Saturday, 26 November 2011

Sarkalatos kérdések

Az alkotmányozás folyamata korántsem ért véget 2011. április 25-ével, amikor is Schmitt Pál aláírta a parlament által elfogadott Magyarország Alaptörvényét (a továbbiakban: Alaptörvény). Ahogyan maga a húsvéti Alkotmány fogalmaz a Záró rendelkezések között: „A Kormány köteles az Alaptörvény végrehajtásához szükséges törvényjavaslatokat az Országgyűlés elé terjeszteni.” Mindezek alapján azt mondhatjuk, hogy egyfajta „posztalkotmányozási” korszakot élünk, amelynek során az Alaptörvény kiegészül a legfontosabb ún. sarkalatos törvényekkel. Magából a törvényszövegből is az következik, hogy mintegy 34 sarkalatos törvénynek kell megszületnie, illetve megújulnia az Alaptörvény alapján. A sarkalatos jogalkotási folyamat tehát alapjaiban fogja jogrendszerünket átalakítani, hatása magához az alkotmányozáshoz fogható. Jelen tanulmány – mely a Méltányosság Politikaelemző Központ sarkalatos törvényhozási monitoringjának, a „Sarkalatos kérdések” projektnek a bevezető irata – e folyamatba enged bepillantást méghozzá négy szempontból.

(1) Egyrészt elhelyezzük a sarkalatos törvények rendszerét a hazai alkotmány- és politikatörténetben, mindezt azért, mert álláspontunk szerint e speciális jogalkotási aktusok nem érthetők meg a távoli és közelebbi történelmi előzmények nélkül.

(2) A sarkalatos vagy minősített jogalkotás természetesen nem magyar hungarikum, ezért röviden bemutatjuk a kelet-közép-európai régió hasonló törvényhozási tendenciáit.

(3) Rávilágítunk az Alkotmány és az Alaptörvény minősített törvényhozást igénylő területeire, azokra a kérdésekre keresve a választ, hogy miként és miért alakult át a kétharmados törvények rendszere, s ennek milyen hatása lesz közjogi és politikai életünkre – mindeközben felvillantjuk a sarkalatos törvényhozás éppen aktuális pillanatképét is. Kiindulópontunk az, hogy az Alaptörvény által említett sarkalatos törvények tartalmi szempontból az 1989-1990-ben kialakított kétharmados törvényhozási tárgykörökre épülnek rá, ezeket a hagyományokat viszik tovább. Két dolgot azonban le kell szögezni: formai szempontból a jelen lévő képviselők kétharmadával elfogadott törvények „sarkalatossá” változtak, ami egyértelműen jelzi, hogy az alkotmányozó ragaszkodik a történeti alkotmányunk folytonosságához; másrészt – közjogi és politikai szempontból ez fontosabb – új kétharmados, immáron sarkalatos törvényhozási tárgykörök kerültek megnevezésre az Alaptörvényben, amelyek közül néhány egyfajta közjogi bombaként is funkcionálhat.

(4) A fentieken túl megkíséreljük azt is, hogy egy picit elvontabb szinten gondolkodjunk a kétharmados törvényekről. Ennek kapcsán fő állításunk az, hogy nem is az a legfontosabb kérdés, hogy kellenek-e kétharmados törvények, hanem sokkal inkább az, hogy, ha már vannak, akkor milyen elvek mentén érdemes kialakítani a rendszerüket. Megpróbáljuk körüljárni azokat a szempontokat, amelyeket érdemes figyelembe venni a minősített törvényhozási tárgykörök értékelése szempontjából: egyrészt el kell dönteni azt, hogy valóban kivételes jogforrási szintként tekintünk-e rájuk; másrészt érdemes megvizsgálni, hogy milyen típusú koalíció (egy vagy kétpárti, esetleg egy szélesebb formáció) áll e törvények mögött; végül pedig célszerű szem előtt tartani azt is, hogy egészen egyszerűen nem minden törvényhozási tárgykör alkalmas arra, hogy minősített formába öntsék.

A teljes tanulmány elolvasható a Méltányosság honlapján.