address how the instruments of international law can be used to limit the capitalist militarism inherent in exceptional governance, thereby humanising it, also in the Luxemburgian sense.

Imperialist War, Capitalism, Social Democracy

Before the First World War, when Rosa Luxemburg was politically active, the anti-imperialist and anti-colonialist attitude was very weak among the Socialist parties. Indeed, the Socialist International Congress of 1907 in Stuttgart instated that there were some positive aspects of colonialism. The first World War, which can be seen as a fight between the imperialist powers for the division of the colonies, was supported by the majority leaders of the Socialist International. Rosa Luxemburg ardently opposed imperialism and put an emphasis on the danger of imperialist war: ‘In the event of a threat of war it is the duty of the workers and their parliamentary representatives in the countries involved to do everything possible to prevent the outbreak of war by taking suitable measures, which can of course change or be intensified in accordance with the intensification of the class struggle and the general political situation’.

There was a shared and unfounded belief among the Socialist ‘Marxist Centre’ (Karl Kautsky, Eduard Bernstein) concerning capitalist or bourgeois pacifism: they argued that ‘imperialism was not a necessary outgrowth of capitalism, but an abscess which the capitalist class as a whole would more and more wish to get rid of’. They were convinced that peace would become universal and the armaments race could be overcome by general disarmament agreements, international arbitration courts, peace alliances, and the formation of the United States of Europe. In contrast, Rosa Luxemburg saw that capitalism is impossible without expansion, and capitalism and militarism go hand in hand. She put a sharp emphasis on the militant nature of capitalism: ‘Militarism fulfils a quite definite function in the history of capitalism, accompanying as it does every historical phase of accumulation’.

Luxemburg analysed the function of capitalist militarism: in the period of ‘original accumulation’, capitalist militarism was a crucial part of colonialism and conquering the parts of the world outside of Europe, destroying the social structures of non-European societies, and later becoming a weapon in the struggle between capitalist and non-capitalist states. The main assumption about capitalist militarism which evidently makes the beliefs in capitalist pacifism an illusion is that militarism is a pre-eminent means for the realisation of surplus value. It can be said that Rosa Luxemburg in a unique way indicated the changing nature of militarism and war becoming commonplace in capitalist societies: she ‘showed that imperialism and imperialist war could not be overcome within the framework of capitalism, as they grow out of the vital interests of capitalist society’. Rosa Luxemburg elaborated this in the Guiding Principles of the Spartacus League:

The struggle against imperialism is at the same time the struggle of the proletariat for political power, the decisive conflict between Capitalism and Socialism. The final aim of Socialism can be achieved only if the international proletariat fights uncompromisingly against imperialism as a whole, and takes the slogan ‘war against war’ as a practical guide to action…(cited by Cliff, 1969).

The Changed Nature of Capitalist Militarism in the Populist Era: From the State of War to the Permanent State of Exception

The militarist nature of capitalism and the appearances of warfare have been redesigned in contemporary societies. New forms of militarist capitalism are based on the privatisation and domestication of warfare, incorporating it to our everyday life. Militarist capitalism consists of state militarism which is ‘ultimately in the hands of capital itself through the executive and legislative apparatus of the state and through the press, whose function is the production of so-called public opinion’. Rosa Luxemburg saw very sharply the challenges of militarism-fixed capitalism:

The triumph of imperialism leads to the annihilation of civilization. At first, this happens sporadically for the duration of a modern war, but then when the period of unlimited wars begins it progresses toward its inevitable consequences. Today, we face the choice exactly as Friedrich Engels foresaw it a generation ago: either the triumph of imperialism and the collapse of all civilization as in ancient Rome, depopulation, desolation, degeneration – a great cemetery. Or the victory of socialism, that means the conscious active struggle of the international proletariat against imperialism and its method of war. This is a dilemma of world history, an either/or; the scales are wavering before the decision of the class-conscious proletariat.” (Luxemburg, 1915).

Following Rosa Luxemburg, who studied the methods of militarism in historical versions of capitalist societies, we can gain an insight into the role of militarism in contemporary neoliberal and globalised capitalism. In the 21st century, warfare has been totally redesigned: first, the technological changes have reshuffled the very meaning of war (for instance the battlefield has become virtual, war is an ongoing phenomenon on the Internet in the form of cyber warfare; increasing numbers of people are engaged in warfare; new wars involve state and non-state actors (from terrorist organisations to private warfare companies); moreover, war itself has been privatised through private companies being engaged in war. There is a hybrid, unconventional, irregular warfare which is part of a complex military strategy. These tendencies, as Hardt and Negri analysed, depend on the decline of nation-state sovereignty and the emerging of the globalised neoliberal capitalist system. Mary Kaldor states that despite the new warfare being essentially localised, it involves a myriad of transnational connections. Contemporary war is privatised and globalised at the same time.
Exceptional Measures and the Rising of the Executive Power

There is a remarkable tendency in the fields of contemporary authoritarian populism in power: it is beginning to use the concepts of capitalist militarism to regulate human life, creating a permanent state of exceptions. The fusion of police and penal state causes a kind of exceptional government blended with capitalist militarist tendencies. In states of exception-based populist regimes, as Giorgio Agamben argues, ‘[a] formal state of exception is not declared and we see instead that vague non-juridical notions – like the security reasons – are used to install a stable state of creeping and fictitious emergency without any clearly identifiable danger.’According to Agamben there is a seminal transformation in conjunction with the idea of government, ‘which overturns the traditional hierarchical relation between causes and effects. Since governing the causes is difficult and expensive, it is safer and more useful to try to govern the effects’.

An example of the authoritarian misuse of the state of exception and the militarised use of extraordinary measures of government is the Orbán regime established in Hungary after 2010, which practically serves the interests of national and international capital and operates a nationalist communication strategy with state capitalist instruments. Exceptional politics started with the refugee crisis of 2015 and a biopolitical hate campaign unfolded based on the biological demonstration of the ‘enemy’; a hate campaign on the streets; fencing off the border and, moving beyond the migrant crisis, the campaigns against Brussels, NGOs, George Soros and internal enemies of the regime. In Hungary, the refugee crisis did not in reality cause a serious social and political challenge; however, the regime was able to create a long-lasting exceptional situation without any real danger. The Orbán regime, with regard to migration, introduced and prolonged the state of exception in legal terms. The COVID-19 pandemic boosted the use of extraordinary measures by the regime. In line with the waves that have unfolded since the outbreak of the COVID-19 crisis, the Hungarian government has declared three states of exception due to the coronavirus situation: 11 March 2020 (decree of government 40/2020), 3 November 2020 (decree of government 478/2020), 8 February 2021 (decree of government 27/2021). Each extraordinary period was associated with the so-called Empowerment Laws, which are special authorisations of the incumbent Hungarian government by the Parliament, an authorisation to implement long-term governance by decrees. At the time of the outbreak of the coronavirus crisis, a state of exception regarding the crisis caused by mass migration was already in force, for which the exceptional legal regime was introduced by the enabling laws in response to the three waves of the epidemic. Thus, at the time of the 2022 elections, the states of emergency were stacked on top of each other, and it was only after the elections in 2022 that the state of emergency on COVID-19 was suspended, while a new state of emergency was immediately introduced in connection with Russian aggression in Ukraine. The tenth amendment of Fundamental Law introduced the possibility of declaring a state of emergency in the event that an armed conflict is taking place in a neighbouring country. Soon after, the government declared a new state of emergency by decree 180/2022 (24 May).

International Law as a Constraint on the State of Exception?

Extraordinary measures introduced at the level of the nation-state, opposed by the people in several countries, represent a series of abuses and anti-democratic tendencies and can serve capitalist militarist ends, as described by Rosa Luxemburg. I argue that we must return to the anti-war theory and practice of Luxemburg, renewing it according to the changes to capitalist militarism and the challenges of our time. Against the background of climate crisis, it is necessary to address state of exceptions at the global level, within the framework of international law and international human rights. As Anna-Lena Svensson-McCarthy argued in The International Law of Human Rights and States of Exception:

‘the notion of a democratic society is inherent in the international law of human rights and constitutes an objective legal parameter which determines the legitimate aim and necessity of restrictions on the exercise of human rights, be they ordinary or extraordinary. Thus, rather than being a concept the contents of which is difficult to seize, the international law of human rights provides a core notion of a democratic society which is equally valid at the regional and universal levels’.

The exceptional legal regimes that are being introduced in the context of the global ecological and climate crisis and its effects can be important tools for the protection of societies, but the prevalence and institutionalisation of war and militarism discussed above also makes the tools of exceptional governance a sui generis threat of our time. A new balance must be found by international lawyers between the rule of law and the need for security expressed in the restriction of human rights. The narrative of securitisation by the authoritarian populist forces of our time can only serve to strengthen the executive and contribute to the abusive application of exceptional governance.

Friday, 11 November 2022

Authoritarian Populism and the Exceptional Measures in the Era of Uncertainty (NPSA 10-12 November, 2022)

I am attending at the Northeastern Political Science Association (NPSA) 54th Annual Meeting November 10-12, 2022 Boston, Massachusetts. The program is available form here. My lecture is based on my postdoc research and its title is Authoritarian Populism and the Exceptional Measures in the Era of Uncertainty. The state of exception has been investigated here in the historical framework of my latest book Hungary in State of Exception. Authoritarian Neoliberalism from the Austro-Hungarian Monarchy to the COVID-19 Crisis. I put an emphasis on the neoliberal origins of exceptional governance in Hungary and the threats caused by authoritarian populist excpetional measures.



The research is carried out in the framework of "The State of Emergency in the Era of Global Ecological and Pandemic Crisis„ project (financed by National Research, Development and Innovation Office Postdoctoral Excellence Program of Hungary, ID-number: 139007, hosting institution: ELTE Faculty of Law)

Thursday, 27 October 2022

State of Exception and Authoritarian Populism (@Association for Political Theory Annual Conference, 27-29 October 2022, University of Houston)

I am attending at the Association for Political Theory Annual Conference, 27-29 October 2022 which will be held at University of Houston. The program is available form here. I brought here my postdoc research on the contemporary overlapping state of exceptions. The lecture is about State of Exception and Authoritarian Populism. The Extraordinary Measures Under International and Civil Society Control. It has been investigated here how the international humanitarian law and the civil society can be a counterbalance in terms of the emerging authoritarian application of exceptional governance.

I also have the honour of chairing the Authoritarianism and Elites panel.


The research is carried out in the framework of "The State of Emergency in the Era of Global Ecological and Pandemic Crisis„ project (financed by National Research, Development and Innovation Office Postdoctoral Excellence Program of Hungary, ID-number: 139007, hosting institution: ELTE Faculty of Law)

Wednesday, 19 October 2022

Az orbáni antihumánus neoliberalizmust csakis a baloldal képes megállítani (ATV, Egyenes beszéd 2022. október 19.)

Az ATV Egyenes beszéd 2022. október 19-i műsorában felhívtam a figyelmet arra, hogy immáron beláthatatlan méreteket öltött az Orbán-rendszer társadalmat romboló neoliberális politikája: mindez érinti az egészségügyet, az oktatást és az energiapolitikát. Most pedig a kormányzat mindezt törvényesíteni is szeretné azzal, hogy kimondják az általuk épített Taigetosz-társadalom alapszabályát: „az egyén szociális biztonságáért elsősorban önmaga felelős”. Mindez hihetetlenül antihumánus és veszélyes.


Az EU által tervezett gázárakra vonatkozó „ársapka” kapcsán elmondtam, hogy a putyini egressziónak volt egyfajta egységesítő hatása az európai energia- és társadalompolitikára és csakis üdvözölni lehet, hogy megjelennek szociális szempontok az EU-szintű energiapolitkában. Ugyanakkor az Orbán-rendszer dermesztő módon ezt a energiaválságot is politikailag kapitalizálni akarja és azért ellenzi az árak EU-s kontrollját, mert versenyezni akar és maga akarja megteremteni az energiabiztonság látszatát az állampolgárok számára. Az is nagyon veszélyes tendencia, hogy ennek kulcseleme lehet a putyini rendszerrel kötött különalku.

A háború és az orosz agresszió kapcsán kifejtettem azt is, hogy a békének nem látom alternatíváját és az EU-nak igenis felelőssége van abban, hogy a jelenlegi militarizálódó politikai és társadalmi irányokat megállítsa és a tárgyalások felé vigye el a dolgot: nem háborús, hanem csakis diplomáciai eszközökkel lehet a jelenlegi válságot kezelni.

Végül kritizáltam azt a gyurcsányi politikát, amely immáron rendszerszinten szeretné felszalámizni az ellenzéket. A jelenlegi többszörös válságban és társadalmi katasztrófaközeli helyzetben nem engedheti meg az ellenzék azt, hogy kicsinyes politikai játszmák felemésszék és ne elsősorban az Orbán-rendszer politikai alternatíváján dolgozzon. Ez az alternatíva pedig csakis baloldali lehet, amelyet Gyurcsány nem képviselhet hitelesen.

Friday, 30 September 2022

Orbán miért egy energiahatékonysági programról rendez nemzeti konzultációt? (ATV, Egyenes beszéd 2022. szeptember 30.)

Az ATV Egyenes beszéd 2022. szeptember 30-i műsorának vendégeként módom volt kifejezni szolidaritásomat az elbocsátott pedagógusokkal, hiszen elfogadhatatlan az, hogy valakit véleménynyilvánítása miatt bocsássanak el.


Felvetettem továbbá, hogy a magyar állam igen komoly működési gondokkal küzd, a közszolgálatások gyakorlatilag válságban vannak, az oktatás és az egyészségügy lélegeztető gépen van. Az Orbán-rendszer a koronavírussal kapcsolatos rekordmagas halálozás okaival sem számolt el: vajon az közintézményeket sújtó rezsiválság következményeivel elszámol majd-e a kormányzat? A rezsiválság miatt át kell szervezni a kórházi ellátásokat és a MOK már most is kongatja a vészharagot, hogy alapvető beavatkozások maradnak el és összeomlóban az egészségügy: ki fog felelni azon emberek haláláért, akiket egyébként meg lehetett volna menteni? Belegondoltunk abba, hogy az összeomló közszolgáltatások hogyan fogják érinti a legrosszabb helyzetben lévő családokat, különösen is a gyermekeket? Eközben az oktatási rendszer legbátrabb tanárai és diákjai mozgalmat szerveznek, sztrájkolnak (minden elismerésem és tiszteletem), de a miniszterelnök egyetlen szót sem képes arról szólni, hogy valamit elrontottak és hogy ebben az áldatlan helyzetben legalább minden erőt a maradék közszolgáltatások fenntartására kellene mozgósítani.

Orbán éppen úgy hárítja a felelősséget, mint Gyurcsány Ferenc az ellenzéki oldalon. Óriási emberi és politikai felelőtlenség ebben a helyzetben Brüsszelre hárítani a felelősséget. Sajnos a magyar társadalom mind a kormányzat, mind pedig az ellenzék egy része tekintetében csak a felelősségáthárítást látja. Felvethető továbbá, hogy Orbán a szankciók megkérdőjelezeése helyett (amelyeket maga is elfogadott, megszavazatott és már kezdettől fogva tudta, hogy az energetikai vonal benne lesz) miért nem arról konzultál a miniszterelnök, hogy állítsák vissza a rezsicsökkentést, sőt terjesszék ki és indítsanak állami energiahatékonysági gigaprogramot? Különösen abban a helyzetben, amikor Orbán udvarol az nyugdíjasoknak, de a nyugdíjak vásárlóerejét nem tudja megőrizni és többek között a nyugdíjasok az egyik leginkább kitett csoport az energiaszegénységnek.

Igyekeztem világossá tenni azt is, hogy az előtünk álló társadalmi tragédiák kapcsán, amikor a közszolgáltatások összeomlása miatt a kormány lényegében az emberekre tolja a felelősséget az orbáni politikai minden módon menekül a felelősségvállalástól.

Az egymásra torlódó válságok periódusában egy normális irány az lehetne, hogy a kormányzat és ellenzék együtt próbálja enyhíteni kormányzati és önkormányzati szinten a társadalmi válságot. De legkevésbé sem ez a helyzet, hiszen azt mondja Orbán „hiba lenne, ha az ellenzékkel való együttműködésre alapozná az ember a politikáját”. Szerintem pedig az a társadalmi érzéketlenség a hiba, amely azt mondja, hogy ha nem futja a rezsire, akkor keressünk többet. Orbán akkor vádolja hazaárulással az ellenzéket, amikor a rendszer propagandistái az USA megtámadására hergelnek. 

Wednesday, 21 September 2022

The Extraordinary Measures of Authoritarian Populism and the “European State of Exception” Controlled by the Civil Society (TraPoCo Conference, 21-22 September, 2022, Wien)

I have participated at International Conference Transnational Political Contention and European Integration, Universität für Bodenkultur, 21-22 September 2022, Vienna, Austria.


My paper is dealing the following questions:

The Extraordinary Measures of Authoritarian Populism and the “European State of Exception” Controlled by the Civil Society

The authoritarian populist right-wing has rapidly reborn in the field of authoritarian state and emergency governance, moreover the COVID-19 crisis gave a new rise this phenomenon mainly at the expense of civil society. The failures of liberal democracy opened the way of authoritarian populist right-wing populism in Central and Eastern Europe (CEE), which on the one hand remained integrated into the neoliberal capitalism and on the other hand dismantled the legal basis of liberal constitutionalism. Investigating the CEE authoritarian populist regimes (especially Hungary), it has been argued that Hungarian authoritarian populism and its regional followers established this politics from the migration crisis of 2015 on the permanent state of exception. The COVID-19 crisis offered a new opportunity to maintain and extend the emergency measures. Viktor Orbán, Prime Minister found the way to capitalize the pandemic crisis and introduced the overlapping exceptional measures. Relying on the political theoretical concept of exceptional governance, it has been argued and analysed in this paper that the new forms of authoritarianism in CEE are based on the extraordinary measures. Civil society is basically the victim of exceptional governance and has no control over it. At the same time, the European Union (EU) has not been able to counteract the authoritarian instruments of exceptional governance in the various waves of the pandemic. This highlights the fact that the EU has almost no control over the exceptional legal regimes of the Member States. The crises of recent years have shown that the EU finds it difficult to enforce the rule of law even in the normal legal order, and that there are no European standards for state of exception and other forms of extraordinary governance measures. Yet it was the COVID-19 that showed how important it would be, both regionally and at EU level, if Member States could harmonise their different types of exceptional legal order. According to Carl Schmitt, it is the sovereign who rules over the exceptional legal order. Based on an examination of the extraordinary measures of governance introduced by authoritarian populists during the pandemic, it has been argued in this paper that the EU could address many sovereignty problems much better if it took steps towards developing a framework of “European state of exception”. The various forms of global ecological and climate crisis we are facing make this all the more urgent. This study explores the ways in which civil society can control and constrain exceptional situations at national and EU level.














A társadalom számára baloldali fordulatra lenne szükség (Egyenes beszéd, ATV, 2022. szeptember 20.)

Az ATV Egyenes beszéd című műsorában 2022. szeptember 20-án a Demokratikus Koalíció (DK) általa bejelentett árnyékkormányt elemeztük. Kifejtettem, hogy nyilvánvalóak a DK és Gyurcsány Ferenc erőfeszítései az ellenzéken belüli pozícióik megerősítésére, de az is nyilvánvaló, hogy ezzel nem járultak hozzá az Orbán-rendszer leváltásához. Az árnyékkormány ötletével úgy tűnik, hogy a DK a 2022-es választást akarja újrajátszani a többi ellenzéki párt nélkül és a nyílt cél az ellenzéki oldalon a hegemónia megszerzése. Ez a folyamat azzal kezdődött, hogy Gyurcsány már a választások előtt politikusokat csábítottak át, valamint a választás után „törvénytelennek” nevezete az Orbán-kormányt, most pedig a DK úgy viselkedik, mintha megnyerte volna a választásokat, legalábbis az ellenzéki pártok közül. Önmagában természetesen az árnyékkormány képes lehet alternatvák felmutatására, de a gond az, hogy ez ismét az ellenzéki szavazók félrevezetése, hiszen Gyurcsányék még hitelt érdemlően azzal sem számoltak el, hogy miért veszített az ellenzék, mert az nem tekinthető válasznak, hogy ha mindenért a többi ellenzéki pártot hibáztatják. Az DK-s árnyékkormány ugyanakkor ebben a formában annak a tevékenységnek a folytatása, amely az ellenzék szétzilálására irányul az egyes politikusok átcsábításával.


Továbbá egészen furcsa, hogy előbb van DK-s árnyékkormány, mint kormányprogram (ez sajnos egyúttal az Orbán-rendszer sajátossága is, ahol manapság már kormányprogram sem készül). Ez is mutatja azt, hogy Gyurcsányék nem értették meg azt, hogy a jelenlegi válságokkal terhelt időszakban nem elég a személyek szintjén politizálni, hanem végre arra lenne szükség, hogy az ellenzék valódi alternatívát mutasson fel. Ennek kapcsán utaltam arra is, hogy Molnár Csaba azt nyilatkozata a 2022-es összellenzéki kormányprogramra még kiindulási alapként sem tekint a DK, mert „az ellenzéki program a végére a DK egyet nem értése mellett sok jobboldali vonást vett fel, mi pedig baloldali programot akarunk”. Hát, ezzel azért finoman kellene bánni, mert a DK-nak lett volna lehetősége például a kampányban opponálni azt, hogy ne legyen tiltólistán a progresszív szja, valamint a tőke megadóztatásának kérdései. Így jár az, aki a választások éjszakáján jön rá arra, hogy baloldali.

Végül kifejtettem, hogy képt pozítívuma mégiscsak lehet az árnyékormánynak. Egyrészt üdvözlendő lenne, hogy a DK-ben lenne egy ilyen baloldali fordulat, hiszen a kétségbeesett és állami segítségre váró társadalomnak egy baloldali adó-, gazdaság-, klíma- és társadalompolitikai alternatívára és fordulatra lenne szüksége azért, hogy lássák az Orbán-rendszer leváltásának értelmét és irányát! Másrészt oldódhatna végre az, hogy a magyar politika Orbánról és Gyurcsányról szól és számos olyan kérdés kerüéhetne elő, amely meghatározó ezekkel a válságokkal terhelt időkben.

Thursday, 15 September 2022

Rosa Luxemburg & International Law: online workshop

Rosa Luxemburg & International Law: online workshop followed by public lecture by Dana Mills

About the project

Last year marked the 150th anniversary of the birth of Rosa Luxemburg: a revolutionary theorist and political activist, whose work has provided important political economy critiques of imperialism, capitalism, nationalism and advocated for the collective commitment to social justice. While recent books have celebrated her life and intellectual and political legacy, engagement with her work in international law, although with some notable exceptions, has been largely marginal. Despite her sharp and insightful analysis of the nexus between colonialism and capitalist accumulation and her commitment to anti-militarism and internationalism, Luxemburg’s work remains less visible and prominent than male social thinkers. We believe that placing Rosa Luxemburg’s work into conversation with international law - historically and with an eye to the future - can add significantly to our understanding of international legal debates in relation to imperialism, capitalism, ableism, and questions of race, class and gender critique. We aim to collectively explore what an engagement with Luxemburg’s work may offer at this juncture of neoliberal capitalism, climate disaster, and pandemic. (Events that Rosa Luxemburg didn’t live to see but predicted with her work.)

Organisers: Christine Schwobel-Patel (Christine.Schwobel-Patel@warwick.ac.uk) and Serena Natile (Serena.Natile@warwick.ac.uk)

About the public lecture by Dr Dana Mills 'Socialism or Barbarism, 150 years on' (4.30pm): in this talk the legacy and contribution of Rosa Luxemburg to radical history and theory will be examined against the backdrop of the world in 2022. What can we learn from this giant of social justice, exactly 150 years after she was born?

Bio: Dana Mills received her DPhil from Mansfield College, Oxford in 2014. She has held teaching and research positions at NYU, Northwestern, American Dance Festival, University of Oxford and University of Amsterdam, among others. She is the author of Dance and Politics: Moving beyond Boundaries (Manchester University Press, 2016); Rosa Luxemburg (Reaktion, 2020) and Dance and Activism (Bloomsbury, 2020). Since March 2021 she is the Director of External Relations and Development at Peace Now.

PROGRAMME

9.45-10 Introduction

10.00-11.15 Imperialism and Primitive Accumulation

Chaired by Christine Schwobel-Patel, Warwick Law School

• Kanad Bakchi (Max Plank Institute International and Comparative Law, Heidelberg), Central Banking as ‘Primitive Accumulation’: International Law and the Transformation of Monetary Policy

• Santosh Anand (South Asian University, New Delhi), Foreclosed Temporalities: International Criminal Law, Imperialism and the Legacy of Rosa Luxemburg

• Jackson Reese Faust (Howard University), Luxemburg, Accumulation and Dispossession: Republican Lawscapes toward Global Spatial Justice

• Michele Tedeschini (Harvard Institute for Global Law and Policy), Lessons from Luxemburg: The emptiness of international law and the dialectic of capital accumulation

11.30-12.30 Anti-Militarism

Chaired by Christine Schwobel-Patel, Warwick Law School

• Marnie Lloydd (Victoria University of Wellington, Te Herenga Waka), “A few not too troublesome restrictions”, Restraints on Violence, Solidarity and International Law

• Chloe Truong-Jones (New York University), Jurisdictional Accumulation and the US Police Power

• Antal Attila (Eötvös Loránd University), The New Form of Capitalist Militarism: The Permanent State of Exception. The Challenges of Anti-War Theory and Activism

13.30-14.45 Self-determination

Chaired by Serena Natile, Warwick Law School

• Marcel Garbos (Harvard, History), A Laboratory for Internationalism: Time, territory, and post-imperial transformation in Rosa Luxemburg’s writings on autonomy and self-determination, 1895-1919

• Nathalia Penha Cardoso de França (Mackenzie Presbyterian University), Rosa Luxemburg and self-determination: a point of view of the Brazilian democratic decline process

• Paola Zichi (QMUL, History), Rosa Luxemburg and Self-Determination in Feminist Approaches to International Law

• Eric Loefflad (KLS), Conquest After Conquest: Rosa Luxemburg, Partitioned Poland, and the Fetish of Title by Subjugation

14:45-15.45 Reparations

Chaired by Serena Natile, Warwick Law School

• Mia Swart (Edge Hill University), ‘Pushed into the burning desert’: Rosa Luxemburg’s analysis of imperialism through the lens of reparations

• Serena Natile (Warwick), The reparative potential of a grassroots-inspired transnational social security law: lessons from Rosa

• Christine Schwobel-Patel (Warwick), Radical mooting: teaching the Luxemburgian trial of rapture

16:00 Reflections

16.30 Public Lecture: Dana Mills – Socialism or Barbarism: 100 years on

My lecture is about: The New Form of Capitalist Militarism: The Permanent State of Exception. The Challenges of Anti-War Theory and Activism.










Tuesday, 23 August 2022

Energiaforradalmat! (Egyenes beszéd, ATV, 2022. augusztus 17.)

A Mércén megjelent cikkem fő gondolatát megfogalmaztam az ATV Egyenes beszéd című műsorában 2022. augusztus 17-én: e szerint sem 2010 előtti tisztán piaci megoldások, sem pedig a 2010 utáni államosítás nem megfelelő arra, hogy a társadalomra szabott energiarendszereket működtessenek. Ugyanis sem a piaci fundamentalizmus, sem pedig az államkapitalizmus nem készíti fel a társadalmat a globális ökológiai- és klímaválságra. Amellett érveltem, hogy végre szükség lenne egy olyan megközelítésre, amely az energiarendszereket humánus formában, egyfajta társadalmi rendszerként szervezi meg és nem profittermelés a célja. Mindezek okán a nagy energiarendszerek feletti demokratikus társadalmi kontroll lehet az az irány, amely alkalmas út a klímaválságra való felkészülést tekintve. A klímaválságot nem az Orbán-rendszer okozta, de Orbánék vesztegették el szándékosan és bűnős módon az elmúlt 12 évet és minden erőt, forrást elszívtak a társadalmi felkészülés elől. Emiatt van szükség energiaforradalomra, amely tuljadonképpen egy társadalmi forradalom is, hiszen alapvetően alakítja át a globális kapitalizmus diktálta társadalmi szokásainkat.

Friday, 19 August 2022

Meg kell szereznünk a társadalmi kontrollt az energiarendszereink felett! (Mérce, 2022. augusztus 17.)


Az Orbán-rendszer válaszai az energiaválságra megerősítették azt, amit eddig is tudtunk: Orbánék számára a nemzeti és a nemzetközi tőke végletekig való kiszolgálása és nem az emberek támogatása a fontos. Ez a neoliberális hozzáállás a klíma- és ökológiai válság korszakában társadalomellenes. Bármilyen rendszerváltó formáció és szándék alakuljon is ki a közeljövőben, azt figyelembe kell(ene) vennie, hogy a 21. században az energetikai (és így társadalmi) rendszereink korántsem működhetnek pusztán piaci alapokon: ellenkező esetben esélyünk sem lesz túlélni a klímaválságot. Magam (afféle humánértelmiségiként) mindig is úgy véltem, hogy amikor energiarendszerekről beszélünk, akkor ez alatt korántsem csak az energetikai infrastruktúrát és szakpolitikát értjük, hanem magukat a társadalmi rendszereket is. Energiatermelés és társadalom számomra elválaszthatatlan egységet alkot. Valószínűleg ezt az is bizonyítja, hogy a globális kapitalizmus is egységként tekint az energiarendszerre és a fogyasztásra, s ezért volt kifizetődő a tőke számára az energiapazarló fosszilis szektort addig működtetni, ameddig az a pusztulás szélére nem sodorta a bolygón élő fajokat és benne az emberiséget (sajnos olyan időket élünk, hogy ahol csak lehet tisztázni kell: a környezetpusztítás az emberiséget egy egységes fajként érinti).



Félreértés ne legyen: a globális ökológiai és klímaválságot az a tőkés szemlélet hozta létre, amely mindenre kiterjesztette a piaci logikát, és ebben a rendszerben a természet egy kimeríthetetlen és megdöbbentően olcsó erőforrásként lett elkönyvelve.
Ez az óriási és önsorsrontó hazugság kis túlzással azt jelentette, hogy a tőkés termelés profitérdekei mentén nyugodtan lehet pazarolni, pusztítani a természeti erőforrásokat. Eddig tehát a globális kapitalizmus logikái mentén (kapitalocén) rendeztük be energiarendszereinket, és ennek az emberi eredetű (antropogén) klímaválság lett az eredménye. A jobb- és liberális oldalon azért is tagadják és/vagy relativizálják az emberiség (de mindenek előtt a tőkés gazdasági rendszer) okozta ökológiai és klímaválságot, mert számukra csakis a kapitalista realizmus létezik. Rátérve a hazai helyzetre: az Orbán-rendszer elmúlt 12 éve pont egybeesett a globális kapitalizmus legutóbbi válságperiódusa utáni felívelő szakasszal, de egyúttal azzal is, amikor a globális ökológiai és klímaválság hatásai minden eddiginél brutálisabban érinteni kezdték a mindennapjainkat. Az utóbbi évek egymásra torlódó válságait (a menekült- és bevándorlási válságtól kiindulva, a koronavíruson át a mostani energetikai és geopolitikai kontextusban kibontakozó orosz agresszióig) a globális ökológiai és klímaválság kontextusa köti össze.

Szemmel látható (és engem igazán ez borzaszt el), hogy az Orbán-rendszer mindegyik részválság kapcsán egy masszívan rasszista, idegenellenes retorikával akarta elterelni a figyelmet arról, hogy egyrészt semmilyen módon sem érdekelt az adott társadalmi hatásainak enyhítésében és a társadalom felkészítésében, hiszen éppen ezeket a válságokat és az ebből adódó társadalmi, megélhetési tragédiákat akarja a végtelenségig politikailag kapitalizálni (értsd: a gyűlöletpolitika bilincsével összetartani a saját táborát), másrészt pedig a tőke- és rezsimszempontok minden egyes válságban felülírták az alapvető társadalmi érdekeket és humanizmust. Ezt úgy fogalmaztam meg, hogy a neoliberális Orbán-rendszer egy „bárkát” épített, csak éppen onnan kizárták a társadalom nagy részét, és éppen ezért óriási a felelősségük abban, hogy ezek a válságok (különösen és leginkább most az energiaválság és élelmiszerválság) a lehető legrosszabb helyzetben érték el a magyar társadalmat. Orbánék pontosan tudták, hogy mi fog következni, de számukra a válságok meglovagolása és a társadalom hatalmi kihasználása volt az elsődleges.

Vajon milyen emberek kormányozzák azt az országot, amelyben a kormányzat az elmúlt évtizedben az ökológiai és klímaválságot menekültellenségként és a másság iránti gyűlöletként „fordította le” a társadalomnak, de közben nem indított Európa klímaválság szempontjából legsérülékenyebb régiójának részén energiahatékonysági, zöld energia és vízgazdálkodási programot a lakosságnak? Orbánék ehhez képest belevitték a társadalmat egy óriási „rezsihazugságba”, hiszen a rezsicsökkentés eleve a társadalom közép- és felsőközép osztályaira optimalizált projekt volt, ami persze sokat jelentett a rosszabb helyzetben lévő társadalmi csoportoknak, de semmiképpen sem volt társadalmilag igazságosan kidolgozva, a középosztály feletti csoportokat túlfogyasztásra ösztönözte. Mindeközben az egész társadalmat abban a hitben tartotta, hogy nem szükséges sohasem látott mértékű energiahatékonysági és zöld energia programmal készülni a klímaválságra, valamint elvette annak a lehetőségét, hogy a szolgáltatók hálózatfejlesztéssel támogassák a lokális energiatermelés felpörgését.
Mindebben ismét csak az Orbán-rendszer neoliberális jellege tükröződik, hiszen a rezsicsökkentés eleve úgy lett kialakítva, hogy „annak, akinek van, adatik”, és emellett csakis azok tudtak energiahatékonysági projektekkel felkészülni a klímaválságra, akik azt meg tudták maguknak engedni.

Vagyis: a magyar állam mind ez idáig bűnösen néma maradt a klíma- és ökológiai válságra való társadalmi felkészülés tekintetében! Azonban most megszólalt, hiszen a rezsicsökkentés mindenféle társadalmi felkészítés nélkül való átalakítása, a háborús és energiaválság következményeinek a lakosságra terhelése és eközben a nemzeti és nemzetközi (lásd: a globális minimumadó elutasítását) tőkeérdekek védelme mind-mind azt mutatja, hogy az Orbán-rendszer az ökológiai és klímaválság következményeit nem végiggondolt és égetően szükséges állami eszközökkel akarja kezelni, hanem ismét a jól ismert neoliberális recepthez nyúlnak: azok fognak túlélni, akik meg tudják azt engedni maguknak! Úgy vélem, hogy éppen emiatt van most szükség „energiaforradalomra”, amely az eddigiek alapján joggal tekinthető társadalmi forradalomnak.

A következőkben ehhez kívánok néhány szempontot adni:

1. A globális ökológiai és klímaválságban az energiarendszereinknek nem elsősorban gazdasági, hanem társadalmi szempontokat kell szolgálniuk!

Abban a korszakban, amikor most már szó szerint könnyebb „elképzelni a világvégét, mint a kapitalizmus végét” igencsak nehéz egy átfogó és világmegváltó antikapitalista programmal előállni, hiszen az emberek mind ez idáig még úgy sem voltak képesek a fogyasztási szokásaikon változtatni, hogy tisztában voltak azzal, hogy egy klíma- és társadalomgyilkos rendszert támogatnak. Ugyanakkor a ránk szakadt válsághalmaz arra lehetőséget kínálhat, hogy állami eszközökkel korlátozzuk a tőkeszempontok érvényesülését az energiarendszerek tekintetében. Ennek egyik eleme az energiarendszerek privatizálása helyett azok államosítása, pontosabban köztulajdonba vétele. Ez a különbségtétel azért fontos, mert sokan azt gondolják, hogy a globális kapitalizmus neoliberális működésmódja csakis a piacpárti fundamentalizmussal azonosítható. Pont a nagy, a globális kapitalizmusba betagozódó állami (de valódi társadalmi kontroll nélkül működő) nagyvállalatok példája mutatja azt, hogy napjainkban a neoliberalizmus legalább annyira támaszkodik az erős állam által működtetett és a nemzetállami törvényhozások által a tőkének kedvező szabályokat hozó államkapitalista rendszerekre, mint a piacra.

2. A társadalom valódi és demokratikus kontrollja az energiarendszerek felett

A magyar energiapiacon az 1990-es évek privatizációs hulláma eredményeképpen bekövetkezett az áram- és gázszolgáltatók alapvetően európai tulajdonosi körök által való megszerzése, majd a 2000-es években a tulajdonosi csoportok koncentrációja. (Érdemes megjegyezni, hogy ez ellen – nemcsak az energiaszektorban, de máshol sem – a balliberális kormányok nemhogy nem emeltek szót, de motorjai voltak ennek a folyamatnak.) 2010-től kezdve az Orbán-rendszer kiszorította a külföldi tulajdonosi köröket és a Magyar Villamos Művek keretében létrehozott egy állami megaholdingot. Éppen az Orbán-rendszer neoliberális államkapitalizmusa mutat rá arra, hogy a klímaválság korában miért nem elegendő az energiarendszerek államosítása: ha egy állam a nemzeti és nemzetközi nagytőke kiszolgálója, akkor a közszolgáltatások neoliberalizálása társadalomellenes folyamatokat indít el. Pontosan ez történt az Orbán-rendszer esetében az oktatási és az egészségügyi rendszerekkel, valamint a rezsicsökkentés keretében az energiarendszerrel. Valójában a rezsicsökkentés fő funkciója (az Orbánék által preferált felsőközéposztály támogatása mellett) éppen az volt, hogy államosítsák az áram- és gázszektort. Ugyanakkor a mostani válság rámutatott arra, hogy ha az állam helye az energiarendszerben valamiféle „kapitalizmuspótlék” és nem a társadalom képviselője, akkor egy államosított energiarendszer sem lesz humánusabb a piaci alapon működő rendszereknél. Éppen ezért a jövő humánus energiarendszere nem lehet tisztán piaci alapon működő, sem pedig egy autoriter állam által működtetett államkapitalista, hanem egy demokratikus állam keretében szigorú társadalmi kontroll alatt működő kell, hogy legyen. Ezért is lenne kulcsfontosságú egymással hálózatot alkotó energiaszövetkezetekben gondolkodni, ahol minden egyes fogyasztó egyúttal termelő és választópolgárként tulajdonos is.

3. Klíma- és energiavészhelyzet a társadalom érdekében

Végül pedig érdemes arra is utalni, hogy a fentiek átgondolására és kidolgozására viszonylag rövid idő áll rendelkezésre. A klíma- és ökológiai válság immáron a jelen. Úgy gondolom, hogy a kihirdetett „klímavészhelyzet” és körülötte kibontakozó világmozgalom nagyon fontos lett volna annak tudatosításában, hogy mennyire jelenvaló a veszély és mennyire sürgető a cselekvés. Sajnos az Orbán-rendszer már 2015-től ráérzett arra, hogy a társadalom mennyire manipulálható a különféle rendkívüli állapotok segítségével, és a valódi megoldáskeresés helyett a morális pánikkeltésre és a gyűlöletpolitikára támaszkodott. A tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet a koronavírus következésben bevezetett többféle rendkívüli jogrend követte, majd pedig az orosz agresszió nyomán Alaptörvény-módosítást maga után vonó háború veszélyhelyzet. Ezekben az a közös, hogy az Orbán-rendszer mind ez idáig kialakította az a jogi- és politikai keretrendszert, amelyben rendkívüli állapotot hirdetett, azonban ez egyáltalán nem igaz a legújabb formára, az energia-veszélyhelyzetre, amely valójában nem közjogi, hanem politikai deklaráció (ennek megfelelően nem kormányrendelettel, hanem határozattal került kinyilvánításra). Mindez miért fontos? Azért, mert éppen a valódi ökológiai és klímavészhelyzet miatt lenne kulcsfontosságú az energia- és társadalmi rendszereinket ténylegesen vészhelyzeti állapotba helyezni, és ennek főszereplője az állam kell, hogy legyen, amely biztosíthatja a kollektív és igazságos felkészülést a klímaválság hatásaira. Az Orbán-rendszer azonban pontosan ennek az ellenkezőjét csinálja: látszólag kihirdeti az energetikai rendkívüli állapotot, valójában pedig a forradalmi változások elindításától menekül. Vajon ma miért nem arról beszélünk, hogy a magyar államnak sohasem látott programot kellene indítania azért, hogy mindenkit, de különösen a leginkább rászorulókat megmentse a klímakatasztrófa beláthatatlan következményeitől? Ez többek között: az energiaszegénység drasztikus csökkentése, energiahatékonysági beruházás, a teljes villamosenergia-rendszer átalakítása és alkalmassá tétele a drasztikusan növekvő napelem-kapacitások számára. Röviden: a magyar állam feladata az lenne, hogy ne csak a középosztály egy része és a felső osztályok engedhessék meg magunknak azt, hogy túléljék a klímaválságot.

Hiszek abban, hogy az energiarendszereink demokratizálása egyet jelent a politikai és társadalmi rendszereink demokratizálásával, hiszen egy autoriter politikai rendszer csakis egy társadalomellenes energiarendszert tud és akar működtetni. Ahhoz, hogy ez megváltozzon, energiaforradalomra van szükség, ehhez pedig az kell, hogy a társadalom felismerje azt, hogy a globális ökológiai és klímaválságra való felkészüléshez korántsem elegendő egy kormányváltás, hanem olyan rendszerváltásra van szükség, amelynek keretében végre nem a tőkés-piaci szempontok érvényesülnek.

Friday, 12 August 2022

Amíg az ellenzék nem érti meg a társadalom dühét, addig nem lesz változás (maiTÉMA, ATV, 2022. agusztus 8.)

2022. augusztus 8-án az ATV maiTÉMA műsorának vendége voltam (1. rész és 2. rész) és az ellenzék által kezdeményezett rendkívüli parlamenti ülésnap kapcsán beszélgettünk. Felhívtam arra a figyelmet, hogy szemmel láthatóan az ellenzéki válaszók dühösek és joggal. Ugyanis nem feltétlenül az a hiba, hogy az ellenzék beült a parlementbe, hanem az, hogy egyszerre hallhatták a választók azt, hogy leváltható a rendszer 2022-ben és azt, hogy törvénytelen volt a választás, tovább azt is megkaptuk, hogy szükséges a feltétel nélküli összefogás, most pedig durván egymásnak estek az ellenzék korábbi szövetségesei. Valami nem stimmel ezzel! Ha tudta a DK vagy más ellenzéki erő, hogy a NER nem leváltható a parlamentáris keretek között, akkor miért ment mégis bele a választási színjátékba? Ez itt a fő kérdés és ezzel kell elszámolnia az ellenzéknek a növekvő választói harag mellett, ugyanis az ellenzéki választók egyre kiábrándultabbak és türelmetlenebbek. A választókat nem lehet tovább hülyíteni és egyszer azt mondani, hogy választással leváltjuk a rendszert, máskor meg a vesztes választás után azt mondani, hogy törvénytelen a kormány, mert nem az ellenzék nyert.


Szó volt arról is, hogy a rendkívüli parlamenti ülésnap és hasonló eszközök mennyire elégségesek a kormányválsához. A valódi kérdés, hogy az ellenzék le akarja-e váltani az Orbán-rendszert, mert ha igen, akkor egy rendkívüli válsághelyzetben, mint a mostani messze nem elegendő a parlamentáris keretek bejátszása. Ezt szerintem az ellenzék is érzi. Alkotmánybírósághoz, ombudsmanhoz fordulni, népszavazást és rendkívüli parlamenti vitanapot kezdeményezni a NER játszabályai szerinti működésmódot jelenti. Tegyük fel azt, hogy pl. Molnár Zsolt az alkotmánybírósági beadvány kapcsán azt gondolja, hogy sikerese védte meg a balatoni partszakaszokat a beépítésétől, de mi akadályozza meg az Orbán-rendszert, hogy az AB-döntést jogalkotással írja felül? Ahogyan ezt számtalanszor megtörtént. Vagy: melyik bíróság vagy AB fogja kimondani azt, hogy a klímaválság idején a fakivágás ösztönzése energiahatékonysági vagy zöld beruházások helyett tulajdonképpen bűncselekmény (genocídium és hazaárulás – szerintem)? A NER-t nem lehet megszorítani vagy leváltani a saját maga által létrehozott intézményrendszer segítségével. Ha az ellenzék nem hoz létre egy vállalható alternatívát, amely ideológiát és programot is jelent egyszerre, akkor óriási bajban lesz, mert még maradék politikai pozíciói is meginognak és ezt immáron nem az Orbán-rendszer, hanem a maradék ellenzéki választók dühe és kiábrándulása fogja veszélyeztetni. Immáron nem elég „készülődni”, nem elég „árnyékkormányt” alakítani, hanem meg kell mondani az embereknek, hogy az Orbán-rendszer által félrekezelt társadalmi válságokat hogyan és milyen eszközökkel oldaná meg az ellenzék.


Az EU-tagság megerősítése kapcsán belengetett népszavazás vonatkozásában elmondtam, hogy szerintem Orbán nem akarja kivezetni az országot az EU-ból, hiszen valójában az EU sok tekintetben átvette az orbáni álláspontot többek között a menekültválság kapcsán. A műsorban nem volt idő kifejteni, hogy a hazai ellenzék liberális részében mindig is volt egy olyan elvárás, hogy majd az EU fogja elintézni Orbánt, hát nem fogja. A népszavazás ebben az „európázási versenybe” illeszkedik: melyik ellenzéki erő „európaibb”. Továbbá az ellenzék nem spórolhatja meg az, hogy önálló gondolta legyen az EU-ról és például nem jelentheti azt, hogy minden tekintetben kritikátlanul viszonyulunk az EU-tagsághoz (lásd: a félperiféria munkavállalóinak fokozott kizsákmányolását, tovább azt, hogy a közös agrárpolitika lényegében lenullázta a magyar mezőgazdaság nemzetellátó képességét és súlyosan támogatta mostani földesúri nagybirtokrendszer kialakítását). Vagyis az ellenzék feladata is az alternatívaállítás lenne, de ehhez azt kellene megérteni, hogy jelenleg Orbán és az orbáni keményvonalas, rasszista álláspont sokkal jobban be van ágyazódva az európai főáramú politikába, csak ezt éppen sem az itthoni ellenzékben, sem pedig az EU-ben nem merik kimondani.