A hallgatói szerződés körül kibontakozó jogi és politikai vita – a magánnyugdíjpénztári vagyon államosítása után – ismét élesen veti fel azt a kérdést, hogy az állam mennyiben állíthatja kényszerhelyzet elé polgárait azok pénztárcáján keresztül, anélkül hogy a választott megoldás ne legyen alkotmányellenes és az uniós jogba se ütközzön.
 |
| A kép forrása: ugo.com |
Nemrég a következőképp fogalmazott Hoffman Rózsa, oktatási államtitkár a hallgatói szerződések kapcsán: „… hiszen nem ’kötünk röghöz’ senkit… A hallgatói szerződés szabad döntés alapján megkötött polgárjogi szerződés, amelynek az aláírásáról a fiatal mindenféle kényszer nélkül dönt. Ha úgy határoz, hogy nem írja alá, akkor tanulhat a diákhitel segítségével. Ha úgy, hogy az aláírás számára előnyösebb, akkor megköti az állammal a szerződést, amelyben kötelezettséget vállal két dologra: egyrészt, hogy idejében befejezi a tanulmányait, másrészt, hogy a diplomaszerzést követő húsz évben körülbelül tíz évet Magyarország javára dolgozva visszaadja a segítséget annak a közösségnek, amely a tanulmányait fizette. Hangsúlyozom, erről szabadon dönthet.” Ezúttal nem szeretnék belemenni abba az elméletinek látszó, ugyanakkor gyakorlati relevanciával rendelkező vitába, hogy a hallgatói szerződés vegytiszta polgári jogi szerződésnek tekinthető-e, annak minden egyes következményével – pedig ez a vita is érdekes lenne. Ehelyett csupán a hallgatói szerződés tartalmának, valamint az ezzel kapcsolatos alkotmányos és uniós jogi aggályok összefoglalására vállalkozom.
A teljes cikk elérhető a Jogi Fórumon.
