Tuesday 22 February 2022

Társadalmi vitát az ökológiai- és klímaválságról (Egyenes beszéd, ATV, 2022. február 21.)

Az ATV Egyenes beszéd című műsorának vendégeként 2022. február 21-én az Iványi Gábort ért támadás kapcsán arról beszéltem, hogy az Orbán-rendszer kapcsán sokszor gondoltuk már azt, hogy valamit nem mer a kormányzat megtenni és mégis mindig újabb Rubiconokat lépett át. Dermesztő, hogy a hatóságok "végzik a dolgukat", ugyanakkor nem feltétlenül a politikai mozgatja közvetlenül a szálakat, hiszen eleve megszületett egy politikai döntés Iványiék megsemmisítéséról. Nagyon fontos azt látni, hogy a neoliberális Orbán-rendszer immáron nem csak, hogy semmilyen módon nem emberséges, de annak sem akar látszani. Nagyon fontos, hogy az ellenzék egy emberként állt ki Iványi mellett, ugyanakkor azon kellene végre elgondolkodni, hogy amögött a tevékenység mögött, amit Iványiék és más szervezetek végeznek a kapitalizmus által kitermelt társadalmi tragédiák és strukturális szegénység van. Ugyanis bár fontos a társadalomban a verseny, de a kapitalizmus versenycentrikussága tönkreteszi a világot. Személyes megfontolásként utaltam arra is, hogy néha szívesebben lennék a '80-as években, amikor még nem volt eleve elrendelve a rendszerváltás pályája és az, hogy a globális kapitalizmusba való visszaintegrálódás meg fogja roppantani a társadalmat. Megjegyeztem továbbá, hogy az általam képviselt megközelítés nagyon is kurrens marxizmuson nyugszik. Végül szóba hoztam azt is, hogy Orbán Viktornak az Iparkamara előtt mondott beszédében előre vetítette a globális ökológiai és klímaválság olyan probléma, amelyről nem csak az Orbán-rendszer, hanem maga az ellenzék sem beszél és éppen itt lenne az ideje az erről való társadalmi vita megindításának.