„Az Alaptörvényt meghozták, s rendelkezései immár kikerültek megalkotói kizárólagos alakító és rendelkező hatalma alól. Az egész új alkotmány élete már egy sokkal tágabb és összetettebb erőtérben fog folyni: az alkotmányos kultúra alakítja értelmét és érvényesülését, miközben maga is az Alaptörvény része lesz. Most tehát az a feladatunk, hogy ez a kultúra bizonyítsa erejét, és a folyamatosság alapján fejlődjön tovább." (Sólyom László: Előszó Az új Alaptörvény keletkezése és gyakorlati következményei című kötethez)Fő állításom az, hogy Orbán Viktor második kormányzása nem csupán (és nem elsősorban) pártpolitikai kihívást támaszt az azt ellenzőknek. Amellett érvelek ugyanis, hogy a több mint egy éve hatalmon lévő politikai-gazdasági erőtér sokkal inkább a rendszerváltás előtti (ha tetszik: történelmi) alapokon álló és 1989 után kiteljesedett (nevezzük így: alkotmányos alapú) jogi kultúra számára jelent igazi kihívást, hogy azt ne mondjam, veszélyt. Ahhoz, hogy fogalmunk legyen e veszélyről, először is körvonalazni kell azt a jogi paradigmát, aminek ellensúlyozására létrejött az új (eszközszemléletű) jogi gondolkodás, másrészt szükséges megemlékezni utóbbi alapelemeiről. Mindez azért fontos, mert a hazai jogásztársadalom jó része (bízzunk benne, hogy nem ok nélkül) akként gondolkodik, hogy kreatív jogértelmezéssel korrigálni lehet az új jogfelfogás törvényhozási „termékeit" (köztük magát az alaptörvényt).
