![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEj-5JlquZlBK4jmu8vjPlhLZJQ3LiHJsxnxIr4yvC1GnyZYov5tmqyCVDjlvLTES7-jSMaLckXfqZLy80W6SDWnNPoXH3Rct6AjJhiGKLVV0jop7fTltR1k1n5dHEeVgELO6IkzFfv0hsFo/s320/justice.jpg)
Fő állításom az, hogy Orbán Viktor második kormányzása nem csupán (és nem elsősorban) pártpolitikai kihívást támaszt az azt ellenzőknek. Amellett érvelek ugyanis, hogy a több mint egy éve hatalmon lévő politikai-gazdasági erőtér sokkal inkább a rendszerváltás előtti (ha tetszik: történelmi) alapokon álló és 1989 után kiteljesedett (nevezzük így: alkotmányos alapú) jogi kultúra számára jelent igazi kihívást, hogy azt ne mondjam, veszélyt. Ahhoz, hogy fogalmunk legyen e veszélyről, először is körvonalazni kell azt a jogi paradigmát, aminek ellensúlyozására létrejött az új (eszközszemléletű) jogi gondolkodás, másrészt szükséges megemlékezni utóbbi alapelemeiről. Mindez azért fontos, mert a hazai jogásztársadalom jó része (bízzunk benne, hogy nem ok nélkül) akként gondolkodik, hogy kreatív jogértelmezéssel korrigálni lehet az új jogfelfogás törvényhozási „termékeit" (köztük magát az alaptörvényt).